Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)
2014-04-02 / 77. szám, szerda
14 Régió-SZÜLŐFÖLD-HIRDETÉS Tavaly 16 ezren segítettek önként a rászorulóknak (Képarchívum' Kárpát-medencei református önkéntes napok Szeretethíd - hatodszor ELŐZETES „Mozdulj, segíts, szeress!“ - ez a jelmondata a Kárpát-medencei református önkéntes napoknak, a Szeretethídnak, melyet már hatodik alkalommal rendeznek meg május 16-17-én. Aki már végzett önkéntes munkát, az nem csodálkozik azon, hogy egyre többen vesznek részt ezen a segítségnyújtó akción, hiszen életünknek az ad igazi értelmet és ebből fakadó elégedettséget, örömet, ha másokért élünk. Egyházi és civil környezetben több helyen is folyik rendszeres önkéntes munka, ez a néhány nap mégis különös jelentőségű. Csodálatos érzés tudni azt, hogy egyazon időben, országhatárra, felekezet- re, korra, nemre, állapotra való tekintet nélkül Szeretethíd épül sok-sok összefogó közösségből. Az ilyen hidakra pedig ebben az Istentől elszakadt, önző és bezárkózó világban nagy szükség van, hogy összekössék