Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-07 / 154. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 7. Sport-labdarúgó-vb 15 David Luiz harminc mäerról lőtt bombagólt a kolumbiaiaknak, majd a szögletzászló ellen is bizonyította, hogy pénteken este semmi sem tudta őt megállítani (SITA/AP-felvételek) A kolumbiaiak 22 éves sztárja, James Rodriguez hat góllal fejezte be a világbajnokságot; David Luiz egész évben egy ilyen szabadrúgásgólra várt Brazília folytathatja, Neymar nem A házigazda brazilok 2:1 -re nyertek Kolumbia ellen, és bejutottak az elődöntőbe, de Thiago Silva és Neymar nélkül kell majd játszaniuk a németek ellen. ÖSSZEÁLLÍTÁS Tizenkét év után kerültek be a legjobb négy közé a brazilok, pedig sokan féltették őket a negyeddöntő előtt: Kolumbia eddig pazar játékkal, százszá­zalékos teljesítménnyel (4 győ­zelem, ll:2-es gólkülönbség) menetelt a vb-n. „Tudtuk, hogy a brazilok biztosan tanultak a chileiek elleni meccsből, és hogy ellenünk jobban fognak játszani” - mondta Jósé Pe- kerman, a kolumbiaiak szövet­ségi kapitánya. A hazaiak formajavulása va­lóban tetten érhető volt, igaz, a gyorsan megszerzett vezetés tudatában (a hetedik percben egy szöglet után Thiago Silva térdéről került a hálóba a lab­da, akinek ez volt az egyetlen labdaérintése az ellenfél térfe­lén az első 45 percben) nyu- godtabban focizhattak a brazi­lok. „Be kellett volna rúgnunk a második gólt, és akkor keve­sebbet kellett volna ideges­kednünk” - nyilatkozta Luiz Felipe Scolari, a brazilok mes­tere. A brazil helyzetek azonban kimaradtak, a játék egyre töre­dezettebbé vált (összesen 54 szabálytalanságot fújt le Car- ballo játékvezető, aki így sem tartotta teljesen kézben a meccset), és kezdtek éledezni a kolumbiai remények - de ekkor harminc méterről érkezett egy bomba David Luiztól. „Egész évben, a Chelsea-ben lejátszott meccseket is beleszámítva vár­tam egy ilyen szabadrúgásra. Fantasztikus, hogy pont most sikerült betalálnom. Felemelő érzés volt látni, ahogy a labda a hálóba tart” - elevenítette fel a történteket a végig hatalmas elánnal játszó középhátvéd. Bő tíz perccel később azon­ban a tornán már a hatodik ta­lálatát szerző gólkirályjelölt, a kolumbiai James Rodriguez szaladt a kezdőkörbe a labdá­val (miközben a vállára egy óriási szöcske ugrott), hogy ér­tékesített tizenegyese után csapata megpróbálja kiharcol­ni az egyenlítést is - de hiába, minden idők legjobb kolumbiai vb-szereplése a negyeddöntő­ben ért véget. „Sírok, mert a férfiak is sírhatnak, ha ilyen pil­lanatokat élnek át” - hüppö- gött Rodriguez. A brazilok öröme sem volt maradéktalan: két kulcsjáté­kosukat ugyanis nélkülözniük kell a németek elleni elődön­tőben. A csapatkapitány Thia­go Silva „csak” eltiltás miatt fog hiányozni a döntőbe jutá­sért vívott meccsen, mert egy teljesen fölösleges szabályta­lanság miatt (akadályozta Os- pina kapust a gyors kirúgás el­végzésében) megkapta máso­dik sárga lapját a tornán. A vé­delem oszlopa mellett viszont a legnagyobb brazil sztár, Neymar számára véget ért a vb. Camilo Zúniga a hajrában egy párharc során felugrott, és eközben térdével hátba rúgta a 22 éves brazilt, akit azonnal le kellett cserélni, a vizsgála­tok során pedig kiderült, hogy eltörött Neymar egyik csigo­lyája. „Végig, minden meccsen ez volt, az ellenfelek vadásztak Neymarra. A bírónak többet kellett volna tennie, hogy ez ne történjen meg” - dühöngött a brazilok csatára, Hulk a meccs után. Neymar már haza is utazott családjához, várha­tóan hathetes kényszerpihe­nőre szorul. „Fájdalmas veszteségek ezek számunkra, de bízom benne, hogy a csapat összekapja ma­gát. Még két lépés választ el minket a célunktól, de képesek vagyunk ezeket is megtenni” - vélekedett Scolari. NEGYEDDÖNTŐ p BRAZÍLIA-KOLUMBIA 2:1 (1:0) d» Fortaleza, 60 342 néző. Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (spanyol). Góllövők: Thiago Silva (7.), Luiz (68.), ill. J. Rodriguez (80., 11-esből). Sárga lap: Thiago Silva, Júlio César, ill. J. Rodriguez, Yepes. BRAZÍLIA: Júlio César-Maicon, Thiago Silva, Luiz, * Marcelo-Fernandinho, Paulinho (86. Hernanes)-Oscar, Neymar (88. Henrique), Hulk (83. Ramires)-Fred. KOLUMBIA: Ospina-Zúniga, Zapata, Yepes, Armero- riFA world cup Sánchez-Cuadrado (80. Quintero), Guarín, Ibarbo arAítt (46. Ramos)-J. Rodríguez-Gutiérrez (70. Bacca). 12 összes lövés 11 6 kapura tartó lövés 5 4 szöglet 6 31 szabálytalanság 23 0 les 3 2 sárga lap 2 0 piros lap 0 51% labdabirtoklás 49% „ígérjük, hogy sérülése mi­att megnyerjük a világbajnok­ságot Neymarért. Ez a pillanat forradalmi számunkra. Még egységesebbek leszünk, így még nagyobb eséllyel nye­rünk” - jelentette ki Fernan- dinho. (ot, fifa, SITA) A Neymarnak csigolyatörést okozó kolumbiai hátvéd halálos fenyegetések sorát kapta a közösségi oldalakon Zúniga: Az ehhez hasonló esetek benne vannak a játékban ÖSSZEÁLLÍTÁS „Azt mondta, nem érzi a lábát.” Luiz Felipe Scolari, a brazil válogatott szövetségi kapitánya is nagyon megré­mült, amikor a Kolumbia elleni meccs 88. percében Neymar a földön fekve ordított a fájda­lomtól, miután Camillo Zúniga térddel találta el a brazil játé­kos hátát. Neymarnak a hátge­rince ágyéki részének harma­dik csigolyája törött el, de a brazil válogatott orvosa, Rod­rigo Lasmar igyekezett meg­nyugtatni a közvéleményt: „A sérülés nem súlyos abban az ér­telemben, hogy nem kell mű­teni, de nem szabad mozgatnia azt a részét a testének, amíg fel nem épül.” így természetesen befejező­dött a vb a Barca sztárja számá­ra, aki 40-45 nap múlva térhet Neymart sérülése után helikopterrel vitték kórházba (TASR/AP) vissza a pályára. „Egy igazi sokk volt számomra látni q síró Neymart, amint a helikopter elviszi. Ő volt az a játékos, aki­vel azonosították a csapatun­kat, mert egy olyan labdarúgó, aki a különbséget jelenti a mérkőzés folyamán” - jegyezte meg szomorúan Scolari. „Nagyon nehéz pillanat volt, amikor közöltem vele, hogy vége a vb-jének, és láttam elér- zékenyülni. Akkor nyugodott le, amikor elmondtam neki, hogy 22 évesen még rengeteg lehetőség van a karrierjében” - nyilatkozta Jósé Luiz Runco, a brazü orvosi stáb tagja. A sérülést okozó Zúniga igyekezett csillapítani a brazil szurkolók haragját. „Teljes szí­vemből sajnálom, hogy Ney­mar megsérült a mérkőzés közben, de úgy érzem, hogy az ehhez hasonló esetek benne vannak a játékban. Szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem állt szándékomban sérü­lést okozni. Jobbulást kívánok Neked, Neymar! - tartalmazza a nyűt levél, amelyet a Kolum­biai Labdarúgó-szövetség hon­lapja tett közzé. - Azokhoz a csalódott brazil szurkolókhoz is szeretnék szólni, akik elve­szítették legnagyobb kedven­cüket. Osztozom fájdalmuk­ban, és egész Kolumbia nevé­ben köszönöm a támogatást, amelyet a torna hetei alatt kaptunk.” A közösségi oldalakon azonban szinte folyamatosan érkeznek a kolumbiaihoz a ha­lálos fenyegetések, sőt állító­lag Brazíliában már többen megpróbálták élőben is szem­besíteni a tettével Zúnigát. A FIFA még vizsgálja az ese­tet. (nso, index) Elhunyt a nagyapja Marcelo nem utazik haza Tragédia rázta meg a brazil Marcelo családját a Kolumbia elleni győztes (2:1) negyed­döntő utáni reggelen, egy riói kórházban meghalt a balhát­véd 78 éves nagyapja. Ajátékos ennek ellenére nem utazik ha­za családjához, hanem a néme­tek elleni elődöntőre készül a csapattal. Ezen a mérkőzésen sem lehet ott a brazilok kispadján Rodri­go Paiva, a selecao sajtófőnöke. A FIFA szombati közleménye szerint ugyanis mégsem egy, hanem három meccsre szól az eltiltása, amit a chileiek elleni negyeddöntőt követő kisebb lökdösődéséért kapott. „Két fél között történt, ami történt, nem csak engem kellene bün­tetni. A chilei csatár, Pinilla esett nekem, én csak védekez­tem”-mondta Paiva. (TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents