Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)
2014-04-30 / 99. szám, szerda
EURÓPAI UNIÓ ■ 2014. ÁPRILIS 30. Bauer Edit: az unió sokat adott, de még van mit tanulnunk Az Európai Parlamentből tízéves tevékenység után távozik, a legelismertebb és legaktívabb szlovákiai EP-képviselők közé tartozik. Strasbourgban fogadott minket, hogy elbeszélgessünk arról, mit adott Szlovákiának a tízéves uniós tagság, mennyire változott Európa és milyen irányt vesz az unió a májusi választások után. Bauer Edit, az MKP európai parlamenti képviselője. íz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hogyan értékelné ezt az időszakot? A tíz év akár egy korszakváltásnak is minősíthető. Az uniós tagságunk új esélyeket hozott, más világban élünk, másként látjuk a világot és ránk is másként tekint a világ. Már nem vagyunk fekete folt Európa térképen, hanem az EU egyik meglehetősen sikeres tagja. Tíz év után is még tanuljuk Európát, Európa is tanul bennünket,-s ez a folyamat még messze nincs a végén. A tagságunk időszaka nem alkot fekete-fehér képet, de tény, hogy óriási változást hozott. A gazdasági fejlettség szintje messze meghaladja azt, amivel az EU-ba léptünk. Ezt mutatják a statisztikák. Persze jöhet az ellenvélemény, hogy sokkal több a szegény ember. Igen, több ember él a szegénység küszöbén, de úgy gondolom, hogy minden gazdasági válságnak egyszer vége. Ez pedig nem az Európai Unió hibája, ez nem rendszerhiba, hogy a válság épp ebben a tíz évben jelent meg. Mennyire volt felkészülve az ország 2004-ben a tagságra? Be kell ismerni, hogy nagyon sok helyzetre nem voltunk felkészülve. Az országot korábban meglepetésként érte a piacgazdaságnak ez a nem teljesen kifinomult formája. Egy generáció sem emlékezett már arra, hogyan kell megoldani azokat a helyzeteket, mint az elbocsátás, a munkanélküliség. Azt sem tudtuk igazán, mi az a privatizáció, mit szabad magánosítani és mit nem. Nem tudtunk tagságunk minden lehetőségével élni. Gyakran úgy láttatjuk az Európai Uniót mint minden baj forrását, és minden siker kovácsa a saját tagállam parlamentje és kormánya. Legalább is a politikusok ezt próbálják elhitetni az emberekkel, miközben ez messze nem így van. Gondoljunk csak arra, hogy a közberuházások 80—90 százaléka nem valósulhatott volna meg, ha nincs az EU strukturális és kohéziós politikája. Azt is látni kell, hogy nagyon sokan pénzeszsákként látják vagy láttatják az EU-t, ahonnan meríteni lehet, habár Szlovákia ebben sem volt túlságosan sikeres. Európa viszont messzemenően másról szól, mint a pénzről. Európa egyfajta fórumként jött létre, melynek a célja az volt, hogy a fontosabb feszültségeket tárgyalóasztalnál oldják meg, hogy ezek ne torkolljanak újra véres konfliktusba, mint ahogy ez évszázadokon át szokás volt, hiszen az európai történelem a háborúk történelme. Annak ellenére, hogy sokan úgy gondolják, ma nem aktuális riogatni azzal, hogy lehetnek fegyveres összetűzésbe torkolló konfliktusok, azt látom, hogy Európa sem mentes a feszültségektől. Gondoljunk a balkáni háborúra, s fegyverek ropognak a közelünkben is, keleten. Egyáltalán nem tartom túlzásnak arra emlékeztetni, hogy ez a lehetőség, a konfliktusok megoldásának ez a módja nem idegen Európától. Az, hogy megéltünk egy emberöltőt anélkül, hogy Az Európai Unió térségében nem volt háború, az egészen egyedi dolog. Úgyhogy a pénzen túl a legfontosabb, hogy esélyt kaptunk egy más világot építeni. Például határoktól mentes Európát... Óriási dolognak tartom, hogy az az Európa, amely vasfüggönyökkel volt körbehatárolva, újra egyesült. Nagyon jól emlékszem arra az időszakra, amikor 1981-ben Japánba készültem a férjem után, aki ott dolgozott, és 63 különböző pecsétet és igazolást kellett begyűjtenem ahhoz, hogy kiutazási engedélyt kapjak. És akkor még a vízumról nem beszéltünk. Ma ez már nevetségesnek tűnik, hiszen a világba arra utazunk, amerre akarunk. Az, hogy nincsenek határok, az valami elképesztő. Ezt is csak azok értik igazán, akiket a szlovák-magyar határon úgy állítottak meg, hogy átlapozták a gyerekkönyvet, amit hoztunk, hogy nincs-e benne elrejtve valamilyen külföldi