Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-18 / 190. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 18. Régió 3 Jelenleg egy elektromiográf van a járásban, a betegeknek hónapokat kell várniuk a vizsgálatra Hamarosan új műszert kap a galántai kórház Korábban a sebészeti és az urológiai osztályra vettek műszert támogatásból (A szerző felvétele) Galánta. Hamarosan új műszer érkezik a galántai Szent Lukács Kórház idegsebészeti osztályára. A kórház a COOP Jednota kiskereskedelmi lánc támogatásából vette meg a készüléket. BARTALOS ÉVA Ján Stratinský, a kórház igazgatója elmondta, évek óta együttműködnek az üzletlánccal. „Korábban a sebészeti és az urológiai osztályra kaptunk új segédeszközt. Most tízezer eu- róval támogatják az intézményünket, amiből elektromio- gráfot vettünk” - közölte az igazgató. ,A géppel az idegek és az izmok működését vizsgálják. A műszer fontos a neurológiai betegségek pontos diagnosztizálásánál. Ajárásban eddig csak egy ilyen készülék volt, a pácienseknek három hónapot kellett várniuk a kivizsgálásra” - mondta Denis Richter, az ideg- sebészeti osztály főorvosa. Hozzátette, az új műszernek köszönhetően legfeljebb két hétre csökken a várakozási idő. Az új műszer néhány napon belül megérkezik az intézménybe. Ján Stratinský elmondta, a fejlesztéseknél azokat a műszereket részesítik előnyben, amelyekre az akut kezelés során szükség van. „A régióban elsőként a mi kórházunkba kerül a páciens. Van egy befektetési tervünk, eszerint veszünk új műszereket” - folytatta az igazgató. Az adományt Gabriel Csol- lár, a kiskereskedelmi lánc országos elnöke és a Coop Alapítvány vezetője adta át. Csollár közölte, tizenkét éve hozták létre az alapítványt, gyerekekkel és iskolásokkal is foglalkoznak. „A regionális szervezet elnöke ajánlást nyújt be az alapítványnak arról, kit támogatnának, a tanács tárgyal a javaslatról. Ez minden körzetben így működik, a régiós szervezetek tagjai tudják, müyen intézmény szorul segítségre. Van, hogy mi vesszük meg a műszert, de előfordul, hogy amikor megérkezünk a csekkel, már használja a kórház a készüléket” - nyilatkozott Csollár. Idővel a királyi sírkertben is felépülhet egy hasonló építmény, előtte telket kell vennie a városnak Két ravatalozót épít Tornaija a városrészeinek 1B0S EMESE Tornaija. Önerőből épülhet fel Szárnya és Beje városrészek ravatalozója. Ha minden jól megy, az építkezés heteken belül megkezdődhet. Tornaiján a Városüzemeltetési Közhasznú Társaság összesen öt temetőt tart karban, három a városban, további kettő a Tornaijához tartozó városrészekben van. Eddig csak a központi sírkertben volt ravatalozó. Királyi (Králik), Szárnya (Stama) és Beje (Behynce) városrészekben alkalmas hely híján a családi házak udvarán tartják a búcsúszertartást. Sokvári Krisztián, Beje városrész helyi képviselője jó ideje a méltatlan körülmények megoldását sürgette. Most úgy tűnik, a város vezetése eleget tehet a lakosság kérésének. A képviselő-testület soron kívüli ülésén tárgyalt a ravatalozók megépítéséről. Mindkét városrészben téglalap alakú építménnyel számolnak, melynek nagy része nyitott lesz. A tető- szerkezet hátsó részében kisebb falazott épület áll majd, ebben mosdó és egy másik helyiség kap helyet. ,Azért döntöttünk Beje és Szárnya mellett, mert ezek a sírkertek a város tulajdonában vannak, elegendő hely van az építkezésre is. Elkészültek a látványtervek, a városi hivatal elindította az engedélyeztetési eljárást, már néhány próbafuratot is végeztünk” - magyarázta Szö- gedi Anna polgármester. Idővel Királyi városrészben