Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-16 / 137. szám, hétfő
4 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 16. www.ujszo.com KOMMENTAR Kiska lehet Fico veszte VERES ISTVÁN a Új elnöke van Szlovákiának. A következő öt évre egy eddig ismeretlen hang kerül a közéletbe, egy olyan hang, amely eddig nem volt meghatározó a hazai politikában, vagy csak nagyon rövid ideig. Arról van szó, hogy Andrej Kiska telj esen mást fog csinálni elnökként, mint amit eddig az elnököktől megszoktunk. Eddig csupa rokonszenves dolgot tett vagy mondott, és minden bizonnyal ezt folytatja. Lemondott az elnöki fizetéséről. Hajléktalanokat étkeztet. Jogsértett embereken segít. Könnyen értelmezhető üzeneteket küld az embereknek, ami lehetővé teszi, hogy bal- és jobboldali választók egyaránt rpeg- szeressék, sőt azok is, akik nem járnak szavazni és a politika sem érdekli őket. Kiska afféle jó fej elnök lesz, minek köszönhetően nagyon hamar az ország legnépszerűbb politikusává válhat. És bár az államfő jogkörei inkább csak formálisak, egy ilyen elnök egy ilyen politikai konstellációban borzasztó sokat árthat a Smemek és Robert Ficónak egyaránt. Senki, semelyik jelenlegi politikai erő nem lesz képes annyit ártani Fico és a Smer imázsának, mint Kiska. Először is, a döntő csatát már megnyerte, amikor márciusban ronggyá verte Ficót az államfőválasztáson. A Smer elnöke élete legnagyobb pofonját kapta. Ha úgy tetszik, ez volt a Smer Mohácsa, vagy hogy aktuálisabb hasonlattal éljünk: Fico Irapuatója. Főleg azért, mert kettejük közt számtalan szükségszerű konfliktus várható a jövőben, minimum 2016-ig, amíg a Smer kormányoz. Fico az ország főnöke, és úgy is viselkedik, Gašparovič pedig csak asszisztált ehhez a főnökséghez. Kiska mindenben hallatni fogja a hangját, amiben nem ért egyet Ficóval, ilyen helyzet pedig sok lesz. Fico agresszív kommunikációs stílusa viszont egyszer már csődöt mondott Kiska pozitív és tolerancia-központú retorikájával szemben, és ugyanez várható a következőkben is. Ráadásul az emberek kettejük konfliktusait akaratlanul is a választási eredmény fényében értelmezik majd: Fico a kis agresszív vesztes, Kiska pedig a nagy és bölcs győztes. Ráadásul Kiskát nem terheli semmilyen pártpolitikai múlt, így azzal sem bagatellizálhatják el mondanivalóját, hogy kiszolgálná valamelyik politikai térfelet. Fico ráadásul már nem is támadhatja Kiskát, hiszen innentől kezdve az államfő intézményét támadná, a népakaratot. Szóval Fi- córa vesztes csaták sorozata vár, Kiskának pedig oroszlánrésze lesz abban, ha 2016-ra a Smer jelenlegi támogatottsága megcsappan. Persze ezt a jobboldali pártok saját sikerükként könyvelik majd el. De azért azt se felejtsük el, hogy Fico egyrészt nem hülye, vagyis képes felmérni ezt a helyzetet, másrészt nem az a típus, aki végignézi saját bukását. Szóval az is lehet, hogy hamarosan átadja a kormányt valakinek, és szerez magának egy zsíros nemzetközi funkciót. Nyári szabadságán valószínűleg ezen fog majd agyalni. Még valószínűbb azonban, hogy már most tudja, mit is fog lépni. Egy önrendelkezési terület létrehozása nem nemzetiségi, hanem regionális megoldás Az autonómia Az MKP-nak van (vagy lesz) autonómiaprogramja. A Hídnak ugyan nincs, de van Víziója. Andrej Kiska mindenki államfője szeretne lenni, de az autonómiát nem tartja Szlovákia számára elfogadható megoldásnak- állítólag nem látja rá az igényt. Pedig igény lenne. LOVÁSZ ATTILA Lenne, ha végre valaki megfogalmazná. Az autonómia ugyanis Szlovákiában szitokszó, egyszerűen azért, mert valami egészen mást értenek rajta, mint amit jelent. Amolyan nemzeti