Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)
2014-04-03 / 78. szám, csütörtök
16 Utazás-hirdetés ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 3. www.ujszo.com UTAZÁSI HÍREK Naponta repül az Air Serbia Belgrádba Keddtől naponta közlekedik az Air Serbia szerb légitársaság repülőgépe Belgrád és Budapest között. A légitársaság ATR- 72-es típusú gépe kedden reggel már az új menetrend szerint szállt fel a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren - jelentette az Air Serbia. A megújuló szerb nemzeti légitársaság ezentúl átszállást is biztosít a szerb fővárosból a Balkánra és Abu-Dzabi irányába. A korábban Jat Airways néven működő Air Serbia azok után váltott nevet 2013 októberében, hogy stratégiai megállapodást kötött az Etihad Airways-zel. Ennek keretében az Etihad megszerezte a szerb fuvarozó részvényeinek 49 százalékát és a menedzsmentjogokat öt évre. A szerb állam 51 százalékkal és a kilencfős igazgatóságban öt fővel képviselteti magát a vállalatban. Megvámolja a szállóvendégeket Dubaj Turisztikai adót kell fizetniük ezentúl a szállodavendégeknek Duhajban! Az új rendelkezés értelmében az ötcsillagos luxusszállodák szobaárai 5,50 dollárral, a négy- és három- csillagosoké 4,10, illetve 2,72 dollárral növekednek éjszakánként. A két- és egycsillagos hotelek vendégeinek pedig 1,90 dollárral kell többet fizetniük, írja az MTI a Hszinhua kínai hírügynökségre hivatkozva. A turisztikai adót mindössze négy hónappal azután vezették be, hogy a világkiállítások 19. század óta íródó történetében az első közel-keleti városként Dubaj nyerte el a 2020-as expo rendezési jogát. Az Egyesült Arab Emírségekben lévő város 611 szállodája tavaly összesen 11 millió turistát fogadott, míg 2012-ben ez a szám 9,96 millió volt. Dubaj célja, hogy 2020-ra megduplázza a turisták számát, elérve a húszmillió főt. Az uralkodó, Mohammed bin Rasíd al-Maktúm sejk ebből a célból rendelte el száz szálloda megépítését egy újonnan tervezett és saját magáról elnevezett „városon belüli városban”. Turistaadót kell fizetniük ezentúl a szállodavendégeknek Duhajban (Képarchívum) A világ legnagyobb akváriuma Makaótól nem messze, a dél-kínai Kuangcsou tartományban található Csuhaj város Hengcsin szigetén hatalmas vízi parkot adtak át szombaton (a nem hivatalos megnyitó január végén volt). A Chimelong Ocean Kingdom egyszerre öt Guinness-rekordot is beállított - írja a Daily Mail. Ez a világ legnagyobb vízi parkja, amelyben a világ legnagyobb, 22,7 millió literes akváriuma található, itt van világ a legnagyobb víz alatti kilátókupolája 11,9 méteres átmérővel, a legnagyobb akváriumablaka (39,6-szor 8,3 méter) és a legnagyobb akrüpanelja. A turistalátványosság a Chimelong Hengqin Bay Hotel része, egy 100 méteres csatorna köti vele össze, amelyen a vendégek vízi taxival tudnak közlekedni. A parkot három évig tartott felépíteni, és 806,5 millió dollárba került a kivitelezése. Öt tematikus része van, mindegyikük az óceán egy-egy részét mutatja be. (origo, MTI) Szinte mindenben a legnagyobb... (Képarchívum! Marokkóban fűszeres birkaagyvelőt ehetünk, az eledel mellé odateszik a birka megnyúzott fejét Undort kiváltó nemzeti ételek Szárított, sós rovarok Thaiföldéin, Ubon városban. Szójaszósszal, fűszeresen, nejlonzacskóból fogyasztandó. (Szabó László felvétele) Sült pókot enne szívesebben vagy héjában főtt kacsaembriót? Esetleg egy kis rothadt halra vágyik, netán nyüvektől nyüzsgő érett sajtra? A Travelo utazási magazin összegyűjtötte a világ legfurcsább ételeit Svédországtól a Fülöp-szige- tekig. ÖSSZFOGLALÓ Amikor Thaiföldön jártunk, remekül szórakoztunk a néhány sörtől felbátorodott angol turistákon, akik a Khao San Ro- adon esténként feltűnő sültbo- gár-árus nénitől vásároltak pókot, csótányt és sáskát. ,A sáska nagyon szúrós, a pók meg keserű. A csótány nem volt rossz” - mesélte egyikük. De ami a nyugati világban a való- ságshow-k egyik borzalmas próbatétele, az Ázsiában hagyományos finomság: a turistanegyedben esténként feltűnő árusok a helybelieknek kínálják portékáikat. Számos országban találunk olyan nemzeti ételt, amelynek láttán a turistákat kirázza a hideg: gondoljunk csak a pacalra. De aki már próbálta a szalonnasütés mibenlétét elmagyarázni amerikaiaknak, az is érti, mire gondolunk. Pedig milyen finom az a kormos, égett zsírdarab! Japánban, ahol a gasztronómia számos ágának van erősen ritualizált hagyománya, vannak a teaceremóniánál