Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-26 / 171. szám, szombat
Sport 25 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 26. Majerník és Szabó Ottó nélkül Rózsahegyen Két csatárral kezd a DAC Lewis Hamilton nyerte az első két szabadedzést a Hungaroringen (MTI-felvétel Forma-1 -es Magyar Nagydíj: Hamilton és Rosberg messze a mezőny előtt Dominál a Mercedes Bakuban lesz az Európa Nagydíj Baku ad otthont 2016-ban a Forma-l-es Európa Nagydíjnak. Az azeriek F-l-es debütálására eredetileg a jövő évben került volna sor, de a héten hivatalossá vált, hogy 2015-ben újra lesz mexikói futam, így ha az idei helyszínek közül egy sem kerül ki a naptárból, akkor jövőre 20 versenyt rendeznek. (MTI) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜ1ÉS A DAC futballcsapata ma (18.30) Rózsahegyen lép pályára a Fortuna Liga 3. fordulójában. Eddig mindkét együttes egy-egy pontot gyűjtött, a sárga-kékek odahaza a nagy- szombatiakkal remiztek, a liptóiak pedig Aranyosmaróton döntetleneztek. „Kielemeztük a Spartak elleni derbit, ami nem a mi meccsünk volt. Szokatlanul sok taktikai hibát vétettek a védenceim, de egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. Szombaton egészen más mérkőzés lesz. Sajnos, Majerníkre eltiltás, Szabó Ottóra pedig sérülés miatt nem számíthatok - mondta lapunknak Rad- ványi Miklós, a DAC mestere. MT1-JELENTÉS Bergerac. A litván Ramunas Navardauskas nyerte a Tour de France országúti kerékpároskörverseny esőben lezajlott pénteki, 19. szakaszát. Két nappal a zárás előtt az összetettben vezető olasz Vincenzo Nibali őrzi előnyét. A nedves aszfalton az utolsó három kilométeren belül többen elestek. Köztük volt a sprinterek pontversenyében behozhatatlan előnnyel vezető szlovák Peter Sagan is. Ő végül ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA. 3. forduló - szombat, 18.30: Ružomberok-DAC (jv.: Marhefka); 19.00: Banská Bystrica-Myjava (Straka). Vasárnap - 17.30: Košice-Zlaté Moravce (Mastíš), Trenčín-Podbre- zová (Vlk). ATrnava-Slovan meccset elhalasztották. NB 1,1. forduló-szombat, 16.30: Honvéd-Dunaúj- város (Farkas); 18.30: Videoton-Pápa (Vad II), Pécs-MTK (Németh); 20.30: Haladás-Újpest (Soly- mosi). Vasárnap -16.30: Kecskemét-FTC (Iványí); 18.30: Diósgyőr-Puskás Akadémia (Solymosi); 20.30: Paks-Győr (Erdős). ■ Vízilabda NŰI EB, Budapest, bronzmeccs - szombat. 16.30: Magyarország-Olaszország. Döntő - szombat, 18.00: Spanyolország-Hollandia. FÉRFI EB, Budapest - vasárnap, 18.30: bronzmeccs; 20.30: döntő.- A védelem tengelyében lehetőséget kap a tehetséges Tóth, balhátvédként Šnirc jut szóhoz. Mivel nem vált be a 4-2-3-1-es taktikai rendszer, Rózsahegyen 4-4-2-es hadrendben lépünk pályára, Jurčo és a fiatal Sabler alkotja majd a csatárduót. A liptóiaknak fiatal csapatuk van, egyszerűen fociznak, sokat futnak, ám nincs kreatív játékosuk. Elől Zrelak rendkívül veszélyes, védőinknek nagyon oda kell rá figyelniük. Bízom benne, hogy meglepjük a hazaiakat, és nem jövünk haza üres kézzel. ” A DAC várható kezdőcsapata: Penksa-Turiía, Struhár, Tóth, Šnirc-Ujlaky, Straka, Kristo, Brašeň-Jurčo, Sabler. (sz. z.) fájdalmas arccal betekert a célba. Ma 54 kilométeres egyéni időfutamot következik, vasárnap pedig Párizsban ér véget az idei Tour. Ramunas Navardauskas Szombatjúlius 26.