Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-06 / 129. szám, péntek
8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 6. www.ujszo.com Idén két darabbal érkezik a Gombaszögi Nyári Táborba a budapesti Nézőművészeti Kft. „A csirkék is előttünk járnak” Scherer Péter szeret kísérletezni (Fotó: veol.hu) Berlioz Monty Python-stílusban London. Monty Python-stílusban rendezett Berlioz-operát Terry Gilliam, a legendás Monty Python csoport egykori tagja. Negyven év után először mutatja be Hector Berlioz francia zeneszerző ritkán játszott művét, a Benvenuto Cellinit az Angol Nemzeti Opera. A főpróbáról megjelent fotók piactérnek berendezett, tarka, furcsa színpadot mutatnak. A tűznyelőkön és más cirkuszi figurákon kívül megjelenik a színen a pápa és egy túlsúlyos, pucér férfi is, akit csak két alma és egy uborkafallosz fed. Akik a próbát látták, színpompás, jellegzetesen „pythonos” komédiaként írják le az élményt - tudósított a The Daily Telegraph című brit napilap. Az opera 1830-ban sokkolta a közönséget, a bemutató óriási bukás lett. A tegnap esti premier előtt Gilliam elmondta: kétdimenziós világot akar alkotni egy háromdimenziós színpadon, hasonlóan a Monty Python-ani- mációkhoz. „Nem elemzem, mit teszek, csak teszem, ami őszintének tűnik, akár operát, rajzfilmet, Monty Pythont vagy játékfilmetrendezek”-közölte Gilliam. (MTI) Workshop, táncszínházi előadás és filmvetítés Pozsonyban lép fel a Budapest Táncszínház ÚJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. A fővárosban lép fel ma a Budapest Táncszínház. Az Elledanse Színházban délelőtt workshopot tartanak. A Behozatalból (Z dovozu) című hétvégi rendezvényen a modern művészet többféle műfajával ismerkedhetnek meg a résztvevők. Ma este nyolctól egy nagy-britanniai produkciót láthat a közönség, utána kiállításmegnyitó lesz. Holnap délelőtt tíztől Földi Béla, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője tart foglalkozást a táncosoknak. Šárka Ondrišová színházigazgató lapunknak elmondta, a délelőtti szemináriumra sokan jelentkeztek. „Jó, hogy a táncosok a helyszínen kérdezhetnek rá a bemutatott táncmozdulatokra” - véli az igazgatónő. Este nyolctól a Budapest Táncszínház lép színpadra; Kislányom, Anne Frank című előadásukat mutatják be. A darabban Anne Frank személyiségét próbálják bemutatni az irodalom és a tánc segítségével. Ondrišová szerint egyre többen érdeklődnek a tánc iránt. „Az emberek szívesen néznek mozgásszínházi produkciókat, s nem csak táncosok és szakemberek. Az egyszerű nézők is eljárnak az előadásainkra” - mondta a színházigazgató. Azt is megtudtuk tőle, hogy a rendezvény egy visegrádi csereprogram keretében valósul meg; nyáron a pozsonyi táncosok látogatnak el Budapestre. Ondrišová elárulta, más magyar együttesekkel is szívesen felvennék a kapcsolatot. A táncszínház bemutatója után, este kilenctől Vladislava Plančíková Felvidék - Horná zem című filmjét vetítik a Miletič utcai színházban, (béva) A Nézőművészeti Kft. az úgynevezett osztályterem-színházi előadások specialistája. A darabok maximum két tanóra hosszúságúak, egy-két szereplősek, az osztály- termek speciális körülményeit figyelembe véve készülnek, és valós társadalmi problémákra fókuszálnak. A minitársulat motorját, Scherer Péter színész-rendezőt kérdeztük a részletekről. JUHÁSZ KATALIN A héten Komáromban és Pozsonyban is felléptek A gyáva című darabbal, amelyet én tavaly láttam a Gombaszögi Nyári Táborban. A budapesti Thália Színházban felnőtt közönség előtt is játsszák ezt a drogos fiúról szóló, elgondolkodtató darabot, és Komáromban is tartottak egy előadást felnőtteknek. Másképp reagáltak, mint a középiskolások? Igen, egészen másképp. Iskolákban játszani nagy kihívás, mert a történet a diákok mindennapi környezetében felerősödik. Minden előadás után megvitatjuk a témát a közönséggel, szakemberek bevonásával. Ilyenkor a srácok sokszor kényes kérdésekről is képesek beszélni, vagy felülvizsgálják az előítéleteiket az adott témában. A felnőtt előadásra kifejezetten „top-értelmiségiek” érkeztek, jót beszélgettünk utána. Jöttek Pozsonyból is kocsikkal, öröm volt látni, hogy akárhogy is alakul a politikai és a gazdasági helyzet, a színházszeretőket nem lehet kiirtani. Zömmel olyan szülők voltak, akiknek tizenéves gyerekeik