Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-11 / 133. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 11. Horgász 15 Nehéz kitapasztalni a pontyok kapókedvét, hol rekkenő hőségben, hol az esti hűvösben táplálkoznak Minden jó, ha a vége jó Párosán szép az élet (A szerző felvételei) Egy jó kis pontyozás. Erről álmodozik az ember télen, aztán amikor belezuttyan a nyárba, minden ellene fordul. Hol beüt valami ménkű, halaszthatatlan teendő, hol rossz az idő. Múlt vasárnap aztán mindenre lehetett panaszunk, csak az időjárásra nem. KÖVESDl KÁROLY Már reggel nyolckor leizzadtam, amikor a hátizsákból kiraktam a cuccot szokott helyemen a kis tó partján, a sarokban. Persze, a meleg lett volna a legkisebb baj. Hanem a sok pollen! Bamás-sárgás-fehéres szőnyeg borította az öböl vizét, amely természetesen ott volt a legvastagabb, ahol a vízbe dőlt fa és bokorsor felfogta ezt az undok trutyit. Oda szoktam dobálni, közvetlenül a vízbe lógó fűzfa- gallyak hegyéhez. A gyenge fuvallat napok óta ide sodoija a tó körüli összes nyárfa minden virágát. Lesz, ami lesz, legfeljebb nagyobbacska jelzőólmot teszek a horog elé, hogy a csali áttöije ezt az akadályt, és lesüllyedjen a fenékre, gondoltam. Trükköztem is persze, a maréknyi mézes kukoricát elég agresszív lendülettel dobtam egy helyre (a csúzlit természetesen otthon felejtettem), hadd veije szét a pollentakarót. Nem sokat segített, épp csak any- nyit, hogy be tudtam pöttyinteni a horgot. Két perc múlva már alig láttam az önsúlyos wagler kis piros bóbitáját előkandikálni. Mennyivel könyebb a dolguk a fenekezóknek, sóhajtottam fel, elnézve a távolba meredező zsi- nóijaikat. Olyanok voltak, mint. távvezetékek a szántók fölött. Irigyelni persze sosem szoktam őket, hisz magam is fenekezhet- nék. Ha nem úszóznék. De én azt szeretem, amikor megremeg az úszó, és komótosan elmerül. És természetesen ott, ahol a nagyobbacska pontyok tanyáznak: a bokros, gizgazos dzsumbuj közelében, amit a „normális” horgászok ívben elkerülnek. Telt-múlt az idő, és délig megúsztam kapás nélkül. Sebaj, gondoltam, tavaly is a legnagyobb melegben fogtam az öt-hatkilós potyeszokat ugyanitt, remélem, nem vettek fel új szokást, és azt is, senki nem bolygatta meg a helyet. Rajtam kívül nem igen jár ide senki, most sem látni az „idegenkezűség” nyomait. Hanem a nagyok most is ott zurboltak a leglehetetlenebb helyen, a korhadt fatörzsek és gallyak között, szinte két lépésnyüe a parttól. Néha csak egy-egy burvány lö- kődött a felszínre, megtörve a pollentakarót, máskor az sem, csak a körkörös hullámok jelezték, hogy nagytestűék ott forgolódnak. De hiába szuggeráltam az úszó környékét, csak nem jelentek meg az apró pörsenések, amelyek a turkáló pontyokról árulkodtak volna. Valami folytán nem akaródzott nekik előjönni, hogy csemegézzenek az ízletes kukoricából. Hogy aztán mi az ízletes, a fene tudja, meg az ichtiológusok, horgásztam én már ganéban érlelt kukoricával is, igaz, csak kárászokat fogtam vele, de azt nagyon sokat. Épp idáig jutottam a merengésben, amikor komótosan elmerült a bóbita. Mire észbe kaptam, és meglendítettem a botot, már a zsinór is ballagni kezdett a bokor felé. Borzasztó súlyba ütöttem. A halat nemhogy kibillentenem nem sikerült, de mintha menet közben meg sem rendítette volna az erős bevágás, úgy furakodott befelé a dzsumbujba. Talán két másodpercig szinte panaszos nyöszörgését hallottam az erős zsinórnak, amikor kivágódott a szerelék, és elsüvítve lőttem, a jobb oldalamon csapódott a bokrok közé. A nemjóját! Ezeknek már a harmincas zsinór is kevés? Amióta tavaly megtréfált