Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-13 / 186. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 13. Sport 21 A Bild a DVSC ügyét hozta fel precedensnek Fellebbez a Legia ÖSSZEÁLLÍTÁS Risztov Éva ma délelőtt tízkor rajtol el (TASR/AP-felvétel) Ma Berlinben megkezdődnek az úszó-Európa-bajnokság küzdelmei Risztov és Olasz éremesélyes A Legia Warszawa egy eltil­tott játékos szerepeltetése mi­att kiesett a labdarúgó Bajno­kok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, de most felleb­bezett a fegyelmi döntés ellen. A lengyel csapat ugyan 6:l-es összesítéssel felülmúlta a Celtic Glasgow csapatát, ám a múlt szerdai visszavágón jogosulatlanul szerepelt az el­tiltott Bartosz Bereszynski, így hiába győzött a varsói gárda Glasgow-ban 2:0-ra, a mérkő­zést a zöld asztalnál 3:0-val végül a Celtic nyerte meg. Ez az eredmény pedig éppen elég volt a skótok továbbjutá­sához, mivel az első mérkőzé­sen 4:l-re kaptak ki, azaz idegenben szerzett góllal lép­hettek tovább. A Legia ott követte el a hibát, hogy az eltiltott Bereszynskit nem nevezte a BL-selejtező 2. fordulójába, így ezek a meccsek nem számítottak be az eltiltásba. A Legia mostani beadványá­ban többek között azzal érvelt: az együttes megérdemelné, hogy a következő körben sze­repeljen annak ellenére, hogy ÖSSZEÁLLÍTÁS Teljes a felfordulás a német második ligás 1860 München labdarúgócsapatánál. Király Gá­bort a második csapathoz irányí­tották, miután az RB Leipzig elle­ni vesztes bajnokin meghúzta egyik védője, Gary Kagelmacher haját, de négy társa szintén repült az első keretből. „Teljességgel elfogadhatat­lan, hogy két csapattárs így egymásnak ront a pályán” - nyilatkozta Gerhard Poschner sportigazgató. „Veszíteni lehet, de együtt és a másikat tisztelve. Ha ez nem tör­ténik meg, kemény leszek. Ilyet többé nem akarok látni” - idézi a gárda vezetőedzőjét, Ricardo Monizt a Süddeutsche Zeitung. A mindössze 18 esztendős csapatkapitány, Julian Weigl, valamint Dániel Adlung, Yan­nick Stark és az ugyancsak kapus Vitus Eicher éjszakázás miatt ke­Bereszynski csereként beállva az utolsó percekben valóban jogosulatlanul lépett pályára. A klub tulajdonosa, Dariusz Miodulski nyílt levélben kérte a Celtic-et, hogy a sportszerűség jegyében a klub menjen bele abba, hogy a két gárda újra összecsapjon egymással annak eldöntésére, kié lesz a hely a BL rájátszásában. A német Bűd közben arra mutatott rá, hogy a Legia re­ményeinek a DVSC korábbi esete adhat táptalajt. 2010-ben Máté Péter a bolgár Liteksz Lo- vecs elleni EL-meccs 90. percé­ben jogosulatlanul lépett pá­lyára, és a bolgárok óvtak is emiatt, ám a Löki - amely 4:l-re nyert összesítésben - végül továbbléphetett a cso­portkörbe. A Bűd emlékezte­tett, hogy akkor az UEFA úgy indokolta a döntést, hogy a Lo­ki hibáját a jóhiszeműség je­gyében követte el, és hogy a szabályszegés nem volt olyan súlyú, amely a mérkőzés ered­ményét vagy a továbbjutást be­folyásolta volna. Ugyanez érvényes Be- reszynskire is, aki csak négy per­cet játszott a visszavágón. (MTI, csakfoci) rült a B csapathoz. A kvartett egy nap hajnali 2.30-kor még az éj­szakai élet örömeinek hódolt, ám egy taxisofőr ezt bejelentette a klubnak, amely nem is tűrte a kihágást. Weigl lemondott csa­patkapitányi tisztségéről. A négy játékos nyűt levélben kért bocsánatot a klubtól és a szurkolóktól: ,J\ hozzáállásunk nem volt megfelelő. Hibát kö­vettünk el, amit megbántunk.” A Sportl.de mindeközben úgy tudja, Ricardo Moniz pozí­ciója is megrendülhet, ugyanis az RB Leipzig elleni 3:0-s vere­séget követően néhány játékos már puccsra készül a tréner el­len, akinek személyisége meg­osztja az öltözőt. Az 1860 München pocsékul kezdte a szezont, Kaiserslauternben emberelőnyben, kétgólos veze­tésről kapott ki, majd az