Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-21 / 115. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 21. Régiósport 19 Edzője és három kulcsembere nélkül szerepelt a naszvadi/ímelyi csapat Rengeteg versenyző és érdeklődő látogatott ki a somorjai parkerdőbe Nem nyerhettek... Pozsony/Naszvad. Hiába egyenlítettek a második félidő tizedik percében, több lehetőséget már nem adtak a bírók a bajnoki címért harcoló naszvadi/ímelyi csapatnak a női I. kézilabdaliga 21. fordulójában^ végül a vendéglátó Inter 31:22-re győzött. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Már az előzmények a vendégek ellen szóltak. Edzőjük, Mis- kovics György hét közben gyomorfekéllyel kórházba került, és csak távirányítású edzéseket tarthatott a fontos bajnoki előtt. Szombaton út közben elromlott a naszvadiak autóbusza, és így csak közvetlenül a mérkőzés előtt érkeztek meg Pozsonyba. Bemelegíteni sem maradt idejük, nem lehetett késni a sportcsarnok szoros műsora miatt. Ráadásul nem tarthatott velük a meccsre Šulan, valamint a bajnoki döntőben játszó két duslós, Pócsiková és Bízik. „Mégis nyerni akartak a lányok. Jól is ment a játék, de a bírók nem akarták, hogy mi győzzünk - mondta lapunknak kórházi betegágyáról Miskovics György edző, aki tizenöt percenként kapta a hírt csapata szerepléséről. - A hatosra be sem engedték védenceimet, csak kilenc méterről lőhettek, különben kitaláltak valamilyen szabálysértést. A 40. percben mégis 19:19-re egyenlítettünk. Innen azonban sorozatban fújták a szabály őrei a támadószabálytalanságokat, az Inter pedig lerohanásokból szórta a gólokat. A lányok egy idő után tudatosították, hogy fölösleges ilyen túlerő ellen harcolni, és csak arra ügyeltek, hogy ne sérüljenekmeg a Nitra elleni bajnokira.” Meccstények: 5. perc 3:3,10. p.4:7,15.p. 8:8,20. p. 11:10,25. p. 15:11, 30. p. 17:14, 35. p. 18:16,40. p. 19:19,50. p. 26:19, 55. p. 28:19,60. p. 31:22. Vasárnap (18.00) a listavezető Nitra látogat Naszvadra. Ha győznek a hazaiak, megnyerik az I. ligát, (jmk) Az utolsó öt percben nyert a csallóközaranyosi női kézilabdacsapat Kiválóan védett Csente Alexandra ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS N agyt apolcsány/Csallóköz- aranyos. Nyolcadik bajnoki győzelmüknek örülhettek a csallóközaranyosiak a női I. kézilabdaliga 21. fordulójában: kiváló hajrájuknak köszönhetően Nagytapolcsányból vitték haza a pontokat. „Végig fej fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik vezetett, nagy előnye egyiknek sem volt - értékelte a mérkőzést Pint János, csallóközaranyosiak klubelnöke. - A mérkőzés utolsó öt percében dőlt el a két pont sorsa, akkor először jutottunk háromgólos vezetéshez, amiből két gól maradt a végére. Kiemelném a csapatmunkát, mindenki kivette részét a sikerből. Említésre méltó Csente Alexandra kiváló kapusteljesítménye, ami a javunkra billentette a mérleg nyelvét a szoros bajnokin. Egyedüli negatívum, hogy négy hetesünk kimaradt.” Meccstények: 5. perc 2:3,10. p. 6:4,19. p. 8:10, 24. p. 11:11, 30. p. 14:14,37. p. 17:17,39. p. 23:22,57. p. 26:26,29. p. 26:29, 60. p. 27:29. A szombati zárófordulóban (16.00) a csallóközaranyosiak a Močenokot fogadják, (jmk) A futás ünnepe a Pomléban ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Somoija. A mozgás győzött, meg a legjobbak. Kellemes szórakozási és kihagyhatatlan versenyzési lehetőség volt a minapi II. PomléRun futás a helyi parkerdőben. A