Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-18 / 139. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 18. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Újabb reformokra lesz szükség ahhoz, hogy ne nőjön nagyobb mértékben Szlovákia adóssága csökkentsétek az adót A Nemzetközi Valutaalap szakemberei az elmúlt két hétben felmérték Szlovákia gazdasági lehetőségeit (Képarchívum) 3,6 milliárdos pluszt jelentene Szlovákiának Transzatlanti piacnyitás ÖSSZEFOGLALÓ IMF: ne Pozsony/Budapest. Szlovákiának nem szabadna csökkentenie az áfakulcsot-ajánlja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tegnap közzétett jelentésében, amely szerint a Fico-kabi- net részéről a kiadások lefaragása szempontjából már nem várhatók csodák. Az IMF nem bánt kesztyűs kézzel Magyarországgal sem. E hónapban megjelent országjelentése szerint az ország gazdasága az uniós átlagot is csak 55 év múlva érheti el. ÖSSZEFOGLALÓ A Fico-kabinet mozgástere a kiadási oldalon erősen korlátozott - állítják az IMF szakértői, akik szerint a kormánynak épp ezért a bevételek növelésére kellene összpontosítania. Az IMF ellenőrei az elmúlt két hétben vizsgálták meg a szlovák gazdaság lehetőségeit, az erről szóló jelentést pedig tegnap tették közzé. Szokatlan ajánlás Az IMF ezúttal egy tőle szokatlan lépésre buzdítja Szlovákiát, hiszen a szervezet többnyire a neoliberális gazdaságpolitikát próbálja meg érvényre juttatni, ami általában az adók csökkentését és a szociális kiadások drasztikus lefaragását jelenti. Szlovákiának ezúttal azonban azt ajánlja, hogy tegyen meg mindent a 20 százalékos áfakulcs fenntartásáért. James John, az IMF-misszió vezetője szerint az általános forgalmi adó a bevételekszempont- jából az egyik leghatékonyabb adónem. Ha Szlovákia az adókulcsot 20-ról 19 százalékra csökkentené, a bevételi oldalon a bruttó hazai termék 0,3 százalékának megfelelő lyuk keletkezne. „A kormánynak ezt máshonnan kellene előteremtenie, ellenkező esetben kénytelen lesz csökkenteni a kiadásokat” - vallja John. A jelenleg hatályos törvények szerint azonban az áfakulcs automatikusan 19 százalékra esik vissza, ha az állam- háztartási hiány a GDP 3 százaléka alá csökken. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat már tavasszal jelezte, hogy Szlovákia ez utóbbi feltételt tavaly teljesítette. A Fico-kabinet most abban reménykedik, hogy az Eurostat őszi jelentése - amely szigorúbb feltételek alapján bírálja el az egyes országokat- ezt megcáfolja. „Szlovákia számára az októberi jelentés lesz a mérvadó” - nyilatkozta tegnap Peter Kažimír pénzügyminiszter. Az IMF szerint a szlovák kormánynak sikerült növelnie az adóbehajtás hatékonyságát, fel kellene azonban gyorsítania az új típusú ingatlanadó bevezetését, amely az ingatlan értéke alapján határozná meg az adó nagyságát. James John ezzel párhuzamosan a privatizáció folytatására buzdította a baloldali kormányt, szerinte ugyanis ennek köszönhetően hatékonyabban lehetne csökkenteni az államadósságot, és el lehetne kerülni a szociális célokra fordított kiadások drasztikus csökkentését. A bevételek növelésére az IMF szerint már csak azért is szüksége lenne az országnak, mivel a gazdasági növekedés felgyorsítása jelentős infrastrukturális beruházásokat igényel, és nagyobb forrásokat kellene átcsoportosítani a továbbra is rendkívül magas munkanélküliség csökkentésére. Ez utóbbira a jelenleginél nagyobb mértékben vehetné igénybe az ország az uniós támogatásokat. Újabb reformokra lesz szükség Az IMF ugyan megdicsérte Szlovákiát azért, hogy az állam- háztartási hiány csökkentésének köszönhetően nemrég kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, James John szerint azonban újabb reformokra lesz szükség ahhoz, hogy az elkövetkező időszakban ne nőjenek nagyobb mértékben az ország tartozásai. Az IMF az idei évre Szlovákia számára 2,4%-os gazdasági növekedést jósol, ugyanakkorát, mint amire a kormány is számít. Esélytelen a magyar felzárkózás Bár sokak szemében az idei első negyedéves magyar GDP- adat reménykeltő lehet, az e havi IMF-jelentés gyorsan kiábrándítja azokat, akik a növekedési fordulatot látják egy negyedévnek a kedvezőbb adatából. A Nemzetközi Valutaalap számításai szerint az átlagos növekedési ütem 1,75 százalék lehet, amely azt jelenti, hogy a mostani EU-átlagot 2069-re érné be Magyarország. Az IMF szerint az Orbán-kormánynak a költségvetést teljesen át kellene alakítani: a felesleges kiadásokon lehetne faragni, miközben a gazdaságot torzító magas adókulcsokat mérsékelni kellene. A fehéredésre magasabb hangsúlyt kell fektetni (a fekete gazdaság mértéke a GDP 25%-a körül lehet!). Pénznyelő közmunka Az IMF szepnt a magyar kormányzati programoknak nincs igazi hatásuk, elsősorban ez a munkaerőpiacon érzékelhető. Bár a közmunka miatt a foglalkoztatási ráta emelkedett az elmúlt négy évben, a közmunkásoknak alig van lehetőségük továbbfejlődni, alig L3 százalékuk talál a versenyszférában munkát, és az is a legalacsonyabb pozíciókra vonatkozik. Nincs igazi továbbképzési lehetőség, így a közmunka elsősorban egy rejtett szociális támogatásnak minősíthető. A közmunkára ráadásul nagyon sok költségvetési forrás megy el, amelyet sokkal okosabban is fel lehetne használni, (mi, TASR, MTI) Pozsony. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti transzatlanti szabadkereskedelmi övezet mielőbbi létrehozása jelentős lökést adhatna a szlovák gazdaságnak - állítja Róbert Kičina, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) igazgatója. Ha létrejönne a világ hazai össztermékének (GDP) a felét, évente csaknem 1 ezer milliárd dollárnyi áru és szolgáltatás értékesítését lebonyolító övezet, Kičina szerint a szlovák bruttó hazai termék 3,96-4,22%-kal nőhetne. Csak összehasonlításképp, tavaly 0,9%-kal nőtt a szlovák gazdaság. Ezzel párhuzamosan több mint 2,5%-kal nőhet a hazai cégek bevétele, a külkereskedelem pedig 3%-kal bővülhet. Mindez jelentős hatással lehetne a munkanélküliségre is. A PÁS szerint a transzatlanti piacnyitásnak köszönhetően csaknem 28 ezer új munkahelyet lehetne létrehozni, az övezet így nagyjából 3,6 milliárd eu- rós pluszt jelentene a szlovák gazdaságnak, (mi, SITA) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Hamarosan jön akoszovói dárdán Pristina. Saját pénz bevezetésére készül Koszovó, így hamarosan az eddig használt euró helyett dardannal lehet majd fizetni a balkáni országban -jelentette be Bedri Hamza, a koszovói központi bank elnöke. Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el. Pristina máig sem vezetett be saját valutát. Az 1999-es jugoszláviai NATO-csapások után ideiglenes ENSZ-igazgatás alá helyezett területen az év szeptemberében a jugoszláv dinár helyett a német márka lett a hivatalos fizetőeszköz. Később a márkát felváltotta az euró. Többször is felmerült, hogy az országban az albán leket vagy a szerb dinárt használhatnák hivatalos fizetőeszközként, eddig azonban egyik ötlet sem valósult meg a gyakorlatban. A lehetséges új valuta, a dárdán neve Koszovó területének ókori nevére, Dardaniára utal. (MTI) Angol font Cseh korona Horvát kuna Japán jen Kanadai dollár AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK ÁRFOLYAM VALUTA 0,7994 27,445 7,5770 138,40 1,4742 Lengyel zloty Magyar forint Román lej Svájci frank USA-dollár 4,1371 307,34 4,4015 1,2188 1,3568 1 VÉTEL - ELADÁS 1 BANK 1 DOLLÁR j CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,40-1,31 28,25-26,61 320,47-292,87 OTP Bank 1,42-1,30 28,65-26,23 320,38-293,38 Postabank 1,40-1,31 28,40-26,48Szí. Takarékpénztár 1,40-1,31 28,18-26,61 320,51-292,90 Tatra banka 1,40-1,32 28,26-26,62 319,06-294,82 ČSOB 1,39-1,32 28,14-26,74Általános Hitelbank 1,40-1,31 28,26-26,62 321,57-293,87 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A versenyhivatal 100 ezer eurós jutalmat ígér Fizetett besúgókat keresnek ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Fizetett besúgókat keres a szlovák versenyhivatal. Ajúlius elsejétől életbe lépő szabályok szerint a kartellgyanús eseteket bejelentő magánszemélyek is pénzbeli jutalomban részesülhetnek. Ha a bejelentés alapján sikerül bebizonyítani, hogy a konkurens cégek - a magasabb árak és profit érdekében - korlátozták az egymás közötti versenyt, a bejelentő a szabályok ellen vétő cégek által kifizetett büntetés 1 százalékának megfelelőjutalomban részesül. Ajutalom azonban nem haladhatja meg a 100 ezer eurót. Ha a büntetést nem sikerül behajtani, a bejelentő az eredetileg járó összeg felére tarthat igényt, legfeljebb azonban 10 ezer euróra. Radoslav Tóth, a versenyhivatal alelnöke szerint a bejelentőknek biztosítják az anonimitást, vagyis azoknak sem kellene félniük, akik a saját munkáltatójukról (Képarchívum) adnak át információkat. „Célunk a legsúlyosabb esetek feltárása” - vallja Tóth, aki szerint hasonló bejelentési program működik Nagy-Britanniában és Magyar- országon is. Tóth szerint a cégek egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, a kartellgyanús eseteket így egyre nehezebb kiszűrni. A jövő hónapban induló programmal ezért elsősorban a kartellező cégek alkalmazottainak a bejelentéseire számítanak. (mi, TASR) EXPO Milánó 2015 Szlovákia és a világkiállítás Pozsony. A 2015. május 1. és október 31. közötti milánói világkiállításon Szlovákia 1010 négyzetméteren mutatkozik be, egyszerre bemutatva az ország hagyományait, építészetét, kultúráját és szépségeit - mindezt természetes anyagok felhasználásával és egy kis vízimalom üzemeltetésével tálalja. Martin Pollák, az EXPO Milánó 2015 szlovák vezérképviselője közölte, a szlovák pavilon Japán, az USA és Németország pavilonja közelében lesz, ezért a 3,9 millió eurós ráfordítás révén akár közel 2 millió látogató is betérhet a Karol Kál- lay által tervezett érdekes kivitelezésű épületbe. A nagyobb országok 3000-4000 négyzetméteres pavilonokban mutatkoznak be. A milánói világkiállítás fő témája: élelem a bolygónk, energia életünk számára, (shz) Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: • Rebarbara, a savanyú torkosság • Hársfavirág: a torokgyogyítás bajnoka • Eljött a kerti lakomák ideje • Próbálja ki a szalmafonást! Június 19-én keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! IÉÍÉmM