Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-30 / 149. szám, hétfő
4 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 30. www.ujszo.com KOMMENTAR Piszkálódás a pókkal S1DÓ H. ZOLTÁN A hetekig tartó huzavona, lökdösődés, pozíf ......cióharc pénteken órákon belül véget ért: az ■ EU-csúcson meggyőző fölénnyel a luxemburgi ~-y; / exkormányfőt, Jean-Claude Jurtckert válaszig tották meg az Európai Bizottság új, funkcióját d-'&í'X*-1 novembertől átvevő elnökévé. Lehet fanya- I logni, hogy nem túl izgalmas személyiség, aki a kompromisszumok robotosaként, a háttéralkuk nagymestereként az unió további föderalizációjának szekerét fogja tolni, aki masszív dohányosként füstfelhőt eregetve fogja rendezgetni a 28 országból álló gigantikus szervezet aktáit. Másrészt példátlan módon 18 éven át volt miniszterelnök, megkerülhetetlen szerepe volt az euró létrejöttéhez vezető Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásában, rendkívül sűrűre szőtt kapcsolati rendszert épített ki, ezért várhatóan rutinos „pókként” közlekedik majd az unió szövevényes hálójában. A tagállamok szuverenitását, önállóságát féltők persze felhördülnek Juncker neve hallatán, azonban megnyugtatásuljelezzük: az unió legfontosabb döntéshozója nem az Európai Bizottság, hanem a miniszterelnökök, államfők alkotta klub, az Európai Tanács. Ezért meglehetős tudatlanságra vall, amikor a közvélemény neheztelésétől félő politikusok Brüsszelre mutogatnak, hiszen az unió végső soron csak olyan döntést hozhat, melyet előzőleg a tagországok kormányfőinek döntő többsége elfogadott. Akkor vajon miért ágált a nem igazán színes egyéniségű (a kompromisszum nem teszi lehetővé az izgalmas formátumú politikusok helyzetbe hozását) Juncker ellen David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök? A brit EP-válasz- tást a legnagyobb EU-ellenes politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) nyerte, e formáció elsődleges politikai célkitűzése Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból, továbbá az unióból érkezők korlátlan bevándorlásának és munkavállalásának felszámolása. A májusi választásokon nagy pofont kapott konzervatívoknak tehát „hivatalból” kellett bekeményíteniük, ráadásul az EU-szkeptikus brit választók díjazzák, ha miniszterelnökükszembeszáll a többségi uniós törekvésekkel. Ez Margaret Thatcher óta szinte hagyomány a briteknél, ráadásul London népszavazást ígért Nagy- Britannia EU-tagságáról. Ezért kekeckedett Cameron, s bár alulmaradt Brüsszelben, de talán engesztelésül erőteljesebb angol pozíciókat kaphat az uniós intézményekben. Orbán Viktor ellenszegülése viszont teljességgel felesleges volt. Azzal érvelt, hogy ezt ígérte a magyar választóknak, na meg a nemzeti érdekre hivatkozott. Természetesen ez erőteljes mellébeszélés, mert az EP-választás előtt semmit sem ígért, legfeljebb követelt, több tisztelet a magyaroknak-ez politikai szempontból teljességgel értelmezhetetlen. A nemzet szó pedig már régóta takaró nála - akkor kapja elő, amikor saját pártja érdekeit helyezi előtérbe. Magyarán Brüsszel csak küldje a halomnyi pénzt, amit a norvég pénzalapra és fácánra vadászó Lázár János kancelláriaminiszter ügyesen szétoszt, viszont ne tegye szorosabbá az együttműködést, és lehetőleg ne szóljon bele, amikor Budapest politikai boszorkánykonyháján éppen kifőznek valami unortodox katyvaszt. Márpedig Juncker miniszterelnöksége idején helyettese, Jean Asselbom luxemburgi külügyminiszter és a szintén a nagyhercegségből származó Viviane Reding igazságügyi uniós biztos többször nekiment a magyar kormány intézkedéseinek, például a médiatörvénynek. És Orbán, aki a kétharmados parlamenti túlsúlyával rendre visszaél, nem felejt. Pedig rájöhetne, hatalma csupán Záhony és Hegyeshalom között érvényesül, amint kimegy Brüsszelbe/Strasbourgba - elhíresült szófordulatával élve - kokit és sallert kap. És bár Brüsszel nem olyan bosszúálló, mint a magyar kabinet, az unió sem felejt, és lassan-lassan ráteheti a kezét a Magyarországot még mozgásban tartó pénzcsapra... FIGYELŐ London közelebb a kijárathoz A brit lapok szinte azonos főcímei szerint Nagy-Britannia egy lépéssel közelebb került az Európai Unió „kijárati ajtajához”, miután Jean- Claude Juncker lesz az Európai Bizottság elnöke. A The Guardian, a Daily Telegraph, a The Times és a Financial Times egyaránt kiemelte, hogy hatalmas hatalomgyakorlási átrendeződés kezdődött az Európai Parlament javára és az Európai Bizottság, valamint a tagországi kormány- és államfők kárára. Junckerre és Angela Merkel német kancellárra most életfontosságú szerep hárul a kármentésben. Fel kell ismerniük, hogy az események a brit EU-szkeptikus erők malmára hajtják a vizet. Az európai vezetőknek fontolóra kell venniük a London által követelt uniós reformprogram egyes elemeit. (MTI) Fico programja nem program, csupán menekülés előre, a 2016-os választásokig A nagy kampányprogram Ingyenes utazás, nagyobb minimálbér, karácsonyi nyugdíj, kisebb járulékok, folytatni se merem, annyira jól hangzik. Mintha a választási kampány kellős közepén járnánk, és egy erős, esélyes párt éppen a programját vázolná fel. LOVÁSZ ATTILA Csakhogy e néhány intézkedés - összesen 17-et véltem fölfedezni - nem a kampány része, hanem a kormánypárt félidős programjáé. Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, félidőben beindult a választási kampány, a Smer már 2016-ra készül. De így? A majdnem alkotmányos többséggel rendelkező kormánypárt úgy viselkedik, mintha megijedt volna, s ezért mi, gonosz firkászok, bizony azt írjuk, hogy megijedt. Mert elnök- választási és EP-választási eredmények-fiúk mi lesz, ha ez így megy még két évig, tették föl a kérdést. S olyan válaszokat adtak, amelyek nem méltók sem erős kormánypárthoz, sem önmagát stabil politikai erőnek nevező tömörüléshez. A karácsonyi nyugdíj amolyan folklór, érdekes, mindig bejön, de ne szidjuk a kis nyugdíjból tengődő embereket, a rendszerváltás veszteseinek érzik magukat, nekik itt és most kell 50-100 euró, nem tíz év múlva ezer. De a többi? Ingyenes utazás diákoknak - szép, szép, el is fogadnám, ha az állandó lakhely és az iskola közötti utazásról lenne szó. De mindenhová? Meg aztán, kedves 500 euró bruttóért dolgozó családapa, önnek nem zsenáns, hogy a kétezerért dolgozó cégmenedzser fiának ingyenes utazását az ön adójából állják? Vagy az olcsóbb gáz - ha a világpiacon emelkedik majd a gázár az oroszok meg az ukránok miatt, és jön a tél, akkor mitől lesz itt olcsóbb a gáz? Sőt, ha lesz Déli Áramlat, márpedig lesz, akkor megint mitől lesz olcsóbb? Csak nem a költségvetési támogatástól? Az is jól néz ki ilyenkor, merthogy 100 eurót megtakaríthat majd egy átlagos háztulajdonos család, de mennyit takarít meg újgazdagék költségvetése a fűtött medencével és a fűtött járdával? S ehhez teszi hozzá a mélyen tisztelt miniszterelnök, hogy a gazdagoknak nem jár majd szociálisjuttatás, no de az előbb megfogalmazottak máris járnak. Miniszternek, munkanélkülinek. A dolgozó diákok (szlovma- gyarul: brigádosok) járulékainak és adójának csökkentése jó ötlet, az eltörlése is az lenne, mondjuk ez pont két évet késik. Ugyanúgy, mint a hátrányos helyzetűek asszisztenseinek jutalékemelése. Egy dologért viszont dicsérjük meg Robert Fico csapatát. Az ötlet, mely szerint az áfát csak akkor kell kifizetni, amikor