Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-28 / 148. szám, szombat

PRESSZÓ ■ 2014. JÚNIUS 28. www.ujszo.com INTERJÚ 17 gedik szabadon, hogy a család többi tagjához hasonlóan elhagyja az orszá­got. Mivel Lajos bátyja Londonban telepedett le (Kossuth Lajos 1852- 59 között élt az angol fővárosban), a család úgy dönt, hogy követik őt az emigrációba. Csakhogy a súlyosan beteg édesanya, Weber Karolina út­közben, Brüsszelben meghalt. Zsu­zsanna a további költségek előterem­tésére nővéreivel együtt csipkeverő műhelyt rendez be. Közben egyre inkább elhatalmasodik rajta súlyos tüdőbaja. A következő évben, 1853- ban folytatják emigrációs vándor­lásukat, de ezúttal már az új cél: az Egyesült Államok felé. A független Magyarország első főápolónője nem sokkal az Újvilágba való érkezése után, mindössze 37 évesen, 1854. jú­nius 29-én, 160 évvel ezelőtt, hunyt el New Yorkban. Orvos történészek véleménye szerint az általa alapított és felügyelt tábo­ri kórházak magasabb színvonalon működtek és szervezettebbek voltak, mint a kor magyarországi egészség- ügyi intézményei. Ozogány Ernő tanuló­vezetők betűjele Olimpia Airlines. ri kínai uralkodói dinasztia afrikai állam ur.bporr- . kkmárka w kézjelzfl domb eleje ► durva megszólitái spurizik mutató­szócska Zongora helyett színpad V oith Ágit megfertőzte a színészi pálya? Soha nem készül­tem színésznőnek. Szüleim zongoraművésznek sze­rettek volna látni, de elképzelhető, hogy egy gyereknek milyen fáj­dalmas és unalmas tud lenni az a rengeteg gyakorlás. Tanáraim szerint tehetséges voltam, de az elhivatottság és a kitartás nagyon hiányzott hozzá. Kerek tíz éven át, öttől tizenöt éves koromig igen in­tenzíven tanultam zongorázni. Ha a szüleim nem válnak el, és ugyan­annyi időt fordítanak rám, mint korábban, talán zongoraművész is lehettem volna. A zongora utálata miatt lett szí­nész? Egyáltalán nem, inkább kerami­kus szerettem volna lenni. Mivel azonban Svájcban apácáknál nevel­kedtem, és több nyelven tanultam, ezért a külkereskedelem is vonzott. megnyugodott. Ez volt Stephanie szerepe A kaktusz virágában. Még főiskolás voltam, amikor hívtak a József Attila Színházba erre a sze­repre. Ötvennyolc éves nő szerepét kellett alakítanom, én pedig alig voltam akkor huszonegy. Aztán megbeszéltük, hogy vénkisasszony típusú figurát játszom. Ennek a darabnak köszönhe­tően estek szerelembe Bodrogi Gyulával. A csókjelenetet próbáltuk, amikor megéreztük, hogy ez már nem já­ték. így jöttünk össze. Ma már nem élünk együtt, de a legjobb barátok vagyunk. Adám fiuk kire ütött? Azt szoktam mondani, hogy min­den rossz tulajdonságot tőlünk örö­Édesanyja ismert és közkedvelt színész volt. Édesapjáról vélemé­nyem szerint keveset, vagy inkább soha semmit sem lehetett hallani. Apuka mindig is kerülte a rivalda­fényt. Katonatiszt volt. Hivatásából adódóan is rendkívül precíz és szi­gorú ember hírében állt. Van emlékezetes gyermekkori él­ménye? Van bizony, és nem is akármilyen. Ötödikes általános iskolás voltam, amikor az iskolában egy színda­rabban szerepeltem. A családom valamennyi tagja megjelent mint néző. Apám az előadás végén bol­dogan állapította meg, hogy a gye­rekből hála istennek soha nem lesz színésznő. Mondjam azt, hogy szerencsére mégis az lett? Miért döntött még­is így? Közvedenül az érettséginél dőlt el. Három helyre felvételiztem, és elsőként a Színművészeti Főisko­la értesített, hogy fölvettek. így