Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-04 / 153. szám, péntek
nálásával a megye 2014-es évi költség- vetése már számol. Terítékre került a bősi körforgalom megépítésének lehetősége. Ezt a testület tudomásul vette, ősszel majd visszatér a körforgalom kivitelezéséhez, miután a közúti és közlekedési szakbizottság és a tanács megtárgyalta a megvalósítás konkrétumait. Ismét szóba került a megye középiskoláinak finanszírozása. A pénzelosztás járásokra lebontott elemzése igazolta, hogy a galántai és dunaszerdahelyi iskolák nem szenvednek anyagi hátrányt. Nagyszombat megye az előző választási időszakban 3,1 millió eurót fizetett ki középiskoláinak az általános kiadásokra, ez az összeg a 84 ezer diákra leosztva fejenként 37,2 Eurót jelent. A diákonkénti legmagasabb összeg a Galántai járás iskoláira esik (70,2 Euró), ezután a Dunaszerdahelyi járás következik (55,2 Euró), majd a Pöstyéni járás (45,8 Euró). Ezt mutatja a megyei önkormányzat oktatási és testnevelési szekciójának elemzése. A megye vezetése a jelentést Érsek Árpádnak, a Most-Híd politikusának kritikáját követően dolgozta ki, aki szerint a megye diszkriminálta a Dunaszerdahelyi és Galántai járásban lévő iskolákat. Megújult vezetőséggel folytatódik a szakmai munka a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulásban (EGTC) Berényi József a felügyelő bizottság tagja Győr-Moson-Sopron megye önkormányzati hivatala adott otthont május 27-én a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás 5. közgyűlésének, valamint az előtte ülésező felügyelő bizottsági ülésnek. A felügyelőbizottságban a megye érdekeit Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke képviseli az elkövetkező négyéves időszakban. A Társulás igazgatójának mandátuma lejárt, a következő kétéves időszakra a közgyűlés döntése alapján Kvarda Józsefet nevezték ki a Társulás munka- szervezetének élére. Hájos Zoltán (MKP), megyei frakcióvezető Nyitra megyei történések Lezajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 4. képviselőtestületi ülése, mely jóváhagyta a megye tavalyi zárszámadását és a megye tavalyi tevékenységének évértékelőjét. Nyitra megye a tavalyi évet 10 386 ezer euró többlettel zárta. Ez a legmagasabb a nyolc szlovákiai megye összehasonlításában, amivel példásan teljesítette a kormány takarékossági intézkedéseit. Feltűnő ez a magas zárszámadási többlet, mivel mire elkölteni a megye forrásait. A szociális ellátás terén egy gondozottra Nyitra megye áldoz a legkevesebbet a nyolc megye közül, a megyei közutak felújításában is a sor végén kullogunk. A jövőben át fog kelleni gondolni, vajon a takarékosság a fontosabb, vagy a szociális ellátás minősége és közútjaink állapota? Ezúttal a Komáromi járásért küzdöttünk A képviselőtestület jóváhagyta a műemlékek felújítására szánt támogatásokat. A komáromi Szent András templom homlokzatán elhelyezett szoborkompozíció felújítására 1.800 eurót hagyott jóvá, az Ipolysági Vármegyeháza bejárati ajtajának felújítására 1.000 eurót, míg főtéri templom homlokzatának felújítására Érsekújvárban 800 eurót hagyottjóvá. A megyei önkormányzat megerősítette az intézményes szociális ellátás díjszabásáról szóló kötelező érvényű rendeletet, amelyet az előző testületi ülésen elfogadott, ám a megye elnöke a döntést procedurális okokból megvétózta. Újfent elutasította módosító javaslatomat, hogy a rendeletben tekintsünk el a folyosópénz bevezetésétől 0,30 euró napi összegben. Azonban volt értelme a két ízben benyújtott módosító javaslatomnak, hiszen a napidíjat a rendeletben a szlovák koalíció 0,10 euróra mérsékelte. Ott vagyunk az iskolatanácsokban A megyei önkormányzat végre jóváhagyta a hatáskörébe tartozó középiskolák iskolatanácsába jelölt tagjait. Érdekeinket, befolyásunkat a megyei középiskolákban sikerült megőrizni, két kivétellel. Annak ellenére, hogy számos magyar tanítási nyelvű osztállyal rendelkezik, az Érsekújvári Összevont Középiskola iskolatanácsában mégsem jutott hely olyan tanácstagnak, aki a magyar érdekeket képviselné. A komáromi Selye János Gimnázium iskolatanácsába az MKP két tagja, Becse Norbert és Földes Csaba mellé a Smer két jelöltje került, Bastrnák Tibor és Vladimír Matejióka. A megyei önkormányzat jóváhagyta Nyitra megye belépését Ciril és Metód Európai Kulturális Út elnevezésű egyesületbe, amelynek célkitűzése a kulturális örökség feltárása, a vidéki turizmus előmozdítása három különböző útvonalon, amelyek közül az egyik útvonal részben térségünket is érinti: Velehrad-Staré Mésto (Csehország)- Trenóín-Pobedim-Ducové-Nitrianska Blatnica-Bojná-Nitra-Kostoľany pod Tribečom-Óbars-Bény-Párkány (Szlovákia)-Esztergom-Zalavár (Magyarország). A Komáromi járás érdekében küzdöttünk a nagytapolcsányi kórház tervezett felújítása kapcsán. A kórház műtőpavilonja felújítására meghirdetett közbeszerzést egy komáromi építőipari vállalat nyerte meg. Azért küzdöttünk, hogy a megyei önkormányzat ne szüntesse meg a közbeszerzést, hiszen a komáromi vállalat a 2,45 millió euró + ÁFA összegű vállalásával munkahelyeket hozhat létre a járásban. A történet még nem fejeződött be, küzdelmünk akár sikerrel is végződhet. Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei frakcióvezetője Ez történt Besztercebánya megyében Az első öt hónapban a Besztercebányai megyében rekord mennyiségű képviselő-testületi ülés volt. Ezek felváltva, hol a képviselők indítványára lettek összehívva, hol az elnök kezdeményezésére. A nagyszámú határozatból sajnos csak kevés emelkedett jogerőre, mivel a megyei elnök rendszeresen nem írja alá azokat, amelyek nem az ő elképzelései szerint lettek elfogadva. Az új vezetés nem kapkodja el a dolgokat, a szakbizottságok is csak most lettek felállítva, és még mindig nem teljes létszámban dolgoznak. Májustól végre már van költségvetésünk, aminek a hiánya elég sok gondot okozott intézményeinknek, amelyeket a hivatal mostohán kezelt. Ez a hozzáállás mutatja, hogy nagyon nehéz négy év elé nézünk, mert úgy néz ki, a megye működtetése nem élvez prioritást. Magyar sikerek A költségvetésbe immár hagyományosan sikerült beépítenünk azt az általános érvényű rendeletet, amelynek értelmében kisebb pályázatokat, kulturális szervezeteket, nonprofit polgári támogatásokat tudunk támogatni, beleértve a Csema- dokot, falvainkat, városainkat. Ez a négy érintett járásban 130 ezer eurót jelent, amit a rendelet szerint a járás képviselői osztanak szét, s a döntésük végleges, tehát már nem vétózhatja meg senki. Külön öröm, hogy az MKP erejének köszönhetően ennek az összegnek - természetesen a járásoktól függően - 30-40 százaléka magyar kulturális szervezetek rendezvényeihez nyújt anyagi hátteret. Csúsz Péter, az MKP Besztercebányai Kerületi elnöke MAGYAR! közösségI imadarsks I KOMUNITY