Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-24 / 118. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 24. Szalon 21 MEDIATER Pop art - art pop - cover art 2013 novemberében volt Brooklynban Lady Gaga Artpop című albumának bemutató koncertje. Az egyik legérdekesebb jelenet talán az lehetett, amikor Gaga a Volantis nevű high tech „ruhában” ha nem is a mennybe, de pár centiméterrel a színpad fölé szállt. Sokan talán azt gondolják, hogy ez pusztán Stefani újabb hóbortja, azonban - ahogy azt tőle megszokhattuk - többről van itt szó. H. NAGY PÉTER A Volantist Gaga szubjektummetaforának tartja, amelyet - egy csavarral - nem ő hord, hanem a „ruha” mozgatja, viseli a tulajdonosát. Ezzel a megoldással Gaga ismét arra irányította a figyelmet, hogy identitása nem rögzített, testét pedig egy újabb médium „szabályozza”. A világ (vagy inkább a Föld) első repülő ruhája mellett érdemes megemlíteni azt is, hogy az Artpop dizájnja Jeff Ko- ons és Lady Gaga közös munkája (az albumot kísérő projektben Robert Wilson rendező is részt vett). A borító remekül rájátszik a pop art és az art pop kapcsolatrendszerére, s arra is, hogy - a híres Botticelli-kép fel- használása erre utalhat - korunkban egy új, a populáris kultúra felől értelmezhető szépségeszmény született. Nézzük meg kicsit részletesebben. Jeff Koonsnak van egy szoborszériája Gazing Ball (a jelentése bámuló golyó vagy labda) címmel, amely arra épül, hogy a fehér színű antikizáló és giccses formák kiegészülnek egy kék golyóval. Ezek az esetlegesen elhelyezett kék golyók azonnal vonzzák a néző tekintetét, ugyanakkor tükrözik is, tehát első nekifutásra azt lehet mondani, hogy Koons ezeken keresztül komponálja bele a nézőt az installációba. Gaga borítóján is ezt látjuk, a művésznő szoborszerű képe és az előtte levő kék golyó félreérthetetlenül a Gazing Ball részévé avatja a kompozíciót. Ugyanakkor Gaga beállítása (kezével takarja a mellét) Koons más műveire is utalhat, hiszen a giccsművész többször eljátszott már ezzel a pózzal. A kapcsolatrendszer aztán újabb elemekkel gazdagodhat, például a Botticelli-háttér alapján, ez világos; de annak fényében is, hogy miként tekintünk az említett kék golyóbisra. Persze, sokak számára olyan, mint a karácsonyfadísz, de mivel a szérián belül egymásra utaló, egymással kapcsolatban álló jelekként, jelölőláncot alkotó komponensekként is felfoghatók, ezért - Tolkien-ra- jongók előnyben - úgy viselkednek, mint a „néma” palantí- rok (látógömbök). Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a cover art egy újabb izgalmas darabjával állunk szemben. Méghozzá olyannal, melynek története itt nem ér véget. Hároméves kényszerhallgatás u- tán ugyanis Lady Gaga megjelenhetett Kínában. Mivel a Born This Way című album hat dala anno a kínai kulturális minisztérium tiltólistájára került, nem volt biztos, hogy az Artpop kiadható lesz az ázsiai országban. Van azonban itt egy poén. A hatóság ugyanis az album borítójának apró módosítását kérte. A keleti verzión Gaga lábain harisnya van, a kék golyó (vagy labda) pedig nagyobb az eredetihez képest, így takarásba kerültek a melleket fogó kezek is. Ez a megoldás azt eredményezte, hogy az Artpop borítója már önmagával sem identikus. Koons Bámuló golyója kezdi uralni a horizontot. És itt felmerül a kérdés, hogy az ideális borító vajon mit ábrázol? Egy hatalmas kék golyót Gaga nélkül? Az Artpop borítója immár folya- matjellegű, és duplikátum formájában ismétlődik. Kezd emlékeztetni Milorad Pavié Kazár szótárára, amelynek egyik példányán egy kulcslyuk, másik példányán egy kulcs látható. Mindez persze fényt vet egy másik fontos jelenségre is, melyet L. Varga Péter irodalomtörténész, kritikus így fogalmazott meg: „Az említett »folyamatszerűségnek« és nem-identikus jellegnek valamiképp mindig ideológiai horizontja van. Lehet, hogy arról van szó, hogy bár a politika mindig ellenőrizni igyekszik a művészetet, az abban rejlő lezárhatatlan értelmezési potenciál miatt azonban ez a törekvése sosem sikerülhet teljesen?” A kérdésre igenlő válasz adható. Az Artpop borítója innen nézve is valóban túlmutat önmagán: a változtatások egyben növelik a sötét tónus jelenlétét, a golyó felnagyítása pedig mintha arra utalna, hogy a kép így még hangsúlyosabban tükrözheti annak arcát, aki ránéz. Úgy tűnik, hogy ez a mediális játék a borító létmódjához tartozik. Ugyanakkor tovább gyarapítja Lady Gaga folytonosan változni kész testreprezentációit. Depardieu Szegeden Szeged. A Béres Attila rendezővel folytatott korábbi megbeszélések alapján különleges dramaturgiai megoldással áll a szegedi Dóm tér színpadára Gérard Depardieu, akit Napóleon szerepében láthat a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus elején. Gérard Depardieu franciául szólal majd meg a színpadon, a császár mondatait pedig a történetbe beépített tolmács fordítja magyarra. A vüághírű művész a tervek szerint az augusztus 1-jei bemutató előtt röviddel csatlakozik a daljátékot színpadra állító társulathoz, a próbafolyamatban egy másik színész helyettesíti. A premier mellett a következő napon is színpadra kerülő daljátékban népszerű magyar színészek lesznek Gérard Depardieu partnerei. A nagyotmondó obsitos szerepét Homon- nay Zsolt; apját, az öreg Háryt a nemzet színésze, Király Levente alakítja, Bordás Barbara Örzsét, Háry mátkáját játssza. Láthatja a közönség Bodrogi Gyulát, Sáfár Mónikát, Gálvöl- gyi Jánost és Szabó Győzőt is. (MTI) Fischer Iván kegyetlenebbre hangolta az opera végkifejletét: kiszolgáltatta a testet a természet őserejének, visszaadta neki a belőle vétetett matériát Világok között - a között világa Pavla Vykopálová mint Ruszalka a Brünni Nemzeti Színház produkciójában. Budapesten a Dvorák- opera koncertszerű változatát hallhatta a közönség. (Képarchívum) CSEHY ZOLTÁN Van-e, lehetséges-e az átjárás az emberi és a tündéri, a szellemi és az anyagi világ között? S ha valamilyen varázslat folytán az, lehetséges-e mindezt tragédia nélkül megúszni? Antonín Dvofák Ruszalka című operájának koncertszerű előadását háromszor tűzte műsorra a Művészetek Palotája Fischer Iván vezényletével. A világ tíz vezető zenekara közt számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar játszott. Az emberbe szerelmes, emberi létre törekvő tavi sellő klasszikus története a vágy tündérkedéseinek anatómiája. Ruszalka (Pavla Vykopálová) csak úgy válhat emberré, hogy hangja az emberi világban többé nem hallható. A hang elvesztése nem pusztán testi defektus: egy operában maga a látvánnyá degradált reménytelenség. A degradált léttelenség: nem fél létezés, hanem létnélküliség, az átváltozáskudarca. A tökéletes átalakulásra való képtelenség végül is eredendő állapot: aki kilép ön 1 magából és nem lép át másba, két világ között reked. A közöny magányossága ez, de végeredményben szabadság is, csak nincs mit kezdeni vele. A vágy és a vágy illúziója között rekedt herceg (Aleš Briscein), Ruszalka szerelmének tárgya ugyanezt az utat járja be: kettős lelki odisszeájuk nem az inkompatibilis világok tragédiája, hanem a világok között rekedt párialété. Ruszalka szabadulhatna a köztes tartományból, ahova nem hatol el az emberi vágy, ha megölné a herceget. Az ölés törli el a varázslat erejét, de végeredményben a varázslat maga is eleve kitervelt ölésként értelmeződik. Ezt a felfoghatatlan, néhol intrikus késél-poétikát teszi meg Fischer értelmezése zenei A létezés eredendő tragikuma a Ruszalka-elő- adásokban általában megdicsőül és feloldódik a szenvedésben. mintázatává. Különösen kiemeli ezt az az önkéntelen tematikus asszociáció is, mely a boszorkány Ježibaba (a kifejező, olykor pajkosan érzéki, máskor dermesztőén erőteljes hangú Jolana Fogašová) és a herceget elcsábító idegen hercegnő szerepösszevonásában nyilvánult meg. Lehetséges, hogy a boszorkány kezdettől magának akarja a herceget, és riválisát zárja a két világ közötti létezés egyre gondozatlanabb akváriumába? Fogašová átöltözött ugyan a szerephez, de ez a boszorkányos metamorfózis eszköze is lehet. A megcélzott vágypozíció elfog- lalhatatlan, kitölthetetlen hely marad: a szerelemnek túl erőteljes az anyagisága, a materialitá- sa, ésaszellemtisztaságátveszé- lyeztető anyag célja a pusztító erejű vágyak stilizált és idealizált agressziójának túlélése, visszatérés a természet harmonikusnyugalmába. A létezés eredendő tragikuma a Ruszalka-előadásokban általában megdicsőül és feloldódik a szenvedésben. Fischer Iván azonban ezt túl romantikusnak találta, és kegyetle-. nebbre hangolta az opera végkifejletét: kiszolgáltatta a testet a természet őserejének, visszaadta neki a belőle vétetett anyagot, a matériát. A szimfonikus szépség apoteózisát kaptuk: az emberi hang ereje (személyesítsen meg vízi vagy földi lényt), szükségszerűen alulmaradt. Bámulatosan elementárisra sikerült a világok harcának ábrázolása a második felvonásban: az udvari táncok fergeteges hangulata és a tó szellemének melankóliája a haláltáncot szuggeráló extatikus gerjedelem zenei ábrázolásává válhatott. Antonín Dvofák operájának köztudottan csak a harmadik része hordoz hatékony drámai feszültséget: a többi leginkább képes tablóként működik, mintha egy hatalmas leporelló lapjait nézegetnénk. A zenei megformálás plasztikus szépsége viszont ezt a beállítódást szinte észrevétlenné teszi, és a wagneries keménység motívumhálózata is elég stabil keret ahhoz, hogy a képek megelevenedjenek. Ahogy például a vágy mintázata nemcsak láthatóvá válik a híres, hegedű- glisszandóra épített Hold-áriában, hanem azonnal kozmikus jelentőséget nyer. A Vízimanó (a még mindig megbízható hangú Peter Mikuláš énekelte) bölcsessége sem elég azonban ahhoz, hogy elsöpörje a fájdalmat, és ki ne nyilatkozza az emberi vágy (és a test) alávaló- ságának tragikumát. A vadőr (Jirí Brückler énekelte - meggyőződésem, hogy sokat fogunk még hallani róla) vagy a kukta (Michaela Kapustová) kommentátori szerepből lép elő aktív cselekvővé, vállalkozásuk azonban szégyenteljes kudarcba fullad, a szellemi (vízi) világ méltatlannak talája őket, hogy részesei lehessenek a tulajdonképpeni történéseknek. A vízi világ sellői érzéki lények, ám érzékiségük csodájának lényege a beteljesülés vágyának lehetetlensége és az érzékiség tisztaságának őrzése. Az operában jelentős szerep hárul a kórusra: a feladatot ragyogó biztonsággal oldotta meg a nemzetközi hírű brünni Cseh Filharmónia Énekkara. Antonín Dvorák: Ruszalka. Művészetek Palotája, Budapest. 2014. május 9. SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
