Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-19 / 191. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 19. Régió 3 Harminc észrevétel érkezett a panaszosoktól, néhányat már sikerült orvosolni Egy hónapja üzenhetnek a polgármesternek a lévaiak A lakosok észrevételeire néhány napon belül reagálnak a városi hivatal illetékesei, a Kálvária megrongált információs tábláját már helyrehozták (Képarchívum) Léva. Viharkárokra, meg­rongált információs táb­lákra, közlekedési prob­lémákra mutattak rá a lévaiak az Üzenet a pol­gármesternek honlapon, melyet július 7-től hasz­nálhatnak a járási szék­helyen élők. SZÁZ ILDIKÓ Az ingyenes szolgáltatást egy hónap alatt harmincán vet­ték igénybe, és eddig hat-hét panaszra találtak megoldást. A városi hivatalban megbíz­tak egy alkalmazottat a bejegy­zések figyelésével. A hivatal­nok eljuttatja az észrevételeket az illetékes osztály dolgozói­hoz, és a panaszos rövid időn belül visszajelzést kap. A hon­lap az Android és Windows applikációk felhasználói szá­mára is elérhető, és a város honlapján megtalálható a már orvosolt, valamint a még meg­oldásra váró problémák fény­képes listája. A lakosok figyel­meztették a város vezetését néhány megrongált játszótérre és kerítésre. A Perec-patak kö­zelében található lakótelepen élők az eldugult vízelvezető rendszer miatt panaszkodtak, gátolja őket a közlekedésben az utat elárasztó esővíz. A Kál­várián és a város központjában megrongált információs táblá­kat is lefotózták a lévaiak. Né­hány lakossági észrevétel a Ga- ramszőlős (Rybníky) város­részből érkezett, ahol az új templom közelében még min­dig nem építették meg a par­kot. Évek óta befejezetlenül ál­ló házakra mutattak rá a lakó­telepen élők, és kérték a város vezetését, kötelezze a telkek tulajdonosait a beruházás mi­hamarabbi befejezésére. A leg­utóbbi panasz a vasútállomás környékén élőktől érkezett, a jócskán megrongálódott Kukučín és a Dohány utca álla­potára hívták fel a figyelmet. A város vezetése ebben az ügyben már intézkedik. Még augusztusban befedik a kátyú­kat a Billánál végzett munkála­tok során maradt építkezési törmelékből. Az útszakaszok teljes felújításáról, a szükséges összeg elkülönítéséről a képvi­selő-testületnek kell döntést hoznia. . AJANLO Augusztus 19. (kedd) Komárom - 20.00: nyár esti csángó muzsika Mold­vából és a Gyimesből az Eu­rópa udvarban lévő Boro­zóban, játszanak: a Há­rompatak zenekar és ven­dégeik. (vkm) Augusztus 20. (szerda) Komárom - Szent István- napi megemlékezés. 16.00: szentmise a Szent András- templomban és református istentisztelet a református templomban; 17.00: ünnepi megemlékezés, kenyérszen­telés és -áldás Szent István szobránál a Széna téren. Be­szédet mond Csáky Pál EP- képviselő. Fellépnek: a Duna népdalkor, Paszmár János szólóénekes, Jókai Ágnes színinövendék, (vkm) Guta - 18.00: Szent Ist- ván-napi megemlékezés és koszorúzás a Szent Rozália parkban, (vkm) Augusztus 21. (csütörtök) Csejte -14.00: megemlé­kezés Báthory Erzsébet halá­lának 400. évfordujóján a csejtei várban, (z) Galánta - 19.00: kon­certek a neogótikus kastély udvarán. Fellép Martin Bohém, az Étien Band, Ma­tej Sklanický és Lea Kožová. (va) Négy új alkalmazottat vettek fel a városi rendőrséghez, tanulniuk kell, mielőtt munkába állnak Bővítik a térfigyelő rendszert Nagykaposon LECZO ZOLTÁN Nagykapos. Idén három, ké­sőbb pedig további négy térfi­gyelő kamerát szerelnek fel a városban, a rendszert nagy­részt állami támogatásból bőví­tették. Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak el­mondta, a városban jelenleg ti­zenegy kamera működik, leg­utóbb három új berendezést- szereltek fel. Egyet a Tolsztoj lakótelepen, egyet a Vajáni és a Kiskaposi út kereszteződésé­ben, egyet pedig a Fő utcán, a szolgáltatások háza közelében. A beruházáshoz eredetileg 12 ezer euró hozzájárulást igé­nyeltek, de csak 7 ezret kaptak. A rendszer további bővítéséhez a belügyminisztériumtól ebben az évben újra 14 ezer euró tá­mogatást kértek, ezt a pályáza­tukat egyelőre nem bírálták el. A polgármester tájékoztatása szerint november közepétől 24 órás rendőri szolgálat lesz a vá­rosban, ugyanis a testület lét­száma - mivel ezt a város pénz­ügyi helyzete lehetővé tette - nemrégiben négy fővel növe­kedett. A jelentkezők közül ki­választott személyekkel a múlt héten kötöttek munkaszerző­dést, de