Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-30 / 174. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 30. Sport 21 Peter Sagan idén nem nyert szakaszt a Tour de France-on, de a pontversenyben óriási előnnyel végzett az élen Szuverén zöld trikós mesterhármas Peter Sagan többször is bukott a Touron, de nem serült meg súlyosan (SITA/AP-felvételek) Bukások és horzsolások Sagan idén meggyőző, 149 pontos előnnyel végzett a pontverseny élén (korábban sosem nyert ekkora fölénnyel), ám a Tour első hetében ő is megszenvedett. Az esős időjá­rás és a macskaköves utak kombinációja sok bukást eredményezett, Sagan is több­ször a földre került. Egyszer sem gondolkozott azonban azon, hogy feladná a versenyt. „Nem kellemes, amikor az egy nappal korábbi sebek egy újabb esésben újra felszakadnak, de ilyen is a kerékpársport” - mondta a Cannondale ver­senyzője a tőle megszokott flegma stílusban. Nem könnyű győzni Amikor azonban a szakasz­siker elmaradása miatt többen kritizálni kezdték, Sagan kikelt magából. „Ha nyerek, az embe­rek általában azt mondják, hogy könnyű volt. Most meg azt mondogatják, milyen fur­csa, hogy még nem nyertem szakaszt. De a Tour de France- on egyáltalán nem könnyű sza­kaszt nyerni!” - mondta a kivá­ló sprinter az ominózus hetedik etapot követően, ahol csak másfél centivel maradt le Tren- tintől, rövid ideig azt is hitte, hogy ő győzött, mert az olasz versenyző a célvonal után hát­ba veregette. A zöld trikó a lényeg A háromhetes, 3664 kilomé­teres megpróbáltatás végén vi­szont már Sagan nem kesergett a hiányzó szakaszgyőzelmek miatt. „Nagyon jól érzem ma­gam. Örülök, hogy elhoztam a zöld trikót egészen Párizsba. Ez a célom a Tour de France-on, és ez sikerült. Annak is örülök, hogy komoly sérülés nélkül fe­jezhettem be a Tourt, nincs rá okom, hogy elégedetlen legyek - nyilatkozta Sagan a célban, a párizsi diadalív árnyékában. - Hogy melyik volt a legnehe­zebb napom? Már nem is em­lékszem. Az biztos, hogy a zöld trikót tavaly volt a legnehezebb megszerezni a három alkalom közül.” Csapatváltás Már régóta suttogják, a Tour alatt pedig egyre hango­sabbak lettek a pletykák, hogy Peter Sagan az idény végén csapatot vált. Azt már kész tény, hogy a szezon után el­hagyja a Cannondale-t, az azonban valószínűleg csak au­gusztus 1. után derül ki, me­lyik istállónál folytatja. A leg­nagyobb esélyesnek most a Tinkoff-Saxo együttese tűnik, de korábban Fernando Alonso csapatát is emlegették. Jöhet a Vuelta és a vb Peter Sagan idén a Tour de France után nem utazott haza Zsolnára, ahol nagysza­bású programmal szokták köszönteni, hanem új állan­dó lakhelyén, Monacóban pihent néhány napot, ezt kö­vetően pedig Spanyolország­ban készül és versenyez to­vább. Hét végén a hagyomá­nyos San Sebastian-i klasszi­kus versenyen indul majd, és elrajtol a Vueltán is (az majd kiderül, hogy végigcsinálja-e az egészet, vagy idővel visz- szalép). A szezon következő csúcspontja pedig a világbaj­nokság lesz, amelyet szintén Spanyolországban rendez­nek. (bt) Sorozatban harmadszor lett övé a zöld trikó, de idén nem tudott szakaszt nyerni a Touron. Tizen­egyszer végzett az első tízben, kilencszer