Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-26 / 171. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 26. Vélemény És háttér 7 Éppen Európa mutatja: a demokratikus integráció az eddig meglelt egyetlen út a háborúk végéhez Globális futótűz A napokban is zajló izraeli-palesztin konflik­tus önmagában is közpon­ti fontosságú esemény: a civil áldozatok nagy szá­ma, a fenyegető humani­tárius katasztrófa, Izrael nemzetközi politikai tőké­jének csökkenése és úgy eleve a Szent Föld sorsá­nak krónikus rendezet­lensége igényt tart a köz­vélemény figyelmére. RAVASZÁBEL Az ismét háborúvá terebélye­sedő, de valójában nyugvó­pontra jutni évtizedek óta kép­telen konfliktus azonban több ponton is átlépi saját kereteit, és beleszól más országok, sőt régi­ók belügyeibe, társadalmi ko­héziójába is. Most két ilyen láncreakció-szerű jelenséggel szeretnék foglalkozni. Az első ezek közül a Szíria és Irak egyes részein kikiáltott Isz­lám Kalifátus kérdése. A Kalifá- tus jövője korántsem tisztázott - már csak amiatt sem, hogy maga a kikiáltott államforma meghaladja a megszokott nem­zetállami kereteket, és minden muszlimtól engedelmességét vár el, miközben az ehhez a val­láshoz tartozók elsöprő többsé­ge erről hallani sem akar, Indo­néziától Kataron át Marokkóig, vagy akár Los Angelestől Berli­nig. Az izraeli-palesztin háború kiújulása azonban az új és önki­nevezett kalifa malmára hajtja a vizet, ha mobilizáló hatással bír azon (már eleve) radikalizált muszlim fiatalok között, akik az izraeli hadsereg fellépését há­borús bűncselekményként ér­telmezik. A Kalifátus új önkén­tesek sorára számíthat a követ­kező hetekben, és ez nagyban segíthet stabilizálni államkez­deményük politikai és katonai erejét mind ellenfeleikkel, mind iszlamista riválisaikkal és szö­vetségeseikkel szemben. A második láncreakció Nyu- gat-Európa nagyvárosainak ut­cáin indult be, ahol több helyen is nagy létszámú tüntetés zajlott Izrael katonai lépései ellen. Ed­dig még rendben is lenne, de a tüntetések több alkalommal (Párizsban, Berlinben és másutt is) agresszív, antiszemita, holo- kauszt-igenlő tömegjelene­tekbe csaptak át, a híradások szerint zömében radikalizált muszlim fiatalok főszereplésé­vel. A tendencia aggasztó: mi­közben jelentős túlzásnak tar­tom, hogy egyes izraeli lobbi­szervezetek a holokauszt meg­ismétlődésének potenciális ve­szélyéről beszélnek (még a ki­sebbségben lévő antiszemiták zöme sem gondol ilyesmire), az események jól mutatják az érin­tett bevándorló csoportok in­tegrálatlanságának mértékét. Ami még rosszabb: a jelenség elsősorban az újabb generáció­kat érinti, akik nem találják a számításukat azokban a szá­mukra idegennek tűnő orszá­gokban, melyeket szüleik vá­lasztottak helyettük, számukra. A fenti két eset jól mutatja, miféle veszélyek rejlenek az iz­raelihez hasonló akut konflik­tusok rendezésének elmulasz­tásában. De ott van Ukrajna is, ahol a tét és az érintettek száma egyre növekvő. A nemzetközi közösség mai formájában kép­telennek tűnik az ilyen és ha­sonló konfliktusok rendezésé­re. Hatékonyabb nemzetközi fellépésre van szükség a konf­liktusok egymást tápláló tüzé­nek eloltására. De az ENSZ gyengesége nem belső problé­ma: a nemzetállamok blokkol­ják megerősödését, és közben saját maguk nem tudják vagy nem akarják megállítani a fenti futótüzet. Pedig éppen Európa mutatja: a demokratikus integ­ráció az eddig meglelt egyetlen út a háborúk végének irányába. Habár az árak nem nőnek, a vállalkozói terhek igen, ez pedig lecsapódik a teljes lakosságon Infláció, ami nincs