Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-28 / 148. szám, szombat

20 REJTVÉNYSZIGET PRESSZÓ ■ 2014. JUNIUS 28. www.ujszo.com Ki kell költöznie a cigarettafüst miatt év végéig ki kell költöznie bérelt lakásából Né­metország egyik leghíresebb do­hányosának, mert az otthonából ki­szivárgó füst zavarja a szomszédjait. Az észak-raj na-vesztfáliai tartomá­nyi fellebbviteli bíróság nagy figye­lem övezte csütörtöki ítéletében másodfokon is megerősített egy hasonló tartalmú korábbi ítéletet. A düsseldorfi bíróság szerint a 75 éves Friedhelm Adolfs, aki orszá­gos hírnévre tett szert a dohányzás szabadságáért küzdő aktivistaként, „saját lakásának elégtelen szellőzte­tése és a kiürítetlen hamutartói ré­vén nagy mértékben kitette szom­szédjait a cigarettafüstnek”. A bíróság év végéig adott haladékot az egykori házmesternek, hogy el­költözzön a lakásból, ahol négy év­tizedig lakott. A bírák szerint a ház- tulajdonos kellő türelmet tanúsított azáltal, hogy többszöri figyelmezte­tést követően, egy év után mondott fel neki azonnali hatállyal. Már az első fokú ítélet is nagy fel­tűnést keltett, mert előrevetítette, hogy a négy fal közti dohányzás szabadságának is vannak korlátái, vagyis az nem okozhat testi ártal­mat másoknak. A nem dohányzók védelméről szóló tartományi jog­szabály elfogadása után meghozott ítéletet sokan úgy értelmezték, mint az első támadást a négy fal közti dohányzás szabadsága ellen. Az esetből országos politikai ügy lett, a láncdohányos düsseldorfi férfi gyakran szerepelt olyan tün­tetéseken, amelyeken a dohányzás korlátozása ellen emeltek szót, és sok szimpatizáns pénzt is adomá­nyozott neki a perköltségekre. A düsseldorfi nyugdíjast úgy tartják számon, mint Németország máso­dik leghíresebb dohányosát Hel­mut Schmidt volt kancellár után, aki 95 évesen is napi 40 szál men­tolos cigarettát szív el, és aki kora és tekintélye folytán megengedheti magának, hogy ezt akár nyilvános fórumokon vagy a tévében tegye. Az Adolfs-ügy végére vélhetően egy szövetségi bíróság tesz majd pontot. (MTI) MEGOLDÁSOK 14. oldal: MINISKANDINÁV A szív fájdalmára mindig a nevetés a legjobb orvosság. SKANDINÁV Küldjék be a rejtvény (SIKERKÖNYV) megfejtését! 15. oldal: SKANDINÁV Ne légy már olyan kishitű! Szerintem már vagyunk akkorák, hogy mi lépjünk először! 16-17. oldal: SKANDINÁV Portugáliában, amely a felfedezések terén első a tudásban, süket fülekre leltem.. A király szemét, fülét és minden érzékszervét maga Isten tapasztotta be. 18. oldal: A VÉGÉN CSATTAN Azért, mert tolni nem tudom! AMERIKAI RAJZFILMSOROZAT Ellie, a mamut; Jégkorszak; Eddie, az oposszum. NYÁVOGOK ÉS CINCOGÓK Akit macska szült, az egeret fog. BAJBAN AZ ANYÓS Hajrá, mama! Fusson cikcakkban! ARUKONE © m W <§> $ 1 ■ a 1 i 1 1 Q a 9 I m mm ■i J ÚTVESZTŐ Találja ki, kiről van szó! 1799. április 21-én született a Bakony északi lábánál fekvő Acs- teszéren. Édesapja telkes jobbágy volt, 13 gyermeke közül csak 7 maradt életben. A kis községben, egy vályogfalú házban éltek, köz­tük a későbbi író, publicista, poli­tikus, aki zsellérként, pásztorként, cselédként robotolt. Tizenkilenc évesen takácsinasként került ki a jobbágysorból, az egészségre ártal­mas mesterséget azonban hamar otthagyta, s falujában segédtanító­nak szegődött el. Tudását tekintve ekkor még nem sokkal haladta meg diákjait, de éjjel-nappal képezte magát. A gimnáziumot 1823-tól Kecskeméten, Nyitrán és Pesten járta ki szolgadiákként, házitanítóként, majd beiratkozott a pesti filozófiai