Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-25 / 145. szám, szerda

16 DlGlTÁLlA ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 25. www.ujszo.com Komolyan vehető források állítják, idén két különböző méretben jön az iPhone, és mind a kettő nagyobb lesz, mint a legutóbbi modellek Minden, amit tudni akart az iPhone 6-ról Az Apple ugyan feleannyi telefont ad el, mint a nagy vetélytárs Samsung, de ezzel ugyanannyi bevételt és kétszer annyi profitot gene­rál, mint a koreaiak (Képarchívum) Itt a nyár, ez pedig az okostelefonok világában megszokott menetrend szerint azt jelenti, hogy a Samsung Galaxy S aktuá­lis éves kiadása már meg­jelent, az internet népe pedig teljes lendülettel vetheti bele magát a ta­lálgatásba, hogy mivel fog erre válaszolni ősszel az Apple, milyen lesz az idei iPhone-modell. Ez már a nyolcadik generá­ció a telefonból, a neve szinte teljesen biztosan iPhone 6 lesz. De mit le­het tudni róla? INDEX-HÍR Az, hogy az iPhone 6-tal az Apple-nek muszáj nagyot vil­lantania, mert már nagyon a nyakára nőtt a konkurencia, nem egy kimondott újdonság, ez megy már legalább 2-3 éve. A cég azóta sorra erőszakolja meg a Steve Jobs által lefekte­tett alapelveket, először az iPhone 5-tel megnövelte a mé­retet (Jobs szerint a képátló 3,5 hüvelyknek rendeltetett az idők végezetéig), tavaly pedig azt is elkövette, hogy két verziót adott ki a telefonból, és a fekete­fehér sablont is eldobta, színes műanyaggal az olcsó 5C-ben és ízléstelen aranyszínnel az 5S- ben. Akárhogy is, a dolog működik: az Apple ugyan fele­annyi telefont ad el, mint a nagy vetélytárs Samsung, de ezzel ugyanannyi bevételt és kétszer annyi profitot generál, mint a koreaiak. És bár az idei modell­ről szokás szerint hivatalosan semmit nem lehet tudni, a köz­vélemény-kutatások azt mutat­ják, hogy látatlanban is elsöprő az érdeklődés utána, még iPho- ne-mércével mérve is. Hát ak­kor lássuk, mi lesz az almás lógó mögött idén. A méret a lényeg Sok irányból, komolyan ve­hető forrásokból megerősített hír, hogy idén két különböző méretben jön az iPhone, és mind a kettő nagyobb lesz, mint a legutóbbi modellek. A kicsit 4,7, a nagyot 5,5 hüvelykes képátlójúnak várják a jól érte­sültek, vagyis az iPhone rövid úton a legkisebből a legnagyob­bé válik a csúcskategóriás mobi- lokközött (a jelenlegi élmezőny a Galaxy S5-től a HTC One M8- on át az LG G2-ig és a Nexus 5-ig 5 hüvelykkörül játszik). A képernyő méretéből adó­dik is a következő fontos kérdés, a felbontás. Amióta az Apple marketingesei kitalálták a sok­szoros Arany Bullshit díjas reti­nafelbontás kifejezést, a cég kí­nosan ügyel arra, hogy az iPho- ne-oknak legyen a legszebb és legmenőbb kijelzője. Mármint marketingvonalon, mert a szá­mok azt mutatják, hogy bizony itt is elhúzott a konkurencia az Apple mellett. A cég az iPhone 4 óta, vagyis négy éve 326 ppi (pixel per inch, egy hüvelykre jutó képpontok száma, a kép­minőséggel úgy-ahogy ará­nyos) pixelsűrűséggel dolgozik, miközben a vetélytársak már bőven 400 fölé mentek - sőt, a most bemutatott új LG-csúcste- lefon, a G3 már 500 feletti ér­tékkelvillog. Az új iPhone-nál tehát mu­száj a felbontáson nagyobbat emelni, mint a képernyőméret növekedése indokolná, mind­ezt úgy, hogy megmaradjon a 16:9-es képarány is, a régi fel­bontásra tervezett appok se nézzenek ki rosszul, és lehető­leg valami HD-szabványnak is megfeleljen a képernyő, hogy ne torzuljanak a HD-videók. Na, ez így mind egyszerre konkré­tan lehetetlen. A hírek szerint az Apple megoldása az, hogy min­den elvárásnak megpróbál majdnem megfelelni, és az egé­szen egyedi 960x1704 pixeles felbontással dobja piacra az új telefonokat. Ez pixelsűrűség­ben a kisebb képernyőnél 416, a nagyobbnál 356 ppi-t jelent, nyers felbontásban majdnem full HD-t, viszont az előző gene­rációhoz képest a képpontok száma mindkét irányban pont a másfélszeresére emelkedik, az arányok megmaradnak, a régi alkalmazások nem fognak na­gyon bénán festeni. Persze ak­kor is újra fogja rajzolni minden fejlesztő a sajátját, hiszen a na­gyobb méretek új lehetőségeket hoznak, például rögtön ké­nyelmesen elfér öt sor ikon is a képernyőn az eddigi négy he­lyett. Mennyi az annyi? Az iPhone finoman szólva so­sem arról volt híres, hogy külö­nösebben olcsó lenne. Az iPho­ne 6 nagyobb kijelzője (ami egy telefon esetén messze a legdrá­gább alkatrész), és a felhasznált új, és drága anyagok, a zafír­üveg, a Liquidmetal-ötvözet, egyaránt arra mutatnak, hogy magasabb lesz az induló ár, mint az 5S-é volt. Simán meg­húzhatja az áremelést az Apple, elvégre a Galaxy S-sorozat már egy árkategóriában játszik az iPhone-nal, és azzal, ha megint kicsit drágább lenne az almás telefon, csak helyreállna a világ rendje. Elemzők 50-100 dollá­ros emelést tartanak reálisnak. Mit jelent ez? Az 5S ma kártya­függetlenül 650-850 dollár kö­zött megy, ez Szlovákiában várhatóan ugyanennyi euró lesz. 50-100 dolláros emelés arányosan 50-100 euró plusz jelentene ehhez. Persze nyilván lesznek mindenféle hűség- nyilatkozatos megoldások is, ahol még többet fizet az ember, csak havi bontásban. Na de hogy fog már ránézésre kitűnni a tömegből az iPhone 6, ha a kijelzője legalábbis nem körözi le a konkurenciát? Na, itt kezdenek nagyobbakat szólni az Apple friss ötletei. Először is az, hogy miből lesz a telefon. Azt beszélik, az új telefon folyé­kony fémből, vagyis a Liquid- metal nevű ötvözetből lesz. Ez annyira terminátorosan, sci-fi- sen hangzik, hogy alighanem kórusban zokog a gyönyörűségtől az egész mar­ketinges divízió Cupertinóban. Hűtsük le a kedélyeket: a folyé­kony fém valójában abszolút nem folyékony, a nevét onnan kapta, hogy egészen puha az érintése. Egyébként van benne alumínium, titán, réz, nikkel, meg még pár egyéb fém, a kü­lönlegességét pedig az adja, hogy nem kristályszerkezetben élül fel, mint a fémek szoktak ál­talában, hanem olyan amorf a struktúrája, mint az üvegé. Eb­ből adódóan nagyon erős, de könnyű, nem korrodálódik, ne­hezen karcolódik és kopik. Per­sze drága, de hát az mikor za­varta utoljára az Apple-t. És hogy még menőbb legyen az egész, a folyékony fém ház­hoz zafírüveg képernyő dukál. Amiben meglepő módon tény­leg zafír van. Oké, szintetikus zafírkristály, de akkor is. Ez pe­dig nem csak azért jó, mert állati menő módon hangzik, hogy a telefonunk konkrétan drágakő­ből van, és éppen csak kicsit csúsztatunk vele. A zafírt kicsit tudományosabban úgy hívjuk, korundkristály, ha krómmal van szennyezve, akkor piros színű és rubinnak nevezi a köz­nyelv, ha bármi mással, akkor zafír, és vagy átlátszó, vagy kék, vagy zöld. A zafírüvegbe persze az átlátszó verzió kerül, aminek fő tulajdonsága, hogy nagyon kemény. Annyira, hogy a tiszta zafírt gyakorlatilag csak a gyé­mánt karcolja meg. Egy telefont persze ilyesmi aránylag ritkán fenyeget, de ha ilyen kínzást ki­bír, az már bőven jó. A zafírüvegről még azt kell tudni, hogy jóval nehezebb, mint az iPhone-oknál most használt Gorilla Glass, és drá­gább is. És az Apple a hírek sze­rint iszonyú mennyiséget vásá­rolt fel belőle az elmúlt hóna­pokban. Mi van a dobozban? Az Apple eddig minden iPhone-generációt új pro­cesszorral küldött harcba, ez így lesz idén is, és az A8-as várható­an ugyanúgy kb. 30%-kal lesz erősebb a tavalyi A7-nél, mint ahogy az volt erősebb a tavaly- előtti A6-nál. Annál érdeke­sebb, hogy a processzort a Sam­sung helyett a tajvani TSMC gyártja majd. Ezzel megszűnik az a vicces helyzet, hogy a két cég egymás legnagyobb konku­rense az okostelefonok piacán, sokmilliárdos perekkel támad­ják egymást a bíróságokon - és közben az Apple csúcstelefon­jához a Samsung gyártja a köz­ponti processzort. Az A8-as egyébként négymagos lesz és 64 bites, és lesz benne egy külön négymagos processzor is kizá­rólag grafikai feladatokra. A pletykák szerint a processzor (és az akkumulátor) fő erénye az lesz, hogy vékonyabb lesz az eddigieknél (a nagyobb képer­nyő miatt egyébként is több hely van a telefonban az alkat­részeknek), így a telefon az ed­digi 7,6 milliméternél jóval vé­konyabb lehet, akár 6 mm alá is kerülhet. Ha már előkerült az akkumu­látor, érkeztek kósza hírek