Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-14 / 109. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 14. Régiósport 19 Győzelmével felzárkózott a listavezetőhöz a naszvadi/ímelyi csapat Megvan a dobogó Naszvad. Felért a dobogó­ra a naszvadi/ímelyi csapat a női I. kézilabda­ligában: a 20. forduló­ban legyőzte a nagymi- hályi juniorokat (38:31), s ha elveszíti hátralévő két bajnokiját, akkor sem végezhet a harma­diknál rosszabb helyen. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Tíz percig kerestük a fonalat a kondiban és gyorsaságban na­gyon jó szlovák ifjúsági bajnok ellen - mondta a kelet-szlováki­aiakkal játszott mérkőzésről Miskovics György, a nasz­vadi/ímelyi csapat edzője. - Először 7:6-ra vezettünk. Ez­után kezdtük érvényesíteni ha­gyományos kézilabdánkat. Fel­javult védekezésünknyomán le­támadásokból növeltük elő­nyünket. Ismét nem tett jót a szünet, mert a pihenő után újra magunkra hoztuk az ellenfelet. A félidő közepéig fej fej mellett haladt a két csapat. Aztán a fer­geteges szurkolásnak is kö­szönhetően összeszedték ma­gukat a lányok, szép támadá­sokból voltunk eredményesek, már nyolc góllal is vezettünk, ebből alakult ki a végeredmény. Összekovácsolódott csapatunk ellen hiába próbálkozott ember­fogással az ellenfél, mindig más vette át a külön őrzőt kapott já­tékos szerepét, és szinte min­denki kivette részét a gólgyár­tásból. Sikerünkhöz Haris Lucia remeklése is kellett a kapuban.” Meccstények: 7. perc 1:4,10. p. 4:5,15. p. 7:6,20. p. 12:9,29. p. 18:12, 30. p. 18:13, 40. p. 22:20, 45. p. 25:27, 57. p. 35:27,60. p. 38:31. Szombaton (15.00) az Inter vendége lesz a naszvadi/ímelyi csapat, (jmk) Csak szünet után játszottak elfogadhatóan a csallóközaranyosiak Ellenfélnek ajándékozott félidő ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Szered/Csallóközaranyos. Egy félidőt ajándékoztak a csal­lóközaranyosiak a vendéglátó sereghajtó szeredieknek: har­minc percen át hagyták játszani a hazaiakat, akik hétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe. Szünet után ugyan óriásit javult a vendégek játéka, az utolsó tíz percben néhányszor egyenlítet­tek, de az egygólos vereséget (23:24) már nem tudták meg­akadályozni. „Két ellentétes fél­időt hozott a bajnoki - jegyezte meg Peter Talár, a csallóköz­aranyosiak edzője. - Nagyon bánt, hogy hiába hangoztattam a meccs előtt, rendkívül nehéz összecsapás vár ránk, a hazaiak a bennmaradásért harcolnak, s ez komoly odafigyelést követel a játékosoktól. Mintha minden az öltözőben maradt volna: öt- lettelenül kézilabdáztunk, ha­talmas hézagok voltak