Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-06 / 180. szám, szerda
18 DlGlTÁLlA ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 6. www.ujszo.com Az üzenetek egyszerűen el fognak tűnni Kirúgják a csevegőket a Facebook-appból ÖSSZEFOGLALÓ Kemény játszmába kezdett a Facebook azzal, hogy a mobi- lozókat a Messenger csevegőprogram használatára akarja kényszeríteni. Ez azt jelenti, hogy az iOS és Android rendszerű okostelefonokon a Messengert kell majd használni, nem lehet a fő Facebook-app- ban csevegni a barátainkkal. Valóban kényszerítésről van szó: az említett platformokon az üzenetek egyszerűen el fognak tűnni a Facebook-appból. Az iPadet és Windows Phone-t használók egyelőre megúszták. A változásnak azonban nem mindenki örül, sokan belengették a „csesszék meg, akkor letörlöm a Facebookoť’-kár- tyát. Pedig logikus a lépés. A fő Facebook-app egy hirdetési platform, amelyben macskákról, gyerekekről és partikról készült fotók közt kapunk reklámokat, míg a Messenger az az app, amelyben csak igazán fontos dolgokat osztunk meg ismerőseinkkel. (Index) Az iOS és Android rendszerű okostelefonokon a Messengert kell majd használni (Képarchívum) Csak a meglévő eszközöket finomhangolták Frissül a Windows Phone MTl-HÍR Éppen csak megjelentek a boltokban az első okostelefonok a Windows Phone 8.1 operációs rendszerrel, és a Microsoft máris kiad hozzá egy frissítést. Nagy újdonságokra persze nem kell számítani, csak a meglévő eszközöket finomhangolták. Az egyik látványosabb újítás az Élő Mappa (Live Folder): ha a főmenüben lévő csempéket egymásra húzzuk, akkor egy mappa jön létre, megtartva a benne lévő csempék élő felületét. A rendszer alkalmazásboltja is kapott egy élő csempét, amely hatóránként frissül, ezzel is segítve az új appok felfedezését. Ezen kívül még ki tudunk jelölni több SMS-t, hogy azokat továbbítsuk vagy töröljük, és az ébresztőóra funkcióit is jobban személyre tudjukmajd szabni. A Windows Phone 8.1 beépített személyi asszisztensének, a Cortanának már a béta verzióját vezetik be Kínában és az Egyesült Királyságban, továbbá az alfa változatát elérhetővé teszik Kanadában, Indiában és Ausztráliában is. Értesítők kezelésével bővül a bluetooth eszközkészlete, tehát mostantól a WP is kezeli az okosórákat, azokra is át tud küldeni értesítéseket. Az App Sarok elnevezésű megoldással pedig elkülönített környezetben tudunk alkalmazásokat futtatni: úgy tudjuk odaadni a baráta- inknakakészüléket, hogyne férjenek hozzá a saját tartalmainkhoz. Ez a hasonlóan működő gyereksarok vállalatoknak szánt változata. Afejlesztőkmár le tudják tölteni a frissítést, a többiek készülékére ezután ér- kezikmajdmeg. Az ébresztőóra funkcióit is jobban személyre tudjuk szabni (Képarchívum) A hálószobának teljesen technikaieszköz-mentes helynek kellene lennie (Képarchívum) Hogyan kerüljük el a digitális csapdákat, mikor és hol kerüljük a kütyük, mobilok használatát Hat technikai csapda, amelybe mindannyian belesétálunk 2. Étkezés közben okostelefonozni Az okostelefonok, table- tek, a szinte mindenhol megtalálható Wifi spo- tok korában nehéz megállni, hogy ne lógjunk folyamatosan a technikai eszközeinken. így viszont sokszor tudomást sem veszünk a környezetünkről, és lemaradunk az emlékezetes pillanatokról. íme hat tanács, amelyek segítségével elkerülhetőek a modern élet csapdái. ÖSSZEFOGLALÓ 1. Gyors fotó, a pillanat megélése helyett Ez mindenki számára ismerős helyzet. Sokan inkább a mobiljukat kapják elő, és örökítik meg a pillanatot, ahelyett, hogy saját memóriájukban raktároznák el azt. Pedig ma már kutatások bizonyítják, hogy a memóriánk sokkal jobb tárolóhely, mint a telefonunk. Egy 2013-as kutatásból kiderült, hogy azok, akik csak megálltak egy festmény előtt jobban fel tudták idézni a részleteket mint azok, akik csak lefotózták az alkotást. Szóval nem baj, ha néha csak hagyjuk, hogy az agyunk raktározza el a látványt. példát eleget erre a szokásra. Ez a viselkedésmód azonban veszélyes is lehet, hiszen már több tanulmány is bizonyította, hogy ha a társaságban sokszor a telefonunkat bújjuk, az rossz hatással lehet a kapcsolatunkra, barátságainkra. Ma már létezik olyan étterem is, ahol ha az étkezés előtt egy elkülönített helyen hagyjuk a telefonunkat, akkor kedvezményben részesülünk. 3. Munka közben/helyett facebookozni Kutatók szerint átlagban hatszor szakítja meg az aktuális feladatát egy átlagos dolgozó, ami még önmagában nem is lenne akkora baj, de az is kiderült, hogy ezek a kis apró szünetek alaposan rontják a munka minőségét. Ha például kikapcsoljuk a chat funkciót, és lenémítjuk a telefonunat munka közben, hamar érezhető lesz a különbség. 4. Lefekvés előtti böngészés A hálószobának teljesen technikaieszköz-mentes helynek kellene lennie ideális esetben. Azonban néha nagyon nehéz megállni, hogy ne úgy aludjunk el, hogy még egy utolsó pillantást vetünk például az e-mai- leinkre. A túlzott kütyühaszná- lat nemcsak alvászavarokat idézhet elő, de másnap fáradékonyságot is előidézhet. Biztosan elkerülhető ez a csapda, ha az okostelefont mondjuk egy másik szobában tartjuk éjszaka. 5. A sorozatfüggőség kockázatai „Ez az utolsó rész, amit megnézek, utána lefekszem” - ugye ismerős mondat? Ma már az egyik leggyakoribb kikapcsolódási lehetőség a rendszeres sorozatnézés, ám ha valaki nem tud mértéket tartani, és akár egy ültő helyében végignéz egy teljes évadot, annak komoly következményei lehetnek. A passzív pihenés negatívan befolyásolja az egészségi állapotunkat, és megnöveli a korai halál esélyét is. Érdemes megállni egy résznél, és a többi szabadidőt inkább aktív, szabadtéri pihenéssel tölteni. 6. Séta közben a telefont bámulni Ez a szokás nemcsak a körülöttünk lévőket irritálja (nem figyelünk, beleütközünk a töb- biekbe), hanem azt is magában hordozza, hogy kimaradunk rengeteg érdekes dologból. Nem látjuk meg az érdekes figurákat, jelenségeket az utcán, egyszóval kimaradunk sok emlékezetes pillanatból, (hvg.hu) Ebbe a csapdába a legkönnyebb belesétálni. Végigpörgetni az üzenőfalat ebéd közben vagy megnézni az Fa- cebook-üzeneteket egy baráti összejövetel során - látunk Gyors fotó, a pillanat megélése helyett (Képarchívum)