Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-07 / 154. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 7. Kultúra 7 Karlovy Varyban ismét beindult a filmes nagyüzem, amely Mel Gibson alakításaiból is ízelítőt ad Fekete esernyők, borús sztorik Mel Gibson Kristály Glóbuszt kapott az életművéért (Fotók: SITA/AP) RÖVIDEN Ingyenesen olasz múzeumokba Róma. Júliustól minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés a nagy olasz állami múzeumokba. Az első ingyenes vasárnapot most hétvégén tartották. Júliustól minden hónap első vasárnapján nem kell fizetni a Colosseumban, az An­gyalvárban és a többi jelentős olaszországi műemlékben és múzeumban sem. Az ingyenes vasárnap által érintett olasz- országi múzeumok teljes listája az olasz kulturális miniszté­rium honlapján (beniculturali.it) található meg. Újdonság­nak számít az is, hogy a Colosseum péntekenként este tízig meghosszabbítja a nyitva tartását, ekkor azonban nem in­gyenes a belépés. (MTI) Újra koncertezett Paul McCartney New York. Két hónap betegeskedés után szombaton este újra színpadra lépett Paul McCartney. A Beatles együttes egykori tagja, aki épp a kényszerszünet alatt, két hete töltöt­te be 72. életévét, a New York állambeli Albanyban, mintegy két hét késéssel kezdte meg észak-amerikai turnéját. A ze­nészt májusban, távol-keleti turnéjának megkezdése előtt döntötte le a lábáról egy vírusos megbetegedés, és bár elő­ször azt hitte, csak napok kérdése a felgyógyulása, kénytelen volt lefújni több szigetországi és egy dél-koreai koncertjét, továbbá későbbre halasztani amerikai turnéjának első, júni­usra tervezett állomásait. (MTI) A japán babák világa címmel látható augusztus 24-ig kiállítás a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum Vajanský rakparti épületé­ben. A kiállításon hetven különféle funkciójú baba csodálható meg. E művészeti ágnak Japánban évszázadok során nagy ha­gyománya alakult ki. Képünkön egy porcelánszamuráj látható, gazdagon díszített öltözetben. (TASR-felvétel) Nemzetközi művésztelep és kiállítás Somorján Dunart.com szimpózium ÚJ SZÓ-HÍR Ragyogó napfényben sé­tált végig Mel Gibson Karlovy Vary idei, immár 49. filmes mustrájának vörös szőnyegén, de bent, a fesztiválpalota színpadán, a nyitógála első perceiben már sza­kadt az eső, hogy még látványosabbá tegye a Caban fivérek rendezé­sében tálalt különleges táncprodukciót. SZABÓ G. LÁSZLÓ Esernyők is voltak, nem csak fekete frakkos urak és fekete bi­kinis hölgyek. Fekete esernyők Karlsbadból, finoman utalva egy legendás francia remek­műre, a Cherbourgi esernyőkre. Glenn Miller zenéjére született a szellemes koreográfia, fel is forrósodott a hangulat azon nyomban, hiszen ami tetszetős a szemnek, abban a lélek is el­merülhet. A cseh film pedig duplán ünnepel ezekben a na­pokban. Karlovy Vary Közép- Európa legrangosabb fesztivál­ja, s ez már önmagában is okot ad a fiestára, hát még a legfris­sebb bejelentés, hogy a cseh kormány 300 millió koronával növelte az ország filmgyártásá­ra szánt összeget. „Bár sem gaz­daságilag, sem politikailag nem állunk olyan jól - állapította meg az est házigazdája, a szar­kasztikus humoráról ismert Marek Eben -, a cseh filmgyár­tás továbbra sincs veszélyben.” Mel Gibson meghatódva nézte az üveglányt Mel Gibson, az amerikai születésű ausztrál színész bizo­nyára fel sem fogta, cseh vi­szonylatban mit jelent 300 mil­lió korona, de nem is azért hív­ták meg, hogy gyors fejszámo­lást végezzen, miközben a szín­falak mögött már az életmű­véért neki szánt Kristály Gló­buszt szorongatta Jin Bartoška, a fesztivál igazgatója. Hogy idén miért éppen ő az egyik dí­jazott, arra csak egyetlen válasz létezik. A rettenthetetlenért ka­pott két Oscar-díj (a legjobb film, a legjobb rendezés) és az Arany Góbusz után őt találták érdemesnek (és megszerezhe- tőnek) erre a kitüntetésre. A botrányairól is híres sztár nem is restellte átrepülni az óceánt. Egy Új-Mexikóban készülő film forgatását szakította meg pár napra, hogy élvezhesse a lenyű­göző fürdőváros vendégszere­tetét. A testőrök kíséretét azon­ban annyira megszokta, hogy még e családias hangulatú es­ten sem akarta nélkülözni őket. Ötven lépést, ha tett a nézőtér­től a színpadig, bodyguardjai mégis úgy követték őt, mintha aknamezőn keresztül vezetett volna az útja. Köszönőbeszédé­vel aztán mindent visszanyert, amit fél perc alatt elveszített a nézők kegyeiből. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva: meghatódva nézte a kezében gömböt tartó, karcsú üveglányt. S bár a színészt még két év vá­lasztja el a hatvantól, mély rán­cai mögött már felsejlik a múlt, a szilajabb férfikor iránt érzett fájó nosztalgia. Neve, s Karlovy Vary-i látoga­tásának évszáma talán már jö­vőre kikerül a város legpatiná­sabb szállodája, a Hotel Pupp előtt kialakított bájos terecske kövei közé. Réztáblák hirdetik ugyanis a placcon, hogy a világ hírességei közül kik és melyik évben élvezték a több mint há­romszáz éves múltra visszate­kintő szálloda szolgáltatásait, s e festői város apró csodáit. Csak néhány név a sok közül: Franz Kafka, Freud, Nagy Péter cár, Ferenc József, Bismarc, Chopin, Paganini, Dvorak, Bach, Wag­ner, Gogol, Goethe, Schiller, a mozi világából Zeffirelli, Lollo- brigida, Szabó István. Michael Pitt kilenc év után újra a fesztiválon Nyitófilmként az amerikai Mike Cahill sci-fielemekkel és ezoterikus gondolatokkal átita­tott I Origins című romantikus drámáját vetítették Michael Pitt főszereplésével, aki kilenc év után ismét meghajolhatott Kar­lovy Vary közönsége előtt. Ak­kor Gus van Sant filmjével, a szerepekre is megérett már Kurt Cobain tragikus halálát megidéző Az utolsó napokkal járt itt. Azóta csak érettebb és árnyaltabb lett a játéka. Cahill történetében egy fiatal tudóst, egy megszállott biológust ala­kít, aki az emberi szem titkait kutatja. Egy éjszakai kiruccaná­sa során találkozik egy varázsos lánnyal, belenéz a szemébe - és azonnal beleszeret. Ám egy tra­gikus kimenetelű baleset miatt örökre el is veszíti őt, majd évekkel később egy indiai kis­lány szemében újra megtalálja, így, leírva, meglehetősen kon- struáltnak tűnik a történet, a mozivásznon azonban vala­hogy mégis beszippantja az embert. Ha nem is hiszünk el be­lőle mindent, bizonyos kérdé­seket mégis felvet bennünk, azokon pedig jó elgondolkodni. Michael Pitt zavarba is jött, amikor kellemes szórakozást kívánt a nézőknek, hiszen ő is tudja: ez nem az a film, amelyen kellemesen elszórakozik az ember. „Mindegy! - mondta iz­gatottan. - Maguk csak nézzék végig, én meg addig kimegyek, és elszívok egy cigit.” Az még nem derült ki, miért csak tizenkét alkotás szerepel az idei versenyben. A korábbi években ugyanis többet kínált a fesztivál, most talán úgy gon­dolták a szervezők: a kevesebb több lesz. Mindenesetre két al­kotással versenyeznek a csehek. Andrea Sedláčková munkájá­val, a Fair Play-jel (a főszerep­ben Bárdos Judit) és a hatvan­három évesen elsőfilmes Miro­slav Krobot Valahol Morvaor­szágban című rendezésével. A pék és a rendületlenül teljesítő inas David Lambert belga-kanadai összefogásban készült munkája, a Tiéd vagyok Karlovy Varyban jegyzi vüágpremierjét. Kitűnően megrajzolt karakterek, remekül felépített történet, bátor téma­kezelés, hiteles emberi sorsok. Neten