Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-02 / 177. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 2. Sport 23 Remek hangulatú mérkőzésen a vendégek álltak közelebb a győzelemhez, de Huddlestone tizenegyesét kivédte Volešák Trencséni remi a Hull City ellen Patrik Misák (jobbról) volt a trencséniek legaktívabb embere (Somogyi Tibor felvétele Gól nélküli döntetlent ért el a Trenčín az angol Hull City ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójának első meccsén. A győzelemhez a vendégek álltak közelebb, de Volešák kivédte Huddlestone tizenegyesét. BŐDT1TAN1LLA Ha az ember nemzetközi meccset akar látni, az ország több hiányosságával is egyszerre szembesül. Egy: Szlovákiában az egyeden valamirevaló stadion nem a fővárosban, hanem attól 200 kilométerre, Zsolnán található. Az EL-selejtező harmadik fordulójára már sem a trencséni, sem a dubnicai létesítmény nem felelt meg, így az AS is Zsolnán talált ideiglenes otthonra (a zsolnaiak egyébként ingyen bocsátották a trencséniek rendelkezésére a stadiont, és csak a jegyeladásból részesültek). Kettő: Szlovákiában az autópályák esetenként városon keresztül haladnak, így forgalmas órákban előfordulhatnak dugók. Hogy, hogy nem, az egyik ilyen város éppen Zsolna. Út a meccsre Harminc perccel a meccs előtt: Általános optimizmus az autóban. Zsolna előtt nagyjából tíz kilométerrel járunk, mindjárt ott leszünk. Nem lesz ugyan sok idő akklimatizálód- ni, de a kezdő sípszóra biztosan beérünk. Tizenöt perccel a meccs előtt: Az optimizmus kezd elpárologni. Még mindig legalább hat kilométerre vagyunk a stadiontól. A másik sávban (ami mindig gyorsabban mozog, mint a miénk) megelőz minket egy jobbkormányos angol autó, ketten ülnek benne, a sofőrön Hull City-mez van. Drukkolunk nekik, hogy ne késsék le a meccset. Öt perccel a meccs előtt: Nem fogunk odaérni, ez már nyilvánvaló. I. perc: A rádióban híreket mondanak. „Zsolna előtt dugókra számítsanak, a várakozási idő tizenöt perc.” Nem, kedves hírszerkesztő, ez nem igaz. Már huszonöt perce ülünk ebben a dugóban, és hol van még a vége. 3. perc: Jön egy elágazás. Fotós kollégánk kezébe veszi a dolgok irányítását, és kerülő- utat próbál keresni. Zsolna korábban ismeretlen részeit fedezzük fel. 7. perc: Komoly kanyargás után száguldunk a stadion felé. Iránytűként a reflektorok szolgálnak. Jól haladunk, de utunkat hirtelen sínek keresztezik, előtte sártenger. Újratervezés. II. perc: Kiugrunk az autóból egy körforgalomnál, ahol szintén reménytelenül áll a kocsisor. Gyalog gyorsabb lesz, már legalább halljuk a stadionzajt. Nagyon ígéretes. 16. perc: Beesünk a stadionba. Gyors helyzetfelmérés, az állás 0:0. Állítólag nem maradtunk le semmiről. Szimpatikus trencséniek A Hull Citynek ez az első mérkőzése a nemzetközi porondon és az első tétmeccse ebben a szezonban. A trencséniek már túl vannak két bajnokin és két EL-selejtezőn. Kiegyenlített a játék, Volešák Aluko távoli lövését védi, majd a másik oldalon egy szöglet után a háló tetejére hull a labda. Jó foci (egy héten belül már a második jó meccs, el leszünk kényeztetve), de azért nem lehet nem felfigyelni a pálya körüli paneleken futó egyik reklámra: „treszka” kifliben, rajzokkal, nyilakkal illusztrálva, biztosan az angol drukkerek is kedvet kapnak hozzá. A trencséniek évek óta rendkívül szimpatikus játékot produkálnak a szlovák bajnokságban, és stílusukhoz hűek az EL-selejtezőben is. Moses Simon, aki az előző