Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-30 / 174. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 30. Régiósport 19 Virágcsokrot vittek Szabó László sírjára Palásti tornaelsőség UJSZO-ERTESULES Palást. A vendéglátók utoljára három évvel ezelőtt lettek kupagyőztesek, idén viszont céltudatos játékuknak köszönhetően otthon tartották a Szabó László Emléktorna vándorserlegét. Már az elődöntőben változatos játékban gyönyörködhettek a nézők, a palástiak szoros küzdelemben egygólos győzelmet arattak a Pest megyei III. osztály déli csoportjában közreműködő ócsaiak ellen, a lévai területi bajnokság újoncának számító ipolyságiak pedig 7:1 arányban lehengerelték az elmúlt idénybeli nagy vetélytársukat, a nagy- túrilegénységet. „A döntő döntetlenül ért véget, ám a szerencse nekünk kedvezett, és büntetőkkel 5:4 aránybari nyertünk az ipolyságiak ellen. Az újonnan érkező játékosaink - a gyűgyi Stanislav Báčik, az ipolyfödémesi Antalík Tihamér és az eddig Nagytúron szereplő Revóczi Attila - jó benyomást keltettek, ősszel mindhárman ott lesznek a kezdőcsapatban” - tájékoztatott Križan Marek, a tornagyoztes palástiak klubelnöke. A seregszemle megkezdése előtt felsorakozó alakulatok megemlékeztek a néhány éve tragikus körülmények között elhunyt Szabó László halálának évfordulójáról, majd szüleivel együtt virágcsokrot helyeztek az egykori focista sírjára. Volt egy örömtelibb esemény is a délután folyamán: a klub illetékesei köszöntötték Bencsok Károly vezetőségi tagot, aki a napokban ünnepelte hatvanadik születésnapját. Idén első alkalommal került sor a tizenegyesrúgó versenyre, melybe huszonheten neveztek be. A fődíjat Kováč József vihette el, a palástiak csatára a legtöbbször talált be az ócsai Stefkó Ferenc és a nagytúri Matyó Gábor hálójába. „A mintegy másfél órán keresztül tartó heves zivatar miatt sokan inkább otthon maradtak, ám így is voltunk vagy kétszázan. Köszönet mind a hét támogatónak és szponzornak, akik nagyban hozzájárultak az esemény méltó lebonyolításához” -jegyezte meg Križan Marek. (áb) Körbeverés a hontfüzesgyarmati focitornán A vendéglátóké a serleg ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Hontfüzesgyarmat. Gyér érdeklődés mellett zajlott az immár tizedszer megrendezett nemzetközi labdarúgótorna. Bizonyára a rekkenő hőség riasztotta el a szurkolók jelentős részét a mérkőzésektől, a labdarúgók azonban nem panaszkodtak a szinte kibírhatatlan melegre. Becsülettel tették a dolgukat, űzték, hajtották, bíztatták egymást és elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak. A hármas torna végső sorrendjéről végül is a gólarány döntött, hiszen a csapatok körbeverték egymást, s ezáltal valamennyien három pontot szereztek. A legfontosabb tény viszont az, hogy a vándorserleg az előző kiíráshoz hasonlóan idén is az V. ligás hazaiak vitrinjében maradt. A balassagyarmatiak és a berkenyeiek végeztek mögöttük. „Az utolsó meccsünket a ba- lassagyarmatiakkaljátszottuk, s úgy tűnt, hogy most sem szakad meg az ellenük immár három éve tartó veretlenségi sorozatunk. Az utolsó percben szabadrúgást végezhettek el a vendégek, s kapusuk, Oláh Tibor csatárt megtévesztő módon bombázta a labdát tizenhét méterről a kapunkba, s a gól a vereségünket jelentette. Egyébként a focigála legjóbb kapusának a mi csapatunk fiatal hálóőrét, Martin Frtúst választották, aki a távozó Tomáš Oboňt pótolja” - árulta el Pavol Pilinský, a tornagyőztes hontfüzesgyarmatiak edzője. Tőle tudtuk meg azt is, hogy az elmúlt idényben náluk szerepelt Ján Adami, Milan Chudý, Marek Kalman és Martin KlinkaalII. ligás lévaiaknál foly- tatjapályafutását. (áb) Csak jobb gólaránnyal lett tomagyőztes a házigazda (sárga-fehérben) (Vanek Lajos felvétele) Jelenleg még nem a pályán történnek a nagy dolgok a nádszegieknél (pirosban) (KovácsZoltán felvétele) Rábólintott a felkérésre, de két hét után lemondott Kántor Tibor Elnök nélkül maradtak a nádszegiek Nádszeg. Nagyhorderejű változások zajlottak az elmúlt hetekben Nádszegen, ahol lemondott a futballklub vezetősége. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Czakó Ferencet Kántor Tibor váltotta az elnök posztján, de amikor az újdonsült tisztségviselőt az elképzeléseiről kérdeztük, meglepetésünkre azt válaszolta, hogy ebben a témakörben már nem ő a kompetens. Időközben ugyanis lemondott... „Hétfőn közöltem a polgármester úrral, hogy feladom. Az elmúlt két hét történései arról győztek meg, hogy a tisztséggel járó teendőket képtelen vagyok a kívánt szinten teljesíteni. Munkahelyi elfoglaltságom miatt sem tudok megbirkózni a feladatokkal. Sajnálom, hogy így alakult, mert szívügyem a nádszegi foci, az elmúlt tizenhárom évben csapatvezetőként vállaltam szerepet a felnőtteknél” - indokolta döntését az exelnök. „Sajnos, elnök nélkül maradtunk. Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere most azon dolgozik, hogy megtalálja a megfelelő személyt a váratlanul megüresedett posztra. Addig természetesen ő irányít, mindenben a segítségemre van. Bízom benne, hogy közös erővel úrrá leszünk a problémákon. Egyébként éppen a település első embere invitált a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó csapathoz, mely a szurkolók véleménye szerint az utóbbi időszakban nem az elvárásoknak megfelelően szerepelt” - nyilatkozta lapunknak Navrátil Károly, a nádszegiek trénere, aki kettős szereposztásban dolgozik új állomáshelyén. Ugyanis a IV. ligás helybeli ifiket is ő irányítja. „Ezt egyébként jó ötletnek tartom. Feltérképezem a helybeli tehetségeket, a legjobbaknak természetesen bizonyítási lehetőséget kínálok majd a felnőtteknél. Ami pedig a felnőtteket illeti, nem szeretnénk a végeken kullogni. Csapatot építek, arculatot formálok. A látványos, gólokkal fűszerezett támadófocit preferálom, melynek révén szeretnénk visszacsalogatni drukkereinket a lelátóra. Oláh befejezte a pályafutását, elődöm, Andódi pedig a so- pornyaikhoz szerződött. Azt fontolgattuk, hogy a királyrévi- ekkel együttműködve fakócsapatot alakítunk, de kifutottunk az időből. Hogy komolyan gondoltuk az összmunkát, azt az a tény is igazolja, hogy három futballistánk, Kovács, Sárkány és Perina ősszel vendégjátékosként segíti a királyrévieket. Természetesen új szerzeményeink is vannak, mégpedig Scholz, Dubný és Polednák, de további futballistákkal is tárgyalunk” - tájékoztatott elképzeléseiről, a keretben bekövetkezett változásokról a nádszegiek új mestere. (ái) ■ Labdarúgás 10. NEMZETKÖZI TORNA, Hontfüzesgyarmat: Hont- füzesgyarmat-Berkenye 3:1 (1:1), g.: Kuruc 2, Va- lentík, ill. Rabcsák; Berkenye-Balassagyarmat 2:1 (1:0), g.: Gergely, Rabcsák, ill. Oláh Á.; Hontfíizes- gyarmat-Balassagyarmat 0:1 (0:0), g.: Oláh T. Végeredmény: 1. Hontfüzesgyarmat 3 (3:2), 2. Balassagyarmat 3 (2:2), 3. Berkenye 3 (3:4). Díjazottak - legjobb kapus: Martin Frtús (Hontfüzesgyarmat), gólkirály: Rabcsák Benjámin (Berkenye). (áb) SLOVNAFT CUP, 1. forduló: FC Slovan Galanta-TJ Gabčíkovo 0:2 (0:1), g.: Blažíček, Szőcs, tj.: Gabčí- kovo; ŠK Tvrdošovce-Í ermáňsky FK Nitra 1:4 (1:3), tj.: CFK Nitra: MŠ0 Stúrovo-FKM Nové Zámky 0:6 (0:0), t).: FKM Nové Zámky; FK Vlčany-MŠK Thermal Velký Meder 0:2 (0:1), g.: Musil, Pisár, tj.: Veľký Meder: KFC Kalná nad Hronom-FK Slovan Levice 3:1 (2:0), tj.: KFC Kalná nad Hronom; TJ Malinovo- FK Slovan Ivanka pri Dunaji 2:4 (0:0), tj.: Ivanka pri Dunaji; TJ Veiké Lovce-OTJ Palárikovo 1:10, tj.: 0TJ Palárikovo; TJ Družstevník Dvory nad Žltavou- ŠK Šurany 1:5, tj.: ŠK Šurany; Želiezovce-Velké Ludince 2:4 (1:3), g.: T. Rotík (11-esbôl), Klimaj, ill. Predajniansky, Kanyicska, Soboňa, Kovács Cs., tj. Veiké Ludince. VI. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKTORNA, Palást-elődöntő: Palást-Ócsa 3:2 (1:1), g.: Pribránsky, Kováč, Vankovic, ill. Csorba, Hajdú (11-esbôl); Nagylúr- Ipolyság 1:7 (1:2), g.: Balogh, ill. Urblík József 2, Jadütf A. 2, Gajdác 2, Bartal. Mérkőzés a 3. helyért: Nagytúr-Ocsa 1:2 (0:0), g.: Jadud'M., ill. Csorba, Hajdú. Döntő: Palást-lpolyság 1:1 (0:1), g.: Kindricz, ill. Tran Anh, iizenegyesekkel:5:4. (áb) I. FARKAS SÁNDOR IFJÚSÁGI EMLÉKTORNA, Fel- sőpatony - elődöntő: Lég-Balony 3:0, Felsőpa- tony-Kisudvarnok 0:0-büntetőkkel: 12:13. Mérkőzés a 3. helyért: Felsőpatony-Balony 0:3. Döntő: Kisudvarnok-Lég 1:1 - büntetőkkel 2:4. A torna díjazotttjai - legjobb kapus: Nyársik Csaba (légi), legjobb mezőnyjátékos: Vass Bálint (kisud- varnoki). (ái) FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Tatabánya-V. Meder 0:2 (0:2), g.: Mészáros, Bognár; Trebatice-Ne- ded 0:4 (0:3), g.: Valachovió, Klaöman, Ambrus, Verchola; Neded-Bánovce 1:0 (0:0), g.: Klaöman; DAC B/Vrakún-DAC CT. Hradská 4:0 (1:0), g.. Sal- ko, Egri, Belkovics, Fodrek. 45. JOZEF ÉS VLADIMÍR ŠEB0 EMLÉKTORNA, Podlužany - elődöntő: Podlužany-Levice 2:3 (1:1), g.: Budovec, Drapka, ill. Demian 2, R. Szabó; Hr. Kía- öany-Vráble 0:4 (0:1), Jánošov 2, Gonda, vöngól. A harmadik helyért: Podlavice-Hr. Kfačany 0:2 (0:1 ),g.: Kováčik, Bôžik. Döntő: Levice-Vráble 0:2 (0:2), g.: L. Mihálik, T. Šlachta. Sorrend: 1. Vráble, 2. Levice, 3. Hr. Kfačany, 4. Pod- lavice. Egy párharc a Lakszakállas- Izsap B (2:5) felkészülési mérkőzésről (KovácsZoltán felvétele) Az évtizedeken át az utánpótlás nevelésével foglalkozó Farkas Sándor emléke előtt tisztelegtek Felsőpatonyban a légi ifik a tornagyőztesek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Felsőpatony. Légi diadal került a krónikába a Felsőpatonyban hagyományteremtő szándékkal rendezett Farkas Sándor ifjúsági emléktorna első felvonásán, melyen négy kollektíva csatázott a trófeáért. „Érdekesség, hogy a színvonalas négy összecsapáson két ízben is büntetők döntöttek a győztesről. A kisudvamokiak mindkét büntetőpárbajban érdekeltek voltak. Az elsőt megnyerték, a másodikat elbukták - tájékoztatott rendezvényükről Horváth Zoltán, a felsőpa- tonyi ifik edzője. - Pethő Csaba, a dunaszerdahelyi Hooligans Shop tulajdonosa értékes vásárlási utalvánnyal jutalmazta a mezőny két legjobbját, a légiek kapusát, Nyársik Csabát és a Idsudvarnokiak mezőnyjátékosát, Vass Bálintot. A tornával a helybeli alapiskola pedagógusa, a klubunknál közel három évtizeden át az utánpótlás nevelésével foglalkozó Farkas Sándor emléke előtt tisztelegtünk. A torna ünnepélyes megnyitóján az édesapja által viselt 7-es számú zöld-fehér ajándékmezt adtunk át a fiának, ifj. Farkas Sándornak, aki több éven át kapus volt Felsőpatonyban és további csallóközi csapatoknál. Természetesen jövőre ismét megrendezzük a sikeres emléktornát, melyen idén százhúsz néző buzdította a focistapalántákat.” (ái) Keresse a www.ujszo.com főoldalán, nyomtatható változatban! 40 Több mint-T%# pontvadászat fordulóról fordulóra az alacsonyabb osztályú labdarúgóbajnokságokban