Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-30 / 149. szám, hétfő

20 Régiósport ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 30. www.ujszo.cotn SPORTTARISZNYA Lakatos Erika klubtörténeti sikere Partizánske/Gúta. Két éremmel tértek haza a gútai Cor­vin HE karatékéi az országos utánpótlás karatebajnokság­ról. Mindkettőt Lakatos Erika szerezte: katában első, kumi- tében második lett. „Kis klubunk történetében először sike­rült hét versenyzőt kijuttatnunk az országos seregszemlére, végül hatan tatamira is álltak. Lakatos Erika kezdte katá­ban, és azonnal megszerezte klubunk első szlovák bajnoki címét. Az első bajnoki érem Kurucz Márió nevéhez fűződik, és még 2011-ben született. Formagyakorlatokban elért si­kerét Erika a küzdelemben egy ezüstéremmel tette szebbé” - tájékoztatta lapunkat Samu Lóránt, a gútai Corvin HE el­nöke. (sl) Másodszor is a pécsváradiak nyertek Garamszentgyörgy. Két évvel ezelőtt hagyományt terem­tettek a Garam menti községben, amikor a sakkot kedvelő diákok részére meghirdették a polgármesteri kupáért kiírt versenyt. Idén harmadszor zajlott a torna, s akárcsak tavaly, ezúttal is a pécsváradiak végeztek az élen. „A Baranya me­gyei tinédzserek mögött a zselízi magyar alapiskola és az oroszkai szlovák alapiskola tanulói végeztek. Rajtuk kívül a famadiak és a házigazda garamszentgyörgyiek is képvisel­tették magukat, az utóbbiak két csapattal. A játékosok között olyanok is akadtak, akik mind az öt játszmát megnyerték: a pécsváradi Varga Miklós és Stang Károly, a zselízi Kaszmán Dániel és az oroszkai Igor Matuška. Valamennyi alakulat érmeket és oklevelet kapott. Célunk, hogy minél több gyer­meket szoktassunk rá a versenyszerű sakkozásra” - nyilat­kozta az Új Szónak Machník János, az oroszkai sakk-klub el­nöke, a torna megálmodója. Amennyiben a pécsváradiaknak jövőre is sikerül nyerni, végleg a birtokukba kerül a vándor­serleg. (áb) Lévai tornagyőzelem Ipolyságon Ipolyság. Hat csapat részvételével zajlott a határmenti te­lepülés sportpályáján az Ull-esek hetedik focitornája. Az előzmények ismeretében egyáltalán nem tűnt meglepetés­nek a lévaiak tomagyőzelme, akiket mindössze a korponaiak tudtak megszorongatni, és l:l-es döntetlent kicsikarni elle­nük. Némileg meglepő, hogy amíg minden alakulat a 2003-as korosztály focistapalántáit küldte pályára, addig a tavaly is győztes lévaiaknál a 2004-ben születettek szerepel­tek. A vendéglátóknak ezúttal csak a utolsó hely jutott, a leg­jobb kapus címet viszont az ipolysági Dombi Norbert érde­melte ki. Érdekesség, hogy az ipolysági ifj. Urblík Norbert lé­vai színekben szerepelt, és kilenc találattal a seregszemle legeredményesebb góllövője lett. Az első három helyezett érmeket és oklevelet kapott, természetesen a lévaiak a pol­gármesteri kupát is átvehették. A szervezők ezen felül min­den csapatnak egy-egy PUMA-labdát adományoztak, vala­mennyi együttes legkiemelkedőbb labdarúgói további fi­gyelmességben