vannak, és tájékozottak a drogtémában. Engem elsősorban a színház érdekel, nem pedig a prevenció, még ha ez az előadás használható prevenciós célra is. Viszont eleve olyanok jönnek el, akik nyitottak, szeretik a színházat, és ők is elsősorban előadásként nézik ezt a történetet. Nincs különbség a magyarországi és a határon túli előadások közönsége között, mint ahogy abban sincs, hogy ha ma valaki beüt néhány kulcsszót az internetes keresőbe, két percen belül tud rendelni indiai vagy kínai vegyi üzemekben, azonosíthatatlan anyagokból kotyvasztott szereket. Időnként eljutunk olyan iskolákba, ahol a pedagógusok többet tanulnak az előadásból, mint a gyerekek. Talán csúnya szónak tartja a missziót, de szerintem ezt műveli ez a kis társulat évek óta. E tekintetben vannak már követőik Magyarországon? Többen is játszanak hasonló előadásokat, főleg független társulatok, mint például a Káva és a Szputnyik. Szerintem mostanában a kőszínházak is egyre inkább nyitnak ebbe az irányba. Az Örkény Színháznak és a Katona József Színháznak is vannak érdekes, színvonalas ifjúsági előadásaik, ha nem is pont olyanok, mint a mieink. A misszióról pedig csak annyit, hogy nem szeretnénk a jótékony szerzetesek szerepében tetszelegni, hiszen mi ezt pénzért csináljuk, ha nem is óriási összegekért. Ez a hivatásunk, ebből próbálunk valahogy megélni. Nagyon örülök annak, hogy a szervezők vagy az iskolai alapítványok, akik, illetve amelyek kifizetik ezt a szerény összeget, többnyire azt mondják, hogy megérte, és máskor is szívesen látnak minket. Említette, hogy a Nézőművészeti Kft. által megütött közvetlen hang, az interaktív hozzáállás és az alternatív szemlélet a kőszínházi produkciókat is megtermékenyíti. Tud erre konkrét példákat? Nem igazán, mivel sosem beszélgettem erről kőszínházi rendezőkkel. Viszont az elmúlt évtizedek során sokféle közegben játszottam, független társulatokban és kőszínházi produkciókban egyaránt, és szerintem nem is kérdés, hogy a függetlenek által kikísérletezett, nagyon bátran és szabadon létrehozott előadások az egész szakmára jó hatással vannak. Új formákat, új hangot hoznak, amire a kőszínházi szakma éles szemű és hallású alkotói felfigyelnek. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is fellépnek a Gombaszögi Nyári Táborban, méghozzá két darabbal. A Klamm háborúja osztályterem-előadás, egy sikeres német monodráma, egy középiskolai tanár összeomlásának története, aki folyamatosan kommunikál a diákokkal. Ez volt az első ilyen jellegű előadás Magyarországon. Végigjártam vele a középiskolákat, négy nemzetközi díjat is kaptam érte, több mint kétszázszor játszottam szerte a világon, például Trencsénben is, szlovák felirattal. A másik egy Tasnádi Istvánnal közösen alkotott „őrület”, A fajok eredete, amelyet Mucsi Zoltánnal és Thuró- czy Szabolccsal játszunk immár negyedik éve. Azt a problematikát kapargatjuk benne szarkasztikus humorral, hogy hogyan állhat az ember a teremtés csúcsán, és vajon tényleg ott kell-e állnia. Megjelenik benne a hajléktalanság problémája, a hazugság, az anyagiasság... És a csirkékről se feledkezzünk meg, amelyek a filmművészet iránt is érdeklődhetnek. Ön szerint nekik kellene elfoglalniuk az ember helyét az evolúció csúcsán? Szerintem a termeszhangyák a teremtés koronái, de a csirkék is jóval előttünk járnak. Ha a jelenlegi magyar politikai közéletet nézem, akkor biztos vagyok benne, hogy egy jól fejlett kakas túltesz rajtunk, embereken. Főleg a kommunikáció terén. (Képarchívum Alapiskolák, figyelem! Ismét Tajili u Program a tudás közvetítésére - szórakoztató formában A következő munkafüzet felső tagozatos tanulók részére készül Téma: Közlekedj okosan! !§j '■ nkafüzetet és naponta az Új Szót a tanulók és az oktató pedagógusok m időtartama alatt (2014. szeptember 8. - október 3.) ingyen kapják. Amennyiben az Önök iskolája is szeretne bekapcsolódni a programba, kérjük az adatokat 2014. június 8-ig küldjék el a marketing@ujszo.com címre. Slovnaft Jelentkezési adatok Téma: Közlekedj okosan! Az iskola neve és címe: Telefon: ..:......................................................... E-mail: A programba bekapcsolódó tanulók száma: A tantárgyat oktató pedagógusok száma:................................................................ BP140097