Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-31 / 175. szám, csütörtök
Régió 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 31. Szünetel a hajóforgalom az erőműnél, felújítás miatt a másik zsilipkamrán sem lehet áthajózni Elromlott a bősi vízerőmű egyik zsilipkapuja A bal oldali kamrát szinte teljesen felújították, a jobb oldalira is ez vár (Somogyi Tibor felvétele) Bős. Kedd este leállították a hajóforgalmat a bősi vízerőműnél, mivel a jobb oldali zsilipkamra felső kapuja meghibásodott. A javítást várhatóan pár nap alatt elvégzik, a hajóforgalom szombaton indulhat újra. SZABÓ CSILLA „A kamrákat folyamatosan ellenőrizzük, és kedden megállapítottuk, hogy a jobb oldali kamra felső kapuja nem működik megfelelően, biztonsági okokból szüneteltetjük a hajóforgalmat. Ha nem állítjuk le a hajózást, nagyobb kár is keletkezhetett volna, arról nem is beszélve, hogy életveszélyes helyzet is kialakulhatott volna” - közölte Ladislav Lazár, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat vezérigazgatója, a bősi vízerőmű kormánybiztosa a tegnap délután tartott sajtótájékoztatón. Mivel a másik - helyettesítő - kapu teljes körű felújítása is most zajlik, jelenleg a vízerőmű hajóval átjárha- taüan. „A javításhoz ki kell szárítanunk a kamrát, a bal kamrából át kell hoznunk az állványozást a jobb kamrába, ezután következhet a sérült részek javítása, cseréje. Az előzetes tervek szerint a haj óforgalmat szombat éjjel indíthatjuk újra. Természetesen, hasikerül előbb befej ezni a munkálatokat, időben értesítjük az érintetteket” - közölte Lazár. A kormánybiztos úgy nyilatkozott, jelenleg a javítás és a hajóforgalom újraindítása a legfontosabb, a költségeket a munkálatok elvégzése után tudják pontosan megmondani, de véleménye szerint nem haladják majd meg az 500 000 eu- rót. A tervek szerint először szerették volna teljesen felújítani a bal kamrát, utána elkezdeni a jobb kamra javítását. Lazár elmondta, a bal kamránál már csak a felső kapu javítását nem sikerült befejezni. A hétvégéig elvégzik a szükséges javításokat a jobb kamrán, hogy újra hajózható legyen az erőmű, de a kormánybiztos közölte, a bal oldali kamra rekonstrukciója után a jobb oldalira is teljes felújításvár. A vízerőmű lezárását időben jelezték a hajóknak, a legtöbbjük Pozsonyban, Budapesten és Bécsben várja a kamra megnyitását, Bősnél, a vízerőmű fölött és alatt 4-5 hajó vesztegel. Olyanok költözhetnek be, akik nem tartoznak a városnak, gyerekeiket rendesen járatják iskolába Új lakásokat építenek a Luník IX lakosainak KOCSIS EDINA Kassa. A varannói (Vranov nad Topľou) Betpres cég építheti fel a Luník IX lakótelepre tervezett új lakóházat. A Közbeszerzési Közlönyben közzétett információk alapján ez a vállalat kínálta a legalacsonyabb kivitelezési árat. Mintegy 544 ezer euróért építené meg a tizenkét lakásból álló háromszintes házat. Martina Úrik Viktorínová, a magisztrátus szóvivője elmondta még nem írták alá a szerződést a győztes céggel. Az építkezés kezdete a szerződés aláírásának időpontjától, valamint a szükséges dokumentáció ellenőrzésétől függ. A lakóháznak 2015. szeptember 30-ig kell elkészülnie. Az építkezést kilencvenöt százalékban uniós támogatásból finanszírozzák, a maradék öt százalékot pedig az önkormányzatnak kell előteremtenie. A támogatási kérvényt idén februárban hagyták jóvá a városi képviselők. A projekt egyik alapfeltétele az volt, hogy a lakók legalább nyolcvan százaléka roma legyen. Martina Úrik Viktorínovától megtudtuk, hogy a magisztrátus szigorú követelmények alapján előzetesen kiválogatta a Luník IX lakosai közül azokat a családokat, amelyek beköltözhetnének az új lakásokba. A feltételek között szerepel egyebek mellett, hogy olyan harmincöt éven aluli, gyermekes családok költözhetnek be, ahol legalább az egyik felnőttnek van állása. A lakóknak a várossal szemben nem lehet semmiféle adósságuk, a gyerekeknek pedig nem lehet egyetlen igazolatlan órájuk sem az iskolában. A család fizetőképességét és életvitelét is figyelembe veszik. Minden érdeklődőt pontoznak, és az összegyűjtött pontszámok alapján választják ki a bérlőket. Az alapstandard fokozatú lakóházban két- és háromszobás lakásokat építenek. Az épület hőszigetelt lesz, műanyag ablakokkal, minden lakáshoz saját fürdőszobával és konyhával. A lakásokat csatlakoztatják a víz-, gáz-, csatorna- és elektromos hálózatra. Ilyen ház épül a Luník IX-eji (Country Syle lakóház látványterve) Ősztől nem lesz szükség kerülőre Felújítják a hídfeljárót GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Októberre elkészülhet a Duna töltését és a Mária Valéria hidat összekötő feljáró, amelyet a híd felújítása után a határátkelő áthelyezése miatt szüntettek meg. A hídra a Duna-partról jelenleg csak kerülővel lehet eljutni. A schengeni övezethez való csatlakozást és a határellenőrzés megszűnését követően először a párkányi Dunaj Sportegyesület (TJ Dunaj) kérvényezte az illetékes hivatalnál az eredeti állapot és a feljáró visszaállítását, de nem járt sikerrel. Az önkormányzati üléseken is több alkalommal felmerült a téma. Elsőként Árendás Ferenc képviselő szorgalmazta, hogy a Duna-töltésről lépcső vezessen a Mária Valéria hídra. ,A Párkány és Esztergom közötti határátkelőhely megszűnése után nem láttam akadályát annak, hogy visszaállítsuk az eredeti állapotot, hogy ne kelljen kerülőt tennie annak, aki a Duna-partról szeretne feljutni a hídra. ígéretet kaptam arra, hogy a városi hivatal felveszi a kapcsolatot az illetékes hivatalokkal, de nem történt előrelépés” - nyilatkozta lapunknak Árendás Ferenc, aki 2013-ban személyesen is tárgyalt a Szlovák Útkezelő Vállalattal. ,A csónakháznál az eredeti lépcsősor nagy része ma is megvan, csupán egy rövid szakaszát kellene pótolni. Itt kerekesszékkel és babakocsival ugyan nem lehetne közlekedni, de ideiglenes és részleges megoldásnak megfelelne” - érvel Árendás. A városi hivatal építési osztálya akadálymentesített, kétirányú feljáróval számol. A terv kivitelezése viszont sokkal költségesebb lenne, mint a képviselői javaslat megvalósítása. Az önkormányzat májusi ülésén végül 7 ezer eurót hagyott jóvá a feljáró kialakítására. „Értesüléseim szerint a köz- beszerzés lezajlott, és októberre elkészülhet a Duna-töltés csónakház felőli oldalát és a hidat összekötő feljáró” - tájékoztatta lapunkat Árendás Ferenc. A csónakház felől egyelőre kerítés akadályozza a közlekedést (A szerző felvétele) A Zobor Szálloda 200 eurót kért évente azért, hogy a közelben lakók áthajthassanak a parkolóján - a kerületi bíróság a szállodának adott igazat Fizetniük kell, hogy hazajussanak a parkoló melletti bérházban lakók VRABEC MÁRIA Nyitra. Két évvel az ítélet- hirdetés után sem haladhatnak át a lakók azon az ingatlanon, amelyen keresztül az egyetlen út vezet a házukhoz. A Nyitrai Járásbíróság 2012-ben nekik adott igazat és használati joggal terhelte a szálloda parkolóját, a kerületi bíróság azonban felülvizsgálatot rendelt el, mert úgy látja, a lakóknak fizetniük kell, hogy áthajthassanak. A Zobor Szálloda mögötti parkolót 2005-ben úgy adta bérbe a város, hogy a telket nem terhelte átjárási használati joggal. A 99 évre kötött szerződésben az szerepel, hogy a bérlő parkolót és föld alatti garázsokat épít a telken, ezek átadása után pedig jutányosán megvásárolhatja az ingatlant. A garázsok nem készültek el, de a város már 2009-ben eladta a telket 236 ezer euróért. Azóta is csak felszíni parkoló van ott, a föld alatti rész megépítésére ugyanis semmi nem kötelezi a tulajdonost, jogi képviselője mégis azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a használati jog gátolná az építkezést. Arra a kérdésre, mikor akarják elkezdeni, azt válaszolta, majd ha lesz rá pénzük. Addig évi 200 eurós bérlet fejében hajlandók megengedni a parkoló melletti bérház lakóinak, hogy autóval áthaladjanak a parkolón. Mint kifejtette, ezáltal nem sérülnek a lakók személyiségi jogai, mert a sétálóutca felől gyalog megközelíthetik a lakásukat. A Radlinský utca, amelyen a bérház áll, a sétálóutcáról nyílik és egyirányú, vagyis a korzóról csak a hajnali és a késő esti órákban közelíthető meg, olyankor, amikor véget ér a behajtási tilalom. Miután áttanulmányozta a szálloda jogi képviselője által A Radlinský utca, amelyen a bérház áll, egyirányú, a korzóról csak hajnalban és késő este közelíthető meg. benyújtott dokumentumokat és terepszemlét tartott a helyszínen, a bírónő arra a következtetésre jutott, hogy egy majdani építkezésre hivatkozva a parkoló tulajdonosa nem akadályozhatja a lakókat az átjárásban. „Mivel semmiféle dokumentummal nem tudta igazolni, hogy az építkezés a közeljövőben elkezdődne, a sétálóutcáról pedig csak időközönként megközelíthető a ház, a jogszerű megoldás az, ha az ingatlant a bérházban lakók használati jogával terheli” - áll a határozatban, amelyet a szálloda tulajdonosa megtámadott. A kerületi bíróság neki adott igazat, mert úgy látja, a lakóknak ugyan joguk van az átjáráshoz, de ezért fizetniük kell. A szálloda tulajdonosa mostanáig évi 200 eurót kért a Radlinský utca lakóitól, ők ezt soknak tartották. Elutasították azt az ajánlatot is, hogy a nyugdíjasok és az egészségkárosodott személyek ingyen hajthatnak át a parkolón, mindenki számára egyforma feltételeket akarnak. A dolgok jelenlegi állása szerint fizetség nélkül már nem ússzák meg, a kérdés csak az, mennyibe kerül nekik a használati jog.