Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-21 / 115. szám, szerda
9. oldal CSALLÓKÖZ ÉS MÄTYUSFÖLD 2014. május 21., szerda Folytatódnak a viták Dunaszerdahely város zárszámadása körül, hiányosságok a könyvelésben Nem fogadták el a programot Dunaszerdahely. Meghiúsult a tegnapi képviselő-testületi ülés Dunaszerdahe- lyen, a képviselők nem fogadták el a beterjesztett programpontokat. SZABÓ CSILLA Amíg nem fogadják el a zárszámadást, a támogatások is csúsznak A problémát még mindig a heves vitát kiváltott költségvetési zárszámadás okozta. Az áprilisi testületi ülésen javasolták először elfogadásra a zárszámadást. Hájos Zoltán akkor ismertette a költségvetés fő céljait, az elmúlt évben végzett városfejlesztéseket, majd tájékoztatott arról is, hogy a tavalyi költségvetés 534 000 euró többlettel zárt. Az ülésen tárgyalt javaslat ennek tartalékalapba való áthelyezéséről is szólt. A Híd párt városi képviselői, valamint a függetlenek több mindent kifogásoltak a zárszámadással kapcsolatban, több mint egyórás vita kerekedett az ülésen. A képviselők véleménye szerint nem megfelelően kerülnek fel a számlák a város honlapjára, és a közbeszerzésekben is fedeztek fel hiányosságokat. A testület MKP- és Híd-frak- ciója is módosító javaslatot terjesztett be az ülés programjával kapcsolatban, egyiket sem fogadták el. Benkóczki Vendel (Híd) módosító javaslatában három pont felvételét javasolta: Dunaszerdahely város tavalyi zárszámadásának megvitatása, a 2014-es költségvetés módosítása, azoknak a támogatásoknak a megvitatása, amelyeket a támogatásokról szóló városi rendelet alapján adnak. A. Szabó László (MKP) szintén módosító javaslatot terjesztett be, az első pontban jóváhagyásra javasolta a zárszámadást, a következő pontokban a költségvetés módosítását és a támogatások jóváhagyását indítványozta, és javasolta, hogy a három pontról egyszerre szavazzanak. A módosító javaslatokat nem támogatta a képviselők többsége, és a Hájos Zoltán által előkészített programot sem fogadták el. A polgármester berekesztette az ülést. „Ha nem kerül be a tartalék- alapba a több mint félmilliós összeg, akkor nem tudunk költségvetést módosítani, és nem tudunk támogatást nyújtani a város szervezeteinek, amelyeknek így a létezésük, működésük (A szerző felvétele) kerül veszélybe” - nyilatkozta A. Szabó László. „Ez a zárszámadás olyan dolgokat tartalmaz, amelyekhez nem adhatjuk a nevünket, ezért szerettük volna múltkor is feltételekkel elfogadni. Nem az a kérdés, hogy később kapnak támogatást a szervezetek, hanem az, hogy miért nincs rendben a zárszámadás” - közölte Ravasz Marián (Híd). A testület júniusban tárgyalhat újra a zárszámadásról, a költségvetésről és a támogatásokról. Rendkívüli volt az időjárás tavaly márciusban, akkori helytállásukért tüntették ki az életmentőket Arany Mentőkeresztet kapott a nagymegyeri tűzoltóállomás egysége Kolek János és csapata kapta a kitüntetést, de a díjjal az egész nagymegyeri tűzoltóállomás munkáját ismerték el (A tűzoltóság felvétele) SZABÓ CSILLA Nagymegyer. Arany Mentőkereszttel tüntették ki a nagymegyeri tűzoltóállomás egyik egységét a 2013. március 15-i hatalmas hóviharban való helytállásukért. A díjat az előző évben végzett munkáért adományozzák. Az Arany Mentőkereszttel 15. alkalommal tüntették ki a hivatásos és a önkéntes életmentőket, a kitüntetést a Rescue report, Hasiči, policisté a záchranári magazin alapította, Csehországban és Szlovákiában is minden évben a köztársasági elnök adja át. Az Arany Mentőkereszt az Integrált Mentési Rendszer szakmai és önkéntes közösségének díjazása, célja megkeresni a tűzoltók, mentősök, katonák, rendőrök és a mentési rendszer többi életmentőjének sikeres beavatkozásait, megtalálni azokat az eseteket, ahol önkéntesek bizonyították az elsősegélynyújtás fontosságát, és tettüket díjjal elismerni. Az eseteket szakmai zsűri bírálta el, a legnehezebb dolguk a hivatásos életmentők kategóriájában volt, mivel minden egyes értékelt beavatkozást kiválóan végeztek el. A nagymegyeri tűzoltóállomás egysége - a komáromi, gútai, nyitrai tűzoltókkal, a Nagyszombati Kerületi Tűzoltó-parancsnoksággal, a Komplex Mentőszolgálattal és a rendőrség speciális egységével - a 2013. március 15-i hóviharban Nagymegyer és Komárom között végzett műszaki és balesetmentésért kapta a kitüntetést. „Nagy