Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-07 / 104. szám, szerda
20 Régiósport ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 7. www.ujszo.com SPORTTARISZNYA Holnap ezren futnak a Pomléban Somoija. Másodszor fut a a Pomléban a csallóközi város apraja-nagyja. Holnap hihetetlenül sok, ezer versenyző áll rajthoz a 2. PomléRun rendezvényen a helyi erdőparkban, tájékoztatta lapunkat Katarína Czuczová, a szervezőbizottság elnöke. Öt számban lesznek versenyek: az óvodáskorú- akra (rajt 9.30) 200 m, az alsó tagozatos alapiskolásokra (10.00) 750 m, a felső tagozatos alapiskolásokra (10.40) 1500 m, a hobbifutókra (11,30) 2,7 km és a főversenyszám résztvevőire (12.30) 9 kilométer vár. „Tavalyi versenyünk óta megnőtt a hobbifutás iránti érdeklődés a városban. Sok önkéntes jelentkezik, ami nagyon kellemes dolog. A rajtdíjból származó bevételt a szervező CZ Slovakia a somorjai idősek otthonának adományozza” - tudtuk meg Katarína Czu- czovától, aki minden érdeklődőt meghív a Pomléba. (jmk) Sakkbajnokok a Vermes-villában Dunaszerdahely. Egyedülálló találkozó lesz holnap (18.00) a Vermes-villában. A március végén szlovák bajnoki aranyat szerzett dunaszerdahelyi sakkcsapat tagjai és vezetői találkoznak a játék rajongóival és az érdeklődőkkel. „Ilyen még nem volt városunkban, mint ahogy sakkbajnok is idén lett először a dunaszerdahelyi csapat. Összejövetelünkön bemutatom extraligát nyert játékosainkat, akik élménybeszámolót tartanak, s utána bárki játszhat kiválóságainkkal. Mindenkit szeretettel várunk”-tájékoztatott Petényi György klubelnök, (jmk) Pénteken diákfocitorna Farnadon Fámád. Először szerveznek kispályás labdarúgó-tornát a helyi sportpályán. Pénteken (kezdés 8.00) tizenkét település csapata találkozik. Az indulók: Fámád, Csata, Dunaszerdahely, Csepel, Dunamocs, Búcs, Zselíz, Tokod, Kéménd, Sepsi- szentgyörgy,IpolyszakállosésNagyölved.„Tíz-tizennégyéves diákokból álló csapatok érkeznek. Gyerekeinkben szeretnénk erősíteni a magyarságtudatot, s erre a sport kiváló alkalmat kínál. A játék mellett egész nap együtt lesznek a fiatalok, kapcsolatokat építhetnek ki, barátokat szerezhetnek. Vendégeink: Vadkerti Imre és Kű Lajos. Meglepetéssel is kedveskedünk” - közölte Okos Csaba szervező, a Magyar Megmaradásért Duna és Alsó-Garam mente Polgári Társulás elnöke, (jmk) A serlegért utaznak a nagymegyeriek Nagymegyer Szakolca. Holnap rangos rendezvénnyel, a Nyugat-szlovákiai Futballszovetség 2013/2014-es sorozatának fináléjával avatják fel a felújított szakolcai focistadiont. A döntőben a nyugat-szlovákiai régióbajnokság nagymegyeri éllovasa és a nyugat-szlovákiai IV. liga észak-nyugati csoportjának borčicei listavezetője méri össze tudását. „Ha már idáig eljutottunk, nem is lehet más a célunk, mint a serleg begyűjtése. Sajnos, sérülések tizedelik keretünket. Rózsa Ádám