Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-28 / 148. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 28. Sport-labdarúgó-vb 25 A mexikóiak megállítanák Robbenéket, Suárez nélkül is harapnának az uruguayiak, a görögöket is megleckéztetnék a Costa Rica-iak Folytatódhat a Chile elleni brazil sikersorozat Elsősorban Neymartól várják a megváltást, azaz a gólokat a brazilok (TASR/AP-feIvéteI) Ma a brazil és a chilei vá­logatott összecsapásával megkezdődik a vb egye­nes kieséses szakasza. A nyolcaddöntő favoritja a hazai csapat. Kiegyensú­lyozott csatát ígér a Kolumbia-Uruguay rangadó. Vasárnap a hol­landok a mexikóiakkal találkoznak, majd Costa Rica Görögországgal méri össze erejét. ELŐZETES A brazilok a vb-k történeté­ben háromszor találkoztak a chileiekkel az egyenes kieséses szakaszban, mérlegük pedig makulátlan. A két csapat törté­nete során 68 alkalommal ta­lálkozott egymással, 48 brazil siker mellett mindössze hét chi­lei győzelem született, s 13 döntetlen. Ráadásul a brazüok hazai környezetben még sosem kaptak ki a chileiektől, leg­utóbb 2000-ben világbajnoki selejtezőn maradtak alul. Vidal brazilverésben bízik „Brazília gyakran volt Chile mumusa, de a futball változik, felnőtt egy új generáció. A cím­védő ellen már nyertünk, a há­zigazdát is le tudjuk győzni” - nyilatkozta Arturo Vidal, a chi­lei középpálya motorja, aki a csoportkor zárófordulójában pihent a hollandok ellen. A braziloknál várhatóan vál­toztat Luiz Felipe Scolari szö­vetségi kapitány, és védekező középpályásként Femandin- hónak szavaz majd bizalmat Paulinhóval szemben. „Fer- nandinho kiválóan szállt be a kameruniak ellen, nagy­szerűen védekezett, és a táma­dó passzaival több helyzetet is ki tudtunk alakítani” - mondta Scolari. A kapitány a chileiekkel kap­csolatban megjegyezte, előze­tesen nem számított arra, hogy a világbajnok spanyolok és a hollandok ellen képesek lehet­nek a továbbjutásra, ám látva a teljesítményüket, egyáltalán nem meglepő, hogy ott vannak a legjobb 16 között. Kolumbia történelmet írhat Ellentétes előjelekkel várja a mai Kolumbia-Uruguay derbit a két csapat, ugyanis amíg előbbi parádésan futballozva jutott tovább csoportjából, ad­dig utóbbi legjobb játékosát, Luis Suárezt eltiltotta a FIFA. A kolumbiaiak mindhárom csoportmeccsüket megnyerték, kilencszer találtak a kapuba, ennél több gólt pedig csak a hollandok szereztek a tornán. A látottak alapján esélyesebb­nek tartott Kolumbia történel­met írna újabb sikerével, ugyanis korábban még sose ju­tott negyeddöntőbe világbaj­nokságon, a legjobb 16 között is csak egyszer, még 1990-ben szerepelt. Riválisával ellentétben a négy éve negyedik Uruguay igencsak visszafogott játékkal élte túl a csoportkört, ráadásul elvesztette legjobbját, Luis Su­árezt. „Semmi sem foghat min­ket vissza. Továbbra is alázato­sak, eltökéltek és egységesek vagyunk” - jelentette ki Diego Lugano csapatkapitány. VB A TÉVÉBEN SZOMBAT 18.00 Brazília—Chile (ml, STV2,ČT SPORT) 22.00 Kolumbia-Uruguay (ml, STV1,CT SPORT) VASÁRNAP 16.40 napi összefoglaló (STV2) 1645 napi összefoglaló (ml) 18.00 Hollandia-Mexikó (ml, STV2, ČT SPORT) 22.00 Costa Rica-Görögország (ml, ŠTVI, ČT SPORT) Robben magabiztos, Kuyt nem Az európai csapatok