Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-17 / 138. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 17. Sport 21 Mocsai kapitány szerint amíg van remény, addig harcolni kell a riói olimpiai szereplésért Összeomlottak a magyarok (MTI-felvétel Az F-1 korábbi főorvosa árnyaltabb képet festett Michael Schumacher elhagyta a kórházat Nem jutott ki a jövő évi, katari világbajnokságra a magyar férfi-kézilabda- válogatott, miután a se­lejtező velenjei visszavá­góján 32:26-ra kikapott a szlovén csapattól, így összesítésben 54:51-re alulmaradt. MTl-JELENTÉS Mocsai Lajos szövetségi kapi­tány együttese háromgólos előnnyel (25:22) utazott a vb­selejtező visszavágójára, és az első félidőben már hét góllal is vezetett összesítésben, de az utolsó tíz percben - akárcsak az első veszprémi meccsen - csu­pán egyszer találtak be Császá­rék a szlovének hálójába. Rá­adásul az ekkor kapott ember­előnyben három (!) gólt is kap­tak, így Skof kapus bravúrjai­nak is köszönhetően ledolgozta hátrányát a házigazda, 32:26-os győzelmével készülhet a vb-re. Mocsai szerint csapata sok mindent megpróbált, de fizikai­lag felmorzsolódott. „Sajnos a végjátékra elfogytunk. Többen sérültek voltak, pihentetni kel­lett őket, de a cserék révén megbomlott az egység. A táma­dásokban a kritikus szakaszban labdákat veszítettünk, leindí­tottak bennünket. Tőlünk nem SPORT A TÉVÉBEN 11.30 - SLOVAK SPORT TV1, SPORTKLUB: Her- togenboschi női tenisz­torna 12.00 - SLOVAK SPORT TV2, DIGISPORT 2 (ma­gyar): Eastbourne-i női tenisztorna 12.30 - DIGISPORT 1 (magyar): Hertogenbo- schi férfitenisztoma 13.30 - SPORT 2 (ma­gyar): Lóverseny 14.30 - SPORTKLUB: Hertogenboschi női te­nisztorna 15.30 - SLOVAK SPORT TV1, ČT SPORT: Svájci kerékpáros-körverseny, 4. szakasz 16.30 - DIGISPORT 1 (magyar): Hertogenbo­schi férfitenisztoma 17.00 - ČT SPORT: Ost- ravai atlétikai viadal 18.00 - SLOVAK SPORT TV1, DIGISPORT 2 (szlovák): Ostravai atlé­tikaiviadal 18.00 - DIGISPORT 2 (magyar): Eastbourne-i női tenisztorna Kedd, június 17. Labdarúgó- vb: 33254. Belgium-Al- géria 1,45- 4,6-6,6-1,1­2,71-1,18. Nagyot faragják a szlovének volt senki, aki a végén elvállalta volna a befejezéseket. Komplett kerettel jobban bírtuk volna - mondta Mocsai, akinek ez volt kapitánykodása első sikertelen kvalifikációs párharca. A magyar játékosok letörten ültek az öltözőfolyóson. „Kiad­tuk a kezünkből a meccset. A végén összeestünk, támadás­ban és védekezésben. Pedig nem ért minket meglepetés. Rengeteg volt a hiba a végjá­tékban. Nem elég ötven percig jól játszani” - nyilatkozta Nagy László. A kapus Mikler Roland ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A nézőszám enyhén, a rúgott gólok száma jelentősen emelke­dett a labdarúgó Corgoň Liga 2013/14-es idényében. A baj­nokságban összesen 566 gól esett, ez százzal több, mint az előző idényben. A meccsenkénti gólátlag 2,35-ről 2,86-ra emel­kedett. A legtöbb gólt, 74-et, a trencséniek lőtték (az ő soraik­ból került ki a gólkirály Tomáš Malec'is, aki 14 találatig jutott), így övék lett a Ligás Klubok Unió­ja (ÚLK) által felajánlott tízezer eurós jutalom. A nézőszám is emelkedett, az elmúlt szezonhoz képest össze­sen 13 ezerrel többen látták a mérkőzéseket. A legtöbb néző a bentmaradásról döntő DAC- Tmava rangadót látta, szám sze­A harmadik liga küzdelmei­nek befejeztével kialakult az új, 24 csapatos II. liga mező­nye. A