néhány nagy ponty, három librás szörfbottal és harmincas kanóccal úszózok, semmi élőké, forgó, csomó, csak úgy, direktbe. Kicsit érdekes ehhez párosítani a pillekönnyű úszót, de eddig jól működött a dolog. Mi történhetett? Aztán hitedenül néztem a kihajlott négyes horgot, amely csak egy taktusnyi ideig bírta erővel. Na, úgy látszik, még mindig van javítani való a módszeren, gondoltam bosszankodva, hiszen lehet, hogy a szezon legnagyobb pontyát veszítettem el. Méghogy nem bújnak elő! Itt volt egy behemót állat, én meg elveszítettem. A dolog annál elkeserítőbb, hogy néha órákig, fél napiokig kell várni egy-egy ilyen kapásra. Legszívesebben azonnal csomagoltam volna, és irány haza. De aztán arra gondoltam, hogy maradt még a fenéken az etetésből, ráadásul a hal nem csapott nagy ramazurit. Vélhetően ott vannak a társai. De bizony fél hatra járt az idő, mire megjött a következő kapás. Addig mást se csináltam, mint csipkedtem a trutyit a zsinórról, amely egy-egy bedobás után fél kilónyit magára szedett. Matchbottal horgászni üyen körülmények közt kész bottörés lenne. Szóval jött a kapás, s nagy halra számítva, alaposan betöröltem. Az ütésre a hal a nyílt víz felé vágtatott, amiből rögtön tudtam, hogy nem kapitális, amit a húzás ereje is azonnal elárult. A fék se nagyon reccent meg, ahogy körözgetett előttem; nem is játszadoztam vele sokáig, gyorsan a felszínre emeltem, megpipáltattam, és alátoltam a merítót. A hallal együtt tekintélyes mennyiségű szemetet is kinyaláboltam, lesz mit bogarászni, ha megszárad a háló. Minden jó, ha a vége jó, gondoltam, hal nélkül mégsem megyek haza, igaz, nem nagy, negyvennégy centijével és alig két kilójával amolyan formapontyocska. Sebaj, egy jó halászlének nem vagyok az ellensége. Maradt még két szál esőgilisztám a múltkorról, befejezésként abból tűztem fel a kis horogra egyet, megpatkolva egy szem kukoricával, aztán bepottyantottam a szereléket ugyanoda. S láss csodát, alig telt el tizenöt perc, ismét lebukott az úszó bóbitája. Bevágáskor azt hittem, nagyobb hal akadt, próbált is befurakodni a bokrok közé, de némi forgolódás után kierőszakoltam onnan. Még így is nagyobbnak tűnt, mint az előbbi, lassabban, de erősebben húzott. Amikor fölsejlett előttem, csalódtam kissé, de istenigazából nem nagyon. Sokan álmodni sem mernek ezen a tavon arról, hogy megfogják a napi kvótát, csak gubbasztanak egész nap a bot mögött. Amikor az ösvényen ballagtam hazafelé, a parton rámszólt egy nyugdíjas forma ember: „Most jön, vagy hazafelé?” .Hazafelé”, feleltem. „És, fogott?” „Csak két kicsit, egy 44 meg egy 45 centisét.” „Pontyot?”, kerekedett el a szeme hitedenül. Lerítt róla, hogy napokig nem látott halat. Igaz, a szereléke a tó közepére hajítva, pedig jobbján termetes csökök meredeznek a vízből, némi sással tarkítva. Hát egyszer megpróbálkozna ott, ahol a hal lehet, talán nem kéne így csodálkoznia. Az eset tanulsága, hogy sosem tudhatjuk, mikor eszik a ponty. A nagyot kora délutáni hőségben szalasztottam, a két kisebbet késő délután, gyors egymásutánban akasztottam. Még szerencse, hogy nem látunk le a víz alá, ettől titok a titok, és érdekes a pontyhorgászat. Igaz, végtelen türelem kell hozzá. A bal oldal se leányálom Jobbomon, amerre pecáztam A HÓNAP TIPPJE A kombinált csali esélye Sok pontyhorgász abbéli igyekezetében, hogy kicsikarja a kapást, összevissza variálja a csalit. Például egy szem kukorica mellé egy-két mozgékony csontit vagy trágyagilisztát tűz a horogra. Különösen kapás- talan időben próbálkoznak így túljárni a halak eszén. Szó se róla, a kapások sűrűbbé válhatnak, ám a legtöbb