körben hazai pályán mesterhármast lőtt a Vojvodinának, hosszan szökteti magát a vonal mellett, s a pályáról kifutva, a vendégek edzőjét és a negyedik játékvezetőt is megkerülve sprintéi a labda után. Nincs esélye elérni, de ez a harciasság felébreszti a közönséget, s kicsit elképeszti az angolokat, el is vesztik a labdát, Mišák lőhet, mellé! Mišák az egész második félidőben nagyon aktív, az ő nevéhez fűződik a hazaiak legnagyobb helyzete: az 54. percben egy lepasszolt szabadrúgás után távolról lő, a fél stadion gólt kiált, de csak az oldalhálót találja el. Mexikói hullám Több mint nyolcezer néző élvezi a meccset. Mexikói hullám indul, csak a vendégszektor nem vesz részt benne, talán mert ők nem szórakozni jöttek, hanem meccset nézni. Ők nem értik, hogy a trencséni drukkerek nagy részének már az az álmok beteljesülése, hogy kedvencük az EL selejtezőkörében egy Premier League-csapattal játszik. A 60. percben megélénkülnek á vendégdrukkerek, Shane Long fut el a bal szélen, befelé húz, felrúgják a tizenhatos vonalán, a bíró a tizenegyespontra mutat. Huddlestone áll a labda mögé, de lövését Volešák nagy bravúrral védi, a Hull középpályása pedig az ismétlést a felső kapufára bombázza. A zsolnai közönség ekkor már extázisbán, spontán össznépi szurkolás kezdődik, a trencséniek pedig lassacskán magukhoz térnek a tizenegyes okozta sokkból. Huddlestone egyik szabadrúgása után jogosan kezezést reklamálnak a vendégek, de az olasz Mássá nem akar negyedórán belül két büntetőt is befújni, továbbot int. A csereként beállt Malec nagyon jól mozog, helyzeteket alakít ki, lövéseket is vállal, de hiába nyomnak a trencséniek, a vége mégis 0:0. Ezt még elnéztük volna egy darabig, gondoljuk elégedetten, a trencséniek megköszönik a biztatást a drukkereknek, a vendégszurkolóktól is vastapsot kapnak. „Nem voltunk elég bátrak” Döntetlen a Premier League résztvevője ellen, ez nem rossz eredmény, akkor sem, ha még hátravan a visszavágó. A tren- csénieket irányító Martin Ševela azonban tájainkon szokatlan módon nem akarja óriási sikernek beállítani a kudarc elkerülését. „A szünetben fel kellett emelnem a hangom. Mit féltek tőlük? Ők is ugyanolyan emberek, mint ti! Ezt mondtam a játékosaimnak, akik talán túlságosan is tisztelték az ellenfelet. A második félidőben már jobban mozogtak, Paťo Mišák is, akit szintén lehordtám egy kicsit a szünetben. Arra gondoltam, hogy ha nem lendül bele, lecserélem a második félidő tizedik percében, de erre nem került sor - értékeli a mérkőzést Ševela. - Nagyszerűek voltak a nézők, jó kis meccs volt. De nekem hiányzott a gól. Igaz, a szerencse sem állt mindig mellénk, de bátraké a szerencse. Ezek szerint nem voltunk elég bátrak. Mindenesetre annak örülök, hogy egy angol klubbal mérhettük össze az erőnket. Mindenki döntse el maga, hogy olyan nagy különbség volt-e a két csapat között.” A St. Johnstone az első félidőben halvány volt Idegenben nyert a Spartak ÖSSZEÁLLÍTÁS A hazaiak egyszer rúgtak kapura, a vendégek huszonnégyszer Kiütötte a Krasznodar a Diósgyőrt Perth. Óriási lépést tett a továbbjutás felé a nagyszombati Spartak a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában, miután az első meccsen idegenben 2:l-re nyert a skót St. Johnstone ellen. A vendégek fölényben játszottak, s a 34. percben Schranz révén megszerezték a vezetést. Ugyanez a játékos a 63. percben növelte a Spartak előnyét. A gólszerző mellett Vlasko és Janečka is aktívan