III. liga nyugati cso­portjából az első négy helye­zett, a Sered’, a Skalica, a No­vé Mesto nad Váhom és a Slo­van juniorcsapata jutott ma­gasabb osztályba. A keleti csoportból a Ružiná, a Žilina B, a Dolný Kubín, a Poprad, az MFK Košice B, a Moldava, a Lokomotíva és a Trebišov került fel. Itt azonban kissé bonyolítja a helyzetet, hogy a III. liga keleti csoportjában 2. helyen végző zsolnai B csapat elmondta, tudták, hogy a szlo­vénok nekik fognak esni a má­sodik félidőben, mégis meg­roppantak ettől. „Mintha a négy évvel ezelőtti párharcot játszottuk volna le, fordított felállásban. Akkor mi jöttünk vissza reménytelennek hitt helyzetből, most a szlovénok. Nagyon gyengén játszottunk a végjátékban” - jegyezte meg Lékai Máté. Mocsai Lajos a jövőről azt mondta: van út az olimpiára. „Az biztos, hogy nehezebb dolgunk lesz, mintha kijutottunk volna a rint 7009. „Az össznézőszám még magasabb is lehetett volna, de a nagyszombati stadionnak az átépítés miatt sokkal kisebb volt a kapacitása, illetve három bajnokit nézők nélkül játszottak” - jegyezte meg Dušan Tittel, az ÚLK elnöke. Tittel közölte, június 30-án lemond posztjáról, mert nem ért egyet az ÚLK és a Szlovák Fut- ballszövetség között kötött új, egyéves szerződés tartalmával. „Tiszteletben tartom a többség döntését, de nem akarok közre­működni olyasmiben, amivel nem tudok azonosulni” - jelen­tette ki a sportvezető. Az ÚLK kezdettől fogva elle­nezte a II. liga átszervezését és bővítését. „Az ÚLK azért jött létre, hogy a profi futball érde­keit védje. Az alapszabályunk­jövőre a II. liga nyugati cso­portjában szerepel. Földrajzi alapon a Martint is nyugatra osztották be, s bár a III. liga keleti csoportjában az 5. he­lyen végzett, a nyugati cso­porttal összevetve nem szer­zett elég pontot (45-öt, míg pl. a III. liga nyugati csoport­jának 5. helyezettje, a vonal alatt végző nagytapolcsányi együttes 56-ot), ezért nem ju­tott fel a második vonalba... A III. liga keleti csoportjának 10. helyezettje, a homonnai Futura holnap a poprádi NTC- ben játszik osztályozót a má­vb-re, de az Eb-n lehet úgy sze­repelni, hogy elérhető lesz az olimpiai selejtezős hely. Amíg van remény, addig harcolni kell, nem adjuk fel a riói álmainkat!” -jelentette ki a kapitány. A magyar férfiválogatott a pekingi ötkarikás játékok óta nem hagyott ki nagy tornát. Ott volt a 2009-es vb-n, a 2010-es Eb-n, a 2011-es vb-n, 2012-ben az Eb-n, az olimpiai kvalifikációs tornán és a londoni olimpián, majd a 2013-as vb-n és az idei Eb-n, azaz nyolc világesemé­nyen. ban is az szerepel, hogy az ÚLK irányítja a két legmagasabb osztályt, az első és a második ligát. Azzal, hogy most a II. liga átkerült a SFZ hatáskörébe, meg kell változtatnunk az alapszabályunkat - magyaráz­ta Tittel, aki 2011 januárjában vette át .a szervezet irányítását Karol Belaníktól. - A II. ligára mindig úgy tekintettünk, mint egyfajta hídra az amatőr és a professzionális futball között. A mezőny felduzzasztásával és a bajnokság keleti és nyugati csoportra osztásával szerintem csak el fog mélyülni a szaka­dék a profi és az amatőr foci között.” Az ÚLK következő elnökségi ülésére július 4-én kerül sor, ak­kor választhatják meg Tittel utódját, (bt) sodik vonal utolsó helyezett­jével, a liptószentmiklósi Tat- rannal. AII. liga nyugati csoportjának mezőnye: Nitra, Senec, Trna­va jun., Dubnica nad Váhom, FK Pohronie, Šaľa, Šamorín, Sered, Skalica, Nové