részesültek, tollakat, füzeteket és számoló­gépeket ajándékoztak nekik. „Az elmúlt idényben ugyan az ipolyságak részt vettek a kezdők járási bajnokságában, ám mindössze tizenkét mérkőzést játszottak le. A szombati tor­nán szerepelt fiúk zöme ősszel a nyugat-szlovákiai III. liga déli csoportjában a fiatalabb diákok között szerepel” - mondta Urblík Norbert, a torna főszervezője. Eredmények a Hírkosárban, (áb) Ifj. Liska László és barátai... Idény utáni kikapcsolódás ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rád. Bodrogközi labdarú­gócsapatokban szereplő játé­kosokból állította össze ifj. Liska László azt a baráti vá­logatottat, amely a minap lé­pett pályára Radban, a VI. li­ga zempléni csoportjának újonca Tisza Tárkány (TJ Ti­sa Trakany) ellen, és 3:l-re győzött. A radiak játékos­edzője Bolyból, Bodrogszer- dahelyről, Királyhelmecről, Kisgéresből, Leleszről, Nagy- géresből és Tiszacsemyőből hívta meg barátait az első al­kalommal sorra került össze­csapásra. Az ifj. Liska László és ba­rátai... nevű rendezvény ha­gyományteremtő szándékkal indul útjára - tájékoztatta la­punkat a főszervező. Mint mondta: „Az egész idényben felhalmozódott feszültség le­vezetésére kiváló alkalom az ilyen jellegű focimérkőzés. Mindemellett új ötletek, meg­látások megvitatása ás megol­dása is szóba kerülhet. Úgy gondolom, hogy a kellemes környezet és a kötetlen be­szélgetés és szórakozás is hoz­zásegít ennek eléréséhez.” Bányácski Kornél, a Tisza- partiak edzője hozzátette: „Először is az ellenfél játéko­sainak és a szurkolóknak mondok ezúton is köszönetét, akik tapssal fogadtak minket, gratulálva feljutásunkhoz. Ami a mérkőzést illeti, öt alapemberünk hiányzott a megszokott keretből, és most valóban csak játszani és ki­kapcsolódni jöttünk ide, mert arra is szükség van.” (pan) A párkányi öregfiúk megelőzték mindhárom játékvezetői válogatottat Tobérný három csapatban Nem integettek, nem a hálót ellenőrizték, Párkányban futballoz­tak a bírók (Kovács Zoltán illusztrációs felvétele) Párkány. A Duna-parti vá­ros adott otthont a ko­máromi, a lévai és az ér­sekújvári j átékve zetők, valamint a párkányi öregfiúk tornájának, amely a házigazda pár­kányiak végső győzel­mével fejeződött be. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Látszott, hogy a pályára lépő játékosok egykoron aktív labda­rúgóként szerepeltek a különfé­le bajnokságokban, amit a mér­kőzések kiváló színvonala bizo­nyított. Már az első összecsapás is nyílt küzdelmet hozott, hiába vezettek a lévai játékvezetők szinte végig két góllal, a párká­nyi öregfiúk drámai hajrában ki­egyenlítettek. Igaz, megkönnyí­tette a dolgukat a IV. ligában bí­ráskodó Hegedűs Péter is, aki balszerencsés módon nem keve­sebb, mint öt helyzetet hagyott ki. A tizenegyesrúgásoknál az­tán érvényesült a párkányiak lé­lektani előnye, jobban összpon­tosítva megnyerték a büntető­párbajt (2:1). Soraikban olyan neves focisták szerepeltek, mint Németh