egyelőre nem lépnek szolgálatba, ugyanis a törvé­nyek szerint nappali képzésen kell részt venniük. Petrikán Péter már nem sok­kal hivatalba lépése után, 2006-ban kezdeményezte a vá­N agy kapós közbizton­sága jónak mondható, megerősített éjszakai szolgálatot hétvégen­ként kell tartani. rosi rendőrség létszámának emelését, ám a fejlesztést, mi­vel az komoly kiadásokkal járt, az akkori testület nem támogat­ta. Az 1991-ben alapított Nagy- kaposi Városi Rendőrségen 1994-ben még tízen dolgoztak, de a törvényi szabályozás meg­változása miatt az alkalmazot­tak fele később elhagyta a testü­letet. A 24 órás szolgálat beve­zetéséhez szükséges létszámot az előző önkormányzati ciklu­sokban nem sikerült újra elérni, a mostani bővítés után azonban ez a régi probléma megoldó­dott. A polgármester szerint a gondok ellenére a város közbiz­tonsága jónak mondható, meg­erősített éjszakai szolgálatokat általában csak a nagyobb ren­dezvények idején, valamint hétvégenként kell tartaniuk. A tornaterem és a B épület is beázik, az ablakok balesetveszélyesek - rengeteg pénzbe kerül a fűtés Harmadszor pályáznak az iskola felújítására IBOS EMESE Fülek. Közel félmillió eurós európai uniós pályázat segítsé­gével tenné rendbe a város az Ifjúság Utcai Alapiskola épüle­tét. Ha most sikerrel járnak, ősszel megkezdődhet a széles­körű tatarozás. Két alkalommal pályázott a város az ötvenéves, több épü­letből álló komplexum rekonst­rukciójára, sikertelenül. A leg­nagyobb problémát az épüle­tek tetőszerkezete okozza. Már enyhébb esőzéskor is átáztak a falak, gyakran a tantermekben, a folyosókon is állt a víz. Az ab­lakok balesetveszélyesek, az aj­tókat is ki kell cserélni. Tavaly az iskola megtakarított pénzé­ből rendbe tetette az A épület tetőszerkezetét, de sürgősen el kellene végezni a többi épület tetőszerkezeténekjavítását is. Soron kívüli képviselő-testü­leti ülésen született döntés egy újabb projekt benyújtásáról. Augusztus 20-ig lehet jelent­kezni arra az uniós felhívásra, melyet 30-40 napon belül kiér­tékel az illetékes hivatal. A pá­lyázat összköltsége 450 ezer euró, az öt százalékos önrész mintegy 40 ezer eurót tesz ki. A polgármester számításai sze­rint további 21 ezer eurót fordí­tanak a munkálatokra. „A költ­ségeket a város megtakarított pénzéből fedezzük, hitelre ak­kor lenne szükségünk, ha idő­közben újabb sikeres pályáza­tot indíthatnák el” - mondta Jaromír Kaličiak polgármester. A pályázat magában foglalja az Ifjúság Utcai Alapiskola épü­leteinek hőszigetelését, a vako­lat felújítását, az ajtók és abla­kok cseréjét, a padló javítását, a tetőszerkezet rekonstrukció­ját és az elektromos vezetékek cseréjét. Jaromír Kaličiak sze­rint a rekonstrukció nem za­varná a tanítás menetét. „Több lépésben dolgoznak majd az épület helyreállításán, elegen­dő üres tanterem van az épü­letben, átköltöztethetjük az osztályokat a festés és a padló cseréjének idejére” - mondta a polgármester. Hozzátette, a pá­lyázati pénzből az iskolában uralkodó állapotok mintegy 60 százalékát orvosolni tudják. Idővel újabb projektek segítsé­gével berendezésre és számí­tástechnikai eszközökre is pá­lyáznának. Ha sikeres lesz a pályázat, ősszel megkezdődhet a rég várt felújí­tás (A szerző felvétele) Anyja egy pillanatra sem engedi el (Képarchívum) Megújult kifutóban a majomcsalád Makákó született a kassai állatkertben KOCSIS EDINA Kassa. Berber makákó szüle­tett a kassai állatkertben. A kismajom alig két hete jött a vi­lágra. Az állatkert dolgozói még nem tudták megállapítani az újszülött makákó nemét, mivel az anyja eddig nem engedte ki a karjából. Honlapjukon arról tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy a majomkölyök egészsé­ges és szépen fejlődik. A kis- majmot egy Zsófia nevű nős­tény hozta világra, apja pedig a Pepo nevű hím, aki már három­szoros apuka. Az állatkert ma­kákó családja tavaly egy Emily nevű nősténnyel gyarapodott. Az egész csapatot közveüenül a főbejárat melletti felújított dupla kifutóban tekinthetik meg a látogatók. A makákók otthona nemcsak megszépült, hanem úgy rendezték be a dol­gozók, hogy minél többet ját­szanak és mozogjanak az álla­tok. A berber makákók az állat­kert legkedveltebb állatfajtái közé tartoznak. Azért is külön­legesek, mert ez az egyetlen olyan majomfaj, amely Euró­pában is előfordul.

Next

/
Thumbnails
Contents