is hasonló ravatalozó épülne. Eddig elsősorban az anyagi feltételek nem voltak adottak a beruházáshoz. Most ez a gond is megoldódott. A város a csatornahálózat megépítésére vonatkozó pályázat előkészítésekor 50 ezer eurót tett félre telekvásárlásra. Mivel Tornaija az építkezés lebonyolítását és a költségek egy részét átadja a Közép-szlovákiai Vízgazdálkodási Vállalatnak, ez az összeg felszabadult. További közel 20 ezer eurós, egyszeri kifizetéssel számolnak azokért a használhatatlan telkekért, melyeken a Stefe Hőszolgáltató vezetékei haladnak keresztül. így a két ravatalozóra 70 ezer eurót szán a város. A képviselők ellenvetés nélkül elfogadták a beterjesztett javaslatot. „Nagy valószínűséggel idén csak az alapozás és a tető- szerkezetek készülnek el. Sajnos a központi sírkert ravatalozójának statikája megromlott. Bár a közelmúltban felújítottuk az épület belső helyiségét és új járdát építettünk, ennek helyreállítását sem halogathatjuk sokáig. Ez igényes és költséges felújítás lesz, ezért csak akkor látunk hozzá, ha a két kisebb ravatalozó elkészül” - zárta Szögedi Anna polgár- mester. EZ ITTA KÉRDÉS A szülei fedezik egyetemi tanulmányainak költségeit, vagy időnként dolgozik? Tóth Károly egyetemi hallgató, Kassa I Igen, támogatnak a szüleim, t J Elsőéves hall. '"Wp, számoltuk azt a ■É. létminimumot, ami fedezi egy pozsonyi egyetemista alap- szükségleteit, ezzel az összeggel támogatnak a mai napig. Természetesen ahhoz, hogy az olyan „luxuscikkeket”, mint például a bulik vagy kirándulások meg tudjam engedni magamnak, dolgoznom kellett. Volt tehát egy biztos alaptőkém és az, hogy milyen extrákat tartalmazott a következő hónap, már csak rajtam múlott. Ez a kis rendszer tanított meg a következőre: megbecsülni a munkát és a munkával keresett pénzt is. Kohel Annamária egyetemi hallgató, Nádszeg A tanulmányaimmal kapcsolatos kiadások nagy részét a szüleim fedezik, de amint lehetőségem van rá, én is hozzájárulok a költségekhez. A szemeszter első költségeit, mint a füzet- és könyvvásárlás, a villamosbérlet, diákkártya és könyvtárbérlet én fizetem. Ha tudok, a szemeszter közben is szívesen vállalok munkát, de nem mindig van rá lehetőségem, mivel elég igényes egyetemet választottam. Az iskolaidő alatt is szívesen folytatnám a nyáron megkezdett munkát. A szüleimtől kapott zsebpénzt főleg ételre költőm, bulizni nem járok, nem költekezem fölöslegesen. Ifj. Muszka Péter egyetemi hallgató, Királyhelmec A szüleimtől kapott pénz elég a kiadásaimra, mivel igyekszem jól beosztani. Nem vásárolok felesleges dolgokat, a legtöbbször a kollégiumban főzök magamnak, és próbálok takarékoskodni. Kisebb munkákat év közben így is elvállalok. Épp a napokban voltam egy állásinterjún, ami ha jól sikerült, a tanulmányaim alatt hosszabb távra is jövedelmet biztosíthat számomra. Gondot okoz azonban, hogy az idén megszerzett baccalaure- átusi fokozat miatt ezekben a nyári hónapokban átmenetileg nem vagyok jogosult a diákoknak szánt étkezési és utazási kedvezményekre, és ezzel a se diák, se munkanélküli „státusommal” a munkáltatók egy része sem tud mit kezdeni. (ke, béva, leczo) A JOGÁSZ VÁLASZOL Hogyan szerezhető vissza a családi adósság? Anyósom kb. öt éve átadott egy nagyobb pénzösszeget a veíe egy házban lakó sógoromnak azzal, hogy ő befekteti az összeget és egy év múlva visszaadja. A pénz átadásáról nincs semmilyen írásos igazolás. A sógorom a pénzt azóta sem adta vissza az anyósomnak. Mit lehet ilyen esetben tenni? (Folytatás) Elsőként a beszámítás lehetőségét kell megvizsgálni. Ha olvasónk sógorának lenne az anyóssal szemben bármilyen pénzbeli követelése, azt az összeget le lehetne vonni a tartozásából. Egyoldalúan nem lehet beszámítani elévült tartozást - a felek közös megegyezésével viszont igen. Ha a sógornak rendszeres bevétele van, és mutat némi hajlandóságot a tartozása visszafizetésére, célszerű vele megegyezni a részletekben való törlesztésben. Ha épp nincs rendszeres bevétele, de hajlandó együttműködni, szándékának komolysága jeléül egy értéktárgyát is zálogba adhatja, illetve ha mindkét fél egyetértene, ezzel az értéktárgyával akár végleg is kiegyenlíthetné az adósságát: a tartozás eltörlésének fejében az adott értéktárgy tulajdonjogát átruházná az anyósra. Ha a szóban forgó értéktárgy piaci értéke kevesebb vagy több mint a tartozás összege, a különbözet készpénzben, de akár más tárgyban is fedezhető - ismét a felek megegyezése szerint. Úgy is megállapodhatnak, hogy a sógor rendszeres szolgáltatással, fokozatosan csökkentené a tartozását (pl. felújítja az anyós házát, műveli a kertjét, esetleg saját kertjéből szállít neki zöldséget, gyümölcsöt). A szolgáltatásokat az anyós „kontójára” harmadik személyekre is ki lehet terjeszteni, ha ebbe az összes érdekelt beleegyezik. Szolgáltatás útján való törlesztésnél ajánlatos konkrét értékekben megszabni az egyes juttatásokat és világos kimutatást vezetni a levonásokról, míg nullára nem érnek. A jogbiztonság érdekében és mivel esetünkben fennáll az elévülés veszélye, a polgári törvénykönyv követelménye alapján a felek fektessék írásba, ha a fent említettek valamelyikében megegyeznek. A dokumentumról természetesen a keltezés és az aláírások se hiányozzanak. Ha akad olyan személy, aki hajlandó lenne átvállalni a sógor adósságát, kettejük között született írásos szerződés alapján megteheti, de csak az anyós beleegyezésével. Erre azért van szükség, mivel az új adóssal a jogosult esetleg még kilátástalanabb helyzetbe kerülhet (pl. annak még az eredeti adósnál is rosszabb anyagi helyzete vagy külföldi tartózkodása miatt) - legyen tehát a dologba némi beleszólása. Az új adós ugyanazokkal a kifogásokkal élhet, amelyekkel az eredeti adós is élhetett (pl. az elévülés kifogásával). Ha az új adós a jogosulttal egyezett meg az adósság átvételéről, akkor az eredeti adós mellett válik adóssá, tehát a jogosult bármelyiküktől követelheti a teljesítést. (Folytatjuk) Veszelei Viktória jogász (A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Ittasan vezettek Pozsony/Trencsén. Trencsénteplicben és Máriatölgye- sen füleltek le egy-egy felelőtlen sofőrt a rendőrök, mind a két férfi ittasan ült volánhoz - tájékoztatott Elena Antalo- vá trencséni rendőrségi szóvivő. Trencsénteplicben szombaton, röviddel éjfél előtt állítottak meg a rendőrök egy 43 éves motorkerékpárost, akinek a leheletében 2,29 ezrelék alkoholt mértek, alkoholszintje később 2,58 ezrelékre emelkedett. A motorost rendőrségi cellába zárták. Tegnap reggel Máriatölgyesen (Dubnica nad Váhom) állítottak meg a rendőrök egy gépkocsivezetőt, a Škoda Felícia 55 éves sofőijének leheletében 1,58 ezrelék alkoholt mértek. Tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt mindkét férfit egyéves börtönbüntetésre ítélhetik. A Trencséni kerületben továbbra is sűrűn ellenőrzik, fogyasztottak-e a sofőrök alkoholt. „Aki alkoholt fogyaszt, ne üljön volán mögé. Reméljük, sikerül a rendőröknek kiszűrniük azokat a gépkocsivezetőket vagy motorkerékpárosokat, akik vezetés előtt alkoholt fogyasztottak, és veszélyeztetik a közlekedés többi résztvevőjét” - jelentette ki Elena Antalová. (SITA)