Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-17 / 163. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 17. Sport 17 Európa Liga-selejtezők: a nagyszombatiak még szakácsot is vittek magukkal a grúz Zesztafoni elleni idegenbeli meccsre Az ETO magabiztosan várja a Göteborgot A ferencvárosiak nem voltak meggyőzőek a máltai Sliema Wanderers ellen a selejtező első fordulójában (fradi.hu-felvétel) A cseh edző által irányított kassaiak a szlovák tréner vezette Liberecet fogadják, a Fradi kissé félve utazott Rijekába, a DVTK Balakov csapatát próbálja meg legyőzni. ELŐZETES Három-három magyar és szlovák csapat érdekelt a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének mai második fordulós mérkőzésein, a visszavágókra egy hét múlva kerül sor. Balakovék ellen a DVTK A diósgyőriek az előző fordulóban kettős győzelemmel (2:1, 4:1) búcsúztatták a máltai Birkirkarát, de a moldovai Veris Chisinaut legyőző bolgár Liteksz Lovecs ellen (a meccs 19.45-kor kezdődik) már jóval nehezebb dolguk lesz. „Ismerem a bolgár labdarúgás korábbi eredményeit, de a mostani csapatokkal, játékosokkal kevésbé voltam képben. Azonban a szakmai stáb feltérképezte őket, sikerült megnézni egy teljes mérkőzést is, így most már tudjuk, mire számíthatunk. Biztos vagyok benne, hogy a szakvezetés megtalálja a megfelelő taktikát” - jelentette ki Nikházi Márk, a DVTK játékosa az idegenbeli meccs előtt. A Kraszimir Balakov edzette bolgár csapat 1998 óta mindössze kétszer nem szerepelt nemzetközi porondon. Ezúttal bajnoki bronzérmesként kvalifikálta magát a második számú európai kupasorozatba. Kreativabbak a győriek A sorozatba bajnoki ezüstérmesként csak most bekapcsolódó győrieknek nehéz dolguk lesz, mivel azt az IFK Göteborgot fogadják (20.45), amely játékban van, ugyanis a svéd bajnokság a szezon közepén tart (az IFK 14 forduló alatt öt győzelem mellett nyolc döntetlent játszott és csak egyszer kapott ki). A svéd csapat az EL-selejte- ző első fordulójában egy 0:0-s döntetlent követően kétgólos sikerrel jutott túl a luxemburgi Fola gárdáján. A zöld-fehérek trénere, Horváth Ferenc szerint - aki a Fradi játékosaként 1996-ban gólt is rúgott a Göteborgnak az UEFA- kupában - a Győrnek több kreatívjátékosa van, a svédek legfeljebb két-három ilyen labdarúgóval rendelkeznek. ,JS játékosaik viszont bivalyerősek és mindenki tudja a dolgát, a klasszikus északi játékot játsszák, de azt nagyon jól” - tette hozzá Horváth. FTC: jobban akarni a gólt A Ferencváros azzal a HNK Rijekával találkozik (20.30), amely az előző szezonban másodikként zárt a horvát élvonalban, továbbá elhódította a Horvát Kupát. Ami biztos, hogy a máltai Sliema Wanderers kiejtése során mutatott teljesítménynél jóval jobban kell futballoznia Thomas Doll együttesének, amely sem az idegenbeli 1:1, sem a hazai 2:l-es siker alkalmával nem volt meggyőző. MT1-JELENTÉS Torino. Massimiliano Allegri váltja Antonio Contét az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján. A klub és Conte kedden este jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontották a jövő nyárig szóló szerződést. A torinói klub irányítói szinte rögtön felvették a kapcsolatot a legutóbb az AC Milánnál dolgozó Allegrivel, tegnap pedig meg is állapodtak vele. A 46 esztendős új tréner két évre, szezononként