Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-29 / 122. szám, csütörtök

I 18 Iskola utca ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 29. www.ujszo.com A POSTA HOZTA Másodszor rendezték meg a RoboSum Open Sumo Lego nyílt robotversenyt A Selye János Gimnázium újabb sportsikerei Taroltak a füleki gimnazisták Indulhat a roham... (Fotó: Bólint Lóránt) A tavaszt mindig sűrű sport- események jellemzik a komá­romi Selye János Gimnázium­ban. Több vonalon is képvisel­tük iskolánkat az elmúlt idő­szakban. Ipolyságon rendezték meg hét csapat részvételével a szlovákiai magyar gimnáziu­mok országos röplabdabajnok­ságát fiúk és lányok részére is. Mind a lányoknál, mind a fiúk­nál iskolánk csapata diadal­maskodott, ráadásul mindkét kategóriában a mi játékosunk érdemelte ki a mezőny legjobb­jánakjáró díjat, Tarics Nelli (II. B) és Százvai Ádám (I. C) sze­mélyében. A 11. alkalommal megren­dezett Kárpát-medencei Ossz- magyar Diákbajnokság labda­rúgótornájának felvidéki for­dulóján, Diósförgepatonyban is óriási sikert arattak a selyé- sek. A 2. helyezés szép siker, hiszen ezzel kivívták a jogot, hogy részt vehessenek a nem­zetközi döntőben, mely június végén Pápán lesz. Az atlétika is ebben az idő­szakban adott bizonyítási lehe­tőséget diákjainknak, a megyei fordulóban Nyitrán nagyon szép eredményt ért el Mészáros András (2. hely 100 méteren), Gábor Zsuzsanna (3. hely 800 méteren), Lakatos Lili (4. hely 100 méteren) és Földes Tímea (4. hely 400 méteren). A tömegsportra is figyel a Se­lye Gimnázium, ennek ékes bi­zonyítéka, hogy több mint 60 diákunk vett részt a 40. alka­lommal megrendezett Ko- márom-Komárno futóverse­nyen, ahol egyéniben dobogón végzett: Fiala Tamás (3. hely), Gábor Zsuzsanna (2. hely) és a 10 km-es felnőtt kategóriában a nőknél 5. helyen ért célba Szabó Annamária. A sportesemények szervezé­séből is kivesszük a részünket, május 6-án rendeztük meg a fi­úk kosárlabdatomáját a szlo­vákiai magyar gimnáziumok részére 6 iskola részvételével a helyi sportcsarnokban. Isko­lánk Somorja mögött az előke­lő 2. helyet szerezte meg. Dr. Gyurenka István testnevelő RoboSum, RoboGo, Ro- boDay - és még sorol­hatnánk a hasonlóan kezdődő szavakat. A lé­nyeg: hogy mind a robo- tikával kapcsolatos. Most már csak az a kér­dés, mi is a robotika. ILLÉS KÓS1K ANDREA A kifejezést elsőként Isaac Asimov író használta 1941-ben a robottechnológia és a robot­ipar megjelölésére. Maga a ro­bot szó viszont Karel Capektól származik, aki az 1920-as évek­ben „Rossum Univerzális Ro­botjai” címmel utópikus színda­rabot írt, melyben az ember ál­tal készített gépeket hívták ro­botnak, a cseh „robota”, vagyis „munka” szó nyomán. Ennyi etimológia után tér­jünk a robot műszaki fogalmá­nak definíciójára: A robot egy elektromechanikai szerkezet, amely előzetes programozás alapján képes különböző fel­adatok végrehajtására. Lehet közvetlen emberi irányítás alatt, de önállóan is végezheti a munkáját egy számítógép fel­ügyeletére bízva - olvashatjuk a Wikipédián. A kulcsszó tehát a programozás, amely önma­gában elég riasztónak tűnhet, főleg, ha meg akarják rá taní­tani az ember fiát. Hogyan le­hetne mégis közelebb hozni a diákokhoz? Például úgy, hogy összekötjük egy kis legózással, és megspékeljük a versenyzés izgalmával: egymás ellen küzdhetnek aztán a Lego-ele- mekből épített, programozható robotok. Április 30-án volt belőlük bőven a Füleki Gimnáziumban, ekkor rendezték meg ugyanis - másodszor - a RoboSum Open Sumo Lego nyílt robotversenyt. Kerekes László, a verseny szer­vezője azokra a tehetséges diá­kokra gondolt, mikor a Robo- Sumot megálmodta, akik ér­deklődnek a programozás és a mérnöki tudományok iránt. A robotikával foglalkozó diákok lehetőséget kapnak logikus gondolkodásuk, kreativitásuk és technikai érzékük fejleszté­sére. Az pedig már csak hab a tortán, ha tudásukat, alkotó- képességüket egy izgalmas és szórakoztató versenyen mu­tathatják meg. Idén hét iskola 11 csapata ver­senyzett. Fülek, Losonc, Rima­szombat, Érsekújvár és Kecske­mét magyar és szlovák tanulói mérték össze tudásukat maguk készítette és programozta robot­jaikkal. A RoboSum nyílt robot­versenyen nincs külön alap- és középiskolás kategória, min­denki egyenrangúként küzd. A robotok mérlegelése után, mely során ellenőrzik, megfelel-e a robot tömege és mérete az elő­írtnak, következnek a kisorsolt ellenfelek csoportversenyei. Ezek alapján lehet továbblépni a mmmwm 1. Palocsányi Ádám és Szacsko Adrián (Larimo- res csapat) - Füleki Gim­názium, nyolcosztályos tagozat 2. Botos Péter és Pál Márk (Jagers csapat) - Füleki Gimnázium, négy- osztályos tagozat 3. Herczeg Kristóf és Lenner Egon (Tompások csapat) - rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola, ill. Tompa Mihály Refor­mátus Gimnázium negyeddöntőbe, az elődöntőbe, majd a döntőbe. Mint a neve is mutatja, a Ro­boSum Open Sumo Lego a klasszikus japán sumóra épül: egy körpályáról kell egymást ki­tolniuk az ellenfeleknek - ez esetben a robotoknak. Minden mérkőzés maximum három győztes rohamból áll. A robo­toknak teljesen autonómnak kell lenniük, emberi segítség nélkül kell küzdeniük, a ver­senyzők csak elindítják őket. Természetesen a robotokat elő­re beprogramozzák a diákok, több programot is készítenek, de a versenyen nem tudják, melyik robottal kerülnek majd szembe, így az összecsapások előtt kell eldönteniük, melyik programot választják. Utána már a roboton múlik a mérkőzés. Kerekes László elmondta, idén a verseny kétnapos volt, mivel sikerült összekötni egy kísérőrendezvénnyel. Április 29-én, a robotok napján az ér­deklődők előadásokat hallgat­hattak a National Instruments debreceni előadóitól. Szabad Miklós a középiskolásoknak beszélt arról, müyen modem eszközökkel dolgoznak napja­ink mérnökei. Az alapiskolások Krizsán Gábor A Lego robotok kihívásai című előadását hall­gatták meg. A RoboSum versenyen ebben az évben több csapat indult, mint tavaly. A programozás ma­gasabb színvonalú volt, a konst­rukciós megoldások is jobbak voltak. Az újoncként induló ri­maszombatiak a harmadik he­lyet harcolták ki, míg az első és második helyet bravúrosan a fü­leki diákok szereztékmeg. Kerekes Lászlót tavaly, az el­ső RoboSum megszervezése­kor a hiánypótlás igénye vezet­te, hiszen a környéken nem volt robotikaverseny, miköz­ben a diákok élénken érdeklőd­tek a robotikaszakkör iránt, melyet informatika szakos ta­nárként vezet a Füleki Gimná­ziumban. Azóta a környék isko­lái is „beindultak”, több helyen elkezdtek Lego robotokkal fog­lalkozni, sőt, egy regionális verseny is született a nemzet­közi RoboSum mellett, a Ro­boGo, melyet Rimaszombat­ban rendeztek. A II. RoboSum nemzetközi robotversenyt a Füleki Gimná­zium és az IN-NOVA Polgári Társulás rendezte, fő támoga­tója Fülek városa volt, a díjakat pedig a Media City adta. A szervezők már a harmadik év­folyamot tervezgetik, s meré­szebb álmokat is dédelgetnek. Szeretnének egy továbbjutásos rendszert kiépíteni, hiszen ön­álló versenyek léteznek nálunk és Magyarországon is, de ezek­ről nem lehet feljebb lépni. A cél egy közép-európai verseny kiépítése több ország bevoná­sával. A lányok röplabdacsapata (Fotó: SJG) írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is szívesen várjuk diákok, tanárok beszámolóit isko­lájuk eseményeiről, eredményeiről, valamint a tehetséges diá­kokat bemutató írásokat, melyeket az iskolautca@ujszo.com vagy az ujszo@ujszo.com e-mail-címre küldhetnek. A POSTA HOZTA 7 mérföldes csizmában Szegeden Fél éve, amikor megkaptuk a 7 mérföldes csizmában heted 7 határon át mesevetélkedő el­ső négy meséjét, még nem sej­tettük, hogy ilyen csodás ka­landban lesz részünk. Hosszú hónapok teltek meseolvasás­sal, gyakorlással. Két izgalmas elődöntő után április 30-án Vásárúton volt az országos döntő. Küzdelmes csata után vihettük iskolánkba, Egyház- gellére a VÁNDORCSIZMÁT. Nagyon örültünk, mert ez azt is jelentette, hogy Szegeden mi képviselhetjük a felvidéki magyar iskolákat. Izgalmak­kal, várakozással telt az a né­hány nap. Május 12., a verseny napja gyorsan elérkezett. Már vasár­nap, egy nappal a verseny előtt, elindultunk Szegedre a tanító nénikkel. A Károlyi Kollégium­ban fogadtak bennünket a ma­gyarországi szervezők. Kicso­magoltunk, és elindultunk, hogy megismerjük Szegedet. Először a Vadasparkban tet­tünk kalandos sétát. Láttunk krokodiletetést, „simogattunk csótányt”; és megcsodáltuk a zsiráfokat, oroszlánokat... Ez­után Szeged belvárosát vettük szemügyre. Meglátogattuk Magyarország negyedik legna­gyobb templomát, a Fogadalmi templomot. A Dómban találha­tó a 9040 sípos orgona és az al­földi szűrbe és szegedi papucs­ba öltöztetett Madonna. Ma­gyarország leghosszabb folyó­jánál, a Tiszánál is megálltunk. A tanító nénik megmutatták nekünk Juhász Gyula szobrát, a Széchenyi teret, Kossuth La­jos egész alakos bronzszobrát. Gyönyörködtünk a Reök-palo- tában, amit Munkácsy Mihály unokaöccse, Reök Iván vízépítő mérnök építtetett. Gyönyörű város Szeged, de nem feledkezhettünk meg ar­ról, amiért odamentünk. Más­nap időben az Agórában vol­tunk, hogy a 7 mérföldes mese­vetélkedő magyarországi csa­patait ne várakoztassuk. A já­ték során 7 forduló feladataival kellett megbirkóznunk, ame­lyeket 24 meséből állítottak össze a szervezők. Nagyon iz­gultunk, bár a verseny főszer­vezője elmondta, nincs rá okunk, hiszen 284 csapat ne­vezett be, és a legjobb 11 ka­pott meghívást Szegedre. Örü­lünk, hogy ott lehettünk, büsz­kén képviseltük iskolánkat, az Egyházgellei Alapiskolát és a felvidéki magyarokat. Kitartó munkánkat siker koronázta, a 4. helyen zártuk a versenyt. Kö­szönjük a szlovákiai és ma­gyarországi szervezőknek, va­lamint iskolánk igazgatójának, a felkészítő pedagógusaink­nak, hogy ilyen élményekben lehetett részünk, ami örök em­lék marad számunkra. MÓKÁS MÓKUSOK Rácz Dóra, Rácz Réka, Polák Mátyás, Virág Zsolt, az Egy­házgellei Alapiskola tanulói Az egyházgellei Mókás Mókusok csapata a nagyon szép negyedik helyen zárta a versenyt (Fotó: EAI)

Next

/
Thumbnails
Contents