legkisebbek, vagyis az ovisok is indulhattak. Velük együtt öt kategóriában rendeztek versenyt, és sok-sok somorjai élt a kínálkozó alkalommal. Katarína Czuczová pedig boldogan nyugtázta: „A rengeteg futó, a hatalmas érdeklődés, a kiváló idő, a hangulatteremtő dobosok és a kedvenc zenészek, énekesek fellépése mind hozzájárult rendezvényünk sikeréhez. Hangulatából még sokáig fogunk meríteni” - tájékoztatott a verseny szervezője, aki abban bízik, hogy a somorjai idősek otthonában is örömet szereznek, mégpedig a rajtdíj teljes összegének, vagyis 3402 eurónak az átadásával. Ez háromszor több, mint amennyi tavaly összejött a bevételből. Pillantsunk az eredménylistára. A fő versenyszámban, amelyben 262 célba érőt jegyeznek, Milan Švec (Runshop) teljesítette a legrövidebb idő alatt (30:11) a 9 kilométeres távot. Dobogóra kerülve harmadik lett az egykori pozsonyi UK-s öttusázó és párbajtőrvívó, de somorjai Ásványi Seregi Karolina (623-as rajtszámmal) nyerte a lányok 1500 méteres számát, mögötte a képen harmadik Méri Eszter (621) végzett Ásványi Gábor harmadikként ért célba a 5 kilométeres távon (Jón Čikovský felvételei) Gábor (32.00). A hobbifutásban Miloš Javorina lett az első (8:50.). A felső tagozatos lányoknál más sportágak képviselői bérelték ki a dobogót: győzött a kajakos Seregi Karolina (5:52), a teniszező Méri Eszter (5:53) és a küzdősportos Lőrincz Erika (5:54) előtt. Ugyanebben a kategóriában a fiúknál a kajak-kenu klub képviseletében Horváth Péter lett a második (5:19) a 2,7 méteres távon. Azt ajánlják a szervezők, hogy már most írjuk be naptárunkba 2015. május 8-át, a III. PomléRun időpontját.. Megtörtént. (jmk) Dobogósok a Hírkosárban. Utolso helyen végzett a DAC a férfi 1. kézilabdaliga A csoportjában A végén is vereség Malacka/Dunaszerdahely. Tizenkettedik vereségével zárta az idén már pontokat is hozó I. ligás szereplését a DAC férfi-ké- zilabdacsapata: az A csoportban 13:29-re alulmaradt a második helyen végző Malacky otthonában. „A második félidő elejéig még volt remény a szorosabb eredményre, mert addig turált kézilabdát játszó hazaiakon. Mi ugyan tíz emberrel utaztunk, de nem volt mindenki egészséges, ráadásul betegség miatt hiányzott egyik kulcsemberünk, Galántai Krisztián. Kitűnő teljesítményt csak Juhos Gábor nyújtott a kapuban.” Meccstények: 12. perc 1:2, 18. p. 4:3, 30. p. 10:6, 32. p. 10:7,35. p. 13:8,53. p. 24:8,59. p.28:13,60.p.29:13. (jmk) Hazai egyenlítés után a hajrában újított és nyert a komáromi Actív • • Ötödször is kikaptak a búcsiak ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Búcs/Koitiárom. Nem megy a búcsiaknak: zsinórban ötödik bajnokijukon maradtak alul, ezúttal a komáromi Actíwal szemben (1:2). A komáromi területi focibajnokság 26. fordulójában zajlott mérkőzésen indulatokból is volt elég, s a két táborból kapott értesülésünk sem fedi teljesen egymást. „Minden ellenünk van - szólal meg rövid gondolkodás után Tošner Erik húcsi klubelnök, és hangjában benne van a tavaszi vereségsorozat minden terhe. - Rögtön az elején egy rossz hazaadás után, a vendégek játékosa elcsípte a labdát, és megszerezte a vezetést. Ezután a két tizenhatos között folyt a játék. Szünet után kicsit felébredt a csapatunk. Sikerült egyenlíteni: Sánta Attila végigvitte a pályán a labdát, az utolsó hátvédet is kicselezte, és a legsikeresebb támadásunk végén a színészunoka, Ropog József gurított a kapuba. Ekkor tovább