Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-18 / 164. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 18. Közélet 3 Az államnyelvtörvénnyel kapcsolatos vitákban ugyanott tartunk, mint 25 éve, véli a Híd régi-új parlamenti képviselője Vörös Péter: nem önjelölt polgármester kell A neve szóba került polgármester-jelöltként, de komoly felkérést nem kapott (SITA-felvétel) Mi változott 2 év után a Híddal való viszonyá­ban? Milyen polgármes­ter kell Komáromnak, és mit gondol Czíria Attilá­ról? Ezekről is megkér­deztük Vörös Pétert, a Híd régi-új képviselőjét, aki július elején Nagy Jó­zsef helyére tért vissza a parlamentbe. VERES ISTVÁN Két évvel ezelőtt minden párttisztségéről lemondott. Azóta szent a béke a Híddal? Továbbra is tag vagyok, ez­zel kapcsolatban semmi nem változott, az elmúlt két évben is kommunikáltunk, úgyhogy nem tudok semmilyen komo­lyabb problémáról beszámolni. Vagyis a Hídban képzeli el további politikai pályafutá­sát, a 2016-os választásokon pedig indulni fog a párt színe­iben? Most egyelőre abban gon­dolkodok, hogy ebben a szűk két évben le tudjak valamit tenni az asztalra, és ha eljutunk a választásokig 2016-ban, el fogom dönteni, hogy kívánok-e indulni. Mi a helyzet Komárom­ban? Helyi témákban koráb­ban aktív volt, most pedig jönnek az önkormányzati vá­lasztások - nem fordult meg a fejében, hogy megpályáz valamilyen funkciót? Továbbra is aktív kívánok lenni helyi témákban is. Egye­lőre elképzelhetőnek tartom, hogy megpályázom a városi képviselői tisztséget. A polgármester-jelöltséget nem fontolgatta? Meggyőződésem, hogy Ko­máromban nem önjelölt pol­gármesterre van szükség, ha­nem olyan valakire, aki mögött széles tömegek sorakozhatnak fel, és gatyába tudja rázni a vá­rost. Általában az önjelöltek is kikiáltják magukat széles tá­mogatottságú jelöltnek. In­formációink szerint szóba ke­rült az ön neve is a lehetséges polgármester-jelöltek között. Szóba került a nevem, de komoly felkérést nem kaptam. A komáromi jelöltállítás kapcsán idén a legnép­szerűbb szó az összefogás - még az is ezzel érvel, aki iga­zából senkivel nem akar összefogni. Hogyan kellene kinéznie a választásnak? A politikának ez egy nagyon káros hozadéka: devalválja az összes nemes szót és kijelen­tést, ami értéket képvisel. Most az összefogás szóval tör­ténik ez, mindenki azt emlege­ti. Tettek kellenek, mert csak konkrét esetekben tud meg­mutatkozni, ki mennyire együttműködő. Majd a pol­gármesterjelölt-állításnál ki­derül, ki mennyire gondolja komolyan az összefogást. A város lakosságának majdnem fele szlovák, és bár a jelenlegi polgármester tá­mogatottsága közel sincs a négy évvel ezelőtti szinten, a két magyar jelölt megoszthat­ja a magyarok szavazatait. Egy valamit tudatosítani kel­lene mindenkinek Komárom­ban. Gondolkodhatunk más­ként, ez rendben is van, de minket az köt össze, hogy ko­máromiak vagyunk. Ezért mondtam azt, hogy olyan em­bernek kell elindulnia, aki szé­les támogatottsággal bír, a pár­tok és a társadalmi szervezetek részéről is. És élvezi a lakosok bizalmát is. Czíria Attila, az MKP jelölt­je ilyen? Szerintem csak rajta múlik, hogy ilyen jelölt legyen. A képviselői