pénz. Fantasztikus dolog, hogy a diákok millió számra mehetnek külföldi egyetemre tanulni, s valóban nem túlzók, több millió diák használta ki az Erasmus program adta lehetőséget. Jó lenne ha mindenki, aki elmegy világot látni és másutt vállal munkát az haza is jönne. Óriási tapasztalattól esünk el azért, mert ezek az emberek nem jönnek haza. Persze minden éremnek legálabb két oldala van. A hazai környezet sem kedveli mindig azokat, akik másutt futottak be karriert és hazajönnek sikeres emberekként. A társadalom nem elég befogadó ezekre az új tapasztalatokra, nem szeretjük a sikeres embereket sem. A közös pénznem bevezetését is sikerként könyveli el? Kétség kívül igen, bár az ember látja, hogy ezzel az infláció is kicsit felgyorsul. Azt sok kolléga mondta, hogy azok a tételek, melyek ára átszámítva egy euró alatt van, azok pillanatok alatt elérik az egy eurót. A közös pénznemnek van egy pszichológiai hatása, hogy gyakorlatilag nagyon kevés dolognak maradt az ára egy euró alatt. A következő gond, és ez megint nem az euróövezet problémája, hogy az árszint tíz év alatt körülbelül elérte az európai ádagot, miközben a jövedelem, a bérek és a nyugdíjak szintje messze elmarad az európai átlag mögött. Ez elég megdöbbentő jelenség. Hogy alakul ki az üzletpolitikában az, hogy ugyanazt az árut, ugyanazt a szolgáltatást a határon túl akár Ausztriában olcsóbban, jobb minőségben kapja meg az ember mint nálunk, ahol a vásárlóerő sokkal gyengébb és alacsonyabb. Föltehetően ez a kiszolgáltatottság a konkurencia hiánya. Ebbe az is beletartozik, hogy a fogyasztóvédelem is rettenetesen gyenge Szlovákiában. Azt látom a régi tagországokban, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek rendkívül nagy befolyással bírnak, nálunk gyakorlatilag a hírüket sem hallani. Itt látom azt a rést, ahol még tanulnunk és fejlődnünk kell, ahol adaptálódni kell az új viszonyokhoz. Milyen hibákat követtünk el az elmúlt tíz évben? A csadakozási tárgyalásoktól kezdve hagytuk magunkat meggyőzni olyan dolgokról, amelyek nem teljesen úgy vannak. Hagytunk leépíteni olyan iparágakat, amiket nem kellett volna. Hagytuk azt, hogy nyomás alatt privatízáljunk olyan dolgokat, amelyeket például Franciaországban simán megtartanak állami kézben. Egy kicsit alábecsültük az állam szerepét, ami a közszolgáltatásokat illeti. Nyilván elkövettünk egy sor hibát, sok mindent alábecsültünk. Szlovákiának például volt egy jó tudományos bázisa. Ez rettenetesen leépült. A GDP alig fél százalékát forgatjuk vissza a kutatásba, a fejlesztésbe pedig nyilvánvaló, hogy az Európai gazdaságot ez hozhatja fel. A gazdaságunk az autóiparra épül, de ez sem egy végtelen sikerre ítélt ágazat. Itt van Detroit példája, amelyet épp az autóipar buktatott meg. Ez egy példa a sok közül, de mivel nem Szlovákiában van az autóipar fejlesztése, nálunk csak a gyártás folyik, aggódom a jövő miatt. Másrészt mikor letelepedtek nálunk a nagy cégek, örültük, hogy egyáltalán valaki beruházást hozott az országba, miután hagytuk például a poltári üveggyárat csődbe menni. A saját életképes iparunkat hagytuk tönkremenni. Nem nagy túlzással saját butaságunk eredményeként. Nem tudták kifizetni a villanyszámlát és úgy kapcsolták le a villanyt, hogy minden bent maradt. Kész, vége. Félrelépésekből is volt elég, mennyire változott viszont az Európai Unió az elmúlt tíz évben, miből okult és miből nem? Ez egy érdekes felvetés, mert nyilván van egy pozitív fejlődés de egy stagnálás is. Egy dolgot látni kell, hogy az európai intézmények nem rossz időre, hirtelen változásokra és krízisekre vannak berendezkedve. Az unió a lassú, egyenletes fejlődést szereti. A döntési mechanizmusok aránylag nehézkesek. Nem tud gyorsan reagálni bizonyos helyzetekre. Ezen a téren a változás talán még el sem indult. A már elindított változásokat pedig épp a válság idézte elő. Az unió ugyanis tudatosította, hogy egy közös pénznem olyan, mint egy közös háztető. Ha nincs jól aládúcolva, akkor a tető megroggyan és hát körülbelül ennek lehettünk a szemtanúi Európában. Ugyanazok voltak a játékszabályok csak épp időnként nem mindenki tartotta be ezeket. A bankuniót