elismerés, és talán most először egyenrangú állomásnak érezzük magunkat a többi nagyobb állomással. Amennyi műszer és tűzoltó van az állomásunkon, úgy gondolom, ez nagy megtiszteltetés. Ez a díj nemcsak az A egységünknek szól, hanem minden- leinek, aki ezen az állomáson dolgozik. A hóviharban csak az nem dolgozott, aki a hó miatt nem tudott eljutni az állomásra. Ez az elismerés mindenkinek szól” - mondta Magyarics János parancsnok. Az Arany Mentőkeresztet név szerint Kolek János főhadnagy, Harsányi Imre törzsőrmester, Nagy Gábor zászlós és Rajkovics Zsolt zászlós vehette át. Nagyszombat megye önkormányzata is díjazta a tűzoltókat a hónap elején, a Dunaszerdahe- lyi járás tűzoltói közül harmadik fokozatú emlékérmet kapott Tánczos Péter, Nagy Gábor, Fekete Zoltán; másodfokú érmet kapott Kosár László és Kovács Leopold; Csandal Tibor emlékplakettet vehetett át Tibor Mikuš megyeelnöktől. Petiteken egyeztetnek a kárelhárításról Hatalmas a viharkár 1BOS EMESE Rimaszombat. Összeült a válságstáb a múlt csütörtöki vihar okozta károk miatt. Szlovákiában becslések szerint több mint 2 millió köbméter erdőt tarolt le a szél. Az Állami Erdészet adatai alapján a mostani károk a 2004-es magas-tátrai szerencsétlenséghez hasonlíthatók. Az előzetes felmérések alapján a legnagyobb kár az Állami Erdészet rimaszombati fióküzeméhez tartozó erdőkben keletkezett, mintegy 370 ezer köbméter fát tarolt le a viharos erejű szél. Országszerte 2,35 millió köbméter fát döntött le a vihar, mintegy 1,6 millió köbmétert az állami erdők, 100 ezer köbmétert a TANAP területén, a magánerdőkben 660 ezer köbméter fa esett a vihar áldozatául. A válságstáb tanácskozása után Ľubomír Jahnátek mező- gazdasági miniszter elmondta, az Állami Erdészet bükkfaerdőiben leállították a fakitermelést, a vihar ugyanis mintegy 900 ezer köbméter bükkfát tarolt le. Igyekeznek mielőbb járhatóvá tenni az erdei utakat. Mától megkezdik az erdők feltérképezését GPS-szel, hogy pontos képet kapjanak a károkról. Az országos felmérés 3 nap alatt elkészülhet. Ha az időjárás nem tenné lehetővé a GPS-felmérést, akkor légi felvételekkel térképezik fel az erdőket. Pénteken Pozsonyban tanácskoznak az állami erdészet fióküzemeinek igazgatói. Itt pontosítják a legfontosabb teendőket, és a letarolt erdőkben a munka menetét. Péntekre várhatók a letarolt fák pontos adatai. A tárcavezető szerint gyors közbelépésre van szükség, mert ebben az időszakban a férgek jóval gyorsabban megtámadják a letarolt fákat, mint télen. A bükkfákat a kivágás után 3-4 héttel fel kell dolgozni, különben elértéktelenednek. Első lépésben a gazdasági szempontból legértékesebb fákat, vagyis a bükköt, utána a lucfenyőt kell feldolgozni. A hatékonyabb értékesítés végett egyszerűsített közbeszerzési eljárásokban fogják eladásra kínálni a faanyagot. Becslések szerint a szerencsétlenség következményeit jövő év végére tud- jákfelszámolni. A Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/16 értesíti az érdeklődőket, hogy a 2014/2015-ös tanévben az alábbi szakosító /érettségi vizsgával végződő/ képzést nyitja: 6421 L közétkeztetés /spoločné stravovanie/ 6426 L hajkozmetika /vlasová kozmetika/ 2414 L 01 gépészet /strojárstvo/ A cukrász, szakács, pincér, fodrász, autószerelő szakmákat végzett, szakmunkáslevéllel rendelkezők jelentkezhetnek. Új tanulmányi szak / érettségi vizsgával végződő/: 6403 L vállalkozás a szakmák és a szolgáltatások területén /podnikanie v remeslách a službách/ Bármilyen szakmát végzett, szakmunkáslevéllel rendelkezők jelentkezhetnek Az oktatás nappali tagozaton ingyenes! További információk a 031/550 98 38,0907 711 605 ill. 0915 753 467-es telefonszámokon vagy személyesen az alábbi címen: SSOŠ sVJM Neratovické nám. 1916/16,929 01 Dunajská Streda ÉRETTSÉGIZŐK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL RENDELKEZŐK FIGYELEM! A Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/16 értesíti az érdeklődőket, hogy a 2014/2015-ös tanévben 2 - éves nappali tagozatos szakosító osztályt nyit tanulmányi szakon az érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők részére. Az oktatás nappali tagozaton ingyenes! További információk a 031/550 98 38, 0907 711 605 ill. 0915 753 467-es telefonszámokon vagy személyesen az alábbi címen: SSOŠsVJM Neratovické nám. 1916/16, 929 01 Dunajská Streda MP140384