Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-22 / 116. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 22. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 3 A javulás ezúttal sem a kormány gazdaságpolitikájának, hanem külső tényezőknek köszönhető Nőtt Szlovákia versenyképessége Pozsony. A második Fico- kormány hatalomra lé­pését követően tavaly ugyan átmenetileg meg­állt Szlovákia verseny- képességének a javulása, idén azonban már két hellyel lépett előre az or­szág - derül ki a svájci IMD versenyképességi világranglistájából. Szlovákia jelenleg így a világ 45. legversenyké­pesebb országa, ajavulás azonban ezúttal sem a Fico-kabinetnek kö­szönhető. ÚJ SZÓ-HÍR Az IMD által szerkesztett World Competitiveness Year­book 2014 című nemzetközi összehasonlító elemzés - ame­lyet Szlovákiában az F. A. Ha­yek Alapítvány tett közzé - idén is a világ 60 országának a versenyképességét hasonlítja össze statisztikai adatok és vál­lalatvezetők véleménye alap­ján. A kiadvány rangsorait és az országokra kiterjedő részletes adatbázisát világszerte hasz­nálják az üzleti és tudományos élet, valamint kormányzatok szereplői. Szlovákia 2008-ban szerepelt a legjobban, amikor a Az egyik legnagyobb problémát továbbra is a lakosságra és vállal­kozókra nehezedő adminisztratív terhek jelentik (Ján Krošlák felv.) 30. helyre sikerült feltornász­nia magát, a gazdasági válság miatt azonban 2010-ben drasz­tikus bukás következett, az or­szág a 49. helyen találta magát. 2011-ben és 2012-ben egy-egy hellyel sikerült előrelépnie, ta­valy azonban a Fico-kabinet elhibázott gazdasági intézke­dései miatt maradt az egy évvel korábbi 47. helyen. Idén Szloválda két hellyel lé­pett előre, jelenleg így a 45. he­lyen található, az elemzők sze­rint azonban ez nem a kormány érdeme. „Az idei javulás első­sorban a külföldi kereslet által hajtott gazdasági növekedés­nek és az alacsony inflációnak köszönhető. Némi javulás ta­pasztalható a korrupció és az igazságszolgáltatás szempont­jából is, a kormányzati munka és a Fico-kabinet által elfoga­dott intézkedések hatékonysá­ga azonban még elmarad a várttól” - nyilatkozta Martin Reguli, az F. A. Hayek Alapít­vány elemzője, aki szerint to­vábbra is súlyos gondot okoz­nak a lakosságra és vállalkozók­ra nehezedő adminisztratív terhek is. Az elemzők szerint ahhoz, hogy az elkövetkező Versenyképességi lista Idei Ország Tavalyi helye­helye­zés zes í. USA í. 2. Svájc 2. 3. Szingapúr 5. 4. Hongkong 3. 5. Svédország 4. 6. Németország 9. 7. Kanada 7. 8. Egyesült Arab Emirátusok 8. 9. Dánia 12. 10. Norvégia 6. 33. Csehország 35. 36. Lengyelország 33. 45. Szlovákia 47. 48. Magyarország 50. • Forrás: IMD években sikerüljön feljebb tor­nászni magunkat, elengedhe­tetlen a munkapiac rugalma­sabbá tétele, a közszféra kiadá­sainak az ésszerűsítése, az igaz­ságszolgáltatás reformja és a korrupció csökkentése. A világ legversenyképesebb országa továbbra is az Egyesült Államok, amelyet a sorban Svájc, Szingapúr és Hongkong követ. A környező országok közül Csehország a 33., Len­gyelország a 36., Magyaror­szág pedig a 48. A legnagyobb meglepetést azonban Románia szerezte, amely egy év alatt nyolc helyet lépett előre, így már 47. a listán, (mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Orosz gázt vásárol Kína Sanghaj/Brüsszel. Orosz­ország az energiapolitikájá­ban az eddigieknél nagyobb szerepet szán Kínának, ami az orosz gáztól jelentős mérték­ben függő Európai Uniót egy­re nagyobb aggodalommal tölti el. Tegnap Sanghajban aláírták a 30 évre szóló orosz-kínai földgázszállítási szerződést. A Gazprom orosz állami energetikai cég és a kí­nai állami kőolaj- és földgáz­vállalat, az CNPC képviselői az évi 38 milliárd köbméter orosz földgáz Kínába szállítá­sáról szóló megállapodást Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai államfő jelenlétében szentesítették kézjegyükkel. Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ezzel párhuzamosan levelet írt Putyinnak, amely­ben világossá teszi az Európai Unió álláspontját, miszerint amíg folynak a háromoldalú tárgyalások Brüsszel, Moszk­va és Kijev között, addig a gáz­ellátás nem szakítható meg, és a Gazprom felelőssége, hogy a megfelelő mennyiségű gázt európai partnereinek leszál­lítsa. Levelében Barroso azt is kijelenti, hogy az EU világos elvárása az, hogy Oroszország és Ukrajna megbízható és fele­lősségteljes szállító és tranzit­ország legyen, ami a saját ér­dekük is. (MTI, TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM | VALUTA | ÁRFOLYAM Angol font 0,8094 El Lengyel zloty 4,1888 n Cseh korona 27,467 H Magyar forint 304,48 a Horvát kuna 7,6153 H Román lej 4,4325 a Japán jen 138,18 fn Svájci frank 1,2216 a Kanadai dollár 1,4908 H USA-dollár 1,3676 □ VÉTEL - ELADÁS BANK ISZZSüH CSEH KORONA FORINT Sberbank­28,25-26,61 319,05-291,57 OTP Bank 1,43-1,31 28,69-26,27 318,52-291,67 Postabank 1,42-1,32 28,41-26,49­Szí. Takarékpénztár 1,42-1,32 28,22-26,66 318,83-291,38 Tatra banka 1,41-1,33 28,30-26,65 317,26-293,14 Príma banka­­­Általános Hitelbank 1,41-1,32 28,28-26,64­Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Közös nyilatkozat: A mi hangunk - a mi lurónánk A magyar nemzet már ezer éve eldöntötte, a nyugati kereszténységhez kíván tartozni. A történelem során ezt az elhatározását számtalanszor megerősítette. Az alap, amelyen állunk, szilárd, hiszen Szent István király örökségét hordozzuk. Ezt kell továbbvinnünk 2014-ben is, ismételten bizonyítva, hogy erős nemzeti közösség vagyunk. A hétvégi választásnak nagy a tétje: eldöntjük, az Európai Parlamenten keresztül használhatjuk-e az Európai Unió eszközeit Kárpát-medencei magyar közösségeink védelmében, vagy lemondunk erről, önmagunkat gyöngítve. Május 24-én a Felvidéken, 25-én pedig Erdélyben és Magyarországon is a magyarság európai helyzetét és megítélését kell megerősítenünk. Becsüljük meg azt, hogy az Európai Parlament az egyetlen olyan intézmény, ahol a 20. század történelmi viharai ellenére a szabadon választott magyar képviselők határokon felülemelkedve együtt tevékenykedhetnek és igazolhatják a világ előtt, nemzeti ügyeinkben egy a hangunk, egységes a fellépésünk. Saját európai sorsunkról döntünk! Ezért kérjük, vegyen részt a választáson, és szavazzon az elkötelezett magyar képviseletre, válassza Szlovákiában a Magyar Közösség Pártját, Romániában a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Köszönjük! 2014. május 21. 2$ * Kérjük, szavazatával adjon esélyt magyar közösségünk, régiónk aktív kénviseletére az Eurénai Parlamentben. ‘ i , jj Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke UÉÜ^ ? MAĎARSKEJ 5 KOMUNITY Partja jelöltjeit. Berenyi JoZsqf. öz MKP éjiteké ***** ★ www.valtoztass.eu ★ ★ Válassza a 29-es listát, és MP140382

Next

/
Thumbnails
Contents