kerültem aztán Várkonyi András osztályába. Édesanyám külön meg­kérte a felvételi bizottság tagjait, ha egy kicsit is úgy látják, hogy nem vagyok tehetséges, ne vegyenek föl. Izgult értem, megállom-e a helyem, aztán az első színpadi sikeremnél Voith Ági és párja, Döme Zsolt (A szerző felvételei) Az édesanyja Mészáros Ági. Úgy is mondhatjuk, hogy a megtes­tesült színpadi csoda. Azóta sincs olyan illúziókeltő Rozika, mint amilyent annak idején ő varázsolt a régi, szebb időket is megélt Nemzeti Színház színpadára az Úri muri című Móricz Zsigmond- darabban. Pedig van annak már közel ötven éve. Voith Ági tehát a szó szoros értelmében a csodával nőtt fel. költ. Életrevaló, komoly ember lett, bár ha egyes dolgokban az első reak­ciója nemleges is, azt mindig átgon­dolja. Velem és az apjával is meg­osztja a problémáit, mindkettőnkkel jó a kapcsolata. Örülök, hogy ilyen talpraesett szófogadó „gyerek”. Emlékszik arra, amikor édesany­ját, Mészáros Ágit először látta a színpadon? Hároméves lehettem, anyu a Szent- ivánéji álomban szerepelt. De szin­te minden darabját végignéztem, néhányat százszor is. Több szere­pének a szövegét is kívülről tudtam már. Féltékeny voltam mindig is a színházra, amely lényegében elvette az édesanyámat. Egy alkalommal a színfalak mögött belekapaszkod­tam a fellépése előtt, alig tudtak le­rángatni róla. Döbbenten néztem, amikor egy előadáson beleesett a zenekari árokba. Kificamította a lábát, de nagy lelkierővel, fájdal­mak közepette tovább játszott. Sőt amikor később fellépett, bottal sán- tikált, de bukfencezett a színpadon. Nagyon jó a memóriája. Arra is emlékszik, hogy gyerekként me­lyik darab tetszett a legjobban? A már említett Szentivánéji álom, a Ványa bácsi, de hatalmas élmény volt mindig számomra látni a Pyg- maliont, a Nők iskoláját vagy a Mirandolinát. Anyukája egy 1956-os rádiónyi­latkozata miatt évekig nem lép­hetett színpadra. Hogyan viselte ezt? Borzalmasan! Napokra, hetekre be­zárkózott a szobájába és állandóan sírt. Apámat 1948-ban nyugdíjaz­ták, anyámat 1956-tól mint szí­nésznőt „leírták”. Apámat, Voith Lajost 1956 után minden rangjá­tól megfosztották. Ezt követően a barátok is elfordultak tőlük. Ha az utcán véledenül találkoztak, át­n Sajnos ma már túlságosan is komolyan veszem az életet és a hivatásomat. mentek a másik oldalra. Anya agy­embóliát kapott, évekre kórházba került. Letiltása tíz évre szólt, majd visszatért a Nemzetibe, ahol már csak kisebb szerepeket kapott. Még ma is őrzöm egyébként apám kér­vényét a rangja visszaadásáról, ame­lyet ő sosem adott föl. Mindketten rendkívül gerinces emberek voltak. Ezt felnőttként talán még jobban becsülöm bennük, hiszen akkor gyermekként föl nem foghattam. Többnyire vidám szerepeket ala­kít. Ön alkatilag ilyen? Ki tudja? Nem mondhatnám, hogy fene vidám ember vagyok. Sajnos ma már túlságosan is komolyan ve­szem az életet és a hivatásomat. Megbánta, hogy színész lett? Játszani próbálok, hogy el tudjam viselni a valóságot. Most érzem át igazán édesanyám helyzetét, mit je­lenthetett neki, hogy fiatalon szám­űzték a színpadról. Lehet a játékot nem komolyan venni? Édesanyám sorsa gyerekkorom óta kísért. Ö volt az, aki abban a bizo­nyos nyilatkozatában azt mondta, hogy addig nem lép a színpadra, amíg ki nem mennek az oroszok. Én nem adom meg magam, igyek­szem ádépni a fájdalmakon, kudar­cokon, keserűségeken. Albert József

Next

/
Thumbnails
Contents