Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-03 / 152. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 3. Sport-labdarúgó-vb 19 Ottmar Hitzfeld svájci szövetségi kapitány a kiesés ellenére büszke védenceire, Isten kapufájáról ír az Olé című lap Di María továbblőtte Argentínát Nagy csatát követően Ángel Di María röviddel a hosszabbítás vége előtt lőtt góljával Argentína 1:0-ra legyőzte Svájcot, s bejutott a negyeddön­tőbe. ÖSSZEÁLLÍTÁS Egyik gárda sem remekelt a mérkőzésen, a helvétek első­sorban a biztonságra játszot­tak, Messiék pedig sokáig nem találták az ellenszerét a remek védekezésnek. Már-már úgy tűnt, hogy tizenegyesek dön­tenek, de a 118. percben Licht­steiner labdát veszített az el­lenfél térfelén, Messi megló­dulhatott, majd a tizenhatos­hoz érve önzetlenül jobbra tol­ta a labdát, Di Maria pedig ál­lítgatás nélkül a sarokba lőtt. De a svájciak nem adták fel, és a csereként beállt Dzemaili há­rom méterről a kapufára fejelt, a visszapattanót pedig a kapu mellé rúgta. Ezt a jelenetet az Olé című argentin lap Isten kapufájának nevezte. Az újság honlapján a videó mellett fényképeket is bemutat a jele­netről, s az egyikre egy mon­tázsban Ferenc pápa képét is odaszerkesztette a kapufa elé. „Idegesek voltunk, mert nem tudtunk gólt szerezni, és tudtuk, hogy egy hiba az egész világbajnokságunkat el­intézheti - mondta az argen­tinok csapatkapitánya, Lionel Messi. - Már csak kevés idő volt hátra és nem akartunk büntetőket rúgni. Először azt gondoltam, hogy ellövöm, az­tán amikor Di María feltűnt a jobb oldalamon, úgy döntöt­tem, passzolok. Nem tudom, megérdemelt-e a győzel­münk, de a legfontosabb, NYOLCADDONTO % ARGENTÍNA-SVÁJC 1:0 (0:0,0:0) Q Sao Paulo, 63 255 néző. Játékvezető Jonas Eriksson (svéd). Góllövő: Di María (118.). Sárga lap: Rojo, Di Maria, Garay III. Xhaka, Fernandes. ..........................t....................................................... AR GENTÍNA: Romero-Garay, Zabaleta, Rojo (105+1. Basanta), Fernández-Gago (106. Biglia), Mascherano, Di María-Messi, Higuaín, Lavezzi (74. Palacio). SVÁJC: Benaglio—Lichtsteiner, Rodriguez, Djourou, Schär- FiFA world cup Inter, Xhaka (66. Fernandes), Shaqiri, Behrami-Mehmedi (113. Dzemaili), Drmic (82. Seferovic). Á ar»iU 29 összes lövés 14 22 kapura tartó lövés 7 13 szöglet 5 19 szabálytalanság 28 0 les 1 2 sárga lap 3 0 piros lap 0 61% labdabirtoklás 39% „A boldogságtól ordítani tudnék" - kiáltotta Di Maria a győztes gólja után (TAS R/AP-felvétel) wmasssR hogy sikerült egy újabb aka­dályt leküzdenünk”. „Az életünket adtuk a sike­rért, nagyot küzdöttünk. Az egyenes kieséses szakasz meccsei ilyenek, jön a hosszabbítás, aztán a tizen­egyesek... Tudtuk, hogy erre is sor kerülhet. Hála Istennek, továbbjutottunk, és van négy napunk a következő mérkőzé­sig - nyilatkozta Ángel Di Ma­ria az összecsapás után. - Sok helyzetünk volt, és csak egy­szer hibáztunk, amikor a ka­pusunknak kellett mentenie. Megérdemelten nyertük meg a találkozót, mert jól futballoz­tunk.” „Egyszer játékosként Anglia ellen már átéltem egy hosszabbítást, szövetségi kapi­tányként viszont ez sokkal megterhelőbb. A legvégén sze­rencsénk volt. Az első félidő kiegyenlített volt, utána azon­ban a kezünkben volt a meccs” - értékelt Alejandro Sabella, az argentinok szakvezetője. „Éretten és szenvedélyesen ját­szottunk. A kritikus helyzetek­ben is nyugodtak maradtunk. Az első félidőben adódott két lehetőségünk a vezetés meg­szerzésére, de az utolsó három percben mindent megéltünk, ami egy edző életében csak elő­fordulhat. Az ilyen élménye­kért érdemes dolgozni. - je­lentette ki Ottmar Hitzfeld, a svájciak 65 esztendős távozó szövetségi kapitánya, aki né­hány órával a találkozó előtt tudta meg, hogy Németország­ban elhunyt 82 éves bátyja. - A csapatomról csak a legnagyobb elismeréssel tudok beszélni, az együttesünk rengeteg szurkoló szimpátiáját elnyerte. Sikerült megkeserítenünk az argenti­nok életét.”(sz. z., nso, TASR) Titkos tanácskozás Scolari: A FIFA nem akar brazil aranyat Luiz Felipe Scolari, a brazil válogatott szövetségi kapitá­nya, valamint a stábjában dol­gozó korábbi kapitány, Carlos Alberto Parreira hétfőn hat te­kintélyes brazil sportújságírót hívott titkos tanácskozásra, és ott többek között arról beszél­tek, hogy a FIFA vezetői nem látnák szívesen, ha a brazilok megnyernék a vb-t - jelentette a spanyol Marca. A hat meghívott újságíró kö­zül kettő is beszámolt lapja ha­sábjain Scolari két legfőbb ag­godalmáról: arról, hogy a játé­kosai mentálisan képtelenek feldogozni a rájuk nehezedő hatalmas nyomást, és arról, hogy a FIFA a hatodik brazil vb- diadal megakadályozásán mes­terkedik. Scolariékban elsősorban a FIFA hollandokkal szembeni elnéző magatartása táplálja a gyanút: az, hogy nem rótták meg Louis van Gaalt a minapi kirohanásáért, és hogy Arjen Robben is megúszta büntetés nélkül a bevallott szimulálását. Scolari ugyanakkor elismer­te, hogy a selecao egyelőre adós az igazán jó játékkal, igaz, meg van győződve arról, hogy ami késik, nem múlik. A játékosok lelki törékeny­sége szemet szúrt Carlos Al- bertónak, az 1970-ben vb-t nyerő legendás brazil váloga­tott csapatkapitányának is, aki a következőképpen reagált: „A csapat sír a himnusz éneklése közben, sír, amikor fáj valami, sír, amikor tizenegyesek dön­tenek... Ebből elég!” - fakadt ki a korábbi klasszis, aki sze­rint a brazil szövetség pszicho­lógusai rossz munkát végez­nek. (nso) ■ Nyolcaddöntő Brazília-Chile 1:1 - tizenegyesekkel: 3:2, Kolum- bia-Uruguay 2:0, Hollandia-Mexikó 2:1, Costa Rica-Görögország 1:1 - tizenegyesekkel: 5:3, Franciaország-Nigéria 2:0, Németország-Algéria 2:1 - hosszabbítás után, Argentína-Svájc 1:0- hosszab­bítás után, Belgium-Egyesült Államok 2:1 - hosszabbítás után. ■ Góllövőlista 5 gólos: J. Rodriguez (kolumbiai) VB-KRONIKA 4 gólos: Neymar (brazil), Messi (argentin), Müller (német) 3 gólos: Benzema (francia), Robben (holland), Sha­qiri (svájci), E. Valencia (ecuadori), Van Persie (hol­land) 2 gólos: A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), Dempsey (amerikai), Depay (hol­land), Dzsabu (algériai), Gervinho (elefántcsontpar­ti), Gyan (ghánai), Mandzukic (horvát), Martinez (ko­lumbiai), Musa (nigériai), Perisic (horvát), Ruiz (Cos­ta Rica-i), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai) ■ Továbbjutási kulcs Az egyenes kieséses rendszerben, ha döntetlen eredménnyel végződik a rendes játékidő, kétszer ti­zenöt perces hosszabbítás következik. Ha a százhúsz perc alatt sem dől el a továbbjutás sor­sa, akkor tizenegyespárbaj dönt az összecsapás győzteséről. VB-TIPP.... így tippelek ok Pontozás: »telitalálat - 2 pont * a meccs kimenetelének eltalálása -1 pont (a tippek a rendes játékidőre vonatkoznak) Az állás (a Belgium-USA meccs után) mr'"* ^ Hírt, NÉMETH NOVOTA PINTE ZOLTÁN JÁNOS ATTILA irodalmár futballista futballedző Brazília 1* Chile 1 * tizenegyesekkel 3:2 : hosszabbítás után Kolumbia 2 Uruguay 0 Franciaország 2 Nigéria 0 Németország 2* Algéria 1 Július 4., 22.00 Fortaleza Július 4., 18.00 Rio de Janeiro Brazília Kolumbia Franciaország Németország Július 8., 22.00 Belo Horizonte DONTO Július 13., 21.00 Rio de Janeiro Július 5., 22.00 Salvador Július 9., 22.00 Sao Paulo Hollandia Costa Rica Július 5., 18.00 Brazíliaváros Argentína Belgium A 3. HELYÉRT Hollandia 2 Mexikó 1 * hosszabbítás után * hosszabbítás után Costa Rica 1* Görögország 1 (tizenegyesekkel 5:3 Argentína 1* Svájc 0 Belgium 2* USA 1 NYOLCADDONTO NEGYEDDÖNTŐ ELODONTO ELŐDÖNTŐ NEGYEDDÖNTŐ NYOLCADDONTO

Next

/
Thumbnails
Contents