esetben a keszegnépet kezdjük ritkítani, és csak mutatóban ugrik be egy-egy ponty. A kombinált csalival az a gond, hogy a melegedő idővel és vízzel a potykák egyre inkább a növényi táplálékot kedvelik, és kimondottan zavarja őket az izgő-mozgó fehérje. Máskor meg éppen az ízlik nekik, különösen, ha néhány év elteltével emlékezetükben elhalványul a halneveldékben kapott menü, és rászoknak a természetes táplálékra (kagyló, szúnyoglárva, férgek). Saját tapasztalatból kiindulva, pontyozni inkább egykét szem ízesített kukoricát használok, különösen, ha ki akarom szűrni a keszegek támadásait. Olykor még arra is ügyelni kell, hogy ne tegyünk egymást ütő ízeket a horogra (pl. pálinkás + mézes), mert az egyik üti a másikat. A kukoricához tűzött pufóka is inkább abban az esetben hasznos, ha meg akarjuk lebegtetni a csalit, mert iszapos a fenék. Az öreg pontyok esetében azért árnyaltabb a helyzet, ők bizony mohón felszippantják a nagy esőgilisztát, akár van mellette kukorica, akár nincs. Volt olyan időszak, amikor a termetes pontyokat szinte kizárólag nagy harmatgilisztával sikerült kapásra bírnom. Máskor viszont - különösen gatyarohasztó hőségben - kizárólag kukoricára jöttek, abból is a legízetlenebbre. Mindez persze sok kísérletezést és türelmet igényel, hiszen ahány víz, annyi szokás. És hát előfordulhat, hogy mire kitapasztaljuk az étvágyukat, fejtetőre áll az egész, és gilisztára fogunk pontyot, s kukoricára harcsát, egy szem csontira beugrik a nagy ponty, míg a sikló nagyságú esógilisztára pirosszámyút vagy bodorkát • fogunk. (- kk -) Görbüljön a bot! Már csak négyet kell aludni, és vehetjük a pergetőbotot! Június 15-étől szabad a műcsalis és a kishalas rablóhorgászat, amit vélhetően nagyon sokan várnak. Hiszen még a megrögzött pon- tyozók is szívesen nyúlnak a pergetőbotért, csak úgy, nekibuzdulva, ha a közelükben felharsan egy-egy vaskos balinrab- lás, vagy szétugranak a kishalak, jelezve, hogy süllő koma csapott közéjük. A pergetés ugyanakkor külön műfaj, és akadnak pecások, akiket semmi más nem érdekel. A nyári melegben persze nem valószínű, hogy gumihallal kéne gereblyéznünk a víz fenekét, az a késő őszi, téli hónapokra való. Ilyenkor a klasszikus körforgók, támolygó kanalak és a voblerek használatosak. Evidencia, hogy a rablók, különösen a harcsa és a süllő fogására a kora hajnali és a szürkülettől sötétedésig tartó időszak a legeredményesebb, de ezt a két ragadozót éjjel is sikerrel kereshetjük. Ilyenkor feljönnek a felszínre a kishalak után, ezért horgászatukra a felúszó voblerek a legajánlatosabbak, de a felszín közeli úszózás is hozhat eredményt, hiszen a június 15 logikusan azt is jelenti, hogy lejár a harcsa és a süllő tilalmi ideje. Csukázni a legtöbben ősszel szoktak, de azért nyáron is horogra csalhatok a „krokodilok”, hiszen az emésztésük felgyorsul, az étvágyuk megnő, bár üyenkor van miből válogatniuk. Csalihallal mégis becsaphatjuk őket, ha ismeijük vagy sejtjük a búvóhelyüket. A legkönnyebben illetve a legnehezebben a balm csalható horogra. Ez a rigolyás hal néha megbolondul, és válogatás nélkül zabái, máskor finnyásan kikerül minden csalit. Nem a gasztronómia csúcsa, de sportos hal, és egy-egy nagyobb példány becserkészése igazi élményt jelent. A békés halak közül vasárnap a máma védettsége is véget ér, aminek a folyami horgászok örülnek igazán. Végül ne feledjük: június végéig hajnali 4 órától éjjeli 24 óráig szabad horgászni. Az egész éjszakai pecára még vámunk kell. (- kövi -) A Horgász melléklet legközelebb 2014. július 16-án jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. _