újonc lipcseiek is simán legyőzték - így a 17., kieső helyen szerény­kedik a patinás csapat, (nso) A nyílt vízi úszók és a szinkronúszók küzdel­meivel ma rajtol a berlini úszó-Európa-bajnokság, a medencés úszók és a műugrókjövő hétfőn kezdenek. Már a nyitó­napon magyar érem szü­lethet, mert a 10 km-es távon Risztov Éva és Olasz Anna is az esélye­sek közé tartozik. ÖSSZEÁLLÍTÁS Gellért Gábor, a magyar nyílt vízi válogatott szakveze­tője bízik benne, hogy héttagú csapatából hárman is dobogón végeznek. A 10 kilométer lon­doni olimpiai bajnoknője, Risz­tov Éva mellett ott lehet a vég- elszámolásnál Olasz Anna is. Éremesélyes Gyúrta Gergely is, aki ma az 5 küométeres távon indul, aztán a hosszútávúszás után rövidre vált, azaz a jövő heti medencés versenyekben is helyt akar állni. Risztov Éva a német fővá­rosban a legutóbbi, 2002-ben rendezett kontinensviadalon négy ezüstérmet szerzett, s ő bizonyult az elsőség nélkül zá­ró magyar csapat legjobbjának. A visszavonulás és az újrakez­dés után a nyílt vízi versenyzés került a Debrecenbe költözött Risztov fókuszába, a csúcsnak pedig a 2012-es londoni olim­pián szerzett aranyérem szá­mít, amit a 10 kilométeren gyűjtött be. „Amit az ötkarikás játékok után elértem, elérek, az már csak ráadásajándék a pályá­mon - vélekedett az Berlinbe indulás előtt a repülőtéren Risztov Éva. - Mindent megtet­tem a sikeres felkészülés érde­kében, vannak elképzeléseim a taktikával, a versenyzéssel kapcsolatban, s tudom, hogy saját magammal kell megküz­deni a célok valóra váltása érdekében.” A magyar műúszók és műugrók számára a tisztes sze­replés lehet a fő cél. A szlovák csapatban hosszú­távúszó nem kapott helyet, vi­szont Jana Labathová és Naďa Daabousová személyében két műúszó áll rajthoz az Európa­bajnokságon. Az előbbi egyé­niben és párosban is indul. „A lányok mindkét számban meg­próbálnak bejutni a tizenkettes döntőbe. Ez egyáltalán nem lesz könnyű, mert nagyon erős mezőny gyűlt össze” - nyilat­kozta Nora Szauder, a duó edzője. A szlovák műúszók az elmúlt két kontinensviadalon (2010, 2012) nem vettek részt, az eddigi legjobb Eb-ered- ménynek Barbara Mudrochová (1993) és Mária Dzureková (2004) tizenegyedik helye számít. Berlinben az utolsó simítá­sokat végzik az Eb kiemelt helyszínén, a Velodromban. A 2002-es kontinensviadalhoz képest újítás, hogy nem a klasszikus, föld alatti uszodá­ban rendezik az úszóversenye­ket, hanem átvitték a szomszé­dos kerékpárcsamokba, így ugyanis sokkal több néző ülheti körbe az ideiglenes medencét, összesen 4500-an szurkolhat­nak a lelátókon. A régi uszodá­ban a műúszást és a műugrást rendezik meg. Az Eb-versenyeit az Ml élő­ben közvetíti. (MTI, TASR) Ricardo Moniz bekeményített Áll a bál az 1860-nál A világbajnokságok történetének legeredményesebb csatára azt mondta, nem találhatott alkalmasabb időpontot a búcsúra Klose és a fiai a vb-trófeával (SITA/AP-felvétel) Klose lemondta a válogatottságot MTl-JELENTÉS München. Nem szerepel többet a német labdarúgó-vá­logatottban Miroslav Klose, aki a nyári brazíliai vüágbajnoksá- gon a vb-k legeredményesebb játékosa lett, a csapattal pedig aranyérmet nyert. A 36 éves csatár 137 váloga­tottság és összesen 71 gól után mondott le a Nationalelf mezé­ről, a vb-diadal óta a korábbi csapatkapitány Philipp Lahm után ő a második, aki búcsúzik a nemzeti együttestől. „A Brazíliában megnyert tró­feával valóra vált egy gyer­mekkori álmom, büszke va­gyok és szerencsésnek érzem magam, hogy hozzájárulhat­tam ehhez a sikerhez, amely nagy jelentőségű a német fut­ball szempontjából” - idézte Klosét a német szövetség (DFB) közleménye. A-támadó hozzátette, ennél szebb és al­kalmasabb időpontot nem ta­lálhatott volna a búcsúra. Joachim Löw szövetségi ka­pitány világsztárnak nevezte Klosét, akit