ismerkedik meg a közép­korú belga pék és a huszonéves argentin srác. Szexuális töltetű beszélgetéseik után a pék úgy dönt: repülőjegyet küld a fiú­nak, hogy szabad utat adjon sa­ját vágyainak. Korban hozzáillő barátját meg sem hallgatja, messziről jött vendégének az ágyában ad helyet, s mindenért, amit ott kap tőle, munkát és ké­sőbb, amikor majd kitanulja mellette a szakmát, pénzt is ad neki. Legalábbis úgy tervezi. A fordulat akkor következik be, amikor a fiú bevallja: sem testi­leg, sem lelkileg nem vonzódik a nála jóval idősebb és testesebb férfihoz, sőt azokhoz sem von­zódott, akikkel otthon épített ki üzleti kapcsolatot. Mindent, amit tett, pusztán pénzért tette, egyébként semmi köze a „műfaj­hoz”. S el is hagyja a péket, bele­szeret egy fiatalon megözve­gyült nőbe, aki egyedül neveli kisfiát. Van azonban a történet­ben még egy fordulat, amelyet mind a hárman másképpen él­nek meg. Nemcsak a gátlásait, az utolsó ruhadarabját is gyorsan levetkőzve Nahuel Pérez Bisca- yart játssza a fiút. Játékfilmben, Karlovy Vary-i versenyműben ilyen merész jeleneteket ritkán lát a néző. A fiatal argentin szí­nész is csak azzal vigasztalhatja magát: nem felnőtt filmben vett részt, hanem egy remekül meg­komponált művészi alkotásban, amely a legteljesebb lelki kitá­rulkozás mellett sok minden mást is kívánt tőle. Ő pedig telje­sített rendületlenül. Már csak a bátorságáért is megérdemelne egy elismerő oklevelet. Akkor legalább haza sem üres kézzel menne. A Szigorúan ellenőrzött , vonatok digitalizálva Jin Menzel 1966-ban ké­szült, Oscar-díjat nyert, mára frissen digitalizált alkotása, a Szigorúan ellenőrzött vonatok ma is ugyanolyan mestermű, mint a bemutatója idején. Ezen a filmen egyáltalán nem fog az idő. Nyolcvan percével arra sem ad lehetőséget a nézőnek, hogy pózt váltson a székében. Bohu­mil Hrabal, vagy ahogy egy olasz egyetemi professzor ne­vezte: az isteni vasutas írása önmagában is csoda, de amit Jin Menzel a filmes látásmódjá­val tesz hozzá a történethez, az ünneppé avat másfél órát a mo­ziban. A szeretni való, ártatlan­ságától szenvedő ifjú forgalmis­tát alakító Václav Neckár pedig a filmtörténet egyik felejthetet­len figurájává emelte Miloš Hrmát. Vele és a Vonatok többi jeles „utasával” különös fényt, vagy inkább páratlan díszkivi­lágítást kapott az idei Karlovy Vary-i mozimaraton. Somolja. Negyedik alka­lommal rendezik meg Somor­ján a Dunart.com elnevezésű nemzetközi művésztelepet, il­letve szimpóziumot, mely teg­nap kezdődött és július 13-ig tart. A telep minden évben te­matikus, az idei találkozó címe és témája: Lélekbázis. Ahogy Mayer Éva képzőművész, a művésztelep szervezője és ku­rátora megfogalmazta, az idei témát Pál Ferenc A függőségtől az intimitásig. Vágy, élmény, kapcsolat című, 2010-ben ki­adott könyve inspirálta. A művésztelepre meghívott mű­vészek, akik különböző családi, illetve párkapcsolati háttérrel érkeznek a rendezvényre, arra a kérdésre próbálnak együtt reflektálni az alkotótelep kiállí­tására készülő művekkel, illet­ve a szakmai programokkal, hogy mi az, ami az egyik kap­csolatban működik, a másik­ban viszont nem. A művésztelep Könyv Katalin és Jakatics-Szabó Veronika ma­gyarországi festőművészek ön­álló kiállításának megnyitójá­val kezdődött. Ez a tárlat a vmk Prohászka István-termében au­gusztus 31-ig látható. 10-én 19 órától egyéni bemu­tatkozó előadások és beszélge­tések lesznek a művésztelep résztvevőivel a Pomlé Park színpada mögött. 12-én 18.30-kor nyitják meg a művésztelep Lélekbázis című kiállítását a Zenei Napok ren­dezvénysorozat programjaként a Korona Udvarban, (tb)

Next

/
Thumbnails
Contents