a védőfa­lunkban, nehezen dobtuk a gó­lokat. Elégedetlen voltam a mu­tatott játékkal, ezért a szünet­ben kiabáltam az öltözőben. Úgy látszik, volt értelme, mert hatalmas fordulatot vett a csa­pat játéka. Úgy kézilabdáztak védenceim, mint ahogy az a nagykönyvben van megírva. Közben Balia Ilona is fantaszti­kusan védett. Felzárkóztunk, néhányszor egyenlítettünk, de a két utolsó hazai gólra már csak egyszer válaszoltunk. Az első féíidő lazasága döntött vereségünkről.” Meccstények: 10. perc 6:3, 19. p. 9:5, 27. p. 13:6, 30. p. 14:7,38. p. 17:11,43. p. 19:15, 50. p. 19:19,54. p. 21:21,56. p. 22:22,58. p. 24:22,60. p. 24:23. Szombaton (9.00) aTopoíča- ny vendégei lesznek a csallóköz­aranyosiak. (jmk) Parázs jelenetek a DAC férfi-kézilabdázóinak utolsó hazai bajnokiján Vereség a listavezetőtől ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Kikapott a DAC a listavezető vágsellyeiek- től (20:36); és a táblázat utolsó helyére csúszott a férfi I. kézi­labdaliga A csoportjában. „Az idei utolsó hazai mérkőzésünk parázs jeleneteket hozott a pontveszteség nélkül élen álló bajnok ellen. Nem adtuk meg könnyen magunkat, a mérkő­zés háromnegyedében megne­hezítettük a sok vendégjáté­kossal szereplő ellenfél sorsát - tájékoztatott a bajnokiról Kál­mán Miklós, a DAC edzője. - Kapusaink, Juhos Gábor és Merva Bálint nagyon jól helyt­álltak, sok szép védést mutat­tak be. Az első játékrész utolsó tíz percében a támadások befe­jezése egyáltalán nem ment csapatunknak, néhányan nem mertek lövésre vállalkozni a kemény védekezéssel szem­ben. Ekkor hét gólt dobtak zsi­nórban a vendégek, majd szü­net után ezt még egyszer meg­ismételték. A nagyon sok hibát vétő játékvezetők ítéletei rend­re bennünket sújtottak, így lett ekkora a különbség. A vereség ellenére csapatunk szépen teljesített.” Meccstények: 19. perc 6:9, 30. p. 6:16, 36. p. 10:20, 44. p. 10:27, 50. p. 15:29, 60. p. 20:36. Szombaton (18.00) a DAC Malackyban fejezi be a bajnoki évadot, (jmk) ■ Kézilabda LÁNYOK KÖZÉPISKOLAI BAJNOKSÁGA, Nagymi- hály: 1. Gymnázium P. Horova Michalovce, 2. Špor­tové gymnázium Nitra, 3. Dunaszerdahelyi Magán- gimnázium. FÉRFI I. LIGA, A CSOPORT, 17. forduló: ŠKP Brati­slava B-Cífer 23:23 (13:12): Stupava-Modra B 22:27(11:13); OAC-šaľa 20:36 (6:16), dunaszerda­helyi gólok: Stanislav Mašek 6, Galántai Krisztián 4, Koczó Mátyás 4, Kálmán Péter 3, Lanstyák Zoltán 1, Komáromi Ákos 1, Kilacskó Attila 1. Elmaradt: Vajnory-Malacky. Szabadnapos: Piešťany. 1. Šaľa 15 15 0 0 526:354 30 2. Malacky 14 9 1 4 419:334 1 9 3. Stupava 16 8 2 6 395:361 18 4. Modra B 15 8 0 7 401:446 16 5. Vajnory 14 6 2 6 341:242 1 4 6. Piešťany 15 6 1 8 379:385 13 7. Cífer 15 5 2 8 348:386 12 8. ŠKP Bratislava B 15 3 1 11 343:387 7 9. DAC 15 3 1 11 298:410 7 NŐI I. LIGA, 20. forduló: Nilra-Inler Bratislava 29:29 (13:14); Košice-Močenok 29:22 (12:10); Nesvady/1 me r-M i cha I ovce jun. 38:31 (18:13), naszvadi/ímelyi gólok: Gál Szabina 6, Sulan Zsuzsa 5, Zuzana Fujasová 5, Haris Edina 5, Molnár Borbála 5, Mahor Csilla 1, Szabó Veronika 9, Oláh Gabriella 2; HIRKOSAR Sereď-Zlatná na Ostrove 24:23 (14:7), csallóköz- aranyosi gólok: Szabó Júlia 2, Turza Szilvia 9, Kasz- nár Marianna 7, Lýdia Sebenová 1, Anna Bíróvá 1, Szabó Mónika 3: Senica-Topoľčany 33:46 (20:22); Bánovce nad Bebravou-Trenčín27:27 (11:12). 1. Nitra 20 16 1 3 677:510 33 2. Nesvady/lmeľ 20 16 1 3 539:469 33 3. Inter Bratislava 20 13 4 3 592:496 30 4. Michalovcejun. 20 13 1 6 628:520 27 5. Košice 20 10 0 10 555:543 20 6. Topoľčany 20 9 1 10 630:618 19 7. Bánovce 20 8 1 11 506:529 17 8. Trenčín 20 7 2 11 498:542 16 9. Zlatná na Ostrove 20 7 2 11 434:496 16 10. Močenok 20 5 1 14 478:553 11 11. Sered 20 4 1 15 447:564 9 12. Senica 20 4 1 15 525:656 9 ■ Atletika ORSZÁGOS MEZEIFUTÚ-BAJNOKSÁG, Kysucké Nové Mesto - férfiak, egyéni: 3. Magyar Imre (BMRC Bratislava) 32:50,5. Magyar Bálint (AC Stav­bár Nitra) 33:22: csapat, 2. AC Nové Zámky (benne: vendégversenyzőként Magyar Imre). 14. NAGYMIHÁLYI FÉLMARAT0N (86 résztvevő): 13. (D kategória 1.) Papp Zoltán, 43. (A kategória 24.) Üveges Krisztián (nagykaposiak). (pan) 30. VIHORLÁTALJAI MARATÓN (65 résztvevő): 17. (C kategória 5.) Vargaestók Géza (Nagykapos). (pan) 30.10 KM-ES FUTÁS, Slovenská Kajüa (Varannói já­rás, 65 résztvevő): 28, (C kategória 8.) Vargaestók Géza, 31. (D kategória 1.) Papp Zoltán (nagykaposi­ak). (pan) CSAPATLIGA 2014,1. forduló, Nové Mesto nad Vá- hom-férfiak, 100 m: 3. Rigler (AC N. Zámky) 11,04; 800 m (Jakubéci Emlékverseny): 1. Timoranský Ta­más (Slávia UK) 1:50,83. Nők, 1500 m: 2. Styková (AC N. Zámky) 4:48,91; 3000 m akadályfutás: 1. Bakó Barbara (ŠK ŠOG Nit­ra) 12:59,46; távolugrás: 2. Medgyes Renáta (VŠC Dukla) 589. 34. STR0PK0VI HUSZAS (67 résztvevő): 33. (D ka­tegória 3.) Ficzere Bertalan (Abaújszina), 50. (D kate­gória 6.) HuszárTibor, (Kenyhec). (pan) ■ Evezés ISKOLAI EVEZŰPADOS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, Besztercebánya - 3. Zsoldos Petra, Lukács Regina, Hájos Evelin, Fegyveres Orsolya, 4. Nagy Beatrix, Bo­ráros Lilla, Szűcs Rebeka, Csörgő Emese, 7. Kará­csony Eszter, Lelkes Anett, Fehér Anna, Fehér Barba­ra (mind dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázi­um). A