az első ötben, négyszer volt má­sodik. Volt, hogy ki is kelt magából, de összességé­ben elégedett a Touron nyújtott teljesítményé­vel. Peter Sagan ezúttal is remekül versenyezett Franciaországban. ÖSSZEÁLLÍTÁS A Cannondale fenegyereke 2012-ben három, tavaly egy etapot nyert meg a világ leg­rangosabb kerékpárversenyén, így érthető módon most is szakaszsiker(eke)t vártak tőle a drukkerek. Sagan közel is állt ehhez, az első, a harmadik, a hetedik és a tizenkettedik szakaszon is má­sodik lett, a hetedik etapban ráadásul csak célfotó döntött az olasz Matteo Trentin javára. Maximalista „Peter maximalista, és erre nevelte a drukkereit is. Mind­annyian azt szeretnénk, ha szakaszokat nyerne, meg is ér­demelte volna ezt a Touron nyújtott teljesítményéért. Összesen tizenegy alkalommal végzett a legjobb kilenc között, ez még az összetett győztes Vincenzo Nibalinak sem sike­rült - nyilatkozta a szlovák ke­rékpársport legfényesebb csil­lagáról Peter Prívara, a szlovák szövetség elnöke. - De ha vala­ki zsinórban harmadszor szerzi meg a zöld trikót, az óriási dolog.” Harmadszor is zöld trikóban a párizsi célban Születésnapi ajándék Megkerültek a donyecki légiósok Kijev. Visszatért a Sahtar Donyeckhez az az öt külföldi labdarúgó, aki az ukrán válság miatt július 20-án úgy döntött, nem utazik többé Ukrajnába. „Ez tulajdonképpen egy szü­letésnapi ajándék Mircea Lu- cescu vezetőedzőnek” - mond­ta a futballisták visszatéréséről Szergej Palkin, a klub ügyveze­tője. A csapat román trénere tegnap ünnepelte 69. születés­napját. A Sahtar július 19-én játszott barátságos meccset a francia Olympique Lyonnal Annecy- ban, s akkor a brazil Alex Teixe- ira, Fred, Douglas Costa és Dentinho, valamint az argentin Facundo Ferreyra nem szállt fel a Donyeckbe tartó repülő­gépre. A játékosok az oroszba­rát szeparatisták és az ukrán hadsereg között Kelet-Ukraj- nában zajló harcokkal indokol­ták döntésüket. A Sahtar múlt szerdán jelen­tette be, hogy a fegyveres konf­liktus miatt a Donyecktől több mint 1000 kilométerre találha­tó Lvivben játssza hazai bajno­ki és BL-mérkőzéseit. (MTI) SPORT A TEVEBEN 12.00 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Muangthong-Alme- ría felkészülési labdarúgó­mérkőzés 13.00 - SPORTKLUB: Kitz- büheli férfitenisztoma 13.30- SPORT 2 (magyar): Lóverseny 14.00 - EUROSPORT: Val­lon kerékpáros-körverseny, 5.szakasz 17.00 - SPORTKLUB: Kitz- büheli férfitenisztoma 17.30 - ORF 1: Karabah Agdam-Salzburg labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés 18.00 - EUROSPORT 2: Győr-Trenéín U19-es barát­ságos labdarúgó-mérkőzés 19.30- SPORT 1 (magyar): Sion-Benfica felkészülési labdarúgó-mérkőzés 22.00 - SPORT 2 (magyar): Washingtoni férfitenisztoma 22.00 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Stanfordi női tenisz­torna 23.05 - NOVA SPORT, SPORT 2 (magyar): Wa­shingtoni férfitenisztoma 1.00 (csütörtök) - SPORT 1 (cseh, magyar): Liverpool- Manchester City felkészülési labdarúgó-mérkőzés 2.10 (csütörtök) - DIGI­SPORT 1 (magyar): San Lorenzo-Bolívar labdarúgó Libertadores-kupa-elődöntő, visszavágó 3.00 (csütörtök) - NOVA SPORT, SPORT 2 (ma­gyar): Washingtoni