kapaszkodtunk, de a vendégek rúgtak gólt. Szép támadás végén a másfél méteres lesen álló játékos volt eredményes. Sajnos, a partjelző nem reagált, amivel felborzolta a hazai kedélyeket. Nagyon tisztességes lett volna a döntetlen, fáj ilyen góllal kikapni.” Másképpen élték meg a mérkőzést a vendégek. „Végig mezőnyfölényben játszottunk - jegyzi meg Róbert Michalička, a komáromi Actív klubelnöke, mindenese. - A semleges néző szerint sem volt les a második gólunk előtt. Sokat támadtunk, számtalanszor a bírók állítottak meg bennünket. A hazaiak nehezteltek rájuk, pedig minket károsítottak meg. Főleg az első félidőben éreztük magunkat kiszolgáltatottnak, alig engedtek át a térfélen bennünket. Szünet után a búcsiak kitámadtak, de sokáig nem tudtuk belőni második gólunkat, holott sok helyzetünk adódott. Egyetlen lehetőségükből egyenlítettek a hazaiak, de csapatunk megmutatta, mire képes, felpörgött a végére, és a játék képe alapján megérdemelten győzött.” Góltények: Tomáš Mačanský (5.) - 0:1, Ropog József (80.) - 1:1, Csonka Attila (85.) -1:2. A búcsiak vasárnap (17.00) Csallóközaranyosra mennek játszani, a komáromi Actívra viszont két meccs vár e héten: ma (18.00) pótolják a 25. fordulóból elmaradt bajnokijukat a per- beteiek allen, vasárnap pedig (17.00) a marcelházai fakót fogadják, mindkétszer a komáromistadionban. (jmk) HIRK0SAR I Kézilabda 8. ŠKP Bratislava B 9. DAC 1 12 366:418 7 1 12 312:439 7 NŐI I. LIGA, 21. forduló: Topoľčany-Zlatná na Ostrove 27:29 (14:14), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 7, Turza Szilvia 9, Kasznár Marianna 6, Svec-Somogyi Réka 1, Szabó Mónika 6: Inter Bratis- lava-Nesvady/lmeľ 31:22 (17:14), naszvadi/ímelyi gólok: Gál Szabina 2, Zuzana Fujasová 11, Haris Edina 3, Szabó Veronika 5, Bureš Nikoletta 1; Trenčín- Košice 30:26 (12:16): Močenok-Senica 33:25 (18:15): Michalovce jun.-Bánovce nad Bebravou 30:29 (13:12); Nitra-Sereď 42:19 (15:8). a bajnokság állása: 1. Nitra 2. Nesvady/lmeľ 3. Inter Bratislava 4. Michalovcejun. 5. Košice 6. Topoľčany 7. Trenčín 8. Zlatná na Ostrove 9. Bánovce 10. Močenok 11. Senica 12. Sered 21 17 1 3 719:529 35 21 16 1 4 561:500 33 21 14 4 3 623:518 32 21 14 1 6 658:549 29 21 10 0 11 581:573 20 21 9 1 11 657:647 19 21 8 2 11 528:568 18 21 8 2 11 463:523 18 21 8 1 12 535:559 17 21 6 1 14 511:578 13 21 4 1 16 550:689 9 21 4 1 16 466:606 9 ■ Atlétika II. POMLÉRUN, Somorja - fő versenyszám (9 km, 262 induló): 1. Milan Svec (Runshop) 30:11,2. Patrik Lopušný (Ďurika team) 31:39,3. Ásványi Gábor 32:00. Hobbifutás (2,7 km, 208): 1. Miloš Javorina 8:50,2. Lukáš Rouder (STK Šamorín) 9:04,3. Andrej Koleda 9:13. Felső tagozatos alapiskolások, fiúk (1500 m, 49): 1. Matej Farský4:56,2. Horváth Péter (KCK Šamorín) 5:19,3. Filip Bartek5:23. Felső tagozatos alapiskolások, lányok (1500 m, 24): 1. Seregi Karolina (KCK Šamorín) 5:52,2. Méri Eszter (TK ŠTK Samnorln) 5:53,3. Lőrincz Erika (Bu- dokan Samaria) 5:54. Alsó tagozatos alapiskolások, fiúk (750 m, 77): 1. Jakub Plavník (SFC Kalinkovo) 3:02, 2. Adam Kremnický 3:16,3. Szeiler Mátyás 3:17. Alsó tagozatos alapiskolások, lányok (750 m, 76): 1. Erna Dudíková 3:04,2. Pavlinka Hrdliöková 3:06,3. Miroslava Císarová 3:07. ■ Tenisz FÉRFI I. LIGA, A CSOPORT, 18. forduló: Modra B- Vajnory 26:26 (10:10); Šafa-ŠKP Bratislava B 31:23 (18:10); Malacky-OAC 29:13 (10:6), duna- szerdahelyi gólok: Stanislav Mašek 2, Koczó Mátyás 1, Lanstyák Zoltán 