műtét után lábadozik. Nem tudni csatasorba állhat-e Föglein, Pisár, Petráš, Dömötör és Buka. A fakócsapat játékosai közül is néhányan velünk tartanak az erdőháti városba. A gondok ellenére is derűlátók vagyunk” - nyilatkozta az elvárásokról Tarcsi Imre, a nagymegyeriek klubelnöke. (ái) Jótékonysági futball Hetényben Hetény. A hetényi futballklub vezetősége a holnapi ünnepnapot jótékonysági rendezvénnyel színesíti, három mérkőzésre invitálja a labdarúgás szerelmeseit. „Községünkben januárban tűz pusztított, a károsultak megsegítését tűztük ki célul. Csütörtökön három korosztályos csapatunk, a kezdők, az ifik és a területi bajnokságban listavezető felnőttek egy- egy barátságos mérkőzést játszanak. A 12.30-tól zajló rendezvényünkön a bátorkesziek, a szentpéteriek és a marcel- házaiak fakócsapata lesz a mieink ellenfele. A belépődíjat mindenki belátása szerint a bejáratnál elhelyezett urnába teheti, a teljes bevételt pedig a mérkőzések befejezése után adjuk át a károsultaknak” - tájékoztatott a nemes gesztusról Švarba Ferenc, a hetényi futballklub elnöke, (ái) Tipprontó csábi döntetlen Nem jött be a tippünk, mikor a csábiak hazai győzelmére (2:1) számítottunk, mert a pályán 1:1 született a tomaljaiak elleni focimeccsen (közép-szlovákiai V. liga, dél). A szombati Hétvégi Fociszeletek másik két mérkőzésének nyertesét eltaláltuk, csak a gólaránnyal volt baj: annyira megtáltosodtak a hazai gólgyártók, hogy szinte lehetetlen lett volna megtippelni a végeredményt. Nagyabonyban 6:0 lett (2:1-t vártunk) az alis- táliak ellen (dunaszerdahelyi területi bajnokság, I. osztály), Negyeden meg tízet rúgtak a hazaiak az egyszer sem válaszoló nyárasdiaknak (nyugat-szlovákiai régióbajnokság), tippünk 3:0 volt. E héten ismét pénteki számunkból tudhatják meg, hogyan tippeltek olvasóink a legutóbbi fordulóban. A kiállított kapus helyére a mezőnyből állt be a vendéggól szerzője, az ötödik ikszén is túl lévő Kuczman Alfréd (képünkön), aki Ledeczky tizenegyesét a kapufára tolta, majd a labda játéktérre pattant vissza. Mindez a dunaszerdahelyi területi bajnokság III. osztályában az lžop B-Blahová (1:1) bajnokin történt. (Kovács Zoltán felvétele) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK ■ Területi bajnokságok RIMASZOMBAT, I. OSZTÁLY, 16. forduló: Oiíany- V. Teriakovce 3:1 (1:0), g.: Zvoda (33.), Budai (48), Szabó (60), ill. Laššák(90): Revúčka-Tisovec B 3:2 (2:2), g.: Michal (43), Vranka (45), Čemota (66), ill. Kuvik (14), Musanica (19): Hajnáčka-Jesenské 6 5:2 (1:2), g: Šfavina (34), Ruszó (48), Szókis (49), Kovács (84., 85), Ul. Uhrin (8., 30): Gemer-Kráí 1:4 (0:3), g.: Gergely (46., 11-esből), ill. Szajkó (3), Vá- radi (13), Demeter (20), Albert (75): Jelšava-Mu- ráň 2:3 (2:3), g.: Kováíik (26), Völgyi (33), ill. Ma- tajz (12,36), Fatla (14). Szabadnapos: Bátka. 1. Hajnii ka 15 11 2 2 51:18 35 2. Oždany 14 10 3 1 39:10 33 3. Murán 14 8 3 3 31:16 27 4. Kráľ 15 8 1 6 26:23 25 5. Revúčka 14 6 3 5 25:38 21 6. Gemer 15 6 2 7 35:28 20 7. Jesenské B 14 5 1 8 33:38 16 8. Tisovec B 15 4 2 9 20:35 14 9. Jelšava 15 4 2 9 23:45 1 4 10. Bátka 14 4 1 9 16:34 13 11. V. Teriakovce 15 3 2 10 20:34 11 ROZSNYÓ, I. OSZTÁLY, 20. forduló: R. Bystré- Drnava 2:0 (1:0), g.: Lompart (44), Gallo (82); V. Slaná-Bohúňovo 0:0; Dedinky-Honce 6:2 (2:1), g.: Franko (17,55), Repel (43), Putnocký (72), Majer- čák (77,11-esből), Revay (87), ill. Kuzma (10), Drenko (53): Šlítnik-Dlhá Ves 1:1 (1:1), g.: Elt- schläger (35), ill. Flander (23); Rudná-Jablonov n/T. 3:1 (1:0), g.: Jakab (6), Capó (74), Rabas (87), ill. Szilasi (85); Kr. Dlhá Lúka-Slavošovce 9:2 (3:2), g.: Čižmár (10,90), Klinko (18,67, a másodikat 11-esből), Bodnár (30,71), Rigó (50, 80), Klárik (52), ill. Oravec (12, 36); Vlachovo-Hrhov 0:1 (0:1), g.: Bemáth (43.). 1. Rudná 20 17 2 1 60:20 53 2. Kr. Dl. Lúka 20 14 2 4 92:33 44 3. R. Bystré 20 12 3 5 54:25 39 4. Drnava 20 12 3 5 63:40 39 5. V. Slaná 20 11 3 6 57:37 36 6. Honce 20 10 2 8 39:61 32 7. Jablonovn/T. 8. Dlhá Ves 9. Hrhov 10. Štitnik U.Bohúňovo 12. Vlachovo 13. Dedinky 14,Slavošovce 20 10 0 10 48:42 30 20 8 3 9 39:51 27 20 8 2 10 37:50 26 20 6 3 11 45:42 21 20 6 2 12 33:45 20 20 5 0 15 27:55 15 20 3 4 13 31:60 13 20 3 1 16 24:88 10 KASSA-VIDÉK, I. OSZTÁLY, 20. forduló: V. Ida- Mokrance 1:1 (1:0), g.: György (17), ill. Baláž (60); Ruskov-Kechnec 3:5 (1:3), g.: Servila (10,81, az elsőt 11-esből), Mačinga (70,11-esből), ill. Sanislo (10, 53), Vereščák (22), Majoroš (33), Vrábel (48); AC Jasov-Svinica 8:0 (3:0), g.: Paulinský (39, 55, a másodikat 11-esből), Babok (41), Maurský (42,77,89.), Horváth (60,87); Perin-Valaliky 2:0 (0:0), g.: Szendrey (49.. 88): Seňa-Čečejovce 3:7 (1:3), g.: Pethó (22,60,67), ill. Pelegrin (20,39), Juhás (38,70), Tobák (65,75), Fazekas (88); Bi- dovce-Tatran Jasov 2:3 (2:1), g.: Mackanič (4), Dancák (9), ill. Pólyák (24,75,81); Trstené p/H.- K. Olšany 2:0 (2:0), g.: Gyöngyösi (31,45). 1. Perfn 20 14 3 3 58:16 45 2. Čečejovce 20 13 3 4 67:23 42 3. AC Jasov 20 13 1 6 64:40 40 4. Valaliky 20 12 3 5 41:25 39 5. Kechnec 20 10 3 7 49:47 33 6. Mokrance 20 8 3 9 43:39 27 7. K. Olšany 20 8 3 9 44:46 27 8. V. Ida 20 8 3 9 51:54 27 9. Trstené p/H. 10 8 2 10 37:37 26 10.T. Jasov 20 7 4 9 35:49 25 n.Ruskov 20 7 2 11 40:40 23 12. Bidovce 20 7 2 11 43:44 23 13. Svinica 20 5 2 13 24:55 17 14.Seňa 20 2 2 16 17:98 8 TŰKETEREBES, I. OSZTÁLY, DÉL, 17. forduló: M. Horeš-V. Trakany 1:5 (0:1), g.: Kis-Berta (65), ill. Nagy (37), Bálint (49, 51, 62), Balog (81); Kr. Chlmec B-Boťany 3:1 (2:0), g.: Priam (24), Dáko (42), Jurovský (77, öngól), ill. Molnár (75,11-esből); Somotor-Biel 5:1 (2:0), g,: Nehéz (35,71), Szűcs (45), Nagy (60), Balog (85), ill. Hajdú (80); Streda n/B.-Boľ 4:1 (2:1), g.: Kudrík (39), Belász (43, 87), Székely (60,11-esből), ill. Cintala (4); Svätuše-Leles 3:3 (3:1), g.: Bácskái (12,11 -esből), Hencel (32,37), ill. Popóák (33,72), Puškár (64), Szabadnapos: Rád. 1. V. Trakany 2. M. Horeš 3. Bol 4. Streda n/B. 5. Botany 6. Kr. Chlmec B 7. Svätuše 8. Leles 9. Somotor 10. Rad 11. Biel 15 12 1 2 60:20 37 15 10 1 4 38:28 31 16 9 2 5 38:32 29 15 8 1 6 33:23 25 16 7 3 6 43:27 24 16 7 3 6 31:29 24 15 6 5 4 30:29 23 15 6 4 5 38:28 22 16 4 2 10 36:45 14 15 4 1 10 17:31 13 16 0 1 15 12:84 1 NAGYMIHÁLY, I. OSZTÁLY, 20. forduló: Morava- ny-Roma Pavlovce n/U. 1:2 (0:0), g.: Ščarbák (79), ill. Pongó (72,88): Krásnovce-Dúbravka 2:3 (2:0), g.: Kostovič (24), Plutko (26), ill. Dzurjo (48), Bor- ko (64), Sninský (69); OŠK Pavlovce n/U.-P. rememé 8:2 (4:0), J. Kutá (5,14,20,70,81.), P. Ku- fa (22), Jakubík (84), Balický (88), ill. Holej (75, 76); Malčice-Tučice 1:2 (0:0), Samudovský (88), ill. Soták (58), Gazdo (81.): Tibava-Budkovce 1:1 (0:1), Remecký (79,11-esből), ill. Lendaí (32); Ho- rovce-Koromľa 1:5 (1:1), Bodnár (6), ill. Balog (41, 58,69,90), Franko (78). Szabadnapos: Hatalov. 1. Roma Pavlovce n/U. 20 13 5 2 48:24 44 2. Budkovce 20 13 4 3 47:20 43 3.Tušice 20 13 2 5 57:28 41 4. Hatalov 19 12 1 6 74:29 37 5. Dúbravka 20 10 4 6 42:50 34 6. Horovce 20 10 1 9 31:34 31 7. Krásnovce 20 10 0 10 37:35 30 8. Koromfa 20 7 4 9 46:43 25 9. Moravany 20 7 2 11 24:32 23 10. OŠK Pavlovce n/U. 20 7 2 11 44:66 23 U.P.Čemerné 20 6 4 10 36:53 22 12. Malčice 23 5 2 13 49:53 17 13.Tibava 20 4 3 13 32:55 15 14. Bežovce 19 2 6 11 19:64 12 Holnap 3. Szöcsi Pénzdíjas Hetesrúgóverseny Diósförgepatonyban Mindenkit vár az egykori gólkirály UJ SZO-ELOZETES Diósförgepatony. Vasidegzetű mesterlövészek csatája várható az elsőségért a 3. Szöcsi Pénzdíjas Hetesrúgóversenyen. A helyi iskola műfüves pályáján holnap (14.00) mindenki kipróbálhatja, hogyan megy neki a hetesrúgás. Két kísérlet öt euró. Tavaly mindkétszer kisfaludiak nyertek: tavasszal Puha László, ősszel Fenes Zoltán. Vajon a harmadik győztes is kisfaludi lesz? „Már a hét elején annyi volt a jelentkező, mint ahányan legutóbb indultak, így várható, hogy túlszárnyaljuk a 42-t. Annyi változás történt a versenykiírásban, hogy nem kötjük korhoz a részvételt. A legkisebbektől a legidősebbekig bárki rúghat, ha befizeti a rajtdíjat. S amíg tart az I. forduló, többször is benevezhet a kiesett versenyző, később már nem - tudtuk meg Szőcs László versenyszervezőtől. - Családias, sportbaráti légkörben várjuk a versenyzőket. Azt szeretnénk, hogy ne a kocsma, a cigi érdekelje a fiatalokat, hanem sportoljanak. Erre törekszünk, ezért csináljuk a hetesrúgóversenyt is. Egyfajta ki- kapcsolódást kínálva a családoknak. A szünetben a patony- réti Csiba Anikó zumbatáncosai adnak húszperces műsort.” Szőcs László, aki az 1993/94-es bajnoki évadban a járási bajnokság II. osztályának gólkirálya volt (akkor a patony- réti csapatban futballozott, de játszott hodosi, kisfaludi, mi- hályfai, diósförgepatonyi és fel- sőpatonyi mezben is), versenyével napjaink legjobb kispályás büntető-végrehajtóira vadászik. Legtöbb társra a helyi Szöcsi Teamben talált.,Amatőr kispályás csapatunknak 22 fős kerete van. Helyiekből áll. Tagjaink közé tartozik az élvonalban is szerepelt Stano Lieskovský, aki most Ausztriában edzősködik- árulta el közösségükről a versenyszervező. -Most is a mi csapatunkból lesznek a legtöbben. Különben minden kedden 19 órától edzünk a műfüves pályán. Bárki eljöhet közénk, ha kedve van egy-két órát focizni. Mérkőzésekre is járunk. Legtöbbször a Nagyabonyi Vadkacsákkal csapunk össze, de játszottunk már Komáromban, Madáron, Nagymagyaron és Magyarországon is. Nagyon jó a kapcsolatunk a helyi DSC A csapatával, gyakran vagyunk edzőpartnereik. Sokat köszönhetünk Ferenecz Frigyesnek, a DSC ügyvezetőjének és Vladimír Zlacký edzőnek, aki időnként edzéseket is tart a Szöcsi Team játékosainak.” (jmk) Az Új Szó a rendezvény média- partnere hírkosár ■ Asztalitenisz FÉRFI III. LIGA, DÉL, 21. forduló: TJ Cečehv A-S0 Borsa A 5:13, borsi pontszerzők: Kovács Z. 3,5, Kovács G. 2,5, Balogh E. 2, Nagy A. 2,3x játék nélkül; S0 TJ Malý Kamenec A-ŠKST Michalovce B 9:9, kiskô- vesdi pontszerzők: Váradi B. 3,5, Szabó L. 2,5, Máté Cs. 1,5, ifj. Kiss L. 1,5; SO TJ Čičarovce A-STK Lokomotív Košice A 4:14, csicseri pontszerzők: Nagyi- dai I.3. CsanakZ. 1. 22. forduló: SŠTK Junior Čaňa A-S0 TJ Čičarovce A 9:9, csicseri pontszerzők: Nagyidai L. 3,5, Öveges K. 2, Molnár N. 2, Csanak Z. 1,5; ŠKST Sokol Vojčice B-S0 Borša A 7:11, borsi pontszerzők: Balogh E. 3,5, Kovács Z. 3, Nagy A. 2,5, Kovács G. 2; TJ Čeče- hov A-SO TJ Malý Kamenec 8:10, kiskövesdi pontszerzők: Ifj. Kiss L. 3,5, Szabó L. 3,5, Váradi B. 1,5, Máté Cs. 1,5. Az állás: 2. SO Borša A 79,6. SO TJ Čičarovce A 49, 8. SO TJ Malý Kamenec A 48. (pan) ■ Karate A SHIT0-RYU STÍLUS 10. ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, Érsekújvár (22 klub, 232 versenyző) - kala, 8-9 éves diáklányok: 1.3 Erdélyi Nina (KK TAIYO Kolárovo); junior lányok (16-17 évesek): 3. Pápai Erika (CORVIN HE Kolárovo); fiatalabb diákok (8-9 évesek): 1. Miklovics Damian (KK Nové Zámky); idősebb diákok (10-11 évesek): 3. Kurucz Mário, 3. Mezei Szabolcs (mindketten CORVIN HE Kolárovo); fiatalabb ifik (12-13 évesek): 3. Veres Zsolt (KKTA- IY0 Kolárovo): idősebb ifik (14-15 évesek): 2. Martin Urge; férfiak (+18 évesek): 1. Ján Borecký (mindketten KK Nové Zámky); férfiak (+45 évesek): 1. Kiss Tibor (KK TAIYO Kolárovo), 2. Kunylk Norbert (KK Nové Zámky). Kumite, idősebb ifilányok (14-15 évesek, -52 kg): 2. Forró Réka Dorina (KK TAIYO Kolárovo); idősebb fiúk (10-11 évesek, -32 kg): 3. Kurucz Mário (CORVIN HE Kolárovo); idősebb ifik (10-11 évesek, -42 kg): 1. Bagita Dániel, 3. Nagy Viktor: idősebb diákok (10-11 évesek, +42 kg): 1. Forró Áron (mindhárman KKTAIYO Kolárovo); fiatalabb ifik (12-13 évesek. -40 kg), 3. Adam Janovský (KK ABC Komárno): fiatalabb ilik (12-13 évesek, -50 kg): 3. Vermes Ákos (KK TAIYO Kolárovo); fiatalabb ifik (12-13 évesek, +50 kg): 3. Kosa Tamás (KK ABC Komárno); idősebb ifik (14-15 évesek, +57 kg); 1. Jóba Attila; juniorok (16-17 évesek, +68 kg): 1. Bogár János; férfiak (+18 évesek, -75 kg): 3. Angyal Zoltán: férfiak (+18 évesek. +75 kg): 3. Szabó Imre; férfiak (+ 35. abszolút kategória): 3. Angyal Zoltán (mind KKTAIYO Kolárovo). ■ Sakk SZLOVÁK RAPIDBAJNOKSÁG. Pozsony, 12 éves fiúk: 2. Jakab Béla (komáromi). FOCIMENETREND ■ III. liga KELET, 24. forduló, pótolt mérkőzés - szerda, 16.00: MFK Košice B-Žilina B (Jv.: Angus). ■ Régióbajnokság POZSONY, 27. forduló - szerda, 17.00: Bernoláko- vo-SI. Grob (L Polakoviö), Stupava-Limbach (Bo- hun), Pl. StvrtokA/ysoká p/M.-Rovinka (Bláha), In- ter-Kráfová p/S. (Parilák), Domino-Most p/B. (Vašš), Ružinov-lvanka p/D. (Cvengroš), Sv. Jur- Báhofi (Hajnala), Lozorno-ŠKP Dúbravka (M. Ďur- čo). Szabadnapos: Rohožnik. KOZÉP-SZLOVÁKIA, 30. forduló - csütörtök, 16.30: Rakytovce-Badín (Moják), Kalinovo-K. Nové Mesto (Ligás), Z. Poruba-Bytča (Fáber), Krásno n/K.-Pohronie B (Medved), Brusno/0ndrej-N. Baňa (Horák), Tisovec-Lučenec (Korenčík), L. Šfiavnica- Cadca (Holas), Makov-Teplička n/V./Dolná Tižina (Dodok). ■ IV. liga KĎZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 30. forduló - csütörtök, 16.30: Divín-Poltár (Urda). Podbrezová B-Žarnovica (Vrtich), Málinec-Detva (Bušo), Zvolen-Kováčová (Wojčík), St. Bane-V. Krtíš (Kosturský). Már lejátszották: Vinica-Revúca 2:1. Szabadnapos: Fiľakovo, Hnúšta. ■ V. liga POZSONY VIDÉK, B CSOPORT, 24. forduló-csütörtök, 17.00: Grinava-Blatné (Hudy), Sv. Jur B-Dubo- vá p/M. (ifj. Augustovič), Vištuk-Ch. Grob (Húska), SI. Grob B-Čataj (id. Augustovič), Kaplna-Modra (Patlevič), Miloslavov-N. Dedinka (Rybár), Hr. Súr-Doľany (M. Olša), Častá-Kráľová p/S. B (Bočák). ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, IFIK, 24. forduló, pótolt mérkőzés - csütörtök, 14.00: Veiké Blahovo-Jahodná (Sokolík). GALÁNTA, I. OSZTÁLY, 21. forduló, pótolt mérkőzés - csütörtök, 17.00: Sered B-Košúty (Sas). NYITRA-VÁGSELLYE-ARANYOSMARÓT, III. B OSZTÁLY, 28. forduló, előrehozott mérkőzés - csütörtök, 16.30: Tajná-Cifáre (ifj. L, Kováč). ■ Kupameccs A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KUPA DÖNTŐJE, Skalica - csütörtök, 17:00: V. Meder-Boröice (Santa). ■ Jótékonysági találkozók A TŰZKÁR KÁROSULTJAINAK MEGSEGÍTÉSÉRE Hetény-csütörtök, 12.30: Hetény-Bátorkeszi (kezdők); 14.00: Hetény-Szentpéter (ifik); 16,00: Hetény-Marcelháza B (felnőttek).