Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-10 / 157. szám, csütörtök

www.ujszo.com OTTHONUNK 2014. JULIUS 10. T7 Grillezzünk, sütögessünk! egy férfi ela­dásra kínált nyitott ház­ban néze­lődik, két dolognak örül meg igazán: egy óriási képernyőjű LED- tévének és a kerti grillezőnek, nyári konyhának. Legalábbis ez derül ki az ingadanok közvetítésével fog­lalkozó tévécsatornák műsoraiból, amelyek gyakran vezetik be a nézőt a nálunk még nem nagyon elter­jedt, ám hasznos értékesítési mód­szernek számító „Open House-ba” (nyitott ház). Amikor a férfiak meglátják a csinos nyári konyhát, benne a grillezőt, kemencét, tágra nyílik a szemük, s már mondják is, miként sütik majd a jobbnál-jobb fogásokat. Nincs is annál jobb foglalatosság nyári hétvégeken, mint a kerti sü- tögetés. Egyre többen alakítanak ki már nálunk is ilyen konyhákat, amelyhez kézügyesség és persze pénz kell. Olykor nem árt a szakember taná­csa, segítsége sem, hiszen sok min­dent figyelembe kell venni: hová építsük a konyhát, hogy a szomszé­dokat ne zavarja a füst, az ételszag, a zaj, meg kell tapasztalni, milyen a szélirány a kiszemelt helyen stb. El kell dönteni, kész kályhát vagy csak grillt veszünk, szakemberrel építtetjük meg a konyhát, vagy magunk alakítjuk ki a kerti sütöge­tőt, építjük'meg a kinti kemencét. Ha az utóbbi lehetőséget válasz- törtük, fogadjuk meg a szakember ajánlásait! (ug) » Kemencét saját kezűleg? Fel kell hívni a figyelmet néhány fontos dologra. Több­kevesebb kőművesismeret nem elég ahhoz, hogy a kemence jól is működjön. Ha beszereztük az építőanyago­kat, hiba lenne, ha azonnal nekilátnánk a kemence megépítéséhez. Fontos a helyszín, hogy hova építjük, hiszen az nem megoldás, hogy „nagy az udvar, bárhol jó helyen lesz". Utólag kiderül, hogy messze esik a kerti parti helyszínétől, ezért a főszakács kiesik a társaságból; útban van, nem lehet mellette elfér­ni stb. így csak bosszúságot okoz az a létesítmény, amit pont azért építettünk, hogy örömet szerezzen. A felépítés után a nem megfelelő kivitelezés miatt is számtalan probléma adódhat: pl. füstö­lés tapasztalható, megreped a kemence, túl magasan vagy túl alacsonyan helyezkedik el a kemenceajtó, és még hosszasan lehetne sorolni. Ha nem vagyunk teljesen biztosak a dolgunkban, jobb szakemberekhez fordulni^ nekik ugyanis a sütő-fűtő építmények ergonómiai méretezésén túl sokéves tapasztalatuk van a kerti konyhák telepítése és kemen­cék építése terén, így szinte minden felmerülő problémát ki tudnak küszöbölni, sőt a felépített kemencére, kerti konyhára garanciát is vállal­nak. (kertikonyhak.hu) Bontott téglából készült rusztikus grillező (Fotók: freykft.hu, ikea, la redoute) •> A legegyszerűbb megoldás a mobil grillsütő. Könnyen mozgat­hatók, áthelyezhetők, egyszerűek, semmiféle különösebb szakértel­met nem igényelnek. Faszenes, elektromos és gázgrillből bő a kínálat, biztosan mindenki megta­lálja a számára megfelelőt. w Ipeľské tehelne, a.s. Lučenec 047/43 34 763, tehelneo@isternet.sk www.tehelne.sk Csiszolt tégla purhabra vagy vékonyrétegei falazóhabarcsra falazható gyorsan és pontosan Nemcsiszolt tégla nem szükséges további hőszigetelés MP140508 ............................................................... ♦ Öröm lehet főzni, sütögetni a kert végében felépített nyári konyhában Készen is kaphatók a kőből ké­szült kerti grillkandallók, amelyek kertünk díszévé válhatnak

Next

/
Thumbnails
Contents