Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-20 / 114. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 20. Közélet-hirdetés 3 A választási bizottság vasárnap hajnalban ismerni fogja az eredményeket, hivatalos közzétételre csak a nap legvégén lesz lehetősége Hivatalos végeredmény vasárnap éjszaka lesz Az uniós polgárok a héten döntenek az új EP összetételéről (Képarchívum) Négy nappal az európai parlamenti választások előtt sem biztos, mikor kerülnek nyilvánosságra az eredmények. Hivata­losan, a vonatkozó tör­vények értelmében csak azután lehet közölni az eredményeket, miután az Európai Unió utolsó tagállamában is bezárták a szavazóhelyiségeket. A szlovákiai szavazás nem hivatalos eredményei már vasárnap hajnalban nyilvánosságra kerül­hetnek. DEMECS PÉTER Csütörtökön, május 22-én kezdődnek az európai parla­menti választások, ám ezen a napon csak Nagy-Britanniában és Hollandiában szavaznak. Szlovákiában szombaton, má­jus 24-én lesz a voksolás, a 28 tagállam többségében, konkré­tan 20-ban csak az utolsó le­hetséges napra, vasárnapra ír­ták ki a választást. Ebből a húsz országból 19-ben már vasár­nap este tízkor bezárják a sza­vazóhelyiségeket, viszont Olaszországban éjjel 11 óráig lehet szavazni, így az első hiva­talos eredményeket csak az olasz szavazóhelyiségek bezá­rása után lehet közzétenni. A 28 tagállamból csak négyben, Belgiumban, Görögországban, Luxemburgban és Cipruson kö­telező a választásokon való részvétel. Eddig senkit sem büntettek „Törvényt sért, aki az enge­délyezett időpont előtt közli az eredményeket, de megakadá­lyozni ezt nem lehet. Az biztos, hogy a statisztikai hivatal és a Központi Választási Bizottság (UVK) vasárnap éjjel 11 óráig semmit sem fog közzétenni” - nyilatkozta lapunknak Róbert Hajšel, az EP szlovákiai infor­mációs irodájának vezetője. A titoktartás Brüsszel szerint azért szükséges, hogy az egyes tagállamok eredményei ne be­folyásolják a választókat Euró­pában. Öt évvel ezelőtt Hollandia a választási hét második napján közzétette az eredményeket, amiért az Európai Bizottság büntetéssel fenyegette az or­szágot. A pénzbírság végül el­maradt. Hollandia azzal érvelt, hogy az EP-választásokról szó­ló törvény szerint csak a hivata­los végeredmény közlése tilos, ők pedig a nem részleges eredményeket tették közzé. Azóta pontosították a szabá­lyozást, így az idei választáso­kon a nem hivatalos eredmé­nyek közzététele is tilos; ám az előírás megszegéséért járó bír­ság összege nincs meghatároz­va. A bizottság ezen a héten a biztonság kedvéért az összes tagállamot figyelmeztette a vá­lasztási törvény betartására és felszólította a vonatkozó in­tézményeket, ügyeljenek arra, hogy az eredmények ne kerül­jenek idő előtt nyilvánosságra. Az utóbbi EP-választáson Szlovákiában egy nappal ko­rábban kiszivárogtak a válasz­tások eredményei, ez ügyben akkor senki nem tett feljelen­tést. Exit poll lehetne „Az Európai Unióban hatá­lyos előírások nem teszik lehe­tővé, hogy az eredményeket korábban közöljük” - nyilat­kozta múlt héten Dušan Štrauss, az UVK elnöke. így az­tán, ellentétben például a par­lamenti vagy az államfőválasz­tással, a szavazóhelyiségek be­zárása után a statisztikai hiva­tal nem fogja közzétenni hon­lapján, müyen eredménnyel zártak az egyes választási kör­zetek. Hajšel szerint az egyet­len legális megoldás arra, hogy a választók korábban képet kapjanak a voksolás eredmé­nyéről, az lenne, ha valaki ren­delne exit poll felmérést. ,A felmérés elkészítését ugyanis nem tiltják a törvények. A gond inkább azzal van, hogy ez a faj­ta közvélemény-kutatás olyan költséges, hogy a szerkesztősé­gek, például ez EP-választás iránti silány érdeklődés miatt, nem akaiják kifizetni” - mond­ta Hajšel. Az ÚVK hivatalosan az EP szlovákiai információs irodájá­ban, vasárnap éjjel fogja beje­lenteni a hivatalos eredménye­ket. A sajtótájékoztatót, amely pár perccel éjjel 11 óra után fog kezdődni a közszolgálati televí­zió és a TA3 hírtévé fogja közve­títeni. A