Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-04 / 153. szám, péntek
Folytatás az első oldalról. A labdarúgó-világbajnokság és a sport szelleme is nagy erőkkel jelen lesz, hiszen óriásvetítőn követhető lesz a bronzmeccs és a döntő, a fociról pedig beszélgethetünk Világi Oszkárral, a DAC újdonsült tulajdonosával, a magyar foci sikertelenségéről is esik majd szó, és híres magyar sportolók is tiszteletüket teszik a Feszty Parkban. Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen vitathatják meg a résztvevők a felvidéki magyar oktatás jövőjét, a Körkép sátor pedig könnyedebb, ugyancsak érdekfeszítő témákkal készül. A Martosi Szabadegyetem azért jött létre, hogy legyen egy szabad hely, ahol a felvidéki magyar fiatalok találkozhatnak, és módjukban áll együtt gondolkodni, művelődni, szórakozni, hogy érezzék és tapasztalják: összetartoznak. Ehhez idén is csak arra van szükség, amivel tavaly nem volt gond - hogy minél többen eljöjjenek. VKL MARTOSI SZABADEGYETEM Tálálkozunk idén is a Feszty Parkban! SZEBBA /1ÚUIIS 9./ Kultúrotthon 15:30 „NEM LEHET HELYE LEMONDÁSNAK’’ (KISTEREM) A Pozsonyi Magyar Galéria Esterházy János festmény - és grafikai gyűjteményének darabjait láthatja a közönség a Martosi Kultúrotthon kistermében A kiállítást megnyitja: Kalita Gábor festőművész, a gyűjtemény kurátora PRESZTÍZSE ÉS IZGALMAI Marek Vagovič (.týždeň) és Bódis András (Heti Válasz) avatnak be az oknyomozó újságírás rejtelmeibe, Ablonczy Bálinttal (Heti Válasz) pedig arról beszélgetünk, milyenek vagyunk a szomszéd szemével Színpad udvar 14:30 FELVIDÉK BORAI Borkóstoló és borkalauz Geönczöl Attila garamkövesdi bor szakújságíróval Erdei előadótér Köszöntőt mond: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke 16:00 FELELŐSSÉGGEL ÉS HŰSÉGGEL - ÚJ LENDÜLETBEN A NEMZET POLITIKA (NAGYTEREM) A nemzeti integráció 21. századi lehetőségeit Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Duray Miklós, a Szöv etség a Közös Célokért elnöke vitatják meg Nagyszínpad 16:00 2014: A VÁLASZTÁSOK ÉVE A mozgalmas politikai tavasz értékelésére és a jövő kihívásainak ismertetésére Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Berényi József, az MKP elnökének közös fórumán kerül sor Népzenei színpad 14:00 A KURTA SZOKNYÁS FALVAK HAGYOMÁNYŐRZŐINEK ELŐADÁSA: BÉNY ÉS KÉMÉND 15:00 KICSI HANG 17:30 MUZSIKÁS Kisszínpad 16:30 DARK THUNDER 18:00 BOROSTYÁN 17:30 KLINIKA 20:00 BUDAPEST BÁR 22:00 HISTÓRIA CSÚTŰRTÚK/JÚLIUS ÍRJ Színpad udvar 10:30 EGY SKANDINÁV HUMANISTA ÚTJA Björn Cato Funnemark norvég politológussal, emberi jogi szakértővel, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosával Molnár Imre történész beszélget Nagyszínpad 19:00 MOLNÁR FERENC CARAMEL 21:00 RÓMEÓ VÉRZIK 23:oo zsapKA-EMMER DÍJÚ PÉNtek /JÚLIUS 11./ Színpad udvar 10:30 KORUNK ARANYOS FIÚI Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélgetünk Vendégként a „Kemény-legénység” további kiválóságai várhat ók Árgyélus ház 11:30 A FELVIDÉKI OKTATÁS JÖVŐJE Pék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke az oktatási hálózat állapotáról tájékoztatja a közönséget. Albert Sándor „Hogyan tovább a szlovákiai magyar közoktatásban?