HORBULÁK ZSOLT Hiába csökkennek az árak, a lakosság a felmérések szerint az áremelkedésnél jobban csak a munkanélküliségtől fél. A sta­tisztikának pedig hinni lehet, hiszen nem a kormány állítja össze, hanem szakemberek, és az eredményeket független szakértők is megerősítik. Más­részről igaz, hogy elvont szám­ról van szó. Ahogy nincsen át­lagember, úgy nincsenek átlag­árak sem. Mivel a jövedéki adó­kat a kormányok általában job­ban emelik, bizonyos fogyasz­tóknak, mint a dohányosoknak vagy a szeszes italt gyakrabban ivóknak, folyamatosan mé­lyebbre kell nyúlniuk a zsebük­be. Az is tény, hogy az infláció ellenkezője, a defláció általá­ban rövid ideig szokott tartani. Pár hónapos áresést pedig való­ban alig lehet érzékelni. Tipikus deflációs tényező tud lenni az élelmiszerár. Hajó a termés, az ennivaló olcsóbb. Természete­sen csak szezonális kilengésről van szó, és a fordítottja is pon­tosan annyira valószínű. Az árak változásának van azonban egyéb komponense is. A leggyakrabban figyelt index a fogyasztói árak emelkedése, a vállalkozók és a munkaadók vi­szont mást is figyelembe vesz­nek. Tavaly óta a kormány meg­szorít. Több lépcsőben teszi, nemrég úgy döntött, hogy a tör­vény által előírt áfa csökkenté­sét nem fogja végrehajtani. Emellett az év elejétől jelentő­sen megemelte a járulékokat. Negatív hatásának legfőbb bi­zonyítéka, hogy az iparengedé­lyek visszaadása folyamatos, helyette a több mozgásteret biz­tosító kft.-két részesítik előny­ben a vállalkozók. Bár az árak nem nőnek, a vál­lalkozói terhek igen, ez pedig lecsapódik a teljes lakosságon. A munkaadók ugyan termékeik, szolgáltatásaik árát nem eme­lik, ellenben a járuléknöveke­désre hivatkozva nem emelik a béreket sem, és gyakrabban al­kalmazzák a munkaerő-köl­csönzést, amelyjelentős lehető­séget nyújt a kreatív munkabér kialakítására, magyarán a bér­szint befagyasztására. Mindez a munkavállalókban joggal erő­sítheti azt az érzést, hogy inflá­ció van. Az árszint érzékelése je­lentős mértékben szubjektív. Például azt is nehéz elképzelni, hogy stagnáló bérek mellett is nőhetnek a reálbérek. Még a mindenkori kormányok is job­ban szeretik a nominális fizetés- és járulékemeléseket, hiszen akkor mondhatják, lám, mennyivel járultak hozzá az emberekjólétéhez. A rövid ideig tartó defláció nem káros. Már csak azért sem, mert az emberek nem érzik. Hosszú távú áreséstől viszont remélhetőleg nem kell tartani, mert az már negatív hatással lenne a fogyasztásra és vissza­fogná a beruházásokat. A jelen­legi helyzetben az a fontos, hogy a bérek és a megtakarítá­sok nem veszítenek értékükből. KOMMENTAR Legyen Nyugdíjjárulék! NAGY IVÁN ZSOLT Ajövőben attól függjön valakinek a nyugdíja, hogy szült-e, nevelt-e gyereket - ez a javaslat került vagy kerül a magyar kormány elé, és ahogy ezeket ismerem, el is fogják fogadni. Van ugyebár Budapesten ez az emlékművita - ami egyszerre tragikus és végtelenül vicces (egy kormány odajut, hogy az éjszaka leple alatt a helyére csempészi, felavatni azonban már nincs bátorsága). Aztán kiírták az önkormányzati választást október 12-re - ami viszont jóformán érdektelen, mert lefutott ügy. A kormány- többség úgy alakította át a fővárosi választási rendszert, hogy akkor sem tudna veszíteni, ha az ellenzék iszonyatosan erős, ráadásul bölcs is lenne. De az ellenzék nem erős, főleg nem bölcs (sőt!), e mellett még mindig nem tudja, miként vág neki a kampánynak, nincs programja, nincs főpolgámester-jelölt- je, az egyetlen üzenete pedig az, hogy „ugye kedves választók, nem tetszenek a Fideszre