férfite­nisztorna 4.00 (csütörtök) - SLOVAK SPORT TV1 és TV2, DIGI­SPORT 2 (magyar): Stan­fordi női tenisztorna A brazil focikapitány szerint mindig a nemzeti csapatot kell reklámozni Dunga: tilos a sírás és a frizuraváltás ÖSSZEÁLLÍTÁS Új időszámítás kezdődik Dungával a labdarúgó-váloga­tott élén Brazíliában: az új szövetségi kapitány elhatároz­ta, megváltoztatja játékosai viselkedését. A régi-új kapitány az O'Globo televízió adásában elmondta, müyen változtatá­sokat fog mindenképpen beve­zetni a selecaónál. „Játékosa­imtól elvárom, hogy a brazil vá­logatott legyen a legfontosabb számukra. Amikor például egy sajtótájékoztatón megjelensz, nem csicsás sapkában kell el­menned, nem szponzori sap­kában, hanem a brazil váloga­tott számára készített öltözet­ben. Ha a válogatott keretet képviseled, a mi csodás játé­kunkat kell reklámoznod” - mondta Dunga, utalva Ney- marra, aki a világbajnokság alatt rendszeresen egyéni szponzorának sapkájában je­lent meg. Dunga bekeményített (SITA/AP) Nejmart és Dani Alvest más szempontból is „megtalálta” az új kapitány. „Felháborító, hogy egy nagy torna közepén megvál­toztatják a frizurájukat. Ez is azt mutatja, hogy nincsenek ott teljesen mentálisan, ilyes­miket a torna előtt vagy után kell megtenni. Az emberek­nek azzal kell foglalkozniuk, amit a pályán teszünk, nem azzal, amit a pályán kívül - mondta Dunga, majd még egy fontos témára kitért. - Na­gyon rossz reklám a futball- nak, hogy a játékosok sírnak a pályán. A Chile elleni mécs­esén borzasztó volt nézni. Bár tiszteljük az ellenfeleket, mi, labdarúgók macsók vagyunk, márpedig az igazi férfiak nem sírnak.” (nso) ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 3. forduló, 1. mérkőzések - 17.00: Aktobe-Steaua Bucuresti; 17.30: Karabah Agdam-Salzburg; 18.00: HJK Hel- sinki-APOEL Nicosia, AEL Limasol-Zenit; Dnyep- ropetrovszk-Köbenhavn; 19.00: Grasshoppers-Lil- le; 20.00: Ludogorec Razgrad-Partizan Beograd, Feyenoord-Besiktas, Standard Liége-Panathinai- kosz; 20.15: Aalborg-Dinamo Zagreb; 20.30: NK Maríbor-Maccabi Tel-Aviv; 20.45: Legia Warszawa- Celtic Glasgow. ■ Labdarúgás BL-SELEJTEZŰ, 3.forduló: a Slovan-Sheriff Tiraspol és a DVSC-BATE Boriszov mérkőzések lapzárta után értek véget. ■ Tenisz WASHINGTONI FÉRFITORNA, 1. forduló: Lacko (szlovák)—Peliwo (kanadai) 7:5,6:3. LIBERECI FÉRFITORNA, 1. lordulé: Gombos (szlo­vákiai, 6.)-Monteiro (brazil) 6:1, 7:5; Hájek (cseh)-ifj. Mečir (szlovák, 8.) 6:3,6:2. ■ Sportfogadás KENŐ: 8,11,12,16,17,20,22,23,24,28,30,51,56, 58,60,62,63,66,72,75. KENŐ Plusz-szám: 56. EUROMILLIÖK, a 31. játékhét (kedd) nyerőszámai: 10,11,12,23,30,31, 32, pótszám: 4. NYEREMÉ­NYEK: 1,2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3242,40 euró (1); 4. díj: 756,50 euró (5); 5. díj: 102,90 euró (42); 6. díj: 22,40 euró (193); 7. díj: 11,50 euró (606); 8. díj: 6,70 euró (2798); 9. díj: 3,70 euró (3898); 10. díj: 2,50 euró (10772). EGY MONDATBAN ♦ A Lazióba igazolt a Fe- yenoordtól Stefan de Vrij, a holland fociválogatott védője. NIK Szerdajúlius 30. Foci BL-se- lejtező: 823. NK Mari- bor-Macca- bi Tel-Aviv 2,4-3,2-2,9-1,37-1,53-1,3.

Next

/
Thumbnails
Contents