kétmillió euróért vállalta el a csapat irányítását. A játékosként 13 évig a Zeb„Sajnos az elmúlt szezonhoz hasonlóan nem tudjuk kihasználni a helyzeteinket, nem tudjuk könnyen megrúgni a második, harmadik gólunkat, ez nehezíti a dolgunkat. Tavaly is hasonló volt a helyzet, nem tudtunk két, három, négy góllal győzni, általában megálltunk egynél. Egyszerűen jobban kell akarnunk a gólt, határozottabban kell viselkedni a kapu előtt” - adta ki a parancsot Doll még a csapat elutazása előtt. Cseh-szlovák párharc(ok) A szlovák klubok közül elsőként a kassaiak lépnek pályára, a kelet-szlovákiaiak 17.00-tól a cseh Liberecet látják vendégül. Érdekesség, hogy míg a kassiakat a cseh Radoslav Látal irányítja, addig a libereciek a szlovák Sámuel Slovák vezetésével vágtak neki az új idénynek. „Nem sikerült jól a rajtunk a Fortuna Ligában, 2:l-re kikaptunk a besztercebányaiaktól, de fel kell állnunk. Ráfizettünk a rossz helyzetkiráknál szerepelt Conte - aki helyi médiaértesülések szerint esélyes az olasz válogatott kapitányi posztjára - 2011 nyarán érkezett vissza a Juventus- hoz, ahol sorozatban három bajnoki címet szerzett az együttessel. A szakember nem részletezte távozásának okait, de szakírók szerint a legfőbb indok vélhetőleg a klub játékospolitikája volt. Ugyanis többen biztosra veszik, az utolsó csepp az lehetett, hogy a vezetők elszánták magukat a Conte-féle csapat egyik legjobbjának, Arturo Vidalnak az eladására, távozása pedig nemcsak Vidal, hanem a másik középpályás, a francia Paul Pogba eligazolását is előrevetíti. használásra, de nem gondolom, hogy emiatt depresszióba kéne esnünk” - nyilatkozta a kassai klub honlapjának Martin Bukata, az MFK középpályása. Megint idegenben van otthon a Trenčín A trencséniek tavalyhoz hasonlóan most is Vágtölgyesen fogadják ellenfeleiket az Európa Ligában, ezúttal a szerb Vojvodina ellen (17.30) kezdik meg szereplésüket a sorozatban. „A fő célunk, hogy ne kapjunk gólt. A kellő harci szellem megvan az öltözőben, erre vártunk egy éve. Nem szeretnénk pofozógép lenni a sorozatban - mondta Martin Ševela, a trencséniek másodedzője. - A Növi Sadnak minden poszton jó focistái vannak, de ha legalább 50%-kal hatékonyabbak leszünk támadásban, mint voltunk a DAC elleni 2:l-es győzelemkor szombaton, akkor biztosan lövünk gólt.” Az újvidéki csapat negyedik MT1-JELENTÉS Hannover. A kínai élvonalban szereplő Csangcsun Jatai- nál folytatja pályafutását Husz- ti Szabolcs, aki legutóbb a német labdarúgó Bundesligában tizedik Hannover 96-ot erősítette. A német klub közölte, hogy a 2015-ig megkötött szerződés ellenére elengedi a 31 éves légióst. „Szabolcs egyértelműen kinyilvánította távozási szándékát, amelyet tiszteletben tartunk. Egyben köszönjük neki az eddigi jó teljesítményét” - jelentette ki Martin Kind elnök. Sajtóértesülések szerint a középpályás 1,5 millió euróért vált egyesületet, és hamahelyen végzett a szerb bajnokság előző idényében, de huszonhét ponttal maradt le a bajnok Crvena zvezda mögött. Spartak: túlélni a grúz utat A nagyszombatiak egy kört már mentek az EL-ben, a máltai FC Hibernianst imponáló összesítéssel (9:2) búcsúztatták. Most a grúz pontvadászat második helyezettje, a Zesztafoni vár a Spartakra a 18.00 órakor kezdődő idegenbeli mérkőzésen. Juraj Jarábek vezetőedző már