iskolába. Egyre gyakrabban került összetűzésbe a cenzorokkal. Beszélgetőkönyvét a benne szerep­lő példamondatok miatt elkoboz­ták, következő kéziratai már meg sem jelenhettek. Több arisztokrata családhoz verték fel házitanítónak, de „veszedelmes” nézetei miatt mindig elbocsátották. Ekkor már politizált is, irányregényeiben (Rényképek, Pazardi) és cikkeiben a polgári átalakulás Széchenyi- féle programját hirdette. A Pesti Hírlap 1841-es megjelenése után Kossuth Lajos mellé állt. 1843- ban Németországban adta ki és 10 eurót nyert: Zahorcsek Zoltán, Perbete csempészte haza Sajtószabad­ságról nézetei egy rabnak című röpiratát, 1846-ban megjelent Józan ész című írásában az osztály nélküli utópisztikus társadalom létrehozásának lehetőségéről értekezett. Amikor még ebben az évben le akarták tartóztatni, Horvátországba szökött, itt szüle­tett a Nép szava Isten szava című röpirata, amelyben kifejtette: a foldesurakat semmiféle kárpódás nem illeti meg a jobbágyfelszaba­dításért. A hatóságok 1847-ben akadtak nyomára, és sajtó vétség miatt Budán bírói ítélet nélkül bebörtönözték. A börtönből a pesti nép szabadította ki 1848. március 15-én. Elindította radi­kális hangvételű lapját Munkások Újsága címmel, amelyben minden kiváltság eltörlését és általános választójogot követelt, de orgánu­mát az „alkotmányos kerékvágást” szem előtt tartó forradalmi vezetés 1849 elején betiltotta. A szabadságharc bukása után halálra ítélték és jelképesen kivégezték.' O eközben a régi pesti háza alatt kialakított rejtekhelyen bujkált, itt írta a Mi a szocializmus és mi a kommu­nizmus, valamint a Mik a vörös republikánusok, és mit akarnak? című röpiratait. Csak az 1857-es általános amnesztia után jött elő, ekkor rendőri felügyelet alá került. 1860-ban a március 15-i tüntetések szervezése miatt 15 évi börtönre ítélték, a rabságból az 1867-es kiegyezéskor majdnem teljesen vakon szabadult. Látása » Korábbi rejtvényünk A Presszó 24. számában közölt rejtvényünk megfejtése: Csak emlékeztetném, Károly, azt ígérte, hogy egy wellness hétvégére hoz el. A Presszó két héttel ezelőtti számában közölt Találja ki, kiről van szó! című játékunk megfej­tése: Ronald Reagan. egy kockázatos műtét után javult. 1869- 1872 között az orosházi választókerület képviselője volt. Arany trombita címmel lapot indított és bekapcsolódott a mun­kásság szerveződésébe, megválasz­tották az Általános Munkásegylet elnökének. Az egylet vezetőivel 1870- ben szakított, képviselői mandátumának lejárta után pedig teljesen visszavonult a közélettől. Utolsó éveit nélkülözések között élte le Ekkor írt munkáiban megpróbálta bebizonyítani, hogy a magyar a legrégibb nyelv, és be­fejezte önéletrajzát. 1884. június 26-án halt meg Budapesten. A Presszó e heti számában közölt keresztrejtvény (14. old.) és/vagy a Találja ki, kiről van szó! játék sikeres megfejtői között jutalmat sorsolunk ki. Beküldési határidő: július 7. Egy szerencsés nyertesnek 10 eurót küldünk. Cím: Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 vagy gabriella.urban@ujszo.com. Megfejtéseiket SMS-ben is elküldhetik a 6663-as telefonszámra. Az SMS helyes formája: UJSZO(szóköz)megfejtés szövege ékezetek nélkül. (A 160 karakteres SMS ára 50 cent áfával. A technikai szolgáltatást az A-SMS Kft. biztosítja, kizárólag az Orange és a T-Mobile ügyfeleinek.) Kos (III. 21.—IV. 20.) Tele van energiával, és érzi, most nincs leheteden feladat az ön számára. Op­timizmusa „ragályos” lehet, ugyanis olyan emberek keresik a társaságát, akik eddig nem szívlelték. Szerelmi kapcsolatában feszültség lehet, kedvese megunta, hogy birtokolni akarja őt! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ideje kimozdulnia otthon­ról! Utazzon el valahova, akár egyedül, akár család­jával, nem fogja megbánni! Ugyanis találkozhat valaki­vel, akiről már idődén idő óta nem hallott. Kellemes hétvégét tölthetnek együtt, s később is keresik egymás társaságát. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ügy vág az esze, mint a borotva, és hajlamos kimondani olyan dolgokat is, amelyeket jobb lenne elhallgatni, legalábbis még egy ideig. Éppen ezért nem ártana, ha visszafogná magát, hogy ne aprózza fel az energiáját. Párkapcsolatukra a vita jellemző! Bak (XII. 22.-I. 20.) Amennyiben még szingli, akkor ideje, hogy valaki elcsavarja végre a fejét. Viszont ha párkapcsolat­ban él, s ennek ellenére kalandot keres, akkor komoly következményekkel kell számolnia, ugyanis kedvesének a megérzései tökéletesen működnek! Bika (IV. 21.-V. 21.) Most éppen a nyugodt, kiegyensúlyozott idősza­kában van, amikor tudja, kinek mikor mit mond­hat, s kivel hogyan kell viselkednie. Tisztában van vele, hogy csak így szerezhet támogatókat magá­nak, akik segítségével könnyebben érhet el sikert. •SSrx m Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) A szabadban töltheti a hétvégét, ezért boldognak érzi magát, és jó a hangu­lata. Sőt, még kalandba is keveredik. Annyira elengedi magát, hogy né­hány régi barátjának az ellenszenvét is kiváltja, pedig támogatásukra még szüksége lesz a későbbiekben. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Engedje el magát és szenteljen kicsit több időt a hobbijának, hogy oldja az önben felgyülemlett feszültséget. Ha már van gyermeke, akkor most boldognak érezheti magát, ugyanis olyan dolgokat visz véghez, amelyre minden szülő büszke lenne. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Szerencsés, mert nagyobb összeghez juthat, amire már nem is számított, ugyanis rég lemondott róla. A pénz jókor jött, de munka nélkül sem marad sokáig, mivel olyan lehetőségre sikerül lecsap­nia, amely miatt megszaporodnak az irigyei. ikrek (V.22.-VI. 21.) Amennyiben ideje enge­di, a nagyobb bevásárlá­sokat mostanra időzítse, sőt a pénzzel kapcsolatos ügyintézéseket és a nyaralás időpontjának a lefoglalását is. Mindezt azért, mert most kisebb az esélye annak, hogy becsapják! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Párkapcsolatát illető­en gondjai lehetnek. Partnere ismét féltékeny- ségi jeleneteivel „tarkítja” kapcsolatukat, amiből önnek kezd elege lenni. Ismét olyan problémával kell szembesülnie, amiről azt hitte, már megbeszélték és sikerült lezárniuk. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Még mielőtt elkezdené tervezni a közös jövőt szerelmével, okos dolog lenne előbb őszintén, nyíltan beszélni arról, ki mit vár a másiktól és hogyan gondolja az egészet. Ugyanis jobb mindjárt az elején tisztázni a dolgokat, mint később csalódni. Halak (II. 20.-III. 20.) Beleszerethet valakibe, aki­nek a kedvéért a családját is képes elhagyni, mert úgy étzi, ő a lelki társa. Ha ez a félrelépése nem az első, partnere nyugodt szívvel elengedi önt, ugyanis már elege van abból, hogy a csalá­di fészküket átmeneti lakhelyként használja! A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com. Rejtvény- és feladványszerkesztők: Sárdi Tibor, Szabó Ferenc. Levélcím: Új Szó - Presszó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents