Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-15 / 188. szám, péntek
8 Nagyítás ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 15. www.ujszo.com 1989 óta, tehát huszonöt év alatt sem sikerült elérni, hogy a közoktatási törvényben önálló fejezetként szerepeljen a nemzeti kisebbségek képzése Iskolahelyzet a láthatáron? (Somogyi Tibor felvétele) Kulcsfontosságú téma-e Szlovákiában a közoktatás? Az elvi jelentőségű reformintézkedések zömét miért terelik a kormányok vakvágányra? És ebben a kuszaságban milyen a hazai magyar oktatásügy pozíciója? Meglátásairól és érveiről az új tanév küszöbén Szigeti László (MKP) oktatás- politikust kérdezte a riporter. MIKLÓSI PÉTER Ön 1998 őszétől 2006 februárjáig az oktatásügyi minisztérium államtitkára volt, majd az első Fico-kormány érkezéséig, több hónapon át, miniszterként irányította a szaktárcát. Innen nézve miként látja: rangja van nálunk a közoktatásnak? Az 1990-es első szabad választások óta valamennyi kormányprogram, az ország jövőjére utalva, alapvető fontosságú területként emelte ki az oktatásügyet. A valóság, főként a finanszírozás dolgában, azután nem egészen ezt igazolta. Az egymást követő kormányzatok előbb-utóbb alább adták a megújulás princípiumait, s ezzel az elvi jelentőségű reform- intézkedések is mellőzettek. Néhány hete, a második Fico-kormány országlásának félidejében viszont olyasvalaki került a miniszteri bársonyszékbe, aki eleddig a pénzügyminisztérium államtitkáraként pont azt magya- rázgatta, miért nincs több pénz az iskolaügyre... Az oktatási miniszter és a pénzügyminiszter már-már hagyományosan farkasszemet néz egymással. De talán előnye a szóban forgó személycserének, hogy most olyan ember irányítja az iskolaügyet, aki korábbi munkaköréből adódóan tisztában van a lehetőségeivel, illetve azzal, hogyan tudja mégis megerősítem a tárca pénzügyi helyzetét. Szlovákiában az oktatásügy jobbára csak a gyorsan változó világ kihívásaira reagál, vagy gondolkodhat nagyobb ívű saját stratégiákban? Valóban inkább a perspektivikus gondolkodásmód lenne kívánatos, mert tűzoltással, a gondok puszta kozmetikázásával hosszabb távon nem sokra megyünk. Az elkapkodott és összetákolt jogszabályoknak a pedagógusok, a szülők, főként azonban a gyerekek látják kárát. Eklatáns példája ennek a 2008 májusában született közoktatási törvény, amelyről az akkor még koalícióban, jelenleg egyedül kormányzó párt is jól tudta, hogy az bizony fér- celmény. Hasonlóképpen összecsapott jogszabály a pedagógusokról szóló, 2009-ben elfogadott törvény. Önnek mi a meglátása arról, hogy amíg Európa boldogabbik felén a pedagógus- társadalomnak és ennek révén az iskoláknak is számos tekintetben szinte szabad kezük van, addig nálunk, elfordulva a valóságtól, a konzervativizmus tör előre? Ez gátolja az intézmények egyéni arcélének, stílusának, szellemiségének kialakítását! Úgy gondolom, bizonyos játékszabályok mindenütt léteznek. Anarchiával vagy éppenséggel kétszínűséggel az oktatásügyben sem megyünk semmire. A kérdés lényege hát a központi játékszabályok mértékének szigora. Szlovákiában a két Dzurinda-, majd a Radičová-kormány is a pedagógusok nagyobb szabadsága, a tanítóság és a szülők közötti viszony élénkítése révén az iskolaügy decentralizálására törekedett. A tananyagtartalommal kapcsolatban az volt a nézetünk, hogy bár legyen egy, az állam által megszabott keret, de az iskolák szabadon alakíthassák ki pedagógiai programjaikat. Azonban mind a 2006 utáni négy évben, mind 2012 tavaszától újra azt tapasztalni, hogy a hatalom az egykori, úgynevezett egységes oktatási rendszert forszírozza. A minisztérium irányelveiben, törvényjavaslataiban még a szocializmusból ismert szófordulatok jelennek meg. Például: „összhangban az állam oktatáspolitikájával” és egyéb lózungok. Ez pedig határozottan visszarendeződés. Ebben a zavaros örökséggel elegy szanaszét jelenben milyen a hazai magyar oktatásügy pozíciója? Tud előrelátni két-három lépésnyi előnnyel? Tudni feltétlenül tudja a megfelelő irányt, ugyanakkor nem biztos, hogy ezeket a jövőképeket a nyilvánosság számára is mindig világosan sikerül artikulálni. E témákkal többet és mélyebben kellene foglalkozni, elvégre ezt senki nem teszi meg helyettünk. Annál kevésbé, mert a kisebbségi képzés kérdésköre a rendszer- váltás után negyedszázaddal sem szerepel önálló fejezetként a közoktatási törvényben. Továbbra is ott tartunk, hogy ez az ország félreérthetetlenül integrálja a nemzetiségi oktatásügyet; tőmondatokkal határozza meg fejlődési vagy éppenséggel törési vektorait. Mi az, amit az összefüggő nyolcesztendei kormányzati időszakban az akkor még egységes MKP az oktatásügy területén elmulasztott? Könnyebb fölsorolni azokat a tényeket, amelyek előbbre vitték Szlovákiában a köz- és felsőoktatást. Én ellenben a mulasztások felől faggatom! Nézze, biztosan mehettek volna a dolgok több tekintetben másképpen is. Például az új közoktatási törvénytervezet mindkét ciklus végén készen volt. Először a Demokratikus Baloldal Pártja, másodjára a Szigeti László KDH húzódozott az előterjesztésétől. Amikor 2006 tavaszán már miniszterként benyújtottam a kormánynak, az akkori időzavarban Mikuláš Dzurinda kormányfő már nem tűzte napirendre. Ma úgy látom, talán határozottabban kellett volna föllépnünk, így viszont - az adott politikai légkörben - ez a részünkre pozitívumokat tartalmazó jogszabálytervezet zátonyra futott. Sikerült ellenben garantált finanszírozási feltételeket biztosítani a magyar iskolák működtetéséhez, enélkül jóval korábban jelentkeztek volna a kisiskolák mára felszínre került gondjai. És jobban keménykedhettünk volna a pedagógiai dokumentáció ügyében; illetve erőteljesebben kellett volna szorgalmazni az oktatási önrendelkezés megvalósíthatóságának alapjait, hiszen a mai napig sajnos sűrűn működik a rólunk nélkülünk elve. Nem az egyetemalapítás szándéka miatt voltak több tekintetben elnézően erélytelenek? Ezt a felvetést nem először hallom. Dacára annak, hogy sohasem titkoltuk: a Selye Egyetem létrehozása Komáromban elemi fontosságú feladat volt. Az ezzel párhuzamosan megvalósult és bizonyítottan a közoktatást érintő pozitívumokról viszont aránytalanul kevés szó esett, így azokat a közvélemény sem az értékükön tartja számon. Egyebek mellett, akár kiragadott példaként, hadd említsem a szlovákiai magyar iskolák tiszteletbeli nevében történt számos változást, aminek igaz becsét hagyományaink öregbítése és mintaképek állítása jelenti. Újságírói zsargonban mindez „csak” tegnap a mában. Aktuális dilemma viszont, hogy az iskolaügy pénzügyi forrásait meghatározó új törvény vezérelvei szerint milyenek lesznek majd az alacsonyabb diáklétszámmal bajlódó iskolák túlélési esélyei? Úgy tudni, megszűnik a költségvetési finanszírozás úgynevezett garantált minimumának rendszere. A most alakuló jogszabály a minimális tanulószám elvére épít, ami sem az utóbbi huszonöt évben, de még a szocializmusban sem volt megszabva. Az országban jelenleg 730 alsó tagozatos kisiskola van, továbbá számos alacsony tanulói létszámú teljes szervezettségű tanintézet. Nekik a közeljövőben nyilván gondjaik lesznek. A várható kockázatok tudatában a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége őszre elkészíti azt az összefogó helyzetfelmérést, amely a régiók, a mikrorégiók és a járások szintjén tükrözi majd, hogy alapiskoláinknak hol és hány tanulója van alsó, illetve felső tagozaton, közülük hányán helyi diákok, hány tanuló jár oda a környező településekről, hol használatosak és milyen kihasználtsággal már jelenleg is iskolabuszok. Ezeknek az adatoknak az ismeretében pedig az a célunk, hogy az érintett polgármesterek, iskolaigazgatók, a szülői szövetségek vezetői vagy akár az egyházak képviselői is tárgyilagosan megbeszéljék, előbb-utóbb milyen döntéseket kell majd helyben meghozniuk. Az új törvény ugyanis a hatékonyság kritériumaként a tanulói létszámot fogja előtérbe helyezni. Tehát fel kell készülni a diákmobilitásra? Több helyütt is valószínűleg igen. Könnyelmű struccpolitika volna elsiklani afölött - mind a tanulói létszámcsökkenés, mind a központi törvényalkotás törekvései láttán -, hogy a jövőben bizony sokkal bajosabb lesz az egymástól pár száz méterre lévő, már-már összeépült településeken megtartani és fenntartani egy-egy önálló igazgatású magyar, illetve szlovák tanítási nyelvű iskolát. Ebben a most körvonalazódó szituációban higgadt fejjel kell mérlegelni, majd a mi 264 iskolánkban is valamilyen módon lépni. Például annak a szándéknak megfelelően, hogy a gyermek oktatását-nevelését tízéves koráig igyekezzünk a lakhelyén biztosítani. Ha ez nem megy, akkor más lépéseket keresve legalább az első két évfolyamot helyben megtartani. A kritikus helyzetekbe kerülő településeken, átgondolt döntésekkel, a legoptimálisabb megoldásokat kell majd meglelni. Jelesül: melyik iskola maradjon talpon, hol mutatkozik jobb esély a minden tekintetben színvonalas oktatás biztosítására. Szemforgatás lenne letagadni, hogy régebben sejtjük az ilyen iskolahelyzet bekövetkeztét. Van hát a tarsolyunkban egy szlovákiai magyar iskolamegőrzési koncepció? Egy világos tényekre és érvekre épülő cselekvési program, egy meggyőző szakmai tanulmány? Vagy majd ha tényleg komolyra fordul a dolog, akkor csak sajnálkozó meg sebnyalogató nyilatkozatokban fogunk bővelkedni? Nézze, a polgármester meg az iskolaigazgató csak olvas újságot, hallgat híreket, tudja, mi történik körülötte. Neki is kutya kötelessége a település és az iskola jövőjével foglalkozni. Amikor 2013 decemberében indokolt volt, a hazai magyar politikai pártok és civil szervezetek összefogásával tüntetést szerveztünk Pozsonyban a parlament előtt, amelyre azonban a reméltnél jóval kevesebben jöttek el. Sajnos. Az önfeladás mindenképpen kerülendő, pont ellenkezőleg, a végsőkig küzdeni kell annak érdekében, hogy ahol csak lehet, az iskola megmaradjon. Ennek legelső előfeltétele, hogy a szlovákiai magyar család anyanyelvi oktatásban részesítse gyermekeit! Természetesen. A szlovák szülőtől nem, ám a magyartól igenis, elvárom, hogy a gyermekét magyar iskolába járassa. Ha erről győzködni kell őt, akkor ott már gond van. Itt a magyar iskolák maradéktalanul biztosítani képesek mindazt, amit egy közoktatási rendszernek nyújtania kell. Az INEKO épp a minap közreadott országos és független kutatása szerint az érsekújvári, a komáromi, a dunaszerdahelyi járás összes alapiskoláját is értékelve a mieink a legjobbak közé tartoznak! Szükséges-e ennél több bizonyíték arra, hogy minden magyar iskola legalább annyit tud adni, mint minden szlovák iskola ebben az országban. És emellett a magyar történelem megfelelő szintű oktatását is, illetve a helytörténeti ismeretekben szintén figyel a magyar vonatkozású tudnivalókra. Dél-Szlovákiában azonban továbbra is magas a szlovák iskolába íratott magyar tanulók száma. Megállítható ez a tendencia? Varázsszer nincs, hiszen minden szlovákiai magyar szülő egyéni döntése és persze felelőssége is, hogy milyen tannyelvű iskolába adja gyermekét. A tanintézmények színvonalának kérdése viszont nemcsak a külső feltételeken, hanem elsősorban a pedagógusok igyekezetén, rátermettségén, akarásán múlik. Ez a nyitja annak, hogy a döntés előtt álló szülő ne kételkedjen abban, vajon a magyar iskola is kitűnő ismeretekkel látja-e el a tanulóit, felkészíti-e őket az életre. És hát az internet meg a közösségi oldalak korában mind az intézményeknek, mind a helyi közösségeknek oda kell hatniuk, hogy a szülők természetes úton, kielégítő információk és személyes kapcsolatok révén rádöbbenjenek az anyanyelvi oktatás alapvető fontosságú szerepére. Őszintén szólva, bizony ez utóbbi párbeszédben még akad tennivalónk bőven. Mennyiben gyöngíti a hazai magyar középiskolai rendszert, hogy sokan, beleértve politikusainkat is, Magyarországra járatják a gyermekeiket? Ha minden szülőnek jogában áll megválasztani, hová járatja a gyermekét, akkor ez a jog a politikusnak is kijár. Ámbár legalább ennyire igaz, hogy a politikusnak példával illenék elöljárnia. Ezért ha ném ítélek is el senkit az ilyesmiért, mégis okvetlenül meggondolandó döntésről van szó. TÉNYÁLLÁS 13% Jelenleg a szlovákiai magyar gyerekek 13 százaléka jár szlovák tannyelvű alapiskolába; régebben ez huszonöt százalék is volt. 19% Gimnáziumi és középiskolai szinten a hazai magyar diákok tizenkilenc százaléka nem anyanyelvi oktatásban részesül. 1/3 Szakiskolák tekintetében a szlovákiai magyar tizenéveseknek egyharmada szlovák tanintézményt látogat.