közül elsőként Hollandia lép pályára, holnap a negyeddöntőbe jutá­sért vívott meccsen Mexikóval találkozik. Robbenék százszá­zalékos teljesítménnyel zárták a csoportkört, és sokan a vb- aranyra is esélyesnek tartják őket. Robin van Persie eltiltása lejárt, így már számíthat gól­gyárosára Louis van Gaal kapi­tány. Bruno Martins Indi is fel­épült, viszont Leroy Fér sérülés miatt hiányozni fog. Bizakodva várja az Oranje a meccset. „Meggyőződésem, hogy nem a Mexikó elleni találkozó lesz számunkra az utolsó a vb-n” - szögezte le a kiváló formában játszó Arjen Robben. Dirk Kuyt viszont jóval visszafogottabb: „Vigyáznunk kell a mexikóiak­ra, mert rendkívül veszélyesek. Nagyon jól futballoztak a brazi­lok ellen, mindenki láthatta, hogy erős csapattal rendelkez­nek. Egy biztos, nem vár ránk sétagalopp.” Miguel Herrera, a mexikói válogatott szövetségi kapitá­nya kiváló együttest rakott össze, amely képes a meglepe­tésre. A védelmet az egykori barcás, a 35 esztendős Rafael Márquez remekül irányítja. „Erős csapat a holland, ám mi a világ legjobbjának tartott bra­zil együttestől sem kaptunk ki. Tartunk, de nem félünk Rob- benéktől” - hangsúlyozta Mi­guel Herrera. A mexikói együt­tes 1994-től mindig bejutott a nyolcaddöntőbe, ám ott rendre kikapott. Peraltáék szeretnék megszakítani a rossz sorozatot. Favorit lett a meglepetéscsapatból Kevesen számítottak arra, hogy Costa Rica-Görögország párharc lesz a legjobb tizenhat között. A közép-amerikai válo­gatott számít a vb legkelleme­sebb meglepetésének, csoport­elsőként jutott tovább a D jelű halálcsoportból, amelyben Uruguay, Olaszország és Ang­lia szerepelt. Nem csoda, hogy a kolumbiai Jorge Luis Pinto védenceit tartják a holnapi mérkőzés esélyesének. „A vb előtt mindenki leírt bennün­ket, de most már komolyan vesznek minket. Ezúttal mi vagyunk a favoritok, de ugyanúgy kell futballoznunk, mint eddig - jelentette ki Christian Gamboa, a Costa Ri­ca-iak védője. - A görögök el­len türelmesnek kell lennünk, bízom benne, hogy előbb vagy utóbb betalálunk. ” , Fernando Santos, a hellének portugál kapitánya annak örül, hogy csapata meccsről meccsre jobban játszik. A kiállított Ka- curanisz eltiltása lejárt, így visszatér a kezdőbe. „Nincse­nek sztárjaink, hőseink, de jó csapatot alkotunk. Egymásnak segítünk, és példásan küzdünk, így nyertük meg a 2004-es Eb-t, és ennek köszönhetjük, hogy eddig eljutottunk” - nyilatkoz­ta Jorgosz Szamarasz, a Celtic csatára. (MTI, TASR, sz. z.) NYOLCADDONTO Brazília—Chile 1 m ma, 18.00, Belo Horizonte, játékvezető: Webb (angol) A várható összeállítások: Júlio César-Daniel Alves, Thiago Silva, Bravo-Isla, Medei, Jara, Mena­David Luiz, Marcelo-Fernandinho, Luiz Aránguiz, Díaz, Silva, Vidal-Alexis Gustavo-Oscar, Neymar, Hulk-Fred Sánchez, Vargas Tények és érdekességek: ■ A két csapat korábban 68 alkalommal találkozott, a mérleg 48 brazil győzelem, 13 döntetlen és 7 chilei siker. ■ Chile eddig három alkalommal jutott túl a vb csoportkörén, és mindháromszor Brazília állította meg (1962-ben az elődöntőben, 1998-ban és 2010-ben a tizenhat között). ■ A legutóbbi három vb-n Brazília úgy jutott tovább a nyolcaddöntőből, hogy gólt sem kapott. ■ Napra pontosan négy évvel ezelőtt szintén a 16 között csapott össze a két gárda, a mérkőzést akkor is Webb vezette, a brazilok Juan, Robinho és Luis Fabiano góljaival 3:0-ra nyertek. Mit mondanak a bukmékerek? • Neymar gólt lő, és Brazília a rendes játékidőben nyer: 2,50 • Brazília nem kap gólt: 2,20 • Chile jut tovább: 3,75 NYOLCADDÖNTŐ I NYOLCADDÖNTŐ NYOLCADDÖNTŐ pl* Kolumbia-Uruguay Hollandia-Mexikó! 