Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-10 / 106. szám, szombat

14 ÉVFORDULÓ PRESSZÓ ■ 2014. MÁJUS 10. www.ujszo.com Tiboldi Mária: Tele vagyok tervekkel P róbáljunk meg mindig egy citromból limoná­dét készíteni, ne hagy­juk, hogy a negatív erők eluralkodjanak rajtunk - mondta a napokban 75. életévét betöltött Tiboldi Mária. A színésznő az MTI-nek arról beszélt, hogy tele van tervekkel, most leg­inkább az írás foglalkoztatja. „Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy szép kerek évfordulót ünnepelhettem. Talán életemben először talált meg ennyi öröm, mert egy időben le­hettem részese a családom, a Duna » Sztár lett, primadonna volt Berlinben, Münchenben, és Salzburgban is. televízió és a Dankó Rádió kö­szöntésének húsvét vasárnapján” - fogalmazott a színésznő. Felidézte, hogy több mint 50 éve van a pá­lyán, az első zenés osztályban 1961­ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd két évadot töltött a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol prózát, operettet, operát egyaránt játszott. „Az indu­láshoz megkaptam az összes lehető­séget, az operettekben rögtön fősze­repeket játszottam” - meondta. 1963-ban a Fővárosi Operettszín­házhoz szerződött, ahol eljátszhatta például a Csárdáskirálynő Szilviá­ját, ám úgy érezte, fiatalként nem igazán jut szóhoz a társulatban, amikor ott még Honthy Hanná­nak kerestek szerepet. 1966-ban Németországban kezdett nemzet­közi karriert. „Mindig én döntöttem a sorsom­ról” - hangsúlyozta a színésznő. Amikor német nyelvterületre ér- 'J* kezett, egy árva szót sem tudott jjl németül, a darab szövegét, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét kiszótároz- ta. Sztár len, primadonna Berlin­ben, Münchenben, Salzburgban. Megtanult a magas elvárásoknak idegen nyelven is megfelelni. Ám erős honvágy gyötörte: magyar színpadon szeretett volna játszani, magyar nyelven kifejezni magát. Arról is maga döntött, hogy 10 év után visszajött Magyaror­szágra. 1976 óta volt újra tagja az Operettszínháznak. Kedvenc szerepei között volt A denevér Rosalindája, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő és A víg özvegy. Nemcsak külföldön, saját hazájá­ban is bizonyított. Elmondta: élete során 50 operett főszerepét énekelhette, négy önálló estet írtak számára, tíz nagylemezt készített és nyolc televíziós ope­rett-főszerepet játszott el. Japántól Amerikáig bejárta a világot. 2003- ban azért távozott az Operettszín­házból, mert úgy gondolta, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents