Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-24 / 118. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 24. _______________________________________________________________________Szombati vendég 9

Hajdú Szabolcs: „Még zajlott a hercehurca a pályáztatással, amikor nagy elkeseredésemben megosztottam a problémámat Prikler Mátyással..."

Elkészült a Délibábbal,

folytatja A játékost

Bibliotheque Pascal című, 2010-ben bemutatott rendezése után úgy elment három éve, mint a huzat, állapítja meg szomorúan Hajdú Szabolcs. Amerikában elkezdett filmjével le kellett állnia, ezért egy korábbi ötletéhez nyúlt vissza.

Ez a Délibáb. A hatodik játékfilmje.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Hosszú a történet, amely megelőzi a filmet, és van benne jó néhány furcsa fordulat, jelzi a negyvenkét éves, debreceni születésű filmrendező. Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellájából írta a forgatókönyvet, s azzal pályázott a Magyar Mozgókép Közalapítványnál.

Ez hányas év?

2009.

Vagyis a Bibliotheque Pascal után ez lett a következő filmje, s nem az, amelynek alapjául Dosztojevszkij regénye, A játékos, helyszínéül pedig a Las Vegas-i kaszinók világa szolgál.

Másképpen indul a történet. A Délibábra megkaptuk a lehetséges maximális támogatást, és elkezdtük a film előkészítését. Helyszínkeresés, színészváloga- tás, koprodukciós partnerek felhajtása. De miközben ez zajlott, kimentem Amerikába, s úgy gondoltam, mivel a Délibábnakhosz- szabb lesz az átfutása, útközben, kisebb összegből meg tudunk csinálni egy másik filmet. A családi életünk is úgy alakult, hogy már nagyon el akartunk menni Magyarországról, és 2010-ben el is mentünk Las Vegasba. Ott viszonylag gyorsan sikerült pénzt szerezni egy helyi támogató, egy gyógyszergyáros révén. Tőle kaptuk a játékkaszinós történet költségvetéséhez szükséges pénz felét, mi, a magyar csapat pedig vállaltuk, hogy a másik felét előteremtjük Magyarországon. Ezzel párhuzamosan zajlottak a Délibáb előkészületei is. A Magyar Mozgókép Alapítvánnyal (MMK) aztán történt, ami történt, de a Bibliotheque Pascal után volt nekem normatív támogatásom, hiszen a filmnek viszonylag magas nézőszáma volt Magyarországon, és elég sok fesztiválra eljutott. Az ezért megítélt összeget akartam behúzni A játékosba, a gyógyszergyáros által felajánlott pénz mellé. Ebben a tudatban kezdtük el kint forgatni a filmet, miközben kiderült, hogy már nincs normatív támogatás, vagy nem számíthatunk semmiféle itthoni összegre. Sőt már az a pénz sincs, amit a Délibáb forgatókönyvével megnyertünk, illetve lebeg az egész. S történt egy családi dráma is, meghalt az édesapám, ezért a forgatás elkezdése után pár héttel, majdnem egy évi kint tartózkodás után visszaköltöztünk Magyarországra.

Meddig jutottak A játékossal? S azzal most mi lesz?

Nem vész el. Ott van lehűtve Uldinál, az öcsémnél celluloid nyersanyagon. Miután hazajöttünk, várt ránk egy jókora procedúra. Szerettük volna megszerezni újra a pénzt, amit a Délibábra odaítéltek, csakhogy az MMK döntése már nem volt érvényes. Az akkori kuratórium aztán újra felülvizsgálta a pályázatunkat, és úgy döntött, hogy mégis megkapjuk a beígért ösz- szeget. Ebben a tudatban nagy erővel ismét elkezdtünk dolgozni, koprodukciós partnerekkel tárgyalni. Viszonylag rövid idő alatt kiderült, hogy az MMK megszűnik, és minden pénz átkerül Szőcs Géza államtitkárhoz. Fél évvel azután, hogy hazajöttünk, Szőcs Géza be is jelentette, hogy kik azok, akik filmet tudnak csinálni. Már nem kellett pályázni, elég volt az ő szava, s akkor ő úgy döntött, hogy én köztük vagyok. Nem tudtuk, hogy ezt most komolyan vehet- jük-e vagy sem, de a producerek kiderítették, hogy igen. Meg is kaptuk a támogatáshoz szükséges államtitkári pecsétet. Ezzel a szándéknyüatkozattal megint elindítottuk a folyamatot Nyu- gat-Európában, de Szőcs Géza sem volt sokáig a pozíciójában, így gyorsan a tudtunkra hozták, hogy az államtitkári pecsét sem ér semmit. Minden pénz átkerült a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, vagyis Andy Vajnához, ahol mindent nulláról kellett kezdeni. Be is adtuk a filmet fejlesztésre, átmentünk a procedúrán, ami viszont még egy évembe került. De legalább kikecmeregtem egy szörnyű helyzetből.

Las Vegas-i kaszinó helyett pedig jöhetett a hortobágyi rabszolgatelep. Adott egy bundabotrányba keveredett, Magyarországon játszó elefántcsontparti focista, aki a sajtó és a hatóságok elől a nagy magyar pusztán talál menedéket. Es ott kezdődik élete legkeményebb meccse. Valóban wes- temfilmet forgatott?

Balladát, westemmesét. Az a stilizált vüág, amely a filmjeimre jellemző, itt is tetten érhető. De mint a korábbi munkáimban, itt is van szociológiai háttér, kutatás, plusz az alapnovella, Tar Sándor műve. A szociológiai háttér ismeretes. Magyarország vidéki régióiban már évtizedek óta léteznek modem kori rabszolgatelepek. Elsősorban az Alföldön. A kilencvenes évek végén, rendezőszakos főiskolásként szociológiai specifikumú témát kellett találnunk, és akkor kezdtem el járni a vidéket egy szociológussal. Találtunk is egy üyen rabszolgatelepet, ami első látásra nem volt nyilvánvaló. Lát az ember egy tanyát, ahol különböző utászkocsik és marhavagonok vannak, és azokban laknak emberek, akik ott dolgoznak, de ha rákérdezel, mennyit keresnek, kiderül, hogy semmit. Kapnak enni, és van hol lakniuk.

Menekültek?

Vannak köztük bujkáló bűnözők, szerencsédének, akiknek még így is megéri, hiszen gondoskodnak róluk, nem hajléktalanok. Más kérdés, hogy még a nyugdíjukat is elveszik tőlük. Én

ebbe kevertem bele az afrikai focista történetét mint stilizált motívumot. A westemtoposzokat felerősítettük, kontúrosabbá tettük, hogy az idegen ezen a környéken legyen tényleg nagyon idegen. Debrecen mellett egyébként ott a menekülttábor, ahonnan nagyon sokan szóródnak széjjel. Arabok, afrikaiak, közel-keletiek. Az ott elég nagy gyűjtőtábor, a román határon jönnek át. Ha arra jársz, nagyon érdekes élményben lehet részed.

Kimondottan európai uniós történet.

Ez egy mese, de szándékosan. Egyrészt jó a vége, másrészt mindig próbálom transzponálni a történetet. Előbb magamba szívom, aztán igyekszem létrehozni belőle valamilyen reményteli dolgot.

nészek is játszanak a filmben. Mokos Attila, Dráfi Mátyás, Olasz István.

Volt egyszer egy Vadnyugat után van egyszer egy Hortobágy?

És vagyok én, aki ezt megcsinálta.

Kegyetlen történeteket kínál egy ilyen gyűjtőtábor.

Ha naturálisán mutatunk meg valamit, akkor az sokkoló is lehet. A képeken, az arcokon keresztül én próbáltam a legnyomorultabb helyzetekbe is költészetet vinni. Ha a saját élettapasztalataimat veszem, a túlélésnek van egy számomra lehetséges formája: még azokban a szituációkban is, amikor rendkívül kutyául érzi magát az ember, meg kell találni a szépet.

a film társírója Jim Jarmusch producere volt éveken keresztül. Ő mondta, amikor arról beszélgettünk, hogy ki játszhatná a focistát, hogy van egy nagyon jó barátja, Isaach De Bankóié. Tudtam, hogy nagyon passzol a történethez, és már a forgatókönyv írásakor benne gondolkoztam, elkezdtem rá szabni a jeleneteket. Mikor elküldtük neki a forgatókönyvet, nagy örömmel vállalta a munkát. De ami lényeges egy filmnél: nem mindig az számít, ki mennyire jó színész, hanem hogy müyen rendezővel találkozik, és az mennyire tudja kibontani a személyiségét, a tehetségét. Ez abszolút rendezői felelősség. A legalapvetőbb feladat egy filmnél, hogy meg kell találni a megfelelő embert a megfelelő feladatra. Nagyon sok múlik azon, hogy müyen a kom(Somogyi Tibor felvétele)

Hogyan lett a film magyarszlovák koprodukció?

Még zajlott a hercehurca a forgatókönyvvel és a pályáztatással, hogy lesz pénz, nem lesz pénz, amikor nagy elkeseredésemben megosztottam a problémámat Prikler Mátyás pozsonyi rendező-producerrel, hogy fogalmam sincs, hogyan keveredünk ki ebből a történetből. Már benne voltam a spirálban, pénzt költöttünk, tudtam, hogy a filmnek el kell készülnie, amikor Mátyás azzal biztatott, próbáljunk pályázni Szlovákiában. Megnéztük, hol lehet benne szlovák vonatkozás, és meg is találtuk azokat a pontokat. Másfél, két hónap leforgása alatt jött is a pénz. Szlovákiai magyar szíEgy ilyen helyzetben hol, miben rejtőzik a szépség?

Gesztusokban, mozdulatokban, a képzeletben.

Kérdés: milyen távol van a képzelet a valóságtól.

Annyi valóság van, ahány ember. Az én valóságom az az aspektus, ahogy én szemlélem a dolgokat. A film: stilizált valóság.

Isaach De Bankóié, aki a lázadást kirobbantó afrikai focistát játssza, hogyan került be a látókörébe? A Jim Jarmusch- filmekből? Vagy Lars von Trier Manderlay-jéből, netán a Casino Royalból?

Természetesen a Jarmusch- filmekből ismerem. Jim Stark,

munikáció két ember között, mennyire tud egymásra hangolódni színész és rendező. Ha azzal megy az idő a forgatáson, hogy nem értjük és nem érezzük egymást, akkor el is csúszhatunk nagyon.

Isaach De Bankóié mennyire engedte, hogy ráhangolódjon?

Teljes mértékben alávetette magát a közös munkának. Mint ahogy én is. Kölcsönösen mellérendelt viszonyban dolgoztunk, mindenki érezte a saját feladatának, pozíciójának a felelősségét. Lelkiismeretes volt, és a maximumot hozta ki magából. Nyüván mélyen érintette a film története, sokkal érzékenyebben, mint bárki mást közülünk, bár rendkívül

stabü, kiegyensúlyozott ember. Nincsenek komplexusai. Igazi vagány csávó. Es még valami, ami lényeges: vannak olyan típusú arcok, amelyeken keresztül úgy jut át a személyiség, hogy ha kamera elé kerülnek, akkor az attól a pillanattól fogva mozi. Még nem csináltak semmit, és mégis. Nem tévéfüm, nem szappanopera, hanem mozi. A szó legnemesebb értelmében. Isaach is üyen. Nem véletlenül választotta őt főszereplőnek Jim Jarmusch. Isaachnak nem keü sokat tennie ahhoz, hogy mozit lássak benne. Nagyon szépen és visszafogottan játssza végig a filmet. Az én ízlésemnek tökéletesen megfelelően. Nincsenek túlzásai, túlkapásai, amik engem bizonyos filmekben rendkívüli módon idegesítenek.

Román színész alakítja a telep vezetőjét. Ki ő?

Rázván Vasüescu. Játszott már nálam. A Bibliotheque Pascalban ő volt az apa. Az egyik legnevesebb román filmszínész, közel kétszáz filmben szerepelt. Pintüie legendás alkotásában, A tölgyben ő volt a főszereplő.

Annát, a történet egyetlen nő szereplőjét, aki kiszolgáltatott helyzetben él a telepen, Török-Illyés Orsolya, a felesége játssza, akit a Tamarából és a Bibliotheque Pascalból ismerhetnek a nézők.

Róla is ugyanazt tudom elmondani, amit a többiekről. Ha kamera előtt látom, rögtön megjön a kedvem a filmezéshez. Olyan titok van az arcán, az arca mögött, hogy még mindig tud meglepetést szerezni, pedig már tizenhat éve ismerjük egymást. Műidig finom ízléssel van jelen a filmemben. Mi kerten nagyon egyet gondolunk arról, hogy mit és hogyan.

Nagy András a film operatőre. „Markáns képi világa lesz a filmnek, erős fény-árnyék kontrasztokkal, hosszú kameramozgásokkal, hosz- szú beállításokkal.” És azt is nyüatkozta: „Elszakadunk a westemfümekben megszokott monokróm, visszafogott színvilágtól, a melegebb tónusoktól. Sokkal merészebben használjuk a színeket, sárgák, vörösek, lüák, rózsaszínek lesznek a ruhákon, a díszletben. De nem a Bibliotheque Pascal tobzódó színvilágára kell gondolni, annyira nem lesz intenzív.”

Szerintem elég speciális univerzuma van a filmnek. A zene és a kép szinkronitása nagyon érdekes, akárcsak a kontrasztja. Nagy András igazi művész. Ahogy az élethez viszonyul, és ahogy gondolkozik, az olyan plusz, amit én nagyon szeretek. Ezért örülök, ha vele dolgozhatok.

A sokadik vágás után tehát elmondhatjuk: kész a film. A Délibáb elindul a nézők felé.

Örülök, hogy valamit sikerült kihoznom a történetből, és nem roppantam bele a munkába, mert nem volt egyszerű menet. Ez az évem már A játékosról fog szólni. Folytatom, amit elkezdtem. Vagyis befejezem.