Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-06 / 103. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 6. Vélemény és háttér 7 Lipšicéknek bizonyítaniuk kell az EP-választáson, különben eltűnnek a süllyesztőben Befulladó pártprojekt Miközben a jobboldalon az egyelőre nem is mért RadoslavProcházka és a Háló (Sieť) az aktuális reménysugár, ami magával hozza Robert Fico bukását, egyre inkább háttérbe kerül az a politikus, aki úttörőként elindította a pártalapítási hullámot. TOKÁR GÉZA Dániel Lipšic és az Új Többség (NOVA) sorsa az EP-válasz- tásokon elért jó eredménytől függ, különben a kezdeményezés hamvába hull. Lipšicben és Procházkában több a közös vonás, mint első pillantásra tűnik. Mindkettő merev, keményvonalas, a kereszténydemokrata közegből érkező, fiatal, de „nehéz embernek” számító politikus. Mindketten úgy döntöttek, hogy a 2012-es választások után ideje elindítani saját kezdeményezésüket, s mindkét formálódó mozgalom eléggé besorolhatat- lannak tűnik ideológiai szempontból. Akad azonban egy hangsúlyos különbség: Lipšic projektje egy hagyományos pártra hasonlít, az egykori belügyminiszter nem volt képes kilépni a sémákból. Procházka pedig óvatosan - nem utolsósorban a NOVA kudarcára alapozva -, egy léptékében nagyobb és jelentősebb kezdeményezésben gondolkodik. A NOVA nagyjából két éve része a szlovákiai politikai életnek, de nem ért el átütő sikert, nem ért el számottevő támogatottságot. Legemlékezetesebb momentuma 2012 nyarához kötődik, amikor a pártvezetők pe- csenyesütögetés keretében végigjárták szimpatizánsaik kertjeit. A párt valódi erejét nem is lehet sejteni: a felmérések szélsőségesen eltérő értékeket mutatnak. Míg az MVK 2013 januárjában 8,9 százalékkal a legerősebbjobboldali pártnakmér- te Lipšicéket, a Median idén áprilisban még csak ki sem tudta mutatni az Új Többséget a legnépszerűbb pártok listáján. Becslése szerint 1-2 százalékos támogatottsága lehet. A NOVA A NOVA eddigi legnagyobb pillanata az volt, amikor 20*12-benapárt- vezetés grillpartit tartott a szimpatizánsokkal. csak egyféle választ adhat az el- jelentéktelenedés veszélyére: muszáj bebizonyítania, méghozzá most, az európai parlamenti választásokon, hogy van mögötte tömeg. Nehéz lesz, mert programszinten és a képviselőjelöltek szintjén sem tudott újat mutatni, az EP-választásokra ráadásul hagyományosan nehezen mozgósíthatók a kevésbé elszánt szavazók. Hosszasan lehetne elemezni, hogy Lipšic mit rontott el a pártalapítási folyamat során. Útó- lag nézve hiba volt rögtön a választások után bejelenteni a pártalapítást, ráadásul úgy, hogy nem mérték fel, mire van igény a jobboldali szavazók körében. Hibás és pánikszerű lépésnek bizonyult a SaS szaka- dár vállalkozóinak befogadása, akik szavazatokat nem hoztak a pártnak, cserébe viszont összezavarták a választók fejét: végképp kommunikálhatat- lanná vált, hogy mit akar egy liberálisokat és keményvonalas kereszténydemokratákat tömörítő párt. Ezek tetejébe még a rendpárti, populista témákat sem sikerült meglovagolnia az egykori belügyminiszternek. Ennek fényében különösen fontos, mi történik az Új Többséggel az EP-választásokon. KOMMENTÁR Szemben a monstrummal NAGY ANDRÁS a Az elmúlt hét a szlovákiai magyar társadalmon és médián belül szinte csak egyetlen ügyről, Zsák Maiina Hedvigről és a vele kapcsolatos tüntetésről szólt. A Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának szervezői óriási adósságot róttak le a nevünkben, amikor nyolc év után megszervezték a tüntetést. A szlovákiai magyar társadalomnak, civil szervezeteinek és pártjainak, de az egyszerű polgároknak is ennyi időre volt szükségük ahhoz, hogy végre tömegesen is ldálljanak Hedvig ügye mellett. Szlovákia 21 éves története során nem volt rá példa, hogy ekkora tömeg gyűlt volna össze egy magyar vonatkozású ügy kapcsán a fővárosban, s hogy a tüntetésből látványos menetelés kerekedjen. Persze a tömeg itt relatív fogalom, hiszen ha azt nézzük, hogy a közel félmilliós hazai magyarságból jó, ha minden ötszázadik ember jött el, akkor inkább szomorúak lehetünk, mint büszkék. És bár az egész rendezvényt az első pillanattól kezdve kétnyelvűként hirdették, a szlovákok részéről pár politikust, néhány emberi jogi aktivistát és pár tucatnyi szimpatizánst kivéve nem nagyon sikerült valódi tömeget megnyerni. Fontos, hogy Hedvig kapcsán nem kizárólag magyar ügyről beszélünk, hanem egy fiatal lány, nő harcáról az állammal - saját igazáért. Nyilvánvaló, hogy az egész huzavona egyik fő jellemzője Hedvig nemzeti hovatartozása, de az ügy e nélkül is ugyanolyan felháborító. Ha az egész rögtön az elején becsületesen ki lett volna vizsgálva, a támadókat elítélik, rég elfelejthettük volna a történteket, talán csak szegény Hedvigben marad egy rémes emlék. De az akkori és egyben mostani szlovák miniszterelnök és belügyminiszter a kormányuk elleni politikai provokációként könyvelte el az eseményt, prejudi- kálva Hedvig bűnösségét. A történet talán legszomorúbb része, hogy hiába kér bárki is bocsánatot Zsák Maiina Hedvigtől, ahogy tette azt Iveta Radičová kormánya, a rendőrség és az ügyészség már soha nem fogja kideríteni az igazságot. így még az is lehet, hogy a végén valóban elnöki kegyelmi kéréssé degradálódik az ügy, ahelyett, hogy kiderülne az igazság. Ez a végkifejlet borzasztó lenne, de nem csak ez. A szlovák társadalom nagyobbik felével a mai napig nem sikerült megértetni, hogy ez nem szlovák-magyar vita, hanem az állami gépezet és az egyén kiegyensúlyozatlan harca, melyben az állami szervek a legpiszkosabb módszerektől sem riadtak vissza. Például, hogy a történtek után hét évvel pszichiátriai intézeti megfigyeléssel fenyegetik Hedviget, vagy a nyolcadik évben felbukkan egy állítólagos tanú. Fontos lenne, hogy Hedvig ne a megvert magyar lány, hanem az állam ellen harcoló egyén szimbólumává váljon. Azt szerettem volna írni, hogy állampolgár, de ez már nem igaz, hiszen Zsák Maiina Hedvig tavaly felvette a magyar állampolgárságot, s ezzel elvesztette a szlovákot. Talán ha a társadalom, de akár csak mi, magyarok, akik ismerjük a történetét, korábban állunk ki mellette úgy, ahogy azt most tettük, itthonról harcolt volna tovább. Es ami szintén nagyon fontos, hogy a történet végén az ügye összefogjon és ne szétválasszon. A végén ne magyarok és szlovákok álljanak szemben egymással, hanem az igazság, a jog, szemben az igazságtalansággal és a jogellenességgel. Oroszország megsértette a hidegháború után kialakult európai stratégiai egyensúly három alappillérét, ami nem maradhat következmények nélkül Miért fontos számunkra a stabil és független Ukrajna? ONDREJCSÁK RÓBERT Az elmúlt hónap történései Ukrajnában gyökeresen megváltoztatták világunkat. A hidegháború után Európában kialakult egy stratégiai egyensúly, amely három, egymással összefüggő pillérre támaszkodott. Az első Ukrajna területi épsége és szuverenitása. Ugyanis Közép-Európa, sőt egész Európa biztonsága és stratégiai függetlensége teljesen összefonódik Ukrajnával. Stabil és független Ukrajna nélkül egész régiónk biztonsága veszélybe kerül. A második, hogy Közép-Európa kívül esett az orosz haderő stratégiai hatókörén, Oroszország nem volt képes katonailag fenyegetni térségünket. A Kalinyingrádi körzetben ugyan állomásozik számottevő orosz katonai erő, ez azonban egy elszigetelt enk- lávé, a nagy stratégiai térképre csekély hatással volt. A harmadik pillér, hogy Moszkva, csakúgy, mint más európai országok, elvetette a katonai erőt, mint érdekei érvényesítésének eszközét Európában. 2008-ban ugyan katonailag beavatkozott Grúziában, akkor azonban azt a legtöbben ballépésként, és nem az orosz külpolitikai paradigma radikális változásaként fogták fel. Az elmúlt néhány hónapban mindez megváltozott, Oroszország átrajzolta és radikálisan megváltoztatta nemcsak Kelet- Európa, hanem Európa stratégiai egyensúlyát is. Moszkva megsértette mindhárom feljebb említett alappillért. A Krím an- nektálásával megsértette Ukrajna területi épségét és szuverenitását. Ha mindez nem lenne elég, további felforgató, diver- záns akciókat hajt végre Kelet- és Dél-Ukrajnában, ami az ország további destabilizálódásához vezet. Másodszor, a Krím elfoglalásával és főleg az ott kiépítendő légi támaszpontokkal és az orosz légi kötelékek átcsoportosításával Közép-Európa ismét az orosz légierő hatókörébe kerül. Harmadrészt pedig Oroszország számára a katonai erő alkalmazása Európában megszűnt tabu lenni. Tudomásul kell venni ugyanis, hogy az orosz hadműveletek nem félreértés vagy rossz kommunikáció eredményei, hanem stratégiai döntés következményei. Mit tehet Európa és a NATO? Rengeteget tehet és tennie is kell. El kell utasítani azt a fatalista nézőpontot, hogy nem tehetünk semmit, bele kell törődnünk az új status quóba. Először is Európa és az USA egyesített gazdasági ereje csaknem húszszorosa az orosz gazdaságénak. Nyilvánvaló tehát, hogy kire lennének pusztító hatással a komolyabb gazdasági szankciók. Másodszor: ki kell mondani, hogy ha Oroszország katonailag terjeszkedik, a NATO vissza fogja állítani a katonai erő- egyensúlyt Kelet-Európábán. Az eddigi intézkedések - például a baltikumi légi őrjárat megerősítése - jó irányba tett lépések, de nem elégségesek. Oroszország katonailag is sokkal gyengébb, mint a NATO, ezért ha a Szövetség határt szab, azt Moszkva nem fogja átlépni. Feltéve, ha komolyan vesszük a magunk által szabott határokat. Létre kell hozni az állandó haditengerészeti jelenlétet a Fekete-tengeren, Romániába légierőt kell vezényelni, hasonlóképpen a Baltikumhoz. Számunkra pedig a legfontosabb, hogy közvetlen térségünkbe, Közép-Európába, fokozatosan át kell csoportosítani amerikai és más szövetséges szárazföldi erőket a németországi bázisokról. A gazdasági és katonai válaszlépéseket politikaiaknak is követniük kell. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Szövetség bővítésének folytatása. A szeptemberi NATO-csú- cson meg kell hívni Montenegrót a szervezetbe. Ezenkívül újra kell indítani a grúz integrációt, a tagsági akciótervstátusszal, majd fokozatosan a tagságig is el kell jutni. Új partnerségeket kell létrehozni Azerbajdzsánnal, Moldovával és nem utolsósorban Kijewel. Nem maradhatunk tétlenek, lépni, válaszolni kell, most. Ellenkező esetben Donyeck helyett Ungvárnál fogjuk megvívni a következő stratégiai játszmát, lényegesen nagyobb tétekkel és egy elveszített Ukrajnával a hátunk mögött. A szerző külpolitikai elemző