a sorsoláskor sem örült túlzottan az ellenfélnek. „Kellemetlen csapatról van szó, a városban szeretik a focit, pokoli hangulat vár ránk a stadionban. A besztercebányaiak három éve 3:0-ra kikaptak ott - emlékeztetett Jarábek. - Fel kell készülnünk a nagy melegre is, és szakácsot is viszünk magukkal, mindent meg kell mosnunk tiszta vízben. Jó eredménnyel, de főleg egészségesen akarunk visszatérni a Kaukázusból.” (MTI, TASR, ot) rosan Kínába repül orvosi ellenőrzésre. Huszti távozása már az előző szezon végén felvetődött, mivel engedély nélkül szabadságra ment. Tayfun Korkut, a Hannover edzője ugyanakkor legutóbb azt mondta, továbbra is számít a légiósra, aki az előző idényben 10 góljával és 9 gólpasszával a csapat legeredményesebbjátékosa volt. Martin Kind azt nyilatkozta, Husztinak sokkal fontosabb az, mennyi fizetést kap, mint az, hogy sportszakmai szempontból megfelelő döntést hozzon. Hozzátette, ugyanebből az okból hagyta el a klubot 2009-ben az orosz Zenit kedvéért, ahonnan 2012-ben tért vissza. Edzőcsere történt a Juventus futballcsapatánál Allegri váltja Contét ■ Labdarúgás EURÚPA LIGA-SELEJTEZŐ, 2. forduló, első meccsek - 16.00: Kairat Almati-Esbjerg: 17.00: MFK Košice-Liberec; KF LacE-Zaria Luganszk, Nett- csi Baku-FC Köper; 17.30: AS Trenčín-Vojvodina, Buducnost Podgorica-Omonia Nicosia, Dinamo Minszk-Myllykoski; 18.00: ZesztafonH-Tmava, Silla- mäe Kalev-FK Krasznodar; Atlantas-Karagandi, Elfs- borg-lnter Baku, Asztana-Hapoel Tel Aviv, Kalju-Lech Poznan, RNK Split- Hapoel Beer Seva, RovaniemEAszterasz, 18.30: Ruch Cborzów-Vaduz, Ploiesti-Flamurtari Vlore; 18.45: Botev Plovdiv-St. Pölten; 19.00: Brommapojkarna- Crusaders, Mladá Boleslav-Siroki Brijeg, Neman Grodno-Hafnar- fjördur, Rosenborg-Sligo Rovers; 19.30: CFR Cluj- Jagodina, CSZKA Szofia-Zimbru Chisinau, FC Luzern-St. Johnstone; 19.45: Liteksz Lovecs- Diósgyőr; 20.00: Vikingur Göta-Tromsö, Zulte Waregem-Bydgoszcz, Bursaspor-Csihura Szacshe- re, Molde-Gorica; 20.30: HNK Rijeka-ferencváros, Metalurg Skopje-Zeljeznicar Sarajevo; 20.45: Györ-IFK Göteborg, Aberdeen-Groningen, Derry City-Szoligorszk, MotherwelEStjarnan, Dundalk- Hajduk Split, Linfield-AIK Stockholm; 21.00: FK Sarajevo-Haugesund, Csukaricski-Grödig. ■ Vízilabda EB, Budapest, férfiak, 3. torduló - A csoport, 11.30: Olaszország-Grúzia; 16.00: Görögország- Oroszország: 19.00: Montenegró-Románia. B csoport, 13.00: Franciaország-Horvátország; 14.30: Spanyolország-Németország; 20.30: Ma- gyarország-Szerbia. ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŰ, 2. forduló, első meccsek: Slovan Bratislava-The New Saints 1:0, g.: Čikoš (52.). Játékvezető: Radovanovic (montenegrói), 4838 néző. SLOVAN: Pemiš-Cikoš, Hudák, Niňaj, Jablonský-Lásik-Milinkovics, Halenár (89. Grendel), Soumah, Žofčák (70. Peltier)-Foŕt. THE NEW SAINTS: Harrison-Spender, Rawlinson, K. Edwards, Marriott-Seargeant, A. Edwards (84. Draper)-Fraughan (46. Darlington), Finley (89. Rus- coe), Williams-Wilde. Cliftonville-Debreceni VSC 0:0. Játékvezető: Soares Dias (portugál), 3000 néző. CLIFT0NVILLE: Devlin-Cosgrove, Flynn, McGovern, Seydak (83. McMullanJ-Curran, Catney, Scannen, Johnston, Donnelly (63. Garrett)-Gormley. DEBRECEN: Nova- kovics-Lázár P„ Máté P„ Mészáros N., Korhut-Jo- vanovics (85. Zsidai), Se. Bouadla, Varga J., Bódi (79. Mihelic)-Sidibe, Tisza (46. Seydi). Valletta-Karabah 0:1, Boriszov-Skenderbeu 0:0, Sheriff Tiraspol-Sutjeska 2:0, Zrinjski-NK Maribor 0:0, RabotnicskEHJK Helsini 0:0, Santa Coloma- Maccabi Tel-Aviv 0:1, Dinamo Zagreb-Zalgiris 2:0, Sparta Praha-Levadia Tallinn 7:0 - Lafata 5 gólt lőtt, FK Partizan-Tórshavn 3:0, KR Reykjavík-Celtic 0:1. ■ Vízilabda EURÚPA-BAJNOKSÁG, Budapest, férfiak. 