alapon szervezett köz- igazgatási területet értenek rajta, és itt a baj. Az első republika idején szlovák autonómiáért harcoltak egyesek, nemzeti alapon, s ezért fogalmi bajok lettek az országban. Ha ma valamely magyar tömörülés autonómiát emleget, akkor az a szlovákok szemében azt jelenti, hogy az valamilyen magyar önrendelkezési terület. Sok magyar szemében is, de ők ugyanúgy tévednek. Ha már a szlovákiai magyarok önrendelkezéséről beszélünk, akkor arra de jure ugyan nincs, de facto viszont van példa. Mert mi más, ha nem önrendelkezési gyakorlat egy olyan község élete, ahol többségben élnek a magyarok, az önkormányzat színtiszta magyar és a község autonóm (autentikus) bevételekkel rendelkezik. Mi ez, ha nem önrendelkezés a gyakorlatban? De nem erről szeretnénk szólni. Hanem arról, hogy amennyiben a szlovákiai magyarok által lakott területen területi autonómia jönne létre, az bizony nem magyar autonómia lenne. Miért? Egyrészt azért nem, mert bár van még magyar többségű településből pár, a magyarok lakta területeken legalább ugyanannyi szlovák él - és, ugye, senki nem úgy akar autonómiaprogramot hirdetni, hogy az annak területén élő szlovákokat elküldené. Ha rosszul gondolom, szóljanak. Ha tehát területi autonómia jönne létre Dél-Szlovákiában, akkor az bizony regionális alapon, nem pedig nemzetiségi alapon szerveződne. Az alapja valóban az lenne, hogy az adott területen nem egy nemzet él, de maga az autonómia ugyanúgy érintené (mondjuk hozadékként) a nem magyarokat is. A sokat ragozott Dél- Tirolban Bolzano tartomány nem német. A tartomány német-olasz-ladin, annak intézményei tartományiak, azon intézményeiből pedig, ahol a nyelv meghatározó, három van. Három oktatási és három kulturális hivatal, amolyan kis minisztérium. Ha tehát itt autonómia lenne, akkor ott nemcsak magyar, hanem szlovák, esetleg roma tartományi intézmények is működnének. A feltevésről, hogy Szlovákia most már nemcsak nemzetiségileg, hanem gazdaságilag is problémás területei számára az autonómia a regionalizmus egyik legprogresszívabb megjelenése lenne, annak korántsem nemzetiségi hozadékaival együtt, eddig senki értelmesen nem beszélt. Kiska elutasító magatartása tapasztalati (az első republika autonómiatörekvései) és információhiányból fakadó - senkitől soha nem hallotta, hogy az autonómia nem nemzetiségi, hanem regionális megoldás. És ha az, akkor olyan közjogi méltóságnak kell elmagyarázni, akinek egyébként semmi baja azzal, ha az autonómiából esetleg egy nemzetiségnek is haszna lehet. Ma Kiska ilyennek látszik. Az észtországi orosz kisebbség egyelőre nem áhítozik arra, hogy Moszkva „felszabadítsa", de a Kreml masszív propaganda-hadjáratot folytat „Észtveszejtő” tervek: Tallinn sikeresen harcol az orosz kémek ellen MTl-HÁTTÉR Észtország minden más európai államnál keményebb és nyilvánosabb harcot folytat az orosz befolyás ellen, és kiemelkedő hatékonysággal lép fel a beszivárgó orosz kémekkel és a moszkvai propagandával szemben - írta a Foreign Affairs amerikai külpolitikai folyóirat. Az apró balti állam jó ideje Moszkva egyik fő célpontja: az orosz harci gépek rutinszerűen sértették meg a légterét, s a fegyveres erők terrorellenes felkészülésnek álcázott gyakorlatokat hajtottak végre, amelyeken Észtország lerohanását szimulálták. 