Zoltán, Patrik Franta, Igor Zelník, Kianek Zsolt, Újváry János és Bohumil Tobérný. Utóbbi a párkányi felnőttcsapat jelenlegi edzője és külön érde­kesség, hogy a tornán három együttesben is helyet követelt magának, csak a lévaiakkal nem futballozott. „Élek-halok a foci­ért, így napi szinten ügyelek a kondíciómra” - jegyezte meg a negyvennégy éves szakember. A komáromiak eléggé foghí­jas alakulattal érkezte, így nem­igen tudták megszorongatni el­lenfeleiket, és az utolsó helyen végeztek. A döntő a nyitómeccshez ha­sonlóan döntetlennel ért véget, s a büntetők értékesítésében a párkányi öregfiúk az érsekújvári játékvezetőket is felülmúlták „Egyenesen a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség által a já­tékvezetőknek és a meccsellen­őröknek első ízben megrende­zett nagyszombati tenisztorná­ról érkeztem, ahol sikerült a leg­jobb nyolc közé kerülnöm. Örü­lök annak, hogy a párkányi mér­kőzéssorozaton hosszú idő után a lévaiak is képviseltették ma­gukat. A nézők és a résztvevők egybehangzó véleménye, hogy végig kiélezett küzdelem zajlott a pályán és parádés összecsapá­sok voltak” - értékelte a történ­teket Peter Kováč, az Érsekújvári Területi Labdarúgó-szövetség elnöke, (áb) Varga József edzőt köszöntötték 75. születésnapja alkalmából Kezdők izgalmas szőnyegcsatái Príbelský Ármin (pirosban) győzelmet érdemelt volna (Képarchívum ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Komárom. Három ország birkózói léptek szőnyegre a II. Virágh István Emléktornán. Hat­tól tizenegy éves korig összesen 134 kezdő versenyző indult a vá­rosi sportcsarnokban rendezett nemzetközi viadalon. Papp Zol­tán, a házigazda komáromi Slá­via klubelnöke és edzője la­punknak elmondta, a külföldi­eknek is tetszett, hogy már eb­ben a korosztályban is birkózási lehetőséget kapnaka gyerekek. „Visszaigazolták, hogy más­kor is eljönnek, s meghívtak bennünket saját versenyükre - újságolta a vendéglátó, aki azt is elmondta, hogy a viadal kereté­ben köszöntötték 75. születés­napja alkalmából Varga Józse­fet, aki emlékplakettet vett át, s edzőként már több mint ötven éve neveli a komáromi birkózó­tehetségeket. - Ma is aktívan te­vékenykedik klubunkban. Ne­künk négy versenyzőnk lépett szőnyegre. Közülük egy, Príbel­ský Ármin lett dobogós. Ő a 2007-2008-as születésűek kö­zött a 31 kilósok mezőnyében lett második. Tizenhármán in­dultak ebben a súlycsoportban, s azt vártuk, hogy Ármin győzni fog, ám bírói tévedéssel nem lett övé az aranyérem. További há­rom indulónk, Ďumbier Ármin, Székely Bence és Kukoda Áron egyaránt az ötödik helyen végzett.” A vendéglátókon kívül indul­tak még a komáromi Spartacus birkózói, a gútaiak, a naszva- diak, a marcelházaiak, a mada- riakésabősiek. Eredmények a Hírkosárban. (jmk) Ki volt Virágh István? Másodszor rendezett Virágh István emlékére birkózótor­nát a komáromi Slávia. így tisztelegnek utódai az egyko­ri klubalapító és sokéves edző emléke előtt. Virágh István 1961-ben hozta létre a Sláviát, és 1995-ig vezette, szakmailag felügyelte, 2005- ben betegségben hunyt el. Nemcsak a komáromi birkó­zás jeles alakjaként jegyzik, hanem országos viszonylat­ban is kitűnt. Alelnöke volt a csehszlovák, elnöke a szlovák birkózószövetségnek, és a sportág nemzetközi szerve­zetében (FILA) is tevékeny­kedett. Többek között ő és az idén 75 éves Varga József edző irányításával tört fel a város birkózótehetségei kö­zül Jankovics Tibor, Lengyel Ferenc, a szlovák szövetség jelenlegi elnöke és fivére, Lengyel Károly, aki a szlovák kötöttfogású válogatott veze­tőedzője - tudtuk meg Papp Zoltántól, a Slávia jelenlegi elnökétől, (jmk) ■ Labdarúgás A KOMÁROMI. LÉVAI ÉS ÉRSEKÚJVÁRI JÁTÉKVE­ZETŐK, VALAMINT A PÁRKÁNYI ÖREGFIÚK TOR­NÁJA, Párkány-elődöntő: párkányi öregfiúk-A Lé­vai járás játékvezetői 2:2 (0:2), g.: Zelník 2 (egyet ti­zenegyesből), ill.: Urblík, Imre - tizenegyesekkel 2:1; Az Érsekújvári járás játékvezetői-A komáromi járás játékvezetői 6:1 (5:1), g.: Ďurčovič 2, ifj. Tobérný, Husár, Zemko, Rečka, ill. Mogyorósi. A3, helyért: A lévai járás játékvezetői-A komáromi járás játékvezetői 4:0 (2:0), g.: Urblík 3, Hegedűs. Döntő: párkányi öregfiúk-Az érsekújvári járás já­tékvezetői 2:2 (1:1), g.: Slovák (öngól), Újváry, ill. Zemko, ifj. Tobérný-tizenegyesekkel 3:2. Díjazott - gólkirály: Urblík Norbert (Lévai járás), 4 ta­lálattal. (áb) U11-ES UTÁNPÖTLÁSTORNA, Ipolyság: Šahy-Kru- pina 0:5, g.: Výboch 2, Ungvarský 2, Bukovčan; Štúrovo-Tekovské Lužany 5:0, g.: Larion 2, Kovács 2, Varga; Levice-Honlianske Nemce 11:0, g.: Urblík 6, Damián, Benčat, Báč, Pištek, Pastorok; Šahy-Tek. Lužany 1:4, g.: Piispôky, ill. Hanula 2, Sárkôzy 2: Le- vice-Štúrovo 3:0, g.: Urblík, Flašík, Bača: Krupina- Hont. Nemce 7:0, g.: Ungvarský 3, Výboch 2, Bu­kovčan 2; Šahy-Štúrovo 1:3, g.: Dudás, ill. Menyhárt 2, Varga; Levice-Krupina 1:1, g.: Pištek, ill. Bariak; H. Nemce-Tek. Lužany 4:2, g.: Balko 2, Babiak, Pechovský, ill. Hanula, Sárkôzy; Stúrovo-Krupina 1:0, g.: Varga; Tek. Lužany-Levice 1:2, g.: Zsindely, ill. Urblík, Demián; Šahy-Hont. Nemce 1:1, g.; Kli­ment, ill. Babian; Krupina-Tek. Lužany 7:0, g.: De- dok3, Vaščík2, Baziam, Výboch; Hont. Nemce-Štú- rovo 0:9, g.: Varga 4, Menyhárt 2, Kovács 2, Molnár; Šahy-Levice 0:2, g.: Urblík, Flašík. Végeredmény: 1. Levice 5 4 10 19:2 13 2. Štúrovo 5 4 0 1 18:3 12 3. Krupina 5 3 1 1 20:2 10 4. Hont. Nemce 5 1 1 3 5:30 4 5. Tek. Lužany 5 1 0 4 7:19 3 6. Šahy 5 0 1 3 3:15 1 Díjazottak - legjobb kapus: Dombi Norbert (Ipoly­ság), legjobb mezőnyjátékos: Menyhárt Larion (Párkány), gólkirály: Urblík Norbert (Léva), 9 góllal, (áb) BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS, Rád: llj. Liska László és barátai-Tisza Tárkány 3:1 (1:0), g: Vencel Zoltán (Boly), Palsovics Péter (Tiszacsernyő), Kovács Ló­ránt (Nagygéres), ill. Bálint Norbert (87.p). (pan) ■ Karate ORSZÁGOS UTÁNPÖTLÁS-BAJNOKSÁG, Partizáns­ke - lányok, kata: 1. Lakatos Erika; kumite: 2. Laka­tos Erika (Corvin HE). ■ Birkózás II. VIRÁG ISTVÁN EMLÉKTORNA. KEZDŐK, Komá­rom (3 ország, 134 versenyző), dél-szlovákiai do­bogósok - 2007-2008-as születésűek, 20 kg (7 in­duló): 3. Forgáó Patrik (Spartak Komárno), 7. Balázs Adrian (mindketten Spartak Komárno): 22 kg (4): 1. Igrényi Viktória; 24 kg (3): 3. Turančík Arnold (mind­ketten Nesvady); 26 kg (1): 1. Csongor Gergő; 30 kg (1) : 1. Keszan Szabolcs (mindketten Spartak Komár­no); 33 kg (2): 2. Hompora Gábor (Kolárovo); 38 kg (2) : 2. Szí Mátyás (Spartak Komárno): 48 kg (1): 1. Domonkos Máté (Modrany). 2005-2006os születé­sűek, 20 kg (2): 2. Édes János (Modrany); 23 kg (12) : 3. Sztankovics Máté (Nesvady); 25 kg (8): 5. Ďumbier Ármin (Slávia Komárno), 5. Szabó Benjamin (Marcelová); 27 kg (5): 3. Remes Krisztián (Mod­rany); 29 kg (3): 3. Fodor Bálint (Gab(ikovo); 31 kg (13) : 2. Príbelský Ármin (Slávia Komárno), 13. Sa­muel Forgáč (Spartak Komárno); 36 kg (2): 2, Tóth Róbert (Kolárovo); 39 kg (5): 4. Horváth Szilárd (Modrany); 52 kg (2): 1. Marcel Mišečka (Kolárovo), 2. Nagy Dávid (Spartak Komárno). 2003-2004-es születésűek, 25 kg (2): 2. Albin Galbavý (Marcelo­vá); 27 kg (4): 4. Remes Norbert (Modrany); 29 kg (5): 3. Nagy Nikolas, 4. Benjamin Socha; 31 kg (5): 4. Nagy András, 5. Horváth Alex (mind Spartak Komár­no); 33 kg (7): 5. Sluka Ádám (Modrany); 37 kg (7): 5. Székely Bence (Slávia Komárno), 5. Lakatos Imre; 40 kg (1): 1. Prezmeczky Gyula (mindketten Spartak Komárno); 43 kg (6): 3. Domin Barna (Marcelová); 5. Kukoda Áron (Slávia Komárno): 46 kg (2): 2. Csörgő Áron (Gabčikovo); 62 kg (2): 2. Martinček Szilárd (Spartak Komárno). Csapat: 1. ESMTK 73, ...7. Spartacus Komárno 23,.. .9-10. Modrany és Koláro­vo 17-17,11. Slávia Komárno 16, .. .13. Marcelová 15, ...16. Gabčikovo 9,17. Nesvady 8. ■ Florball ALAPISKOLÁSLÁNYOK ORSZÁGOS DÖNTŐJE, Du­naszerdahely városi sportcsarnok - A csoport: Du­najská Streda (Vámbéry-gimnázium)-Považany 1:0, Tvrdošín-Bratislava 2:0, Považany-Bratislava 3:0, Dunajská Streda - Tvrdošín 1:4, Tvrdošín-Považany 4:1, Bratislava-Dunajská Streda 1:4. B csoport: Ban. Bystrica-Topoľčany 4:2, Michalovce-Belá nad Ciro- chou 4:0, Topoľčany-Belá nad Cirochou 1:0, Ban. Bystrica-Michalovce 2:3, Michalovce-Topoľčany 8:2, Belá nad Cirochou-Ban. Bystrica 0:1. Elődöntő: Tvrdošín-Ban. Bystrica 4:2, Michalovce-Dunajská Streda 4:3. Helyosztók, a 7. helyért: Bratislava-Belá nad Cirochou 2:0, az 5. helyért: Považany-Topoľča- ny 1:4, a 3. helyért: Dunajská Streda-Ban. Bystrica 0:3, döntő: Tvrdošín-Michalovce 3:1. Végső sorrend: 1. ZŠ M. Medveckej Medvedzie, Tvrdošín, 2. ZŠ P. Horova Kpt. Nálepku, Michalovce, 3. ZŠ Moskovská, B. Bystrica, 4. Dunajská Streda (Vámbéry Ármin Gimnázium), 5. ZŠ Tríbečská, Topoíčany, 6. ZŠ kardinála A. Rudnaya Považany, Nové Mesto nad Váhom, 7. Spoj. Škola sv. Vincenta de Paul, Bratislava, 8. Cirk. ZŠ sv. Petra a Pavla, Belá nad Cirochou, Snina.

Next

/
Thumbnails
Contents