--------------- Labdarúgó Fo rtuna Liga: 23562. Ružombe- —i— rok-DAC 2,15-3,25-3,05-1,29-1,58 -1,26; 29657. Banská Bystrica-Myjava 2,05- 3,25-3,3-1,25-1,64-1,26. Labdarúgó NB I: 23944. Haladás-Újpest 2,15-3,1- 3,1-1,27-1,55-1,27. Budapest. A Magyar Nagydíj tegnapi első két szabadedzése nem hozott nagy meglepetést: a Mercedes-pilóták, Lewis Hamilton és Nico Rosberg voltak a leggyorsabbak a gyakorlásokon. MUNKATÁRSUNKTÓL A tréningek igazi látványt nyújtottak a kilátogató nézőknek, a versenyzők folyamatosan csúszkáltak a pályán. Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája mindkét edzésen legnagyobb ellenfele, egyben csapattársa előtt tudott végezni, azonban a Pirelli abroncsaival ő sem volt elégedett a hétvége eddigi szakaszában. „A gumik nagyon nem működnek eddig, nem is emlékszem, mikor voltak utoljára ennyire rosszak. Ezúttal nagyon alacsony volt a tapadás, de talán javulni fog” - mondta Hamilton. A Hungaroringen Monacó- hoz hasonlóan fontos a jó rajtpozíció, hiszen nem egyszerű előzni a magyar versenypályán, így hiába a Mercedes eddigi nagy előnye, egy hiba vagy egy műszaki probléma megpecsételheti az egész futamot. „Az időmérő edzésen fontos lesz, hogy jó pozíciót szerezzünk, különben nagyon nehéz dolgunk lesz” - tette hozzá a brit versenyző. A bajnoki tabella élén álló Nico Rosberg csodálkozott az eredmények láttán, hiszen nem gondolta volna, hogy ekkora lesz a különbség a többi csapathoz képest. „Az előnyünk meglepő, azt hittük, hogy a motorerőnek nem lesz ekkora jelentősége és a többiek - főleg a Red Bull - közelebb lesznek.” Az első tréningen a két Ferrari végzett a Mercedesek mögött, azonban lemaradásuk már jelentősnek mondható. A csapatfőnök, Marco Mattiacci úgy gondolja, az istálló munkáját mindenképpen pozitív irányban _ befolyásolja, hogy Fernando Alonšo az elmúlt versenyeken kiemelkedően szerepelt a gyengélkedő Ferra- rival. „Rendkívül motiváló, hogy két ilyen tehetséges versenyzőnk van” - nyilatkozta az olasz. Niki Lauda nemrégiben éles szavakkal illette a Ferrari teljesítményét, a csapatfőnök azonban nem haragszik az olasz istálló egykori versenyzőjére. „Tisztelettel nézek Niki Laudára, aki a gyermekkorom ikonja volt. Odajött hozzánk és bocsánatot kért, szóval továbbra is a Ferrari barátja. Ezzel a téma le van zárva.” Ahogyan arról tegnap lapunkban is olvashattak, a hungaroringi paddockban a hétvége során az egyik fő témát Sebastian Vettel esetleges átigazolása jelenti a Merce- deshez vagy a McLarenhez. Tegnap Christian Homer, a csapatfőnök reagált a hírekre. „Elégedettek vagyunk Sebasti- annal, és ő is velünk. Tudjuk, hogy sokat kell dolgoznunk, nem vagyunk elégedettek a helyzettel, de együtt dolgozunk tovább.” Ma délelőtt a harmadik szabadedzéssel, majd az időmérővel folytatódik a program, ahol egy kis hiba is felboríthatja a már-már papírformának megfelelő Mercedes-erőfölényt, az abroncsok tapadásának hiánya, valamint a vasárnapra ígért lehetséges eső pedig még izgalmasabbá teheti a hétvégi Magyar Nagydíjat. A futam holnap 14.00 órakor kezdődik. Berta Kitti ■ Labdarúgás EURÓPA UGA-SELEJTEZÖ, 2. forduló, visszavágó: Ferencváros-HNK Rijeka 1:2, g.: Ugrai (65., 11-es- ből), ill. Krstanovic (20., 11 -esből), Samardzic (37.) - az első mérkőzésen: 0:1, továbbjutott: Rijeka; Diósgyör-Lileksz Lovecs 1:2, g.: Gosztonyi (38., 11-esből), ill. Jordán (80., 85, a másodikat 11-esből) - 2:0, tj.: Diósgyőr; IFK Göteborg-Györ 0:1, g.: And- rics (68.)—3:0, tj.: Göteborg; Trnava-Zesztafoni 3:0, g.: Janeíka (4,43.), E. Sabo (59,11 -esből) - 0:0, tj.Trnava; FK Vojvodina-Trenčin 3:0, g.: Ivanics (17.), Alivodics (52.), Sztojanovics (68.) - 0:4, tj.: Trenčín; Liberec-Košice 3:0, g.: Ďubek (54.), Delar- ge (81.), Sural (90.) -1:0, tj.: Liberec. Myllykoski-Dinamo Minszk 0:0 - 0:3, tj.: Minszk; Haugesund-FK Sarajevo 1:3 -1:0, tj.: Sarajevo; FK Krasznodar-Sillamäe Kalev 5:0 - 4:0, tj.: Kraszno- dar; Omonia Nlcosia-Buducnosl Podgorica 0:0 - 2:0, tj.: Omonia; Inter Baku-Elfsborg 0:1, tizenegyesekkel: 3:4-1:0, tj.: Elfsborg; AIK Stockholm- Linnéid FC 2:0 - 0:1, tj.: AIK; Esbjerg-Kajrat Almatí 1:0- 1:1, tj.: Esbjerg; FC Vaduz-Ruch Chorzöw 0:0 - 2:3, tj.: Ruch; Flamurtari Vlora-Petrolul Ploiesti 1:3 - 0:2, tj.: Petrolul: Lech Poznan-Nomme Kalju 3:0 - 0:1, tj.: Lech; Sahtar Szoligorszk-Derry City 5:1 - 1:0, tj.: Szoligorszk; Grödig-Csukaricski Beograd 1:2 - 4:0, tj.: Grödig; Tromsö-Vikingur 1:2 - 0:0, tj.: Vikingur; Zimbru Chisinau-CSZKA Szófia 0:0 -1:1, tj.: Zimbru; Hapoel Tel-Aviv-FK Asztana 1:0 - 0:3, tj.: Asztana; Zorja Luhanyszk-KF Laci 2:1 -3:0, tj.: Luhanyszk; Groningen-Aberdeen 1:2 - 0:0, tj.: Aberdeen; Aszterasz Tripolisz-Rovaniemi 4:2 -1:1, tj.: Tripolisz; Sligo Rovers-Rosenborg 1:3-2:1, tj.: Rosenborg; Bydgoszcz-Zulte-Waregem 1:3 -1:2, tj.: Zulte; Hajdúk Split-Dundalk 1:2 - 2:0, tj.: Split; FC Koper-Nettcsi Baku 0:2 - 2:1, tj.: Neftcsi; Jagodina-CFR Cluj 0:1 -0:0, tj.: Cluj; Gorica-Molde 1:1 -1:4, tj.: Molde; Siroki Brijeg-Mladá Boleslav 0:4-1:2,tj.: Boleslav; Szacshere-Bursaspor 0:0, tizenegyesekkel: 4:1 - 0:0, tj.-. Sacshere; Crusaders Beltast-Brommapojkarna 1:1 - 0:4, tj.: Bromma- pojkarna; St. Pölten-Botev Plovdiv 2:0 -1:2, tj.: St. Pölten; Hafnarfjördur-Neman Grodno 2:0-1:1, tj.: Hafnarljördur; St. Johnstone-Luzern 1:1, tizenegyesekkel: 5:4 -1:1, tj.: St. Johnstone; Stjarnan-Mo- therwell 3:2 h. u. - 2:2, tj.: Stjarnan. ■ Vízilabda NŐI EB, elődöntő: Olaszország-Hollandia 11:12 hosszabbítás után. FÉRFI EB, a 7-10. helyért: Németország-Spanyol- ország 8:16, Románia-Franciaország 15:8. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, 19. szakasz, (Maubourguet Pays du Val d'Adour-Bergerac), 208,5 km: 1. Ramunas Navardauskas (litván, Garmin) 4:43:41; 2. John Degenkolb (német, Giant) +7; 3. Alexander Kris- toff (norvég, Katyusa) +7;...... 31. Peter Velits (szlovák, BMC Racing) +7;... 92. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) +7. Az összetett állása: 1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 85:29:26; 2. Thibaut Pinot (francia, FDJ) +7:10; 3. Jean-Christophe Peraud (francia, AG2R) +7:23;... 28. Peter Velits +1:18:27;... 62. Peter Sagan+2:48:43.. ■ Sportfogadás A magyar T0TÚ 30. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: 2,1,2, 2,2,1,1,2, 2,2,2, X, X - 2. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 talárosokra 73 815, a 11 talárosokra 4900, a 10 talárosokra 1330 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos szelvény nem volt, az 5 talála- tosok 20 820, a 4 talárosok 1975 forintot érnek. EUROMILLIÓK. 30. játékhét (péntek): 17,18,24, 27,28,31,32; pótszám: 2. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 736,20 euró (6 nyertes); 5. díj: 109,70 euró (46); 6. díj: 20,60 euró (245); 7. díj: 10,30 euró (795); 8. díj: 5,80 euró (3747); 9. díj: 3,50 euró (4854); 10. díj: 2,50 euró (12 364). JACKPOT: 6 388 532,55 euró. KENŐ: 3,4,8,12,22,24,30,31,32,41,42,45,54, 62,63,65,69,75,76,80. Kenő Plusz-szám: 32. Tour de France: Nibali továbbra is vezet Litván siker, Sagan bukott Foci Európa Liga-selejtezők: a nagyszombatiak kiütötték ellenfelüket, a Fradi gyenge játéka miatt szurkolóik már az első félidőben hazaindultak Vereséggel is továbbment a DVTK, majdnem kiestek a trencséniek ÖSSZEÁLLÍTÁS Egy magyar és két szlovák csapat jutott tovább a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójába. Szivics: ez pszichológia A diósgyőriek a tegnapi visszavágót 2:0-s előnnyel várták a Liteksz Lovecs ellen, ám a továbbjutás nem várt izgalmak után dőlt el Nyíregyházán: a 80. percig a DVTK vezetett, de a bolgárok öt perc alatt fordítottak. Végül azonban nem tudták megszerezni a szükséges harmadik gólt, maradt az 1:2. „Nem volt tudatos, hogy a csapat visszahúzódott a második félidőben, ez pszichológia, amivel én már évek óta küzdők. Annyira nem hiszünk a sikerben, hogy amikor már a kezünkben van, akkor is félünk. Remélem, tudunk ezen javítani, de azt is látni kell, hogy ez az eredmény bravúr” - értékelte a mérkőzést a DVTK vezetőedzője, Tomiszlav Szivics. A Diósgyőr következő ellenfele az orosz FKKrasznodarlesz. Stresszeltek a trencséniek Még megnyugtatóbb, 4:0-s odavágó után utaztak el Újvidékre a trencséniek, de a második félidő közepétől gyomorgörccsel játszhattak, addigra ugyanis már 3:0-ra vezetett a Vojvodina. „Olyan érzéseim, mint a szerbek harmadik gólja után, még sosem voltak. Még sose stresszeltem ennyire” - vallotta be Martin Ševela, a trencséniek edzője. Önfeláldozó védekezésüknek köszönhetően azonban a trencséniek megúszták ennyivel, így ők készülhetnek az angol Hull ellen. „Örülhetünk, hogy két meccsen dől el a továbbjutás. Egyedül az boldogít, hogy továbbjutottunk. Fiatal csapatunknak ez egy nagy lecke volt” - tette hozzá Ševela. Spartak: jó a csapat A nagyszombati Spartaknak sokkal egyszerűbb volt a dolga a grúz Zesztafoni ellen, ugyanis a 0:0-s idegenbeli meccset követően a hazai visszavágón Janečka révén már a 4. percben megszerezte a vezetést. A csapatkapitány az első félidő vége előtt is betalált, majd Sabo 11-esből adta meg a kegyelemdöfést a grúzoknak. „Ma is jó ritmusváltások jellemezték a gárdát, ellenfelünk gyakorlatilag nem tudott komoly gólhelyzetet kialakítani - mondta a 3:0-s győzelem után Juraj Jarábek, a nagyszombatiak vezetőedzője. - A Spartak- nál egy jó csapat van születőben, a nézőknek is tetszik a játékunk, abban kell bíznunk, hogy nem lesznek újabb sérültjeink.” A nagyszombatiak a skót St. Johnstone-nal játszanak a selejtező harmadik fordulójában. Hazamentek a fradisták A ferencvárosiaknak egygó- los hátrányt kellett volna ledolgozniuk HNK Rijeka ellen, de a horvátok a Puskás-stadionban is győztek 2:l-re. ,A magyar játékosaink, mint Bődé Dániel vagy Gyömbér Gábor a szívüket is kiteszik a pályán, de a nemzetközi szinten ez egyszerűen kevés. A magyar válogatottnak is gondjai vannak egy kazah vagy egy albán csapattal” - fogalmazott némileg indulatosan Thomas Doll, az FTC trénere, aki a riporteri felvetésre, hogy mit szól az első félidő vége előtt hazainduló drukkerekhez, csak annyit mondott: tőlük kell megkérdezni, miért tették ezt. A kassaiak nagy helyzeteik ellenére sem tudtak gólt lőni a liberecieknek, így a csehek kettős győzelemmel (1:0 Kassán, 3:0 a visszavágón) mentek tovább. A győriek legalább meg tudták szerezni a svéd IFK Göteborg skalpját, de az l:0-s idegenbeli siker (góllövő: And- rics) kevés volt az otthoni 0:3 után. (SITA, nso, ot)