Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-18 / 190. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 18. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Az egész eurózónában magas a munkanélküliség, miközben azok is nehézségekkel küzdenek, akiknek van munkájuk, a bérek ugyanis alig nőnek Veszélyben a dinamikus gazdasági növekedés Az Európai Központi Bank további jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy élénkítse az eurózóna gazdaságát (Képarchívum) Pozsony. Szlovákiának az idei második negyedév­ben is sikerült fenntarta­nia dinamikus gazdasági növekedését, azonban, hogy ez a jövőben is sike- rül-e, az elsősorban az or­szág számára fontos euró- zónás felvevő piacok hely­zetétől függ. Mire számít­hatunk az elkövetkező hónapokban? ÖSSZEFOGLALÓ Az elmúlt héten közzétett statisztikai adatok szerint a vi­lággazdaság, és vele együtt Szlovákia is, felívelő pályán ha­lad, az eurózóna egésze azon­ban továbbra is alacsony inflá­cióval, magas munkanélküli­séggel, gyenge növekedéssel küszködik. Bár a magánszektor fogyasztása emelkedést mutat, a foglalkoztatás és a béremel­kedés lassú üteme komoly prob­lémát jelent. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint az elkövetkező hóna­pokban ráadásul minden attól függ, milyen irányt vesz az uk­ránválság. Politikai veszélyek Az Európai Központi Bank (EKB) e havi jelentésében több olyan kockázati tényezőt is ki­emel, amelyek alapjaiban ve­szélyeztetik az euróövezet talp­ra állását. A Tőzsdefórum.hu elemzése szerint az egyik a geo­politikai feszültségekből adódó kockázat, amely elsődlegesen az energiaárakon, illetve az eu- rózónából exportált termékek iránti, globális keresleten ke­resztül éreztetheti hatását. Az energiaárak nemcsak az euró­pai energiafüggőség miatt lé­nyegesek, hanem mert a júliusi eurózónás inflációban kiemel­kedő hatásuk volt. Az év hetedik hónapjában éves alapon 0,4 százalékkal emelkedtek a fo­gyasztói árak, ami az EKB meg­állapítása szerint elsősorban az energiaáraknak tudható be. Gyengül a kereslet Emellett az EKB két fontos belső kockázati tényezőre is felhívja a figyelmet. Ezek egy­részt a vártnál gyengébb belső kereslet, másrészt pedig a tagál­lamok elégtelen strukturális re­formintézkedései. A jegybank ugyanis hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak egyrészt oda kell figyelniük a pénzügyi egyensúlyra, másrészt viszont a fiskális konszolidációnak és a strukturális reformoknak egyre inkább a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést kell támogatniuk. A háztartások esetében az egyik legnagyobb probléma, hogy míg az egész eurózónában magas a munkanélküliség, akik rendelkeznek állással, azok is nehézségekkel küzdenek. A nominálbérek ugyanis csupán 0,8 százalékkal növekedtek éves alapon 2014 első negye­dévében, szemben az egy ne­gyedévvel korábbi 1,7 száza­lékkal. Emellett látható, hogy a háztartások megtakarításainak változása is folyamatosan mí­nuszban van 2011 óta. Nincse­nek sokkal könnyebb helyzet­ben a nem pénzügyi vállalatok sem, amelyek bruttó működési többlet növekedése 1,6 száza­lékra lassult az első negyedév­ben éves összevetésben. Mind­ezek tükrében az EKB várako­zásai szerint az eurózóna GDP- je továbbra is csak lassú ütem­ben növekedhet a következő években. Az előrejelzés szerint idén 1 százalékos lehet a bővü­lés. „Az eurózónás országok gazdasági növekedésének a lassulása a szlovák gazdaságra is rányomja a bélyegét, az első és második negyedéves 2,4 és 2,5 százalékos növekedést így valószínűleg már nem lesz ké­pes túlszárnyalni” - vallja Zdenko Štefanides, az Általá­nos Hitelbank (VÚB) elemzője. Lassan csökken a munkanélküliség A jelentés szerint a munka- nélküliség sem javul érdemben a következő években. Míg idén 11,6 százalékos, jövőre 11,3, 2016-ra pedig csupán 10,8 szá­zalékos lehet a munkanélküli­ségi