2, Fedeles Patrik 5, Kellei Richárd 2, Jávorka László 1; Cífer-Piešfany 20:21 (9:6). Szabadnapos: Stupava. A bajnokság állása: 1. Šaľa 16 16 0 0 557:377 32 2. Malacky 15 10 1 4 448:347 21 3. Stupava 16 8 2 6 395:361 18 4. Modra B 16 8 1 7 427:472 17 5. Vájnory 15 6 3 6 367:268 15 6. Piešfany 16 7 1 8 400:405 15 7. Cifer 16 5 2 9 368:407 12 FÉRFI EXTRALIGA, 1. forduló: TK Slávia Agrofert STU Bratislava-TC Draci Matuškovo 7:0; 2. forduló: (az 5-8. helyéri): Slovan Bratislava-TC Draci Matuškovo 4:3, taksonyi pontok: M. Milko, I. Klee és a D. Lojda, I. Klee páros; a 7. helyért: TC Draci Matúško- vo-Slávia Právnik Bratislava 4:1, taksonyi pontok: I. Herz, D. Lojda, M. Milko, I. Klee. Végeredmény: 1. TC Empire Trnava, ...7. TC Draci Matuškovo. A taksonyiakaz extraligában maradtak, ■ Teke ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG, Pöstyén, junior liúk: 1. a nagymagyari Varga Tibor (KK Inter Bratislava) 1285 (660+625). FOCIMENETREND ■ III. liga KELETI CSOPORT. 23. forduló, pótolt mérkőzés - 17.00: Moldava nad Bodvou-MFK Košice B (Jv.: Mo- litoris). ■ Régióbajnokság POZSONY, 30. forduló -17.30: SI. Grob-Sv. Jur (Bohun), Lozorno-Ružinov (Tanglmayer), ŠKP Dúb- ravka-Domino Bratislava (Vašš), Báhoň-lnter Bratislava (Košický), Most p/ B.-PI. Štvrtok/Vysoká pri Morave (Henček), Kráľová pri Senci-Stupava (Chromý), Rohožník-Bernolákovo (Parilák), Rovinka- Limbach (L. Polakovič). Szabadnapos: Ivanka pri Dunaji. KÖZÉP-SZL0VÁKIA, 23. forduló, pótolt mérkőzés - 17.00: N. Baňa-Rakytovce (Kuteľ). ■ IV. liga POZSONY, A CSOPORT, 21. forduló, pótolt mérkő- zések-17.30: K. Ves-Malinovo (Ruc), D. Nová Ves- Lamač (Gosiorovský). ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, I. OSZTÁLY, 25. forduló, pótolt mérkőzés -17.30:0koč-Sokolec-D. Stál (játékvezetőt lapzártáig nem jelöltek). DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK, B CSOPORT -16. forduló, elhalasztott mérkőzés -17.00: Cenkovce-FK Zl. Klasy (játékvezetőt lapzártáig nem jelöltek). DUNASZERDAHELY, NŐI KISPÁLYÁS BAJNOKSÁG. 18. forduló, pótolt mérkőzés -17.30: V. Meder-M. Dvorníky Klasy (Czucz). KOMÁROM, 25. forduló, pótolt mérkőzés -18.00: Actív Komárno-Pribeta (játékvezetőt lapzártáig nem jelöltek). Kifogott rajtunk az 1:2 Melléfogtunk, de alaposan. Megtévesztett bennünket a 2:1, mégpedig úgy, hogy a vendégek mellé szegődött, s azok kétszer is ilyen arányban győztek. A szombati Hétvégi Fociszeletek mindhárom tippje rossz volt, a pályán más forgatókönyv szerint zajlottak az események. A lúcsiak nem 2:l-re nyertek a csenkei- ek ellen, hanem ugyanilyen arányban kikaptak (duna- szerdahelyi területi bajnokság, I. osztály). A búcsiak nem őrizték meg a hajrában a döntetlent (1:1), a komáromi Actív rúgott még egy gólt, s nyert 2:l-re (komáromi területi bajnokság, I. osztály). Szentesen pedig gólzáporos döntetlen (3:3) született, nem a kisgéresiek nyertek 2:0-ra, mint tippeltük (tőke- terebesi területi bajnokság, I. osztály, dél). Holnapi számunkból az is kiderül, mennyire tréfálták meg olvasóinkat a 26. tippszelvény mérkőzései. jól fújtak a bírók. Ezután elég volt egypár tévedésük, hogy lendületet adjanak a hazaiaknak, akik döntő előnyt szereztek - mondta az utolsó bajnokiról Kálmán Miklós, a DAC edzője. - Szünet után volt egy tizenöt perces időszak, amikor nem ment a góllövés, a hazaiak viszont közben tizenegyszer betaláltak. Beállt közéjük egy friss ember, aki sokat segített a kul-