futballozott. A hazaiak csak a ráadásban szépítettek, a csapatkapitány Dave Mackay volt eredményes. „Remek hangulatban kitűnő első félidőt játszottunk, ráadásul gólt is rúgtunk. A második félidőben újra betaláltunk, és kár, hogy Erik Sabo nem értékesítette a százszázalékos ziccerét. A hazaiak csak pontrúgásokból veszélyeztettek. A meccs végén a skótok mindent egy lapra tettek fel, mi pedig ráfizettünk egy rossz felszabadításra. Sajnos, ilyen is előfordul. Meggyőződtünk róla, hogy van esélyünk a továbbjutásra, de a visszavágón hazai pályán nem lesz könnyű dolgunk” - nyilatkozta Juraj Jarábek, a nagyszombatiak szakvezetője. „Még nem veszett el minden, de ha tovább akarunk jutni, akkor nagyon sokat kell javulnunk - szögezte le Tommy Wright, a St. Johnstone vezetőedzője. -Az első félidőben mintha nem is lettünk volna a pályán. Ha ez egy hét múlva is így lesz, akkor esélyünk sincs. A visszavágón meg kell mutatnunk, milyen az igazi St. Johnstone...” (SITA, TASR) ÖSSZEÁLLÍTÁS Debrecen. Kiütéses, 5:l-es vereséget szenvedett a Diósgyőr a labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén az FK Kraszno- dartól. Az orosz csapat az elejétől fogva egyértelmű fölényben futballozott, és a szünetben már 2:0-ra vezetett. Bacsa ugyan a második játékrész elején szépített, ám két perccel később ugyanis Pereyra óriási gólt lőtt a bal felsőbe. Az oroszok növelhették volna előnyüket, de számos gólhelyzetet elpuskáztak, köztük a legnagyobbat Bisztrov, akinek Antal kapus hatalmas hibája után - igaz, a magyar hálóőrnek kifordult a bokája az esetnél csak az üres kapuba kellett volna passzolnia, de célt tévesztett. A Krasznodar a hajrában sem állt le, Bisztrov kiharcolt egy büntetőt, amelyet a brazü Joaozinho értékesített, majd az utolsó pillanatokban Bisztrov is betalált, beállítva ezzel az 5:1-es végeredményt. A mérkőzés statisztikája szerint a Diósgyőr mindössze egyszer próbálkozott lövéssel, míg a Krasznodar 24-szer! „Az első félidőben taktikailag megtettük, amit elterveztük, a semmiből kaptunk két gólt, egyéni hibákból. A szünetben két védekező játékos helyett két támadót cseréltünk be, de egy ilyen csapat ellen nagyon nehéz. 2:l-nél még reménykedtünk, ám az utolsó húsz percben nem volt esélyünk. Tanulólecke volt nekünk, amire lehet építeni. Gratulálok a csapatomnak, mert odatette magát százszázalékosan” - nyüatkozta Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője. „Ez az 1:5 nem reális - kommentálta a találkozót Antal Botond, a DVTK kapusa, aki részleges bokaszalag-szaka- dást szenvedett. - De nem azért, mert nem lettek volna az ellenfélnek helyzetei, hanem mi fáradtak voltunk, és a második félidőt nem úgy kezdtük, ahogy kellett volna.” ,A 3:1-es vereség még elfogadható lett volna, de sajnos az utolsó tíz percben olyan hibákat követtünk el, amit egy ilyen szintű csapat megbüntet” - mondta Elek Ákos. (MTI, nso) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EURÓPA LIGÁJA-SELEJTEZŐ, harmadik forduló. első mérkőzések: AS Trenčín-Hull City 0:0. Játékvezető: Mássá (olasz), 8254 néző. Sárga lap: Mišák, Hajradinovic, ill. Huddlestone, Livermore, Davis. TRENČÍN: Volesák-Cögley, Rodriguez da Silva, Kleščík, Rundics-Lobotka-Kubik (67. T. Malec), Hajradinovic (87. Opatovský), Mišák (83. Mondek), Moses Simon-Holúbek. HULL: McGregor-Chester, A. Bruce, Davies-Livermore- Elmohamady, Meyler (65. Snodgrass), Huddlestone, Rosenior-Aluko (65. T. Ince), Long (86. Jelavic). St. Johnstone-Spartak Trnava 1:2, g.: Mackay (90.), ill. Schranz (34,63.). Játékvezető: Gestranius,. 