Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-28 / 148. szám, szombat
14 SZTÁRVILÁG KÜLDJÉK BE „SIKERKÖNYV" REJTVÉNY ES/VAGY A „TALÁLJA KI, KIRŐL VAN SZÓ!" JÁTÉK MEGFEJTÉSÉT! www.ujszo.com Sting, a Police együttes egykori frontembere már nemcsak apa, hanem nagyapa is. Hét háza van Nagy-Britanniában, Olaszországban és az Egyesült Államokban, több mint százmillió lemezét vették meg, de ma is mintegy száz embert tart el, fizeti mások mellett az együttesét, a személyzetét, az ügyvédeket. (Fotó: sita/ap) Sting nem hagy vagyont a gyermekeire 62 esztendős Sting kijelentette, hogy nem hagy vagyont hat gyermekére, amije van, azt feléli, az utódainak pedig meg kell dolgozniuk a saját jövőjükért. A világ egyik legsikeresebb rockzenésze, akinek jelenleg 180 millió font a becsült vagyona, a Daily Mail című brit napilapban beszélt arról, hogy két házasságából született, 18 és 37 év közötti három fiának és három lányának maguknak kell kitaposniuk az utat, hogy megéljenek. „Megmondtam nekik, hogy nem marad túl sok pénz utánam, mert elköltjük. Egy csomó kötelezettséget vállaltunk. Ami befolyik, azt el is költjük, és nem sok marad” - mesélte el őszintén a lapnak. Hozzátette, hogy egyébként sem akarja őket „vagyonkezelő alapokhoz kötni”. Dolgozniuk kell — mondta gyerekeiről, de azt is megjegyezte, hogy ennek ők is tudatában vannak, és nagyon ritkán kérnek tőle bármit, amit ő nagyra értékel. Persze, ha bajba kerülnének, akkor segítene rajtuk, de eddig még nem került sor ilyesmire. „Olyan a munkamoráljuk, hogy a saját erejükből akarják vinni valamire” - fűzte hozzá. Sting szegény munkáscsaládból származik, anyja fodrász, apja pedig tejesember volt. Az interjúban 27 évvel a halála után is megindultan emlékezett meg apjáról. Sting kitért az októberben a Broadway-n debütáló The Last Ship című zenés darabjára is, amelyben apjával való, nem felhődén viszonyát elevenítette fel. Mint mondta, örülne, ha majd Londonban is műsorra tűznék. (MTI) MINISKANDI JOAN AI KIN GONtíOIATA 2 mártír középkori olasz prézambiai autójeí sífutás részel aKáma mellékfolyója oka-...; valódi indítéka S eső utáni dagonya 1 ■▼■■■ 1 "▼ .... —V---7 nátrium ► norvőböl ► becézett Levente ármánykodtk 1L ▼ iratköteg ► maga titán húz alul ► kínai súlyegység ► kiloAjka cent- truma! ► nyom szélei! ► sertés Kedvelt húsresze ► ▼ libahang színmű ► pirosodik az alma ► ,,tíiefdas alakmé” szerzője ► * számos négerek gyúlése ► griz római S ► * ▼ 1 brazil szövetségi állam M Ul László. becézve sptolyó ► ▼ izraeli tegKég ► |oj| kolt Ölesen operator v. (István) 1 ► eme alattomos o ▼ ▼ jotekonykodik ► ♦ ebbe az irányba ► rizsszem! ► oxigén kötőszó 3 ▼ ▼ ..... Ben Stiller régész szeretett volna lenni X T erekkorában réš Y y gész szeretett vol- % "TT \ / na lenni, aztán j mégis a filmezés J mellett kötelezte el magát—mesélte el a 48 esztendős Ben Stiller, akinek újabb éjszakai múzeumi kalandja decemberben kerül a mozikba. „Szinte a múzeumban nőttem fel” - mondta egy német televíziós csatornának nyilatkozva. Hozzáfűzte, hogy a történelemórák lenyűgözték, de elég rossz diák volt, és nem akart hosszú éveket tanulással tölteni. „Tizenkét éves koromban aztán megnéztem A cápát, és nyomban tudtam, hogy színész leszek” - mondta. A filmsztár Éjszaka a múzeumban című filmsorozatának harmadik része decemberben kerül a mozikba. A Secret of the Tomb (A sir titka) című epizódot ismét Shawn Levy, a 2006-ban és 2009-ben bemutatott előző két rész rendezője készíti. Stiller megint a múzeumi őrt alakítja, akinek éjszakai műszakja alatt a kiállítás megtelik élettel. A helyszín ezúttal a londoni British Museum lesz. A film történetét titokban tartják, de annyi bizonyos, hogy fontos szerephez jut a Ben Kingsley által játszott, életre kelt egyiptomi fáraó. (MTI) ▲ Az Éjszaka a múzeumban című, 2006-ban bemutatott film egyik jelenetében ◄ Ben Stiller, felesége, a szintén színésznő Christine Taylor és lányuk, Ella Olivia Stiller (Fotók: SITA/AP)