2007-ben pedig kibertá- madás érte az országot a Kremlhez köthető hackerek részéről. Észtország ugyanakkor bizonyította, hogy képes szembeszállni az orosz agresszióval: az észt kormányt a kibervédelem úttörőjének tartják, és már a hagyományos kémelhárítás terén is vezető szerepet játszik az Oroszország elleni harcban. „Az észtek olyan hosszú ideig voltak kénytelenek foglalkozni az oroszokkal és korábban a szovjetekkel, hogy szinte ösztönösen értik az orosz hírszerzés működését” - mondta John Schindlert, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) elemzője. Ahogy Toomas Hendrik lives észt államfő fogalmazott: „Az utóbbi öt évben négy téglát kaptunk el. Ez vagy azt jelenti, hogy mi vagyunk az egyetlen ország az EU-ban, amelynek szembe kell néznie ezzel a problémával; vagy azt, hogy mi vagyunk az egyeden ország, amely tesz is valamit akérdésben.” A fordulópont 2008 volt: kiderült, hogy Herman Simm, az észt védelmi minisztérium korábbi legmagasabb rangú biztonsági tisztviselője - aki NATO- titkokhoz is hozzáfért - az oroszoknak jelentett. Edward Lucas, a The Economist újságírója szerint - aki egyedüliként interjúvolhatta meg a 13 éves börtönbüntetését töltő Simmet - ez volt a NATO történetének legsúlyosabb kémügye. Simm a szövetség legféltettebb titkait, köztük zárt ajtók mögötti ülések tartalmát és a NATO titkos kódjeleit is elárulhatta Moszkvának. Az ügy a keleti NATO-tagok megbízhatóságát is aláásta. Tallinn emiatt arra összpontosított, hogy bizonyítsa: meg tudja védeni magát Oroszországtól. Belbiztonsági szolgálata (Kapó) sebességet váltott és sok nyilvános sikert ért el. 2012-ben két, oroszoknak kémkedő észt állampolgárt fülelt le, köztük egy kettős ügynököt a Kapón belül. Tavaly szintén a Kapó egy munkatársa akadthorogra. Ma az észt kémelhárítás sokkal hatékonyabb az oroszokkal szemben, mint bármely más európai államé és ennek három jellegzetes eleme van, amely követendő példa lehet. Az észtek nem hallgatják agyon az orosz kémek elfogását és deportálását - ahogyteszipéldáulazUSA. Másrészt, Tallinn a nyugati szolgálatokkal ellentétben nem egyezkedik Moszkvával, a jog teljes szigorával csap le az elfogott kémekre. Harmadrészt, az orosz propagandával szemben saját információs hadjáratot indított. „Észtország az egyik legaktívabb kelet-európai állam, amely hírszerzési és kémelhárítási műveleteket folytat Oroszország ellen” - mondta Mihail Alekszandrov, a Kreml-közeli orosz agytröszt balti részlegének vezetője a Kommerszant rádiónak. Az ukrán válság nyomán Moszkva még fokozta is baltikumi tevékenységét. Áprilisban odáig fajult a helyzet, hogy egyes sajtójelentések már arról szóltak: az észt Narva városa lehet a következő Krím vagy Do- nyeck, miután Oroszország az ottani orosz kisebbség elnyomásával vádolta T allinnt. Bár Észtország lakosságának negyede orosz (Narvában 82 százalék), egyelőre úgy tűnik, nem áhítoznak arra, hogy Moszkva „felszabadítsa” őket, az oroszbarát tiltakozások egészen ritkák. Ez persze nem jelenti azt, hogy az orosz vezetés nem próbálja meggyőzni őket a „felszabadítás” előnyeiről. Arnold Sinisalu, a Kapó igazgatója szerint az észtországi orosz kisebbség is Moszkva „honfitársi politikájának” célpontja. A Kreml oroszbarát csoportokat szervez Észtországban (is) az ország döntéseinek befolyásolására. Oroszország saját területén korlátozza a külföldi szervezeteket és más hatalmak ügynökeinek tartja azokat, de a közelmúltban több „alapot” is létrehozott észtországi csoportjai pénzelésére. Ezzel párhuzamosan az orosz propaganda azt harsogja, Észtország náci állam (úgy, mint Ukrajna). A dezin- formációs kampány megpróbálja tisztára mosni a szovjet megszállás időszakát, egyúttal pedig az Észtország 2. világháborús náci megszállása alatt elkövetett bűnöket hangsúlyozza. Észtországnak kettős orosz fenyegetéssel kell szembenéznie: a történelem újraírását célzó moszkvai propaganda mellett az orosz kémek további beáramlásával.