szavazni? Na, léciléci, ne tegyékmár eztvelünk!”Ennyi. Esetlegmég belefér egy cigányozós jelölt indítása, mert az már a Jobbiknak is bejött. Mindezek jelentősége azonban meg sem közelíti azt, amit az eredményezhet, ha a kormány belemegy a Népesedési Ke­rékasztal legújabb őrültségébe. Ez a remek társaság ugyanis azt találta ki, hogy ajövőben kössék az emberek nyugdíját (nyugdíjkorhatárát, egyebeket) ahhoz, hány gyereket nem­zettek, illetve neveltek fel. Magyarán: ahhoz, hányjárulékfi- zetőt állított maga helyére valaki. Nem szempont tehát, hogy mennyit dolgozol, és mennyi járu­lékot fizetsz. Büntetnek, ha úgy gondolod, karriert szeretnél építeni, és mellé nem fér el sok gyerek. Meg büntetik azt is, hogy esetleg szegény vagy (netán annak érzed magad), és úgy hiszed, ilyen körülmények közé megint csak nem szülsz sok gyereket, inkább megadsz mindent, ami tőled telik egynek. Sőt, még az sem mentő körülmény a dolgok jelenlegi állása szerint, ha objektív (példáulegészségügyi) okokmiattnem lesz gyereked. Az olyan lelki tényezőkről már nem is beszé­lünk, mint az, hogy valaki nem talál párt, vagy talál, de példá­ul fiatalon özvegy marad, és elvesztett társához hűséges ma­rad haláláig. Nem, nincs lélek és nincs érzés, a gyerekvállalás­hoz innen kezdve csak érdek és haszonlesés kapcsolódik, hagyjuk az olyan maszlagot, mint a szeretet. Inkább üzenetér- tékkel jegyezzük be a Nyugdíjjárulékot, mint keresztnevet! Ja, és még valami: a kormányban, amely dönthet erről az egészről, természetesen egyetlen nő sincs! (Tényleg, mi lehetne a Nyugdíjjárulék női változata ? Egészség- ügyi Hozzájárulás?) A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Szentmihályi visszatáncolt Szentmihályi Szabó Péter tegnap váratlanul arról tájé­koztatta a magyar külügymi­nisztériumot, hogy nem kí­ván nagyköveti posztot betöl­teni. T öbb ellenzéki párt is til­takozott Szentmihályi római nagykövetté kinevezése el­len. A Demokratikus Koalíció kifogásolta, hogy Szentmihá­lyi korábban a MIÉP képvise­lőjelöltje volt. Újhelyi István MSZP-alelnök nyíltan szélső­ségesnek nevezte Szentmihá- lyit, akinek személye máris nemzetközi vihart okozott. A Corriere della Sera olasz konzervatív napilap tegnapi száma szerint az amerikai Anti-Defamation League az olasz külügyminiszterhez fordulva fejezte ki rosszallá­sát amiatt, hogy a magyar kormány Szentmihályit jelöl­te római nagykövetnek. Ab­raham H. Foxman, az ameri­kai zsidó szervezet elnöke Federica Mogherini külügy­miniszternek írt levelében azt kérte, Róma ne fogadja el Szentmihályi akkreditáció­ját. A Corriere della Sera első oldalán megjelent, Szentmi- hályival foglalkozó vezércik­kének címe is beszédes: Into­lerancia és antiszemitizmus, az előítélet ősi mérge. Pi­erluigi Battista, a lap volt fő­szerkesztő-helyettese felszó­lította az olasz hatóságokat, csatlakozzanak a tiltakozás­hoz egy olyan leendő nagy­követtel szemben, aki a zsi­dókat „a Sátán ügynökeinek” nevezte. A 69 éves írót, mű­fordítót antiszemita meg­nyilvánulásai és diplomáciai járatlansága miatt alkalmat­lannak tartották a posztra, ráadásul nem beszél olaszul. Viszont állítólag jó barátság fűzi Orbán Viktor feleségé­hez. A korábban a MIÉP-hez, most a Fideszhez dörgölőző író a szocializmusban is jól helyezkedett, 1977-ben a kommunizmust várta egyik versében: „Hol késel, kom­munizmus? Tavaszra tavasz jön, gyermekszemem öregen pislog; / kommunizmus, te, megígért, feszítsd meg min­den izmod, rázd le az élősdie- ket. Kommunizmus, növe­kedj, kisgyerekem”. (MTI, NOL, Index)

Next

/
Thumbnails
Contents