Markíza hétfő estére szervezi választási vitaműsorát, amelybe a megválasztott képvi­selőket fogja meghívni. Ismét 13 szlovákiai képviselő lesz Az Európai Parlamentbe ezen a héten összesen 751 kép­viselőt választ Európa, Szlová­kia 13 képviselőt küldhet Brüsszelbe. A választásokon Szlovákiában rekordszámú párt és koalíció indul, konkré­tan 29; összesen 333 jelöltből válogathatunk, ebből 80 nő. A legtöbb EP-képviselője Németországnak lesz (96), a franciák 74 helyet kapnak, a britek és olaszok egységesen 73-at; a spanyoloknak 54, a lengyeleknek pedig 51 képvise­lője lesz Brüsszelben. A legkevesebb képviselőt, ha­tot Észtország, Ciprus, Luxem­burg és Málta küld Brüsszelbe. Szlovákián kívül 13 EP-képvise­lője lesz még Dániának és Finn­országnak is. Csehországnak és Magyarországnak is 21 képvise­lője lesz az újonnan felálló par­lamentben. A sok induló miatt a tervezettnél többe kerül az EP-választás Eddig három párt panaszkodott ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Három, európai parlamenti választáson induló párt fordult eddig beadvánnyal a Központi Választási Bizott­sághoz (ÚVK). A Modem Szlo­vákia Pártja (SMS), az Ellenál­lás - Munka Pártja (Vzdor) és a 7 Becsületes (Sedem sta­točných) azt nehezményezi, hogy mindeddig kevés teret kapott a közszolgálati és ma­gánkézben levő médiában. „Egyértelmű, hogy célzott és szándékos cenzúráról van szó. Ez a legdurvább kommunista időszakra emlékeztet, amikor elnyomták az engedélyezettől eltérő nézeteket” - mondta Mi­lan Urbáni, az SMS elnöke, Vladimír Mečiar egykori jobb­keze. Mindhárom párt a TA3 hétvégi választási vitaműso­rára reagálva adta le a bead­ványt, a hírtelevízió ugyanis csak a tíz legesélyesebb párt képviselőit hívta meg. Éva Chmelová, az ÚVK jegyzője ki­jelentette, hogy a beadványt bizonyára továbbítják a Frek­venciatanácsnak, mivel ez ügyben ez az intézmény ületé- kes dönteni. Az, hogy az EP-választáson 29 párt és koalíció indul, jelen­tősen megemelte az állam ki­adásait. A választási bizottsá­gokba a pártok 71 651 embert jelöltek, 2009-ben valamivel több mint 46 ezer tagja volt a bizottságoknak. A belügymi­nisztérium eredetileg 8,2 mil­lió eurót különített el a válasz­tásokra, de már most biztos, hogy ez az összeg nem lesz ele­gendő. Azt, hogy mennyibe ke­rült a voksolás, csak a kiadások összegzése után fogják közzé­tenni; csupán a bejelentett bi­zottságok tagjainak jutalmára hárommillió eurót fognak el­költeni - mindenki fejenként 42,92 eurót kap. Az ÚVK sze­rint ez az összeg nem minden­hol csábítja az embereket egy­formán, a legkevesebben Po­zsonyba jelentkeztek a bizott­ságokba, a legtöbben pedig Ke- let-Szlovákiában, ahol néme­lyik választási bizottságnak 29 tagja lesz, így kénytelenek lesznek nagyobb helyiségeket találni a választásra. A statisztikai hivatalban egyébként 1200 ember dolgozik majd az eredmények feldolgo­zásán, összesen 618 számítógé­pen. Ez 300 emberrel és 80 szá­mítógéppel több, mint az állam­főválasztáson. Az eredmények feldolgozása az államfőválasz­táshoz képest várhatóan hat órával tovább fog tartam” - nyi­latkozta Ľudmila Benkovičová, a hivatal elnöke. Öt évvel ezelőtt vasárnap reggel negyed nyolcra fejezték be a szavazatok feldol­gozását, becslések szerint ez idén sem lesz másképp, (dem) Szombaton választunk (Képarchívum' FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS 1% £ Tisztelt Választópolgár! Európa jelentős változások előtt áll. A felvidéki magyarság és Dél-Szlovákia szempontjából létkérdés, hogy képviselőink ott legyenek, és befolyásolják az európai döntéseket. A Magyar Közösség Pártja felkészült, tapasztalt és elkötelezett, ugyanakkor többségében fiatalok­ból álló jelöltek nevében kéri az Önök bizalmát. Kérem, május 24-én vegyen részt a választáson, és szavazatával küldjön méltó, elveihez ragasz­kodó, az európai politikában otthonosan mozgó magyar képviselőket Brüsszelbe. BERlNYI 1ÚZSEF A MAGYAR KÖZÖSSÉG PÁRTJÁNAK ELNÖKE MP140361

Next

/
Thumbnails
Contents