“ c. könyvében közösségébresztő vitát kezdeményez a honi oktatás és intézményeink jövőjéről. A Selye János Egyetem egykori rektorának beszélgetőtársa Szigeti László egykori oktatásügyi miniszter, az MKP országos tanácsának elnöke. Árgyélus ház 11:30 KÖRKÉP SÁTOR: „A VÁNDORT AZ ÚT IS ELTARTJA.” Vetítéssel egybekötött beszélgetés Méder Áron világutazóval, a tengerek vándorával három éves földkerülő útjáról Színpad udvar 12:30 KI A VALÓDI BETEG, A MAGYAR FOCI VAGYA MAGYAR TÁRSADALOM? Beszélgetés Bordás Sándor szociálpszichológussal és Ferenczi Attila labdarúgás-szakíróval, edzővel Színpad udvar 12:30 KÖRKÉP SÁ TOR: AZ ÚJSÁGÍRÓI SZAKMA Árgyélus ház 13:30 „NÉHÁNY SZELET" Fiala Ilona első regényének bemutatója Színpad udvar 14:30 EGY SÁRGA-KÉK SIKERKORSZAK HAJNALÁN? Beszélgetés Világi Oszkárral, a Slovnaft vezérigazgatójával, a DAC többségi tulajdonosával Színpad udvar 18:00 KÖRKÉP SÁTOR: RÉGI MAGYAR KONYHA - AZ ÉLET FŰSZERE Kóstolóval egybekötött fűszerismertető Erdei előadótér 16:00 MERJÜNK NAGYOK LENNI Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Bárdos Gyula, az első magyar elnökjelölt közös fóruma Népzenei színpad 13:00 NÉPZENEI ÉS HAGYOMÁNY- ŐRZŐ CSOPORTOK CSICSÓRÓL ÉS KOLOZSNÉMÁRÓL 14:00 RIVALDA SZÍNHÁZ Kisszínpad 15:00 NAUTILUS 16:30 KERECSEN 18:00 EXPIRED PASSPORT ÉS TÖRÖK ÁDÁM Nagyszínpad 19:00 KÁLLAY-SAUNDERS ANDRÁS 21:00 TANKCSAPDA 23:00 VADKERTI IMRE ÉS BARÁTAI SIÚMRST /JÚ1IUS12./ Árgyélus ház 10:30 HUNINEU SÁTOR: KISEBBSÉG HELYETT KÖZÖSSÉGET Kiss Antal, a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviselete brüsszeli irodájának (HUNINEU) vezetője tart előadást Színpad udvar 11:30 „MINDEN EMBER ANNYIT ÉR, AMENNYIT A KÖZJAVÁRA TESZ" A Baross Gábor Terv részletes bemutatása Farkas Ivánnal, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnökével, Vitárius Lajossal, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság szakértőjével, Horbulák Zsolttal, a Trencséni Alexander Dubček Egyetem adjunktusával, Mihók Gáborral, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kassai irodavezetőjével és Rajkovics Péterrel, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Gazdasági Bizottságának vezetőjével Árgyélus ház 12:30 HÁNY ARCA VAN EDVARD BENEŠ NEK, ILLETVE ÜGYNÖK VOLT-E ESTERHÁZY JÁNOS? Tóth Endre, a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem és a Sziléziai Egyetem tanárának előadása Beszélgetőtárs: Csáky Pál, az MKP EP képviselője Meghívott vendég: Giovanni Malfatti, Esterházy János unokája Színpad udvar 13:30 HUNINEU SÁTOR: AUTONÓM FIATALOK- EURÓPAI AUTONÓMIÁK Milyen az őshonos nemzeti közösségek élete az egységesülő Európában? Vendégeink katalán, feröer-szigeteki és dél-tiroli fiatalok. A beszélgetés moderátora: Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi titkára és szakértője Árgyélus ház 14:30 KÖRKÉP SÁTOR: SZEX TABUK NÉLKÜL - MIKOR? MIT? HOGYAN? Hevesi Krisztina szexuálpszichológus- sal beszélgetünk Erdei előadótér 16:00 KÁRPÁT-MEDENCEI KEREKASZTAL Vendégeink a vezető magyar pártok elnökei: Berényi József (MKP), Kelemen Hunor (RMDSZ), Pásztor István (VMSZ) és Brenzovics László (KMKSZ) Népzenei színpad 14:00 GARAM-MENTI NÉPTÁNC - ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ CSOPORTOK FELLÉPÉSE Színpadon a Garam Menti Néptánc Együttes, a kisgyarmati Dédapáink Nyomában hagyományőrzők, valamint Hermann Mónika és Hermann Ákos garampáldi mesemondók Kisszínpad 13:30 AYERS ROCK 15:00 GILOTÍN 16:30 SPLIFF 447 22:00 FOCI VILÁGBAJNOKSÁG - BRONZMECCS Kultúrotthon 20:00 HAZÁM, FELVIDÉK A komáromi nagygyűlés 20. évfordulója alkalmából készült kötetet Pásztor István, a könyv felelős kiadója mutatja be Nagyszínpad 18:00 BENKÓ DIXIELAND BAND ÉS PETER LIPA 21:00 GESZTI PÉTER ÉS A GRINGÓ SZTÁR 23:00 MADDOGX VASÚRNAP/JÚLIUS 13 J Ógyaila 9:00 FELVIDÉKI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG- CSOPORTMÉRKŐZÉSEK Árgyélus ház 10:30 SORSKÖZÖSSÉGBEN, AVAGY ÖNKORMÁNYZATISÁG A GYAKORLATBAN Vendégeink az Országos Szlovák ÖnŽMAĎARSKEJ s KOMUNITY 3