a labdarúgás törté­netében az egyik legnagyobb csatárnak tart. Lahm és Klose szeptember 3-án vb-döntőbeli ellenfelük, az Argentína elleni, Düsseldorfban sorra kerülő barátságos mérkő­zés alkalmával köszön el hivata­losan a válogatottól. Wolfgang Niersbach, a DFB elnöke azt mondta, mindkét futballista je­lezte, ezen a találkozón már nem akar pályára lépni. A lengyel születésű Klose két gólt szerzett az idei vb-n, ezzel megdöntötte a brazü Ronaldo 15 gólos vb-csúcsát. A váloga­tottságok számát tekintve Lo­thar Matthäus mögött második az örökranglistán, az eredmé­nyességi rangsorban azonban az élen áll, megelőzve a 68 gó­los legendás Gerd Müllert. mm ■ Atlétika EURÚPA-BAJNOKSÁG, Zürich, döntők - 9.20: férfi 20 km gyaloglás; 19.50: férfi 10 000 m; 20.00: női távolugrás; 20.25: női 1000 m; 20.35: férfidiszkosz- vetés; 20.35: férfi tfzpróba (zárószám); 21.35: női 100 m gát; 21.50: férfi 100 m. ■ Úszás EURÖPA-BAJNOKSAG, Berlin -10.00: női 10 km; 13.30: férfi 5 km. I Labdarúgás SL0VNAFT CUP (Szlovák Kupa), 2. forduló -16.30: Stráňavy-Rimavská Sobota, Slovenské Ďarmoty- Martin, Máj Ružomberok-Černovä-Stráža, Hriňová- Nová Baňa, Liptovská Štiavnica-Rakytovce, Detva- Teplička, Brusno-Spartak Trnava, Závažná Poruba- Cadca, Málinec-Oravské Veselé, Kysucké Nové Mesto-Tvrdošín, Námestovo-MFK Košice, Badírt- Makov, Žarnovica-Krásno nad Kysucou, Kremnička- MFK Ružomberok, Krompachy-Poprad, Michalany- Tatran Prešov, Medzev-Spišská Nová Ves, Ve(ký Horeš-Liptovský Mikuláš, Caňa-Lokomotíva Košice, Strážske—AS Treníín, Raslavice-Spišské Vlachy, Štrba-Michalovce, Vyšné Opátske-Podbrezová, Rožňava-Fiľakovo, Luíenec-Liptovský Hrádok, Zá- mutov-Kráľovský Chlmec, Chocholná-Velčice- Nemšová, Častkovce-Palárikovo, Nová Dubnica- Kolárovo, Močenok-Crystal, ČFK Nitra-Nové Zámky, Veiké Ludince-Vráble, Boleráz-FK Pohronie, Topoľčany-Veľký Meder, Kalná-Čeladice; 17.00: Šenkvice-Raóa, Ivanka pri Dunaji-Samorín, Jab- lonec-Dunajská Lužná, Danubia Bratislava-Lozorno. Svätý Jur-Rohožník, Pezinok-Dubnica, Vrakuňa Bratislava-Myjava, Slovenský Grob-lnter Bratislava, Devínska Nová Ves-Most pri Bratislave, Báhoň- Bernolákovo, Kráľová pri Senci-MŠK Žilina, Horná Nitra-Šurany, Treníianske Teplice-Ružinov Brati­slava; 17.30: Vrbové-FC Nitra, Vajnoiy-Sereí, Do- maniža-DAC. ■ Labdarúgás SZLOVÁK KUPA, 2. forduló (a továbbjutás egy meccsen dől el): Tisovec-Bardejov 0:5, Bytíica-B. Bystrica 0:6, ČFK Nitra-Nové Zámky 1:6, Šimonovany-Partizánske-Zlaté Moravce 0:3. ■ Tenisz CINCINATTI NŰI TORNA, 1. forduló: Anasztaszia Pavljucsenkova (orosz)-Dominika Cibulková (szlo­vák, 11.) 6:3, 6:3; Caroline Wozniacka (dán, 12.)-Magdaléna Rybáriková (szlovák) 6:2,6:3. I Sportfogadás EUR0MILLIÚK, 33. játékhét (kedd): 3,4,10,20,23, 27,28; pótszám: 6. NYEREMÉNYEK: 1 .és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3278 euró (1 nyertes); 4. díj: 1912 eu­ró (2); 5. díj: 132,40 euró (33); 6. díj: 20,50 euró (213); 7. díj: 14,10 euró (502); 8. díj: 6 euró (3144); 9. díj: 5,20 euró (2824); 10. díj: 3,40 euró (7944). JACKPOT: 6 526 521,35 euró. KENŐ: 1,5,7,12,14,15,21,25,40,42,48,52,54, 55,60,65,66,75,79,80. Kenő plusz-szám: 48. EGY MONDATBAN ♦ Ismaü Kartalt nevezték ki a török bajnok Fener- bahce labdarúgócsapatá­nak új vezetőedzőjévé; az eddigi másodedző Ersun Yanalt váltja a poszton, aki szombaton mondott le, mert nézeteltérése volt a klub elnökével. ♦ Az FTC elleni meccsen bokasérülést szenvedett Didier Drogba bízik benne, hogy pályára léphet a Chelsea jövő hétfői idény­nyitóján a Bumley ellen a labdarúgó Premier Lea- gue-ben. Szerda, augusztus 13. Német lab­darúgó Szuperku­pa: 5814. Dortmund- Bayern München 3,1-3,4- 2,15-1,63-1,32-1,28. Osztrák labdarúgóliga: 7795. Altach-Admira 2,1- 3,4-3,8-1,3-1,8-1,35.

Next

/
Thumbnails
Contents