ezért határozott előrelépésnek tartom. Ez sem old meg mindent, de kis lépés afféle, hogy az aládúcolás erősebb legyen. Nyilvánvaló, hogy közös gazdaságpolitika nélkül ez az építmény örök problémákkal fog küszködni. Hatályba lépett a Lisszaboni szerződés is, amely sok változást hozott, viszont nem érte el azt, hogy az uniónak például a kisebbségpolitika terén nagyobb kompetenciái legyenek. Senki sem várhatta, hogy a szerződés örök időre megoldja az EU gondját, hiszen ez is kompromisz- szum szüleménye volt. Már most látni, hogy a szerződést újra kell fogalmazni, nem mindegyik kompromisszum volt szerencsés. Kellene például egy európai standard. Hiába mondják egyesek, hogy ádagon felettiek a jogaink, de ez nem így van. Látjuk, hogy az egyik országban például számon lehet kérni a velencei bizottság ajánlásait, a másikban pedig a szőnyeg alá söprik Ez valahol nincs rendben. A velencei bizottság nem európai uniós intézmény, az Európa Tanács tanácsadó szerve. Az EU kisegíti magát olyan támaszokkal, amelyek nem a sajátjai. Pontosan ezért nincs előrelépés a kisebbségi ügyekben, mert ennek a területnek nincs jogalapja. Viszont amikor 60 milliónyi kisebbség él Európában, s a csatlakozni kívánó országok ezt a problémát súlyosbítani fogják, előbb-utóbb erre is kell jogalapot találni. Meddig tart majd, míg a kisebbségek terén is lesz kompetenciája például az Európai Parlamentnek? Ez a folyamat már gyakorlatilag elindult. Az Európai Bizottság nemrég kiadott egy dokumentumot a jogállamiságról, ahol megint csak nincs jogalap, de elvárásai vannak a játékszabályokat illetően. Amikor még csak 12 tagja volt az uniónak, akkor a kisebbségi témák nem okoztak különösebb problémát. De azért, mert azok az országok is bejutottak az EU-ba, ahol a kultúra része, hogy ha a másikat átverjük, akkor az megbocsátható bűn, pontos szabályok kellenek, melyek nélkül nem működhet a rendszer. Ez is egy újragondolást igényel, hogyan tovább ezen a téren. Jelenleg a kisebbségpolitika a tagállamok kompetenciájába tartozik, lehet ezen változtatni? Idővel ezt az úgymond munka- megosztást is meg kell oldani. Egyik tagország sem szereti, ha jogköröket kell leadnia az EU-nak és az sem jó, ha az EU bürokratái akarják megmondani, milyen görbülete lehet az uborkának. Ez is az elmúlt tíz év egyik hozadéka, hogy ezeket a bürokratikus, túlburjánzó vadhajtásokat igyekeztük eltávolítani. Ma már ebből sokkal kevesebb van, mint akkor, amikor ebbe beléptünk. Viszont a szlovák elképzelés, hogy adják ide a pénzt és ne szóljanak bele semmibe, sem működhet. Egyféle játékszabályok szerint kell játszani. Májusban választások, s egyre gyakrabban hallani, hogy a parlamentben nagyobb befolyáshoz jutnak a radikális nézeteket valló eurószkeptikus mozgalmak. Ra- dikalizálódik Európa? Én ebben nagy veszélyt látok. Azzal együtt, hogy tudom, nem ők lesznek többségben a parlamentben. Kétség kívül megerősödik a szélős jobb és a szélső bal. Középen teljesen más szövetségek jönnek majd létre, másképp kell együttműködniük a szocialistáknak a néppártiakkal és a liberálisokkal, és más lesz a felelősség is. A szélsőséges pártok megerősödésében azt a problémát látom, hogy ezek a mozgalmak szítják a konfliktusokat, arra építik a politikájukat, hogy az idegenben, a bevándorlóban, a kisebbségben, a más szexuális orientáltságúban bűnbakot keressenek. A gyűlöletkeltés a válság idején hajlamos terjedni és megerősödni. Ez pedig óriási veszély hordozója, mert a II. világháború előtt sem mutattak a zsidógyűlölet első jelei arra, hogy milyen tragikus kimenetele lesz a problémának. Én ezt nem riogatásnak szánom, de azt látom, hogy ezek a pártok a konfliktus veszélyét hordozzák magukban. Ismerve, hogy milyen könnyű tömeghisztériát kelteni, nem szeretném ezt alábecsülni. Hogy az európai politikát mennyire fogják befolyásolni, azt jelenleg nagyon nehéz felbecsülni. Az viszont biztos, hogy a befolyásuk a jelenleginél nagyobb lesz. Demecs Péter Szerkesztette: Demecs Péter (Peter.Demecs@ujszo.com) » Levélcím: Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 ■ Fotók: Somogyi Tibor (1), Fotolia, TASR, SITA, képarchívum.