5S Costa Rica-Görögország ma, 22.00, Rio de Janeiro, játékvezető: Kuipers (holland) A várható összeállítások: holnap, 18.00, Fortaleza, játékvezető: később jelölik ki A várható összeállítások: holnap, 22.00, Recife, játékvezető: később jelölik ki A várható összeállítások: Ospina—Zapata, Yepes, Sánchez, Zúniga, Armero-Aguilar, Cuadrado, Ibarbo, Gutiérrez-Jackson Martinez Muslera-Cáceres, Lugano, Godin, Pereira-González, Arévalo Rios, Rodriguez, Lodeiro-Forlán, Cavani Cillessen-Janmaat, Vlaar, De Vrij, Martins Indi, Blind-De Jong, De Guzmán-Sneijder-Van Persie, Robben Ochoa-Aguilar, Rodriguez, Márquez, Moreno, Layun-Herrera, Guardado, Vázquez-Dos Santos, Peralta Navas-Gamboa, Duarte, G. González, Umana, Diaz-Ruiz, Borges, Tejeda, Bolanos-Campbell Glikosz-Toroszidisz, Papasztatopulosz, Manolasz, Holebasz-Kacuranisz- Szalpingidisz, Karagunisz, Maniatisz, Szamarisz-Szamarasz Tények és érdekességek: ■ A két csapat 38-szor játszott már egymás ellen, Kolumbia 18-szor nyert, Uruguay 11-szer, kilenc meccs pedig döntetlen lett. ■ Oscar Tabarez Uruguay szövetségi kapitányaként eddig mindhá­rom alkalommal túljutott a csoportkörön: 1990-ben, 2010-ben és 2014-ben is. ■ Jósé Pekerman edzőként még nem kapott ki vb-n, mérlege hat győzelem és két döntetlen. A szakvezető 2006-ban Argentínát irányította öt meccsen, idén pedig a kolumbiaiak kispadján ül. Mit mondanak a bukmékerek? • Diego Forlán gólt lő: 3,30 • Jackson Martinez gólt lő: 2,80 • Kolumbia tizenegyesekkel lép tovább: 11,00 Tények és érdekességek: ■ A két csapat eddig hatszor játszott egymás ellen: Hollandia háromszor nyert, Mexikó kétszer, egy meccs pedig döntetlennel végződött. ■ A vb-ken eddig egyszer csaptak össze a csapatok: az 1998-as fran­ciaországi torna csoportkörében 2:2-es eredmény született. ■ A brazíliai vb legjobb védelme (Mexikó Costa Ricával és Belgium­mal együtt a legkevesebb gólt kapta, mindössze egyet) találkozik a leggólerősebb gárdával - Hollandia a csoportkor három meccsén 10 gólt szerzett. Mit mondanak a bukmékerek? • Hollandia nyer, és lesz legalább négy gól a meccsen: 6,50 • Robin van Persie gólt szerez: 2,25 • Mexikó nem kap gólt: 3,50 Tények és érdekességek: ■ A két csapat még sosem találkozott egymással. ■ Görögország először jutott túl a csoportkörön egy vb-n, Costa Rica egyszer már szerepelt a 16 között, 1990-ben Csehszlovákia búcsúztatta (1:4). ■ Costa Rica csak egy gólt kapott a csoportkörben, a görögök a továbbjutók közül a legkevesebb gólt lőtték, kettőt. • A Costa Rica-iak legnagyobb sztárja, Joel Campbell az elmúlt szezonban az Olimpiakosz csapatában játszott, négy csapattársával kerül most szembe (Manolasz, Holebasz, Maniatisz, Szamarisz). Mit mondanak a bukmékerek? • Costa Rica nyer l:0-ra: 6,00 • Görögország nyer l:0-ra: 7,00 • Mindkét csapat rúg gólt mindkét félidőben: 29,00

Next

/
Thumbnails
Contents