Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-22 / 116. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 22. www.ujszo.com Politkovszkaja: 5 vádlott bűnös Moszkva. Bűnösnek mondta ki az Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolásával vádolt öt embert egy moszkvai bíróság az ügyben lefolytatott, megismételt eljárásban. A több nemzetközi kitüntetéssel is elismert Politkovszkaját, aki Vlagyimir Putyin elnök egyik legkíméletlenebb bírálója volt, 2006. október 7-én, éppen Putyin szüli- napján lőtték agyon lakása előtt. Az ügyben a halálos lövés feltételezett leadó- ját, a bűncselekmény valószínű szervezőjét, valamint három tettestársat találtak bűnösnek népi ülnökök. (MTI) Vegyi fegyverek: átadják a szírek Washington. Biztonsági aggodalmakkal indokolt késedelmét követően Szíria hozzálátott maradék vegyifegyver-készleteinek átadásához - közölte az amerikai védelmi tárca. Az ENSZ és a Vegyifegy- ver-tilalmi Szervezet (OPCW) missziója nem sokkal korábban jelentette be, hogy Szíria megsemmisítette teljes isopropa- nolkészletét, amely a szarin ideggáz gyártásának egyik alapanyaga. „Szíria vegyi fegyverként használható anyagának 7,2%-a van még az országban, gyors elszállításra várva a további megsemmisítés céljából. Az egyesített misszió felszólítja a szíriai hatóságokat, hogy a lehető leggyorsabban hajtsák végre ezt a feladatot” - szögezte le az ENSZ- OPCW misszió. (MTI) Metilalkohol: súlyos büntetés Zlín. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte tegnap a félszáz emberéletet követelő cseh metilal- kohol-mérgezési ügy két főszereplőjét a zlíni regionális bíróság. Tomáš Kre- pela és a szlovák állampolgárságú Rudolf Fián azzal, hogy mérgező anyagot kevertek az alkoholos italokba, s azokat áruba bocsátották, tudatosan veszélyeztették az emberek életét. További 8 vádlottat a bűncselekményben való részesség miatt nyolctól 21 évig terjedő büntetéssel sújtott - a perben összesen 31 ember ellen emeltek vádat. A metilalkohol-bot- rány 2012 szeptemberében robbant ki. Ha az összes lefoglalt metilalkohol (több mint 10 ezer liter) forgalomba és elfogyasztásra került volna, az áldozatok száma elérhette volna a 158 ezret is. (-kés) Lázár János 23 millió forint értékben cseh fácánvadászatot rendelt meg Orbán kinézte az államfői posztot ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A Népszabadság tegnapi száma felmelegítette azt a híresztelést, miszerint Orbán Viktor Áder János mandátuma után átvenné a köztársasági elnöki posztot - persze nem mostani ceremoniális formájában, hanem valódi hatalmi jogosítványokkal megerősítve. A lap belső információi szerint erről maga a miniszterelnök beszélt szűk körben beiktatása után. A Népszabadság idézetgyűjteményt is közöl, mely alapján úgy tűnik, a köztársasági elnökség már régóta foglalkoztatja Orbánt. A miniszterelnök többször beszélt a miniszterelnöki-parlamentáris rendszerek „vezetési gyengeségeiről”. A parlamentarizmus és az elnöki rendszer Orbán szemében egymással rivalizáló entitások, melyek állandó konfliktusait Magyarországon „nem tudnánk kezelni”. Ezért a Nép- szabadság úgy véli, ha Orbán 2017-től valóban elnök lesz, akkor jogkörei nagyjából a francia elnökéhez lesznek hasonlók. Az elnök mellett a kormányzási feladatokat a miniszterelnök látja el, aki Orbán mellett Lázár János lenne. Az Átlatszó.hu birtokába került egy olyan szerződés, amely szerint Lázár János 75 ezer euró (kb. 23 millió forint) értékben magánemberként rendelt meg novemberre egy cseh fácánvadászatot, amin 2500-3000 madár elejtését tervezi vendégeivel. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár vagyonnyilatkozata szerint ennyi készpénzzel nem is rendelkezik. Közösen fizetik a vadászatnak a költségeit, amelyen Lázár is részt vesz, így nincs ellentmondás a vagyoni helyzet és a kiadások között - közölte az államtitkár. (Népszabadság, Index, MTI) Két pokolgép robbant a nigériai Jós város egy forgalmas részén kedden, a merényletben mintegy 120 ember vesztette életét. A 900 ezres Jós az ország muszlim többségű északi és keresztény többségű déli részének határán fekszik, a régióban a Boko Haram iszlamis- ta terrorszervezet gyakran követ el merényleteket. (TASR/AP) Kijev nem fizet előre az orosz földgázért - veréssel riasztják el a szavazókat Kelet-Ukrajnában - Biden: az USA védelmet nyújt Nehéz lesz az ukrajnai elnökválasztás Kijev/Donyeck. A szeparatista Donyeck megyében fenyegetik az elnökválasztási bizottságok tagjait. A keleti régióban problémák lesznek. ÖSSZEFOGLALÓ Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök Oroszországot hibáztatva a tárgyalások sikertelenségéért, elutasította a gázszállítások előre kifizetésére tett orosz követelést. Ukrajna nem tagadta meg Oroszországgal szemben fennálló gáztartozásának kifizetését, de csak akkor hajlandó rá, ha a Gazprom visszaállítja a korábbi gázárat. Az orosz energiaügyi miniszter jelezte készségét egy alacsonyabb gázár kialkudására, ha Ukrajna az IMF-támogatásból kész rendezni az április elsejéig felhalmozott 2,24 milliárd dolláros tartozását. A Gazprom szerint Ukrajna kifizetetlen gázszámlája 3,51 milliárd dollár, és a cég kilátásba helyezte a szállítások leállítását június elején, ha a következő tételeket Ukrajna nem fizeti ki előre. Donyecki fenyegetőzés Bizonytalan, hogy Kijev képes lesz-e megrendezni az elnökválasztásokat az ország keleti régiójában, ahol kétes tisztaságú népszavazás alapján kiáltották ki a független Donyecki Népköztársaságot. A szakadár állam kommunikációs vezetője azonban leszögezte: nem engedik, hogy megtartsák a választást. Hasonlóan kiélezett a helyzet Luhanszk megyében is. Donyecki polgárok arról számoltak be, hogy a városban kihelyezték a pártok plakátjait. A szakadárok ugyanakkor megfenyegették a választási bizottságok tagjait. Telefonhívásokat kaptak azok, akikről tudni lehet, hogy segítik a választás lebonyolítását. Sokakat veréssel fenyegettek meg, vagy azzal, hogy elrabolják őket, ha részt vesznek. Sőt, a szakadárok azt ígérték, Molotov-koktélokkal szórják meg a választási helyiségeket, ha ki mernek nyitni. De állítólag vannak olyanok, akiket már most megvertek, mert részt vettek a választás szervezésében. Atrocitások érték azokat, akik kijevi rendszámú kocsival érkeztek a városba. Donyeck központjában egyre több szakadár fegyverest látni, akik jellemzően a külvárosból vagy a környező településekről érkeznek a régió fővárosába. A helyiek véleménye még közvetlenül a választás előtt is megoszlik arról, hogy lesz-e hol szavazniuk vasárnap. Volt ugyanakkor olyan, aki úgy látta, a szakadárok nem rendelkeznek akkora támogatói háttérrel, hogy valóban képesek legyenek megakadályozni az eseményt. Lényeges jel, hogy a régió legjelentősebb oligarchája, Rinat Ahmetov, aki egyúttal Európa egyik leggazdagabb embere is, hétfőn Ukrajna egysége mellett állt ki. Nyilatkozatában elítélte a szakadárok félelemkeltő lépéseit. Szavai már csak amiatt is fontosak, mert a környék gazdaságát meghatározó, a gyárak jó részét tulajdonló milliárdos Donbasz legfőbb munkaadója, és így nagy hatása van a széles munkásrétegre. Az ukrán oligarchák ráadásul az európai társaiknál sokrétűbb tevékenységet végeznek, Ahmetov saját milíciát is felállított gyára és városai védelmére. Washington figyelmeztet Az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy szigorúbb szankciókat vezet be Oroszország ellen, ha Moszkva akadályozza a vasárnapi ukrán elnök- választást - hangsúlyozta tegnap Joe Biden, az USÁ alelnöke. Biden szerint minden európai országnak latba kell vetnie befolyását, hogy segítse ezt a folyamatot. Az európai NATO- szövetségesek számíthatnak az USA-ra, a „NATO-országok soha sincsenek egyedül” - erősítette meg az amerikai alelnök. Kiszabadult a magyar férfi Kiszabadult a vasárnap Kelet- Ukrajnában foglyul ejtett magyar férfi - közölte a tegnap a magyar Terrorelhárítási Központ (TEK). „A TEK és a külföldi partnerszolgálatok együttműködésének eredményeképpen - sikeres tárgyalásokat követően - elengedték az Ukrajnában dolgozó magyar férfit” - írta a TEK. A foglyul ejtett férfi, aki egy ukrajnai cégnél dolgozik, már elhagyta a fegyveres konfliktusos területet. (MTI, Index) Összezsugorodott ukrán hadiflotta Kijev. Nem könnyű megtalálni az ukrán hadiflottát az odesszai kikötőben. Sok hajó mozgásképtelen, csak kötélen lehet odébb vontatni. A Krím elfoglalása előtt a flotta 75 hajóból állt, azóta ez a szám 28-ra csökkent, ezek is alig nagyobbak egy méretesebb jachtnál. A védelmi minisztérium a lakosságtól koldul pénzt, emelt díjas, 50 eurocentes SMS- eket kér az emberektől. Eddig már több mint 1 millió dollárt sikerült ilyen módon összegyűjtenie. Annyit, amennyibe egyetlen amerikai elfogó rakéta kerül. „Olyan dolgokra fogjuk költeni, amelyekre a leginkább szükségünk van, például golyóálló mellényekre és egészségügyi felszerelésre” - mondta Bogdan Buta védelmi miniszterhelyettes. (MTI) Egyiptomi döntések Börtönre ítélték Mubarakot Kairó. Háromévi börtönbüntetésre ítélte tegnap egy kairói bíróság törvénytelen gazdagodás vádjával Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfőt; két fia, Gamál és Alaa ebben a perben hasonló vád alapján 4—4 évi szabadságvesztést kapott. A Mubarak-családnak vissza kell fizetnie az állami büdzsébe az elnöki palota költségvetéséből elsikkasztott pénzt, 125 millió egyiptomi fontot (13,5 millió eurót). Mubarak 2011 februárjában tömegtüntetések nyomán mondott le. A volt elnöknek egy másik perben 800 tüntető megölése miatt is felelnie kell. A kairói közigazgatási bíróság e héten elrendelte Hoszni Mubarak exelnök és felesége, Suzanne nevének eltávolítását minden közterületről és közintézményről. (MTI) Pakisztán légi hadműveletet hajtott végre a szélsőségesek állásai ellen India gesztust tett Pakisztánnak MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Újdelhi/lszlámábad. Pakisztán miniszterelnökét és a térség más országainak vezetőit is meghívja beiktatási ünnepségére Narendra Modi, India leendő miniszterelnöke. A hindu nacionalista Indiai Néppárt (BJP) fölényes parlamenti választási győzelme után kormányzásra készülő Modi jövő hétfői eskütételére meghívót kapott a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szövetség (SAARC) valamennyi kormányfője. A SAARC tagja a térségben hagyományosan India riválisának számító Pakisztán is. A bejelentés határozott lépésként értékelhető Modi részéről az erőteljesebb regionális elköteleződés politikája felé és diplomáciai gesztusként Iszlámábáddal szemben. Pakisztán a kapcsolatokjavulását várja a választások nyomán. Na- vaz Saríf miniszterelnök az eredmények közzététele után gratulált Módinak „lenyűgöző győzelméhez”. Több mint 80 fegyveres szélsőséges meghalt, és sokan megsebesültek a pakisztáni hadsereg tegnapra virradóra végrehajtott légi hadműveletében az ország nyugtalan északnyugati törzsi területén, az Afganisztánnal határos Észak-Vazirisz- tánban. A hadsereg repülőgépei és helikopterei több észak- vazirisztáni településen légi csapásokat hajtottak végre, lerombolva kormányellenes lázadók feltételezett állásait, rejtekhelyeit. A művelet után a hadsereg lezárta a célba vett településekre vezető utakat, és a hatóságok kijárási tilalmat rendeltekéi. Kovács Béla ügye KGB-ügynök leplezhette le Budapest. Egy most is aktív, volt KGB-s ügynökkel osztott meg információkat a jobbikos Kovács Béla - értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint a jobbikos európai parlamenti képviselő a lebukásáért is az orosz személlyel tartott kapcsolatát hibáztathatja. Úgy tudni, külföldi jelzés alapján a magyar polgári kémelhárítás az orosz személyre vonatkozóan gyűjtött adatokat, amikor Kovács Béla is a szolgálatok látókörébe került. A jobbikos politikus rendszeresen találkozott a szóban forgó orosszal. Ráadásul Kovács tisztában volt azzal, kivel tart fenn kapcsolatot, ezt támasztja alá az is, hogy a találkozókra konspirativ körülmények között került sor. Kovács ügyelt rá, nehogy bárki tudomást szerezzen a kapcsolatáról. (MN) A diadalát ünneplő Narendra Modi. Ahindu nacionalista Indiai Néppárt adja az ország új miniszterelnökét. (TASR/AP)