7000 néző. Sárga lap: B. Easton, Miller, Kane, ill. Bortel, Vlasko. ST. JOHNSTONE: Mannus-Milier, Mackay, Wright, B. Easton-Brown, Millar (29. McDo- nald)-Croft, Wotherspoon, 0'Halloran (76. Kane)- MacLean. TRNAVA: Rusov-Siva, Bortel, Tóth, Čonka-Sabo, Casado-Janečka, Schranz (89. Miki- nič)-Vlasko (78. Chovanec)-Mikovič (61. Vyskočil). Diósgyőri VTK-FK Krasznodar 1:5, g.: Bacsa (49), ill. Ari (28.) Ahmedov (40.), Péreyra (51.), Joaozinho (88.), Bisztrov (90.). Játékvezető: Yildirim (török), 5000 néző. Sárga lap: Gosztonyi (DVTK). DIÓSGYŐR: Antal B. (80. Rados)-Eperjesi (46. Bognár I. ) William Alves, Debreceni (46. Grumics), Huszics-Egerszegi, Kádár, Elek A, Gosztonyi, Németh M„ Bacsa. FK KRASZNODAR: Szinyicin-Jedr- zejczyk, Martinovics, Sigurdsson, Kalesin- Gazin- szkij-Laborde (59. Bisztrov), Pereyra (81. Pomerko), Ahmedov, Joaozinho-Ari (59. Wanderson, 59.) További eredmények: Stjarnan-Lech Poznan 1:0, Mainz-Aszterasz Trlpolisz 1:0, Club Bruges-Brönd- by 3:0, FK Sarajevo-Atromitosz 1:2, Real Sociedad-Aberdeen 2:0, Zorja Luhanszk-Molde 1:1, Young Boys-Ermisz Aradippu (ciprusi) 1:0, Petrolul Ploíesti-Viktoria Plzeň 1:1, Vikingur-Rijeka 1:5, Zulte Waregem-Szoligorszk 2:5, RNK Split-Csornomorec Ogyessza 2:0, Brommapojkarna (svéd)- Torino 0:3, PSV Eindhoven-St. Pölten 1:0, Kardemir Kara- bükspor-Rosenborg 0:0, Mladá Boleslav-Olympi- que Lyon 1:4, IFK Göteborg-Rio Ave 0:1, Dinamo Minszk-CFR Cluj 1:0, Sahtyor Karagand-Hajduk Split 4:2, Asztana-AIK Stockholm 1:1, Neftcsi Baku-Csihura Szacshere (grúz) 0:0, Elfsborg-Haf- narfjördur 4:1, FC Astra-Slovan Liberec 3:0, Ruch Chorzow-Esbjerg 0:0, Dinamo Moszkva-Hapoel Kir- jat Smona 1:1, Omonia-Metalurg Szkopje 3:0, Grödig-Zímbru Chisinau 1:2. II. LIGA, nyugati csoport, 2. forduló: SFM Se- nec-MŠK Žilina B 3:0, g.: Polgár (29.), Bedecs (40., 11-esből), Lupták (89.). U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, Budapest - döntő: Németország-Portugália 1:0, g: Mukhtar (39.). ■ Tenisz STANFORDI NŰI TORNA, nyolcaddöntő: Muguruza (spanyol)-Hantuchová (szlovák) 6:4, 6:4; V. Williams (amerikai)-Azarenka (fehérorosz, 4.) 6:4,7:6; Ivanovics (szerb, 5,)-Zhao (kanadai) 6:1,6:1. VANCOUVERI NŰI TORNA, nyolcaddöntő: Babos (magyar, 1 j-Will (amerikai) 7:6,6:3. KOPPENHÁGAI NŰI TORNA, negyeddöntő: Bocz (szlovákiai)-Holert (német) 6:4,6:2. WASHINGTONI FÉRFIT0RNA, nyolcaddöntő: Nisi- kori (japán, 4.)-Lacko (szlovák) 6:2,2:6,6:3; Pospisil (kanadai, 13.)-Berdych (cseh, 1.) 6:2,6:4; Raonic (kanadai, 2.)-Hewitt (ausztrál, 14.) 7:6,7:6. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÓK, 31. játékhét (péntek): 2.9.17,19. 22,28,32; pótszám: 4, NYEREMÉNYEK: 1,és 2. díj: nincs nyertes; 3. dij: 1846,90 euró (2 nyertes); 4. díj: 478,80 euró (9); 5. dl]: 69,30 euró (71); 6. díj: 14,10 euró (347); 7. dij: 10,40 euró (764); 8. díj: 5,70 euró (3772); 9. díj: 3,80 euró (4292); 10. díj: 2,80 euró (10 953). JACKPOT: 6 442 767,45 euró. KENŐ: 2,7,8,9,10,12,16,21,34,35,39,42,45,46, 50,55,60,63,68,77. Kenő Plusz-szám: 77. EGY MONDATBAN ♦ Három héttel a szezon- kezdet előtt mind a 9500 bérletét értékesítette a német labdarúgó Bundesliga újonca, a Paderborn, amelynek 15 ezer férőhelyes stadionja van. Szombat, augusztus 2. Labdarúgó Fortuna Liga: 36221. DAC-Košice 2,05-3,15- 3,4-1,2-1,64-1,28; 36222. Zlaté Moravce-Senica 2,8 -3,05-2,4-1,46-1,34-1,3.