ráta az euróövezetben. Az infláció is sokára érheti csak el az ideális szintet, még évekig alatta maradhat az EKB közép­távú céljának, ami éppen 2 szá­zalék alatt van. Ha bejön az EKB előrejelzése, akkor idén 0,7, 2015-ben 1,2, 2016-ban pedig 1,5 százalékos lehet a fogyasz­tói árak emelkedése. A jegy­bank megjegyzi azonban, hogy a geopolitikai feszültségek, il­letve az árfolyamváltozások komoly kockázatot jelenthet­nek az inflációs várakozásokra. Jegybanki mentőöv Az EKB idén nyáron további jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy élénkítse az eurózóna gazdaságát. A júniusi további alapkamat csökkentés­sel (0,15 százalék), és a negatív betéti ráta (mínusz 0,1 száza­lék) bevezetésével, valamint az új hitelprogramjának bejelen­tésével egyaránt ösztönözni kí­vánja a növekedést oly módon, hogy egyrészt élénkíti a hitele­zési aktivitást, másrészt a reál- gazdaság irányába próbálja tol­ni a tőkét. Mindeközben a má­sik hatalmas kérdés, hogy az Oroszországgal fennálló konf­liktus (szankciók, embargó) mi­lyen hatással lesznek majd a térség gazdaságaira. Két tűz között Mindenesetre az látható, hogy ,az EKB döntéshozói ko­moly csapdába estek, hiszen épp azon országok esetében volna szükség intenzív gazda­sági gyarapodásra, amelyek az európai adósságválság miatt er­re a legkevésbé képesek. Az eurózóna így két tűz kö­zött áll. Egyrészt az adósságvál­ság kirobbanása óta kiemelt hangsúlyt kap - főleg a déli ál­lamokban - a fiskális szigor, másrészt éppen arra volna szükség, hogy valahonnan je­lentős likvid tőke áramoljon a reálgazdaságokba, miközben a bankok vonakodnak hitelezni. A kérdés tehát az, hogy az Eu­rópai Központi Bank, az euró­zóna bankrendszere, valamint az igencsak eltérő háttérrel rendelkező tagállamok miként tudják úgy összehangolni a működésüket, hogy a strukturá­lis reformok és az EKB laza poli­tikája együtt kihúzza a bajból az eurózónát. (TASR, Tf., mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Idén visszaesett a posta nyeresége Pozsony. Több mint a felé­vel esett vissza a Szlovák Pos­ta nyeresége az idei első fél évben, amihez az ukrán helyzet is hozzájárult - nyi­latkozta Stanislava Ponde- lová, a társaság szóvivője. A cég az idei év első hat hónap­ját 2,26 millió eurós bruttó nyereséggel zárta, ami 2,64 millió euróval marad el az egy évvel korábbitól. Ponde- lová szerint a Szlovák Posta az Ukrán Posta legjelentő­sebb külföldi partnere, így nem csoda, hogy a szomszé­dos ország gondjai miatt a bevételeik 4,4 millió euróval estek vissza. Nagyjából 5%-kal csökkent azonban a levélküldeményekből szár­mazó bevételükis. (TASR) Meglepő német adósságcsökkenés Berlin. Németországban - 63 év után először - tavaly csökkent az államadósság. A német statisztikai hivatal (Destatis) szerint a szövet­ségi kormányzat központi költségvetése, a tartomá­nyok, a társadalombiztosítá­si alapok és a helyi önkor­mányzatok adóssága 2013- ban 2,04 ezer milliárd euró volt, ami a hazai össztermék 78,4%-át jelenti és 30,3 mil­liárd euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. Az állam- adósság legutóbb 1950-ben csökkent. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA IKEiZimlCT Angol font 0,8021 CT Lengyel zloty 4,1805 n Cseh korona 27,882 Magyar forint 312,89 □ Horvát kuna 7,6250 CT Román lej 4,4399 Japán jen 137,33 Svájci frank 1,2114 n Kanadai dollár 1,4593 Q USA-dollár 1,3388 n VETEL - ELADAS BANK lEEHEii CSEH KORONA 1 FORINT Sberbank 1,38-1,30 28,68-27,01 326,75-298,60 OTP Bank 1,40-1,28 29,07-26,62 325,65-298,20 Postabank 1,39-1,29 28,81-26,86­Szí. Takarékpénztár 1,39-1,29 28,59-27,00 326,39-298,28 Tatra banka 1,38-1,30 28,68-27,01 324,44-299,78 ČSOB 1,37-1,31 28,55-27,13­Általános Hitelbank 1,38-1,30 28,67-27,00 326,34-298,23 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Erste Bank-elemzés Nem bíznak Orbánban Budapest. Nem