2. forduló - B csoport: Magyarország-Franciaország 12:7 (2:2,2:1,5:1,3:3), magyar góldobók: Varga Dániel 3, Madaras 2, Varga Dénes, Hárai, Tóth, Vámos, Hosnyánszky, Erdélyi, Decker Á. 1-1. Horvátország- Spanyolország 8:8. Az állás: 1. Szerbia 6 pont (28:12), 2. Magyarország 6 (24:16), 3. Horvátország 5,4. Spanyolország 1,5. Németország 0 (12:22), 6. Franciaország 0(12:28). A csoport: Olaszország-Románia 9:4. Nőit, 1. forduló: Magyarország-Hollandia 11:12 (3:3,3:3,3:4,2:2), magyar góldobók: Keszthelyi 3, Kisteleki D„ Kisteleki H., Sziics G. 2-2, Antal D, Tóth 1.1-1. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, 11. szakasz (Besancon- Oyon- nax), 187,5 km: 1. Tony Gallopin (francia, Lotto) 4:25:45; 2. John Degenkolb (német, Giant) azonos idővel; 3. Matteo Trentin (olasz, Omega Pharma- Quick-Step) a. i.;... 9. Peter Sagan (szlovák, Cannon- dale) a. i.;... 50. Peter Velits (szlovák, BMC Racing Team)+1:36. Az összetett állása: 1. Vincenzo Nibali (olasz, Aszta- na) 46:59:23; 2. Richie Porte (ausztrál, Team Sky) +2:23; 3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +2:47;... 30. Velits +24:24;... 35. Sagan +41:08. ■ Öttusa EB, Székesfehérvár-lértiak, váltó: 1. Oroszország) 1558 pont; 2. Franciaország 1539; 3. Nagy-Britannia 1518;... 10. Magyarország (Demeter Gergely, Harangozó Bence) 1430 pont. ■ Sportfogadás A L0T0 29. játékhetének (szerda) nyerőszámai -1. HÚZÁS: 2,8,11,14,23,39; pótszám: 12. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 731,60 euró (16 nyertes); 4. díj: 16,70 euró (1011); 5. díj: 3,20 euró (16 079). JACKPOT: 1474 579,50 euró. II. HÚZÁS: 3, 9,15, 31, 33,41; pótszám: 17. NYEREMÉNYEK -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1114,90 euró (7); 3. díj: 300,10 euró (39); 4. díj: 12,60 euró (1339); 5. díj: 3 euró (17 209). JOKER-SZÁM: 662 578. NYEREMÉNYEK -1. di]:73 119,08 euró (1); 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (8); 4. díj: 33 euró (114); 5. díj: 3,30 euró (1434). L0T0 5 a 35-ből: 6,11,18,24,29. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dip 161,70 euró (42); 3. díj: 3,30 euró (1467). JACKPOT: 7365,18 euró. KENŐ: 8,16,17,19,22,25,28,29,30,31,32,41,42, 46,55,66,67,68,78,80. Kenő Plusz-szám: 68. A31 éves játékos 1,5 millió euróért vált csapatot Huszti Kínába szerződik Két Atléti-játékos jött Filipe Luis is a Chelsea-nél London. A Chelsea megegyezett az Atlético Madriddal a 28 éves balhátvéd Filipe Luis leigazolásáról azok után, hogy kedden Diego Costát is megszerezte a spanyol futballbaj- noktól. Sajtóhírek szerint 20 millió fontos vételárban egyezett meg a két klub. A négyszeres brazil válogatott Luis feladata az AS Romához igazolt Ashley Cole pótlása lesz. A Chelsea igen aktív az átigazolási piacon: Cole-on kívül elengedte David Luizt, Samuel Eto'ót és Frank Lampardot, viszont Luis és Costa mellett leigazolta Cesc Fábregast a Barcelonától. (MTI)