ve­zeték nélküli töltésről (ideje lenne a Nokia, az LG és a HTC után), de még érdekesebb az a technológia, ami egy perc alatt nulláról 100%-ra töltést ígér, és túllép azon a jelenségen is, hogy a töltés sebessége és hatékony­sága egyre lassul (az első 80% gyorsabban megy bele a tele­fonba, mint az utolsó 20). Saj­nos ezt csak 2016-2017 körül várhatjuk kereskedelmi forga­lomba kerülő kütyükben. Vi­szont sok forrás írja azt, hogy gond van az akkumulátorok gyártásával, így előfordulhat az is, hogy a szokásos őszi szezon­ban csak a kisebbik iPhone 6-verzió jön ki, a péklapátra (amihez erősebb aksi kell) pe­dig egészen karácsonyig várni kell. Mióta az emberek leszoktak a digitális kamerákról, és a tele­fonjukkal fényképeznek, köz­ponti kérdés az új okostelefo­nokba kerülő kamera minősége is. Ahogy a fényképezőgépek­nél pár éve, úgy itt is dúl a me- gapixel-háború, amiből az App­le igyekszik kimaradni, és ma­rad a 8 megánál (más források szerint 10-re emel), annak elle­nére, hogy a Galaxy S5 már 16 megapixelnél jár, nem is be­szélve a Nokia Lumia 1020 41 megapixeles szörnyetegéről. Ehelyett képstabilizátorról, f/1.8 rekesznyílásról és hason­lókról szól a fáma. És a lényeg, a NAGY TITOK A cikkben csak a több, arány­lag hiteles forrásból megerősí­tett híreket állítottuk össze, de természetesen akadnak egé­szen vad, a valóságtól elrugasz­kodott, ám éppen ezért igen szórakoztató pletykák is az iPhone 6 körül. A kedvenceink a 3D-s szkennelésre alkalmas szonár, a hajlítható képernyő, és a hőmérsékletet, nyomást, páratartalmat mérő szuper­szenzor. Az az eddigiekből már lát­szik, hogy az iPhone 6 nagyjá­ból folytatja az eddigi hagyo­mányokat: kicsit erősebb, kicsit szebb, kicsit nagyobb, kicsit többet tud. Ez elég lehet a szo­kásos méretű sikerhez, több tízmilliós eladáshoz, és az App­le kincstárának újabb milliár- dokkal való hizlalásához. Csak éppen nem az a forradalom, amire mindenki vár a cégtől, és aminek igazából már tavaly lett volna az ideje: 2004-ben rob­bantak be az iPod eladásai, há­rom évre rájött az iPhone, még három év múlva az iPad, újabb három év múlva pedig 2013 lett, és nem történt semmi. Vagy mégis, csak nem vettük észre. A tavalyi iPhone-generá- cióban ugye megjelent a Touch ID ujjlenyomat-olvasó, és az ideiben elvileg már lesz NFC is (éppen ideje, kb. 2011 óta alap az androidos telefonokban). És mindehhez az Apple-nek van 800 millió regisztrált iTunes- felhasználója, a túlnyomó több­ségüknél a hozzáféréshez kö­tött bankkártya adatokkal. Ahogy erre több elemző rámu­tat, ebből a három tényezőből egyenesen következik egy szin­te tökéletes mobil fizetési rend­szer. A telefon egy duplán lo­pásbiztos bankkártyává válto­zik, ahol a kártyaszám vagy akár maga a telefon hiába kerül illetéktelen kezekbe, az ujjle- nyomatos azonosítás miatt sen­ki nem fér a pénzünkhöz. Az iTunes önmagában is ha­talmas biznisz, mostanában 16 milliárd dollár forgalmat ge­nerál, és 20 százalékot nő évente. Ha egy önálló cég mu­tatna fel ilyen számokat, a fél világ róla beszélne, csak hát az Apple esetében ez eltűnik a még brutálisabb összegek mel­lett. Ha az iPhone mobil fize­tési platformmá válna, online semmi perc alatt lenyomná a Paypalt - csak a paypalos fize­tési lehetőség ikonja mellé kel­lene a weboldalakra egy iPho- ne-nal fizetek lehetőség is, az ember leokézza a telefonon az összeget, lehúzza az ujjlenyo­matát és kész is. És ugyanez működhet offline is, az NFC- kapcsolaton át, nem kell se kár­tyaolvasó terminál, se PIN-kód, és félelem, hogy mi van, ha épp most nyúlják le a kártyaadata­inkat. Ahhoz, hogy az Apple ti­tokban világhódító globális mobilfizetési platformot épít­sen az iPhone-ra, és aztán a jó ég tudja, mennyi pénzt keres­sen a tranzakciókból lecsípett jutalékokkal, tulajdonképpen már csak annyi kell, hogy jó sokat adjon el az iPhone 6-ból, meg majd az utódaiból. Abból ítélve, hogy a premier­re, plusz a karácsonyi szezon­ra a cég 90 millió darabos készlettel készül, nem kell nagy bátorság kijelenteni: pontosan ez a tervük.

Next

/
Thumbnails
Contents