Mesto nad Váhom, Žilina B, Slovan Bratislava jun. A II. liga keleti csoportjának mezőnye: Michalovce, Barde­jov, Prešov, Rimavská Sobota, Ružiná, Dolný Kubín, Poprad, Moldava, MFK Košice B, Lo­komotíva Košice, Trebišov, Lipt. Mikulás/Humenné. (bt) ÖSSZEÁLLÍTÁS Nincs már kómában Michael Schumacher, s tegnap elhagyta a grenoble-i kórházat - közölte Sabine Kehm, az expilóta mene­dzsere. A hétszeres Forma-l-es világbajnok december végén szenvedett síbalesetet, súlyos fejsérülése után kétszer meg­műtötték, majd január óta mes­terséges kómában tartották. Áp­rilis közepétől nem közöltek friss információt állapotáról. „Mi­chael elhagyta a grenoble-i kór­házat, hogy megkezdje hosszú rehabilitációját. Már nincs kómában” - írta a menedzser, a beteg állapotáról azonban to­vábbi részleteket nem közölt. A lausanne-i egyetemi kórház szó­vivője, Darcy Christen megerősí­tette, hogy az évek óta Svájcban élő Schumachert az intézménybe szállították. A kezelés további menetéről azonban az orvosok nem adnak tájékoztatást. Gary Hartstein, az F-1 koráb­bi főorvosa attól tart, Sabine Kehm menedzser csak játszik a szavakkal a hétszeres világbaj­nok állapotával kapcsolatban, miközben talán semmiféle vál­tozás nem állt be azóta, hogy áp­rilis elején Schumi ébredezésé- ről beszélt. Az, hogy rehabüitá- ciós központba került a volt piló­ta, Hartstein szerint önmagában még nem sokat j elent. Gary Hartstein a decemberi síbaleset óta rendszeresen írt a blogjában a hétszeres világbaj­nok állapotáról, s bár nem volt közvetlen kapcsolatban a gre­noble-i kórház orvosaival, aneszteziológusként akkor is hasznos információkkal látta el a versenyzőért aggódókat, ami­kor hivatalos információ nem érkezett. A közzétett hivatalos közleményről is megírta a véle­ményét, amely elég őszinte ah­■ Kézilabda FÉRFI VB-SELEJTEZŐ, visszavágó: Szlovénia-Ma- gyarország 32:26 (13:16), legeredményesebbek: Gajic 9/4, Skube 5, ill. Nagy 6, Iváncsik 4, Harsányi 4. A párharcot 54:51-es összesítéssel Szlovénia nyerte. ■ Kosárlabda NBA-DÜNTÖ, 5. mérkőzés: San Antonio Spurs-Mia­mi Heat 104:87 (22:29,25:11,30:18,27:29), legjobb dobók: Leonard 22, Ginobili 19, Mills 17, ill. James 31. A párharc végeredménye: 4:1. NŰI EB-SELEJÍEZÖ, A csoport, Wladyslawowo: Lengyelország-Szlovákia 75:70 (19:12, 15:13, 15:20,12:16-14:9), legeredményesebbek: Kobryn 23, Zurowska 19, ill. Toliver 17, Hruščáková 16. ■ Tenisz LONDONI FÉRFITORNA, döntő: Dimitrov (bolgár, 4.)-López (spanyol, 10.) 6:7, 7:6,7:6. NŐI VILÁGRANGLISTA (a WTA honlapja szerint, zá­rójelben az előző heti helyezés): 1.(1.) Serena Willi­ams (amerikai) 9660,2.(2.) Li Na (kínai) 7450,3.(3.) Simona Halep (román) 6280, ...10. (10.) Dominika Cibulková (szlovák) 3735, ...94. (108.) Babos Tímea (magyar) 660. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 12 500,2.(2.) Novak Djokovics (szerb) 12 330,3. (3.) Stanislas Wawrinka (svájci) 5525,,. .57. (57.) Martin Kližan 840,.. .87. (89.) Lukáš Lacko 617, ..124. (131.) Gombos Norbert (szlovákiaiak) 472, ...191. (199.) Fucsovics Márton (magyar) 261. WIMBLEDONI TORNA, férfi egyes, selejtező. 1. forduló: Alex Bolt (ausztrál)-Gombos Norbert (szlo­vákiai, 17.) 7:5,6:4. HERTOGENBOSCHi FÉRFITORNA, 1. forduló: Lukáš Lacko (szlovák)-Victor Hanescu (román) 6:3,6:4. NŐI TORNA, 1. forduló: Michaella Krajicek (holland)- Jana Cepelová (szlovák) 6:3,4:6,6:1. EASTBOURNE-I FÉRFITORNA, 1. forduló: Martin Kli­žan (szlovák)-Federico Delbonis (argentin, 8.) 6:4, 6:4. hoz, hogy ünneprontónak has­son. „Természetesenjóhír, hogy Michael elhagyhatta a kórházat - fogalmazott Hartstein a Jó hí­rek? című írásában. - Bizonyára nem most került ki az intenzív osztályról, sohasem láttam még olyat, hogy öt hónapos intenzív kezelés után valakit egyenesen rehabilitációs központba szállí­tanak a nélkül, hogy sima kórte­remben is eltöltött volna némi időt. Ám bármi megtörténhet. Persze a vüág számos rehabüi- tációs központjában van lehető­ség arra, hogy önállóan lélegez­ni képtelen pácienseket is befo­gadjanak. Sabine Kehm április elsején azt mondta, Michael a felébredés jeleit mutatja, olykor kinyitja a szemét és reagál, ak­kor kiderült, hogy Michael már nincs kómában, amelynek orvo­si leírásában szerepel, hogy semmijeiét sem mutatja a beteg az éberségnek. Azaz orvosilag akkor kijelentette, hogy Michael már nincs kómában, és biztosan ama orvosok engedélyével tette a kijelentést, akik felügyelték Michaelt, és akik tisztában van­nak ezen szavak jelentőségével. Bár a hétfői közlemény úgy süvít végig a világon, mint egy diadal, a tartalma valójában nem új­donság. Inkább arra gondolok, hogy most ez cinikus játék a sza­vakkal, azzal a céllal, hogy ha­mis képet alkosson. Ha Michael valóban előrelépett a minimáli­san éber állapotból, amelyben már április elején is volt, talán azt is beleírták volna a közle­ménybe, hogy Michael elkezdi a rehabilitációt, hogy újra megta­nulja kifejezni magát, újra ta-. nuljon járni, olvasni, írni és a többi. De nem, csak annyit kap­tunk, amit eddig is tudtunk, és hogy a jövőben ne számítsunk több friss információra” (MTI, NSO) ■ Úszás MARE NOSTRUM nemzetközi versenysorozat, befe­jező állomás, Barcelona - férfi 400 m vegyes: 1. Ver- rasztó Dávid (magyar) 4:14,35. HÉT DOMB nemzetközi verseny, Róma - női 800 m: 2. Kapás Boglárka 8:28,82; férfi 200 m hát: 1. Bernek Péter (magyarok) 1:57,80. ■ Sportlövészet VILÁGKUPA-VIADAL, Maribor. légpuska 10 m: 2. Sidi Péter (magyar). ■ Röplabda FÉRFIVILÁGLIGA, G csoport, Kassa: Spanyolor- szág-Szlovákia 3:2 (-27, 21, -22,17,10), Puerto Rico-Kína 0:3. A csoport végeredménye: 1. Kina 14, 2. Szlovákia 11,3. Spanyolország 6,4. Puerto Rico 5. Az első két helyezett bejutott a Rnal Fourba. ■ Vízilabda FÉRFIVILÁGLIGA, szuperdöntő, Dubaj: Magyaror­szág-Ausztrália 11:5, legtöbb magyar gól: Hárai, Szívós, Hosnyánszky, Varga Dénes 2-2. ■ Kerékpár SVÁJCI ORSZÁGÚTI KÖRVERSENY, 3. szakasz (Sarnen-Heiden, 203 km): 1. Peter Sagan (szlovák) Cannondale 5:22:09. Az összetettben: 1. Tony Martin (német) Omega Pharma-QuickStep 10:44:34,3. Pe- terSagan +14 mp. ■ Sportfogadás A magyar TOTÚ 24. játékhete 2. fordulójának nyertes tipposzlopa a következő: 1,2,2,1,1,1,1,1,1,1,1,2, 2 -1. NYEREMÉNYEK: a 13+1 találatos szelvényre 10 796 225 forintot fizetnek. 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosok 54 75, a 11 találatosok 4840, a 10 találatosok 1095 forintot érnek. GÓLTOTÓ: telita- lálatos szelvény nem volt, az 5 találatosok nyeremé­nye 85 990, a 4 találatosoké 2730 forint. KENŐ 10:1,2,4,6,10,19,20,24,29,30,41,44,45, 50,52,53,61,64,65,69. Kenő Plusz-szám: 6. Több gól és több néző a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban Vége a Tittel-érának MŠK Format Martin: két szék között a pad alá EREDMÉNYEK

Next

/
Thumbnails
Contents