kicsit veszélyesebb tradíciók is. Ilyen a fu- gu, vagyis a gömbhal fogyasztása. A hal bizonyos részei erős idegmérget tartalmaznak, így ha rosszul készítik el, a vacsoravendég szörnyű halált hal. Ellenméreg nincs, a nyers fugu viszont állítólag nagyon finom, és rendkívül drága fogás. Az elegáns fugu tökéletes ellenpéldája a svéd surströmming halkonzerv, ami nagyon büdös, erjesztett heringet tartalmaz. Semmiképpen ne a lakásban nyissuk ki, és ne is a lépcsőházban: egy német ingatlantulajdonos azonnal kirúgta a bérlőjét, amikor az véletlenül kiöntött egy surströmmingkonzer- vet a lépcsőházban. Amikor a bérlő perre vitte a dolgot, a bíróság a háziúrnak adott igazat, miután az demonstrációs céllal kinyitott egy halkonzervet a tárgyalóteremben. Egy japán kutatás szerint egyébként ez a világ égjük legbüdösebb étele, pedig van pár versenyző még a piacon. Szardínián például casu marzu néven ismerik azt a juhsajtot, melyben a sajtlégy lárvái vonaglanak. Vannak, akik fogyasztás előtt kiszedik a kis kukacokat, mások azzal együtt eszik a sajtot. Az eredetileg kemény Pecorino sajtot a lárvák megpuhítják, néhol folyóssá válik. Csípős utóíze két órán át is megmarad az ember szájában. A hagyomány szerint csak az a sajt fogyasztható, amelyben élő nyüvek vannak, ha a kukacok elpusztulnak, a sajtot kockázatos megkóstolni. Marokkóban főtt, fűszeres birkaagyvelőt falatozhatunk a piacon, étvágygerjesztőnek pedig odateszik az asztalunkra a birka megnyúzott, rémisztő fejét. Kurdisztánban egészben sütik a kecskefejet, Azerbajdzsánban és Iránban viszont bárányfejből és báránykörömből készítenek kale pacse nevű levest, melybe a bárány szemét és agyát is belefőzik. Reggelire szokták fogyasztani. Nem igazán street food kategória, viszont rendkívül dögle- tes illatú különlegesség a kiviak nevű inuit fogás. Ezt a hosszú grönlandi telek átvészelésére találták ki, úgy készül, hogy egy kibelezett fókatetemet megtömnek madarakkal (többnyire fekete lummával), majd kipréselik belőle a levegőt, bevarrják, bezsírozzák és egy nagy követ tesznek a tetejére. Ä kiviak nagyjából fél éven át készül, ennyi ideig fermentálódnak a lummák benne. Esküvőkre, születésnapokra különösen ajánlottfinomság! (Travelo) A szerencsétlenségek 23%-át az elmúlt három évben a le- és felszálló pályákról való letérés okozta Több repülőgép-baleset volt tavaly OR1GO-HÍR Felemás képet mutatnak a repülésbiztonságról kiadott tavalyi statisztikák: míg a balesetek, így a halált okozó balesetek száma is nőtt, a halálos áldozatoké csökkent. Tavaly 81 kereskedelmi repülőt ért baleset a világon, hattal több, mint 2012-ben, viszont kevesebb, mint az ötéves átlag, amely 86 volt - derül ki a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) adataiból. A halállal végződő balesetek száma is nőtt eggyel, 16 volt, az ötéves átlag pedig 19. Az összesen belül a nyugati gyártású lökhajtásos gépek statisztikái is romlottak. Tavaly 12 olyan balesetet regisztráltak, amelyben a repülőgépet már nem lehetett megjavítani, és le kellett írni veszteségként. Ez a duplája az előző évinek, és eggyel marad el az ötéves átlagtól. Közülük hat balesetnek halálos áldozata is volt, ami szintén a duplája az 2012. évi adatnak, és megfelel az ötéves átlagnak. A baleseti ráta a nyugati gyártású lökhajtásos gépeknél 0,41 volt 2013-ban, ami azt jelenti, hogy 2,4 millió járatra jutott egy olyan baleset, amelyben a repülőgép teljesen tönkrement. Egy évvel korábban ez a ráta csak 0,21 volt, de hozzá kell tenni, hogy 2012 kiemelkedően jó év volt a repülésbiztonság szempontjából. Az ötéves átlag itt 0,48. A balesetek 23 százalékát az elmúlt három évben a le- és felszálló pályákról való letérés okozta, ezek túlélési esélye azonban magas, kevesebb mint 8 százalékát jelentik a haláleseteknek. A letérés a repülési útvonalról kevesebbszer fordul elő, de ezek 95 százalékban halállal végződtek az elmúlt öt évben. A romló mutatók ellenére a repülés összességében továbbra is biztonságos közlekedési mód. Több mint 3 milliárd ember utazott tavaly biztonságosan kereskedelmi repülőgépen, összesen 36,4 millió járaton (közülük 29,5 millió lökhajtásos volt, 6,9 millió pedig légcsavaros). A biztonság javulását mutatja az is, hogy bár több volt a baleset, mégis csökkent a halálos áldozatok száma: a 2012-ben regisztrált 414-ről 210-re (az ötéves átlag 517). Az Asiana Airlines San Franciscó-i balesetében hárman haltak meg (SITA-felvétel)