nemzetközi evezőpados liga 2013/14-es évadjában harmadik lett a Vámbéry-csapat. ■ Birkózás NEMZETKÖZI TORNA, Honberg - lányok, 51 kg: 2. Kyparissi Vassiliki (bősi Russel). A nádszegi mentőöv Könnyen melléfogásunk történetéről szólhatott vol­na a szombati Hétvégi Foci­szeletekben közölt három meccs tippelésének mér­legvonása, ha nincs a nád­szegi döntetlen. Márpedig a hazaiak és a csallóközkürti- ek csatája (nyugat-szlová­kiai V. liga, dél) 0:0-ra vég­ződött, s ez volt a mentő­övünk a rossz tippek heté­ben (l:l-etvártunk). Amá- sik két meccs várakozása­inkkal ellentétes eredményt hozott: Nagyszarván nem a vendéglátóknyertek 1:0-ra, hanem a bakaiak 2:l-re (dunaszerdahelyi tb, I. osz­tály), Keszegfalván sem a hazai tizenegy 4:1-es győ­zelmének tapsoltak, hanem a dunamocsiak 4:2-es sike­rének (komáromi tb, I. osz­tály). Hogy hány pontjuk úszott el váratlanul tippelő­inknek a 25. fordulóban, az Hétvégi focicsendélet. Fröccsent a víz, úszott a labda, repült a já- már a holnapi számunkból tékos... (Kovács Zoltán felvétele) derülki. Először rabolt pontot Zsákovics Tibor a csallóközkürtiekkel Nádszegen Kimaradtak a helyzetek ÚJ SZO-ERTESÚLES Nádszeg/ Csallóközkürt. Gól nélküli döntetlennel ért vé­get a nádszegiek és csallóköz- kürtiek párharca a nyugat-szlo­vákiai V. liga déli csoportjának 25. fordulójában. A zuhogó esőben két ellentétes félidőt lát­tak a nézők. „Az első játékrészben mi ural­tuk a játékot. Tizenöt perc lefor­gása alatt kilenc szögletet rúg­tunk, ezekből nem tudtunk hasznot húzni. Góllal kecsegtető helyzeteink kimaradtak. Juhos Attila a háló helyett a kapust ta­lálta telibe, Andódi sem célzott pontosan. Sok a sérültünk, csu­pán egy futballistánk várt beve­tésre a cserepadon. Fordulás után a vendégek játszották a prímet. Ebben a szakaszban re­mekelt hálóőrünk, Kántor Ákos. A párharc végén igazságos dön­tetlen került a jegyzőkönyvbe” - értékelte a csatát Kántor Tibor, a hazaiak csapatvezetője. ,A meccs elején átvészeltük a vendéglátók rohamait, majd fokozatosan magunkhoz ragad­tuk a kezdeményezést. Érzésem szerint jobban alkalmazkod­tunk a felázott talajhoz, s erőn­létileg is felülmúltuk a hazaia­kat. Sajnos, elpuskáztuk zicce­reinket. Csémy Marián négy perccel a befejezés előtt mat­tolhatta volna a nádszegieket, de rossz megoldást választott. A döntetlennel elégedettek va­gyunk, a csallóközkürtiek játé- kosedzőjeként első alkalommal szereztem pontot Nádszegen” - nyilatkozta a vendégek trénere, Zsákovics Tibor. Legközelebb vasárnap (17.00) a nádszegiek Felsőkirá­lyiban vendégszerepeinek, a csallóközkürtiek pedig az éllo­vas Čeladicét fogadják. (ái) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARUGO-BAJNOKSAGOK ■ Területi bajnokságok RIMASZOMBAT, I. OSZTÁLY, 17. forduló: Jesenské B-Jelšava 6:1 (1:0), g.: Czene (17., 49.), Uhrin (66., 83.), Tóth (65.), Bari (87.), ill. Kováčik (62.); Muráň- Tisovec B 3:0 (1:0), g.: Matajz (17., 11 -esbó'l), Mikuš (59.), Hután (63.): Bátka-Ožďany 2:4 (2:2), g.: Far­kas (9.), Bari (14., 11-esből), III. Czene (24.), Budai (45., 86.), Zvoda (52.); Reviíčka-Gemer 3:1 (0:0), g.: Hrachiar (47.), Pelle (63.), Čatloš (75.), ill. Javora (67); Kráľ-V. Teriakovce 3:0 (2:0), g.: Demeter (1., 82.), Szajkó (34.). Szabadnapos: Hajnáčka. 1. Hajnáčka 15 11 2 2 51:18 35 2. Ožďany 15 11 2 2 43:12 35 3. Muráň 15 9 3 3 34:16 30 4. Kráľ 16 9 1 6 29:23 28 5. Revúčka 15 7 3 5 28:39 24 6. Gemer 16 6 2 8 36:31 20 7. Jesenské B 15 6 1 8 39:39 19 8. Tisovec B 16 4 2 10 20:38 14 9. Jelšava 16 4 2 10 24:51 14 10. Bátka 15 4 1 10 18:38 13 11. V. Teriakovce 16 3 2 11 20:37 11 ROZSNYÓ, I. OSZTÁLY, 21. forduló: Slavošovce- Dedinky 3:2 (1:1), g.: Lalik (3.), Karalo (61.), Šímko (90.), ill. Putnocký (41.), Šipula (90.); Vlachovo-R. Bystré 2:1 (1:0), g.: Pitoňák (28.), Marciš (64.), ill. Minőik (47.); Hrhov-Rudná 3:1 (0:0), g.: Dunka (60.), Ribár (65.), Kuru (67.), ill. Konček (88.); Jablo- nov n/T.-Kr. Dlhá Lúka 2:0 (0:0), g.: Saláta (46.), Baláž (70.): Honce-V. Slaná 2:5 (1:2), g.: R. Kuzma (2.), B. Kuzma (56.), ill. Kacara (11., öngól), Drenko (39., öngól), Vido (77.), Zabrel (82.), Gallo (85.); Bo- húňovo-Štítnik 1:0 (1:0), g.: Antóny (26.) Dlhá Ves-Drnava 0:6 (0:3), g.: Rencsok 4, Mázik, Ma- liňák. 1. Rudná 21 17 2 2 61:23 53 2. Kr. Dl. Lúka 21 14 2 5 92:35 44 3. Dmava 21 13 3 5 69:40 42 4. R. Bystré 21 12 3 6 55:27 39 5. V. Slaná 21 12 3 6 62:39 39 6. Jablonov n/T. 21 11 0 10 50:42 33 7. Honce 21 10 2 9 41:66 32 8. Hrhov 21 9 2 10 40:51 29 9. Dlhá Ves 21 8 3 10 39:57 27 10. Bohúňovo 21 7 2 12 34:45 23 U.Štítnik 21 6 3 12 45:43 21 12. Vlachovo 21 6 0 15 29:56 18 13. Dedinky 21 3 4 14 33:63 13 14. Slavošovce 21 4 1 16 27:90 13 KASSA-VIOÉK, I. OSZTÁLY, 21. forduló: Trstené p/H.-V. Ida 3:3 (1:2), g.: Lukáč (19.), Juhász (67.), Gyöngyösi (87.), ill. Sivák (23., 25.), Suster (66.); K. Olšany-Bidovce 4:3 (1:0), g.: Balog (34.), Lovaši (52.), Gábor (77.), Fedor (87.), ill. Sopoliga (50.), Mackanič (66.), Veber (78.); Tatran Jasov-Seňa 1:1 (0:1), g.: Dzúrik (71.), ill. Horváth (23.); Čečejovce- Perín 3:1 (1:0), g.: Pelegrin (17., 74., 79., az elsőt 11-esből), ill. Vinter (65.); Valaliky-AC Jasov 4:0 (1:0), g.: Pačinda (36.), Kolcun (56., 88.), Vraňo (76.); Svinica-Ruskov 5:2 (3:0), g.: Šuchta (11, 85.), Rendoš (32,40.), Durbák (74.), ill. Pofa (51.), Mačinga (63 ); Kechnec-Mokrance 7:2 (2:1), g.: Darjanin (5.), Majoros (17,46.), Vrábel (52.), Špišák (58.), Pahulyi (59.), Vattai (69.), ill. Baláž (24,89.). 1. Čečejovce 21 14 3 4 70:24 45 2. Perín 21 14 3 4 59:19 45 3. Valaliky 21 13 3 5 45:25 42 4. AC Jasov 21 13 1 7 64:44 40 5. Kechnec 21 11 3 7 56:49 36 6. K.OIšany 21 9 3 9 48:49 30 7. V. Ida 21 8 4 9 54:57 28 8. Trstené p/H. 21 8 3 10 40:40 27 9. Mokrance 21 8 3 10 45:46 27 10. T. Jasov 21 7 5 9 36:50 26 U.Bidovce 21 7 2 12 46:48 23 12.Ruskov 21 7 2 12 42:45 23 13.Svinica 21 6 2 13 29:57 20 14.Sena 21 2 3 16. 18:99 9 TÖKETEREBES, I. OSZTÁLY, DÉL, 18. forduló: Bofa- ny-Somotor 4:2 (2:1), g.: Molnár (6,67.), Krajlik (30.), Karnay (59.), ill. Nagy T. (16.), Nagy A. (80.); Biel-M. Horeš 0:3 (0:0), g.: Feke (49,66.), Bácskái (80.); V. Trakany-Svätuše 5:1 (1:0), g.: Nagy (27, 63,87.), Balogh (70.), Bálint (75.), ill. Abaházy (55.); Bof-Rad 3:2 (1:1), g.: Leczo (35.), Cintala (51,83.), ill. Borkesz (6.), Deák (59.). Leles-Streda n/B. 1:2 (1:1), g.: Homák (35.), ill. Belász (15.), Kudrík (53.). Szabadnapos: Kr. ChlmecB. 1. V. Trakany 2. M. Horeš 3. Bol 4. Botany 5. Streda n/B. 6. Svätuše 7. Leles 8. Krát ChlmecB 9. Somotor 10. Rad 11. Biel 16 13 1 2 65:21 40 16 11 1 4 41:28 34 17 1 0 2 5 41:34 32 17 9 3 5 49:26 30 16 9 1 6 35:24 28 16 6 5 5 31:34 23 16 6 4 6 39:30 22 16 6 3 7 28:31 21 17 4 2 11 38:49 14 16 4 1 11 19:34 13 17 0 1 16 12:87 1 NAGYMIHÁLY, I. OSZTÁLY, 21. forduló: 0ŠK Pav­lovira n/U.-Moravany 5:3 (2:2), g.: Michalik, Calfa (11 -esbó'l), Kula, Jakubik, Rusinkovič (öngól), ill. Sá­trai, Valiga, Kuma; P. Čemerné-Krásnovce 2:1 (0:0), g.: Hajdučko (11-esből), Dančišin (11-esből), ill. Nemet; 0FK Dúbravka-Horovce 6:0 (3:0), g.: Lu­ka 2, Seman 2, Dzurjo, Sninský; Koromta-Tibava 5:3 (3:2), g.: Zajac 2, Franko, Barbarič, Zahorčák (11-es- bó'l), ill. Remecký2,Macejka; Budkovce-Malčice 1:1 (1:0), g.: Paulovčik, ill. Makula; Hatalov-ROMA Pav- lovce n/U. 2:1 (1:0), g.: Karafa, Baran, ill. Táncos. Szabadnapos: Tušice. 1.Budkovce 20 12 5 3 40:19 41 2.0FK R. Pavlovce n/U 19 12 4 3 44:26 40 3. Tušice TNV 19 12 2 5 56:28 38 4. Hatalov 19 12 1 6 65:30 37 5. Dúbravka 20 10 4 6 46:49 34 6. Koromía 20 8 3 9 49:44 27 7. Krásnovce 19 9 0 10 34:33 27 8. Horovce 19 9 0 10 27:39 27 9. PustéCemerné 20 7 4 9 38:52 25 10.0ŠK Pavlovce n/U 20 8 1 11 48:68 25 11. Moravany 19 6 1 12 24:36 19 12. Malčice 19 3 3 13 31:51 12 13.Tibava 19 3 2 14 31:58 11

Next

/
Thumbnails
Contents