változott a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének negatív megítélése a szakértők körében - derül ki a német ZEW intézet és az osztrák Erste Bank közös felméréséből. A Napi gazdaság által közölt adatok szerint a megkérdezett 65 szakértő közül egy sem volt, aki jónak nevezte volna a ma­gyar gazdaság helyzetét, s 18,5 százalék szerint az kifejezetten rossz. Ezzel az utolsó előtti he­lyet sikerült elérnie Magyaror­szágnak a régiós rangsorban, csak a horvát gazdaság kapott ennél alacsonyabb pontszámot. A kilátások teidntetében sem áll jól az ország. A szakértők csak nettó 7,1%-a szerint javul fél­éves időtávon a gazdaság hely­zete, ennél rosszabb pontszá­mot csak Törökország kapott. Elakadt a három hónapja tartó kedvező tendencia a fo­rint megítélésében is, a szakér­tők további forintgyengülést várnak. A ZEW és az Erste Bank friss adatai szerint nőtt a gyengébb forintárfolyamot prognosztizálók aránya. A megkérdezettek 28%-a gon­dolja úgy, hogy fél év múlva a jelenleginél magasabb euróár- folyamra lehet számítani a fo­rint ellenében, ez 11 százalék- pontos romlást jelent a júliusi adatokhoz képest. A mostani visszaeséssel ismét olyan rossz a magyar deviza kilátásairól alkotott vélemény, mint május közepén. (Ng.) Történelmileg a legalacsonyabb kamatok-az PSS, a. s. Egyáltalán nem egyszerű eligazodni a hitelek és köl­csönök piacán. A felmérések alapján az ügyfelek szá­mára a legfontosabbak a feltételek, melyek alapján a bankok hiteleiket kínálják. A kiválasztás második legfontosabb tényezője maga a bank neve, pozíciója és stabilitása a piacon. Valamennyi említett ténye­zőnek megfelel Szlovákia vezető lakás-takarékpénztá­ra - az Első Lakás-takarék­pénztár. Legújabb ajánlatáról beszélgetünk Timura Kamii mérnökkel, az Első Lakás-ta­karékpénztár (PSS, a. s.) forg­almazási igazgatójával. Mivel jelentkezik az Első Lakás-takarékpénztár?- A legjelentősebb változás egyértelműen a lakáshitelek kamatainak 1,2%-kal való csökkentése. Az ingatlannal bebiztosított köztes hitelek kamatlába most az Első La­kás-takarékpénztárnál éves 3,69%-tól kezdődik, ami tör­ténelmileg a legalacsonyabb kamat nálunk. További előny, hogy a lakástakaré­koskodók, akik lakhatásuk finanszírozására választható köztes hitelt használnak fel Részletes tájékoztatást a PSS üzleti képviselőitől vagy a 02/ 58 55 58 55-ös telefonszámon kérhet, illetve a * «.pss.sk honlapon olvashat. zálogjog nélkül, illetve lakás­hitelt, a PSS a. s. ezt a hitelt a feldolgozás kezelési költ­sége felszámolása nélkül nyújtja. A PSS, a. s., a lakóházak részére is kínál finanszíro­zási módot. Számukra is készültek valamivel?- Természetesen, hiszen Szlovákia lakosságának több mint a fele lakóházakban lakik. Köztudott, hogy több­ségük rossz technikai ál­lapotban van, és teljes fel­újítást igényel. Egy ilyen fel­újítás előkészítése hosszabb időt igényel, ezért a nyár erre a legmegfelelőbb időszak, amikor mindent alaposan meg kell tervezni. Lakóházak felújítására már csaknem 15 éve nyújtunk hiteleket, és ennek megfelelnek tap­asztalataink és feltételeink is. Egészen augusztus végéig, 24 hónap garanciával, 1,59% éves kamatlábbal kínálunk hitelt. Sőt, az Első Lakás-ta­karékpénztár ingyen bizto­sítja a lakóház energetikai besorolását. Ennek alapján tájékozódhatnak az energia­megtakarítás lehetőségeiről, valamint megtervezhetik az egymáshoz kapcsolódó munkák ütemtervét. És milyen előnyökkel jár ez az ilyen lakóházak la­kói a számára?- Rájuk is gondoltunk. Azon hitelért folyamodó lakástulajdonosügyfeleink­nek, akik olyan lakóházban laknak, amely az idén vagy a múlt évben a PSS-nél igé­nyelt hitelt felújításra, a hi­telt kezelési költség nélkül nyújtjuk. A megtakarítás biz­tos, hogy nem elhanyagolha­tó, hiszen például a 40 ezer euró köztes hitel esetében közel 500 euró. TP33010029

Next

/
Thumbnails
Contents