Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-18 / 139. szám, szerda
9. oldal CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2014. június 18., szerda Az elavult projektet aktualizálni kellett, több módosításra is szükség volt az építésnél Finiseinek a galántai múzeum felújításával Galánta. Tavaly márciusban kezdték a galántai Honismereti Múzeum felújítását és átépítését. Még mindig nem végezték el a munkát, jóllehet a terv alapján tavaly novemberben be kellett volna fejezni. BARTALOS ÉVA A munka nagy része már elkészült, már csak a berendezés hiányzik és néhány benti teendő akad még, a bútorok elhelyezése és a műszaki berendezések beszerelése - tájékoztatta lapunkat Keppert József, a múzeum igazgatója. A pályázaton elnyert összeg kevésnek bizonyult a munkákra. „A pénz olyan kevés volt, hogy nem készülhetett el a teljes projekt” - nyilatkozta az igazgató. Hozzátette, május végén új szerződést kötött a múzeum fenntartója - a Nagyszombat megyei önkormányzat - és a kivitelező. „A pályázaton 600 000 eurót nyertünk a felújításra, most a 120 000 euró értékű többlet- munkára kötöttek szerződést” - pontosította Keppert József. A pénzhiány miatt egy időre csaknem leállt az építkezés. Néhány elem kimarad a projektből. Az igazgató szerint az egyik legnagyobb hiányosság, hogy nem lesz befedve az udvar. Máshol csak kisebb változtatásokat hajtottak végre, ezzel takarítottak meg pénzt. „Nekünk az a legfontosabb, hogy az emeleten körbejárható a tér és variálhatjuk a kiállítási területeket. Ez lényeges javulás. Lent konzerválóműhelyt alakítottunk ki” - beszélt az újításokról Keppert Az emeleten körbejárható a tér, az udvar befedésére nem jutott pénz (A szerző felvételei' József. A múzeumnak továbbra sincs raktára. A teljes gyűjtemény - több mint 22 000 tárgy - tárolására legalább 1200 négyzetméteres helyiség kellene. A műszaki megoldásoknak köszönhetően egy korszerű múzeumot alakítanak ki a járási székhelyen. Az emeleten könyvtár és közösségi helyiség is lesz internet-hozzáféréssel. A projekt másik hiányossága, hogy nem tartalmazza az új parkolóhelyek építését. Emiatt a parkolóra külön versenypályázatot kell kiírni, a parkolót külön kell megépíteni. A jelenlegi állás szerint őszre befejeződik a rekonstrukció. A múzeum munkatársai már év elejétől készülnek a nyitókiállításra, amelyen a gyűjtemény legértékesebb darabjait mutatják be a közönségnek. A múzeum mögötti parkoló építésére külön versenypályázatot kell kiírni Nyáron csak éjjel zárják a parkot. Korábban vandálok garázdálkodtak a díszkertben, ezért van szükség az óvintézkedésre. (A szerző felvétele) Csak a játszótér környékén szabad a fűre lépni A szenciek a park miatt panaszkodnak BARTALOS ÉVA Szene. Néhány éve rekonstruálták a kertmozit a városban, a fejlesztéssel együtt pihenőparkot alakítottak ki az amfiteátrumnál. A lakosok szerint korán zárják a park kapuit, a közösségi portálon panaszkodtak. Az egyik felhasználó szerint péntek este hétkor elküldték őket a parkból. „Egyikünk sem tudta, hogy már hétkor zárnak. Ilyen szép estét többen kint akartunk eltölteni” - olvasható a bejegyzésben. Martina Os- tatníková, a város szóvivője úgy tájékoztatott, nyáron csak éjjelre zárják be a parkot. ,A nyári időszakban csak azután, hogy befejeződött a vetítés a szabadtéri moziban” - folytatta a szóvivő. Júniustól augusztusig csak a kertmoziban vetítenek, június 15-ig este kilenckor kezdődik a filmvetítés, 15-e után este fél tízkor. A szóvivő hozzátette, korábban vandálok rongálták meg a berendezést és a növényeket, ezért van szükség az óvintézkedésre. „A területen a városi rendőrök is rendszeresen járőröznek, de nem lehetnek ott a nap 24 órájában, ezért választottuk ezt a megoldást. A város érdeke az, hogy a gyerekeknek biztonságos játszótér, a felnőtteknek pihenőzóna legyen a parkban” - folytatta Ostatníková. A parkban egész napos szolgálat működik, locsolják a növényeket, nyírják a pázsitot. A díszkertben tilos kutyákat sétáltatni. Ezzel a lakosok is egyetértenek. „Ez az egyetlen hely a városban, ahol nem kell kutyagumitól tartani” - írta egy szenei lakos. A lakosok azt is kifogásolták, hogy a park nagy részén a fűre lépni tilos. Martina Ostatníko- vától megtudtuk, a játszótéren és környékén használhatják a lakók a pázsitot, a park másik felén azonban tilos a füvön sétálni. ,A tilalom a park másik felét érinti, amely pihenésre szolgál, itt virágágyások vannak” - indokolta a korlátozást a szóvivő. Váš najbližší internet www.slovanet.sk RE140360