a számlát valóban kifizette a szerződő fél, kiváló. Igaz, csak rendbe hozza a dolgokat, mert 1992 óta az állam legnagyobb gazembersége éppen az volt, hogy a még meg sem érkezett pénzt adóztatta meg, így hitelezve feketén a költségvetést. Az áfacsalásokat meg egyik kormányzat sem tudta megakadályozni. A csak a megérkező pénzből való áfafizetés lehet egyben moralizáló tényező is: mi nem akarjuk előre, te meg ne csald el. De most vissza földre: bár a legutóbb említett intézkedés akár forradalmi is lehet hazai viszonyaink közt, attól még a csomag, amit szombaton ismertetett a kormányfő, bizony kampányprogram marad. A Smer önreflexiójában ennyire tellett. Több, mint anno Mečiaréktól, de nem elég. Ez nem program, csak menekülés előre. Előre, a 2016-os választásokhoz. Addig több alkalommal sajtótémát faraghat belőle a kormány, folyamatosan adagolhatja a dolgokat, hátha ez elég lesz egy újabb négyéves megbízatásra. No de aztán? Csak nem a várva várt vízözön? JEGYZET Behálózva LAMPL ZSUZSANNA Az utcán jön ] szembe egy ismerősöm. Látom, nem akar |J megismerni, de I az utolsó pilla- WHfci" m natban aztán mégiscsak meggondolja magát és észrevesz. Arcán sértődött kifejezés, vagy ahogy mondani szokás, puffaszko- dik. Egyértelmű, hogy valami baja van. Mi bajod, kérdezem. Nekem? Semmi. Miért lenne bajom, válaszolja. Aztán mégiscsak elmondja. AFaceboo- kon mindenkinek gratulálok a születésnapja alkalmából. Neki meg születésnapja volt, és nem írtam, pedig régóta ismerem, nem úgy, mint azokat, akiket nem is ismerek, és mégis íroknekik. Honnan tudod? Hátlátom! Meg aztán te mondtad, hogy ha már egyszer barát, ha nem ismered is, jár neki az öröm. Ezt tényleg mondtam, de aztán elmagyarázom neki, hogyan működik nálam ez a fa- cebookos gratuláció. Ha éppen ott vagyok és látom, hogy valakinek születésnapja van, akkor írok neki, akár ismerem, akár nem. De ha nem vagyok ott, akkor a születésnapot sem látom, s ebből következőleg annak sem gratulálok, akit nem ismerek, s annak sem, akit ismerek. Tehát nincs ebben semmiféle rendszer, szándékosság meg aztán végképp. Arca kezdi visszanyerni a normális méretét, de még mindig kételkedik. Lehet, hogy így van, de ezt én honnan tudhattam volna, kérdezi. Képzelheted, milyen rosszulesett, amikor az egyik kollégám elújságolta, hogy a Facebookon gratulált neki az én jó ismerősöm, az a szociológus, na, mi is a neve. És két héttel később, amikor nekem volt születésnapom, azzaljött, hogy úgy látja, mégsem vagyunk olyan jó ismerősök, ahogy ént azt eldicsekedtem, mert nekem nem írt az a szociológus, az a, na, hogyishívják. Miután elválunk, egyszeriben úgy érzem, mélységesen meg kell hajolnom, ott, az utca közepén az emberi kapcsolatok bonyolultsága előtt. És a hálózatok hatalma előtt. Ezek nem új felismerések, de a társadalmi kontroll Facebookon keresztüli működését igazából először tudatosítom. Nemcsak azért olvassuk egymás bejegyzéseit, nemcsak azért látogatjuk egymás oldalát, mert kíváncsiak vagyunk egymásra, hanem azért is, mert ellenőrizzük egymást, közvetlenül és a közös kapcsolatokon keresztül, még ha ez nem tudatosul is bennünk. Nem tudjuk megtagadni emberi természetünket. Valamikor a függöny mögül lestük egymást, most a virtuális téren keresztül kukucskálunk. Persze sokkal könnyebb dolgunk van, mert a virtualitás nem létezőnek tűnő, színtelen, szagtalan mezejében olyasmiket is elárulunk magunkról, amit a reális életben fel nem fednénk. Ez a dolog veszélye. De van szépsége is. Mert segíteni is tudunk, ha kell. S aki magányos a valódi életben, figyelő barátokra lelhet a virtuális létben. S ha jól válogat, ennek köszönhetően akár a valódiban is.
