Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-16 / 189. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 16. ________________________________________________________Szombati vendég 9 Nagy Ervin: Nem az a fontos, hogy lemeztelenedsz, hanem hogy mit mondasz közben. A szégyenérzet ilyenkor nullára redukálódik..." Kitört a Katonából, és visszatalált Mundruczóhoz Első filmfőszerepét, a Nincsen nekem vágyam semmi Duna-parti meleg prostiját 1999-ben kapta Mundruczó Kornéltól. Fontos munka volt ez (és marad is) mindkettőjük életében. Tizenöt évet mégis kihagytak, bár nem szándékosan. Egyszerűen így alakultak a dolgaik. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nagy Ervin most újra Mundruczó Kornéllal dolgozott. Egymás után kétszer is. Előbb színpadon, a Demenciában, aztán filmen, a Cannes-ban díjazott Fehér Istenben. Rollerrel, este tíz után az Andrássy úton. Ez igen! Karácsonyra kaptam, életem társától. Vagány járgány. Tizenöt perc alatt bent vagyok vele a színházban, plusz, ha megiszom kettő bort, nem büntethetnek meg, mert ez hobbijárgány, közlekedésben nem bejegyzett. Hazáig tulajdonképpen ki is józanodom rajta, és nem lehet nagyot esni vele. Kipróbáltam. Egyébként pedig messziről azt is sugallja, milyen plasztikus és artisztikus a mozgásom. Az a Demenciában is feltűnt. Nem győztem ámuldozni, micsoda eszelős táncot nyomott. Magyar színpadon, ebben a műfajban, nem is láttam még ilyet. Elmondom, hol tanultam. Tizenkét éves voltam, amikor Ásványi Tamás barátom felfedezte magának a breaket. Dunaújvárosban nőttünk fel mindketten. Tamás a panel-prolicsávóktól tanulta, én meg tőle, a játszótéren. Most sütöttem el először életemben. Ha egy tangót vagy keringőt nyomott volna... ... az benne van a kultúrában, a tanulási folyamatban. Szegeden is táncolt már évekkel ezelőtt, a Matica grófnőben. Csak elszakítottam a lábam, és nehezen tudtam megmutatni a tánctudásomat. A ritmusérzéke is lenyűgöző. Nagyon jó mozgásérzékem és még jobb mozgásfantáziám van. Horváth Csabával imádok dolgozni. A Woyzeckben is annyira értettük egymást! Fantasztikusan jól tudunk együttműködni. Rengeteg ötletem van hozzá. A belső ritmusérzés, a poentírozás nagyon fontos a táncnál. Hogy tudd, ugyanazt mozogja, amit beszélni fog. Van, aki nagyon jól mozog a színpadon, de táncolni nem tud. Én azt hiszem, mindkettőből kaptam. Ha felkülde- nek a parkettre, nem esem el soha, vagy ha kell, nagyon gyorsan le tudom venni a mozgást, csak éreznem kell a tánc lelkű- letét. A Demenciában eredetileg szteppelnem kellett volna. Kornél azt tervezte, lesz egy Fred Astaire-i belépőm. „Felmész a plafonra, ott szteppelsz egyet és visszaszállsz.” Mondtam, semmi baj, Komélkám, simán kivitelezhető. Csak nem volt plafon. És az előadás stílusa... ... igen, az adakozó. A Dementia zenekar játszik, jön a Megmentő, aki én vagyok, beszáll, és a helyzet valahogy kidobta magából a szteppet. Pedig voltam vagy tíz szteppórán. Nagyon nehéz műfaj az is, mint a néptánc. Külön bolygó. A világ egyik legnagyobb kihívása. A Marica grófnőben is nehéz néptáncbetétek voltak. Mások fröcs- csöztek, én szívtam rendesen a próbateremben. De én kértem, hogy nekem valami nehezet állítsanak össze, látványosat és irtó nehezet, hogy ki tudjak tűnni benne. Én mindig magamnak nehezítem a dolgokat. Két-három évvel ezelőtt azt nyilatkozta: „A Katona József Színház keveset vesz ki belőlem.” Azóta többet vállal - másutt. Ezen az úton talált vissza Mundruczó Koméihoz? Kornéllal mi már a főiskolán is összetartottunk. Laktam nála albérletben. Akkoriban hagyott fel a színészettel, olyan szőrös talpúnak érezte magát az osztályban, ahol Ónodi Eszter volt a vivőr, és ott volt Fullajtár Andrea, Elek Feri. Látszott, hogy Koméinak inkább rendezői ambíciói vannak. Utolsó évben át is jelentkezett rendezői szakra. És azon a nyáron mi összecimbiztünk. Vége volt a színművészetinek, nem tudtam hol lakni... de a filmje később jött. Haverok lettünk, nem tudom, miért. Egyszer csak szólt, hogy eladja a zongorát. Nyersanyagot vett az árából, hogy megcsinálhassa az első filmjét, így született meg a Nincsen nekem vágyam semmi. Teljesen rám írta. Lediplomáztam, és elmentem egy benzinkútra dolgozni, mert nem volt munkám. Hazavittem a húszoldalas forgatókönyvet, letettem az asztalra, apám meg elolvasta. Kérdeztem tőle, hogy tetszik... egy pesti meleg kurva, aki kétlaki életet él. Jó, jó, mondta apám, csak ne Ervinnek hívjanak. így lettem a filmben Brúnó, mert Kornél megváltoztatta a nevem. Minden haveri kapcsolatunkat a film szolgálatába állítottuk. Apám is szuper fej volt, kint aludt egy Trabantban, mert bent a házban forgattunk. Ahogy kell, gerillában készült el a film, amellyel aztán Kornél különböző díjakat nyert, én meg a legjobb főszereplő díját. Barátságunk minden egyes eleme bekerült a filmbe, és ott fel is emésztődött valami, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Kellett egy szünet utána. Ezért lettek Koméinak új múzsái. Polgár Tamás, Tóth Orsi. Én meg bekerültem a Katonába, és filmet nem műiden héten lehet forgatni. De én nagyon sok mindent megtanultam Kornéltól, a filmezésből. Harcoltam vele három napig, hogyan gondolom én, hogyan gondolja ő, aztán beláttam a zsenijét. Azt ugyanis tudni kell belátni. Purcaréténél éreztem ugyanezt, amikor a Troilus és Cressidát rendezte a Katonában. Hogy be kell látni és nem pofázni mellé! Koméinak is megadtam magam. Fontos észrevételére emlékszem. Ezt nem azért mondom, mert díjat nyert Cannes-ban. Ugyanúgy leülünk borozgatni, mint régen, és őszintén beszélgetünk egymással. Sokáig természetesen azt éreztem, hogy elsodort bennünket egymástól az élet. Kicsit rosszulesett, hogy nem hívott, hiszen tartottam magam olyan tehetségesnek, hogy neki is jó legyek. Közben elkezdett színházban rendezni, kialakult a maga köre, ismertsége, mire újra hívott. Nem tudtam azonnal menni, mert gyereket vártunk, és megígértem a páromnak, hogy ott leszek mellette. Nagyon jól tettem, mert nehéz szülés volt, és annak is örültem, hogy azon a nyáron nem kellett sehova sem mennem. Maradhattam a gyerekem mellett. És megint hívott. Jólesett. A tehetség utat tör, ő ment arra, én erre, de nem vesztünk el egymásnak. Benne voltam A hídemberben, a Kaméleonban, az Esőemberben, mentünk egymás mellett párhuzamosan. Sok minden történt az ő életében is, inkább csak sírtunk egymásnak a fennálló viszonyokon. És szólt, hogy megint lenne valami, amit el kellene vállalnom. Ez lett a Dementia. Leépülőben lévő betegek egy bezárás előtti sárga házban. Nekem kinyílt a világ megint, a próbák során. Kornél előadásában komoly filozófiai elgondolások vannak. Erős a tartalmi bázisa. Volt egy próbánk, amikor azt mondta: „Éz a »majdnem olyan, mintha« nagyon rossz, Ervin! Te a Katonában nőttél fel, nekem más kell!” Kornélnál mindenért meg kell szenvedni vérrel-verejtékkel, agyalni otthon és kávézóban. Kitaláltam egy jelenetet próbára: hánytam egyet, összetakarítottam, elraktam az Armani-zakómba, és tettem tovább a dolgomat. Ez tetszett Koméinak. „Te milliomos maradtál, csak közben történt valami borzalmasan rád jellemző, főleg azzal, hogy összetakarítottál és mentél tovább.” A karakter előképe volt ez. Nyár volt, és azt éreztem, megjött a Jézuska. Minden Koméit igazolja. Valójában csak rákérdezett a színészi szorgalmamra. Utána nagyon szép rendben felrakja a dolgokat, és váltogatja a stílusokat. Nekem eljött vele a Kánaán, ő lett a tű, én a lemez, és onnantól kezdve már csak az volt, hogy gyere, gyere, gyere! Én meg jöttem, jöttem és jöttem. Hihetetlenül megnyugtató, hogy a pályám derekán visszataláltam ahhoz a csávóhoz, akit már annak idején, elsőre is nagyon tehetségesnek tartottam. A Demencia olyan előadás, hogy a végén felállva tapsolnak a nézők, és mindig telt ház előtt játszunk. Nagyra értékelik a producerek is, akik belerakták a pénzt. Külföldön Koméinak hatalmas sikere van. Magyarországon? Két lapáttal kap a képébe, mert nem tartozik bele a kánonba, ami itt nyomva van. A kánonból ön is kimarad. Még a Katona József Színház kánonjában sem vagyok benn olyan szempontból, hogy nem vagyok klasszikus arc, és nem tartozom az entellektüelek csapatába sem. Az alkatom is kilóg, én is. Bármilyen öltönyt felveszek, csak a magyar művész zakóját ne adják rám. Felnézek Monori Lilire. Meggörbíti maga körül a teret. A világ legsötétebb boszorkányának a hangján azt mondja: „Jó vagy, aha! Nagyon jó vagy!” Kellemes érzés, hogy így látja. Szeretek ott lenni Kornél csapatában. Örülök, hogy nem lógok ki közülük, pedig finoman szólva sem úgy nézek ki, műit Derzsi. Koméi ezen túllát, az a jó. Azt akarta, hogy legyek már nála én is. Lassacskán be- szipkázza magának azokat az embereket, akikre igazán szüksége van. Nekem pedig ez kurva nagy kitüntetés. Hogy vissza- szipkázott. Látta, hogy a tehetsége nem veszett el, csak másfele ment. És beemelt újra a maga világába. Látott az HBO sorozatában, a Terápiában. Harmincnyolc éves vagyok. Jó érzés, hogy egyedül is megálltam a helyemet, és a barátom akar velem dolgozni. Művészileg ez nagyon megtisztelő számomra., A fiatalsággal szaladok én is, barátom” - mondta Törőcsik Mari a Szent György és a sárkányban. Ez jött most el az én életemben is. A fiatalság a legjobbat, a legdina- mikusabbat jelenti, és az most nem a Katona, hanem Koméi és Pintér Béla színháza. Őket már Európa-szerte ismerik. De még a saját kollégáim közül is sokan mondják, hogy jaj, ugyan már! Ez nagyon fáj. Koméi rangos fesztiválokon rendez. Tessék, csinálja utána más is, ha tudja. Mennyi idő azt felépíteni, hogy már európai viszonylatban beszélnek rólad? A Demencia is komoly létfilozófiai kérdéseket vet fel. Nem egy kismagyar szocre- ál, hogy vagyok otthon anyuval a panelben. Ezt a fajta gondolati szabadságot, nagyívűséget a magyar kisreál agy, színházrendezői fej nem viseli el. Coetzee története, a Szégyen kapcsán is sokan azt kérdezték: „Mi közünk hozzá?” Dél-afrikai szerző darabja, de arról szól, hogy embercsoportokkal hogyan bánik a világ. „S ezt kell megnézni?” Könyörgöm! Akkor mi a fenéről akarunk beszélni? Üzengessünk magyar módra, köpködjünk át a kerítésen, és ebben leljük meg művészi örömünket? Ez ma már nagyon nem megy Európában. Az a jelenet hogyan került be a Demenciába, amikor Láng Annamari a herezacskója körül matat? Én találtam ki, hogy legyen egy mióma a lábam között. Ültünk egy kávézóban, Annamari a gyerekét szoptatta, és elmondtam neki, hogy mit álmodtam éjjel. És hogy ne egy zsírcsomója legyen a pasinak, hanem mió- mája. Nem az a fontos, hogy lemeztelenedsz, hanem hogy mit mondasz közben. A szégyenérzet nullára redukálódik, mert annyival izgalmasabb a művészi kihívás, a tét. A Fehér Istenben a hentest játssza. Külön ajándék, hogy Kornél berakott a filmbe. Az ő holdudvarához tartozni, azt hiszem, rang. A nagy általános magyar finnyázás az igazságnak is szól. Régi hagyomány. Az igazságszolgáltatás, amit én nagyon bírok, Kornélnál mindig jelen van. Nagyon bátran bánik az elemekkel. Mindig van egy isteni el- rendeltetés a darabjában, sőt a népmeséi elemet sem hagyja ki. A rossz elnyeri méltó büntetését. Egyszer csak megnyílnak az ég csatornái, az Úr összevonja szemöldökét, és odacsap annak, aki rossz, aki bántott, aki elárult. A leszámolás nem marad el, a szív pedig megnyugszik. Ezt nagyon tudja. A Fehér Istenben is van valami csodálatos. Beinjekciózzák, kisemmizik, kihajítják, megcsalják a kutyát, tönkreteszik, leamortizálják, egyszer csak megfordul, és bosszút áll. És ott egy lány, aki ugyanezt átéli, a végén pedig találkoznak. Sírtam a moziban. Szerintem mások is, mert néma csend volt. A mondanivaló és a lelki katarzis egyszerre éri el az embert a végén. Európai film rég nem tudott ennyire komplex üzenetet sugározni. Huszonegy éves öccse geofizikus. Milyen kapcsolatban vannak egymással? Tizenkét és fél év van köztünk. Bennem nincsenek művészi attitűdök, nem kérek, nem követelek ki magamnak különleges bánásmódot, és a társaságában sem játszom meg magam. Volt néhány komoly, nagy beszélgetésünk. Nyitott gondolkodású, megbízható, tisztességtudó fiú az öcsém, általában az tetszik neki is, ami nekem, bár reálban mozgó, nagyon más típusú csávó, mint én. Mivel nem szoktam szofisztikáit körmondatokban nyilatkozni, hogy mennyire rejtélyes művész vagyok, mert ennél én parasztabb gyerek volnék, ezért az öcsémmel megmaradt egy nagyon egészséges értékelési rendünk. Most már ő is dolgozik, Pécs környékén fúr egy kutat, de két év múlva, remélem, Grönlandon fog fúrni. Menjen, ha akar, csak vigyázzon magára! Kicsit olyan, mintha a gyerekem lenne. De azt is mondhatom: nemcsak az öcsémet látom benne. Nekem ő sokkal több annál.