eskütétel nap­ján a Markíza televíziónak azt nyilatkozta, még nincs teljesen képben a parlament­tel kapcsolatban. Azóta kép­be került? Letettük az esküt, és utána egyből szavaztunk. Ekkor kér­dezte meg az említett televízió riportere, hogy képben voltam- e minden egyes törvénnyel kapcsolatban. Mondtam, hogy minden egyes törvénnyel kap­csolatban nem voltam képben, de szavazás előtt konzultáltam róluk a frakcióvezetővel, vagy­is tudtam, hogyan szavazok és miért. Visszatérő nyűg, vagy rég várt lehetőség? Hogy éli meg a visszatérést két év után? Amikor átvettem a mandá­tumomat, arra gondoltam, hogy azok a választók, akik 2012-ben rám szavaztak, most ilyen szempontból elégtételt kaptak, hogy bekerültem. Ugyanott szeretném folytatni, ahol abbahagytam. Volt olyan vita, amely az utóbbi hetekben kiborította? Nem szavazták meg Peter Osuský (SaS) javaslatát, aki az államnyelvtörvényt szerette volna módosítani úgy, hogy ne legyenek benne bírságok. Nem szavazták meg, én pedig szo­morúan vettem tudomásul, hogy ezekben a kérdésekben ugyanott tartunk, mint 25 éve. Volt olyan javaslat, amely­ről az volt az érzése: ez hü­lyeség, és időpazarlás vitázni róla? A víztörvénnyel kapcsolat­ban vagyok így, nem értem, miért kellene alkotmányba ik­tatni ezt a korlátozást. Sima törvényi szabályozással elég lenne biztosítani, hogy senki ne tudjon a vizünkkel mono­polhelyzetbe kerülni, és hogy a Csallóköz kőolaját, ezt a stra­tégiai kincset ne lehessen üzle­ti célokra használni. Egyéb­ként addig semmilyen alkot­mánymódosítást nem vagyok hajlandó megszavazni, amíg bele nem kerül a preambu- lumba, hogy a kisebbségek ál­lamalkotó tényezők Szlováki­ában. Különben is az a véle­ményem, hogy a törvényeket kell igazítani az alkotmány­hoz, nem pedig az alkotmányt a törvényekhez. A NÖVEKEDÉS NEM ÁLL M i Audi Hungária ELINDUL A 3. MŰSZAK AZ AUDI HUNGÁRIA JÁRMŰGYÁRÁBAN Augusztus közepétől az AUDI HUNGÁRIA MOTOR Kft. járműgyárában bevezetik a három műszakos munkarendet. Az Audi TT és TTS Coupé sorozatgyártásának-felfutásával a gyártás eléri teljes kapacitását. A műszakrend kibővítése a prémium modellek iránti magas keresletnek köszönhető, jelenleg több mint 3 000 munkatárs dolgozik a járműgyártásban. Folyamatosan várjuk új munkatársak jelentkezését a vállalat több területére. ► Kiemelt álláshirdetések ► Termelési szakmunkatárs - Járműgyártás, jármű-összeszerelés ► Karosszérialakatos - Járműgyártás, Karosszériaüzem ► Autófényező - Járműgyártás, Lakkozó Üzem ► Elektromos karbantartó - Járműgyártás, Présüzem ► Elvárások ► autóipari, fémipari ill. egyéb műszaki végzettség ► termelésben szerzett tapasztalat ► precizitás ► hajlandóság többműszakos munkavégzésre Részletes magyar nyelvű szakmai önéletrajz csatolását kérjük a pályázathoz! Amit kínálunk ► versenyképes juttatási csomag ► kedvezményes szálláslehetőség ► utazási és munkábajárási támogatás ► fejlődési lehetőség ► hosszútávú, biztos munkahely I Bővebb információ I és további állásajánlatok: www.audi.hu/toborzas További segítségért hívja Karriervonalunkat: 96/ 66 8888 A jövő Győrben épül! ^SjSB&j'. LEGVONZÓBB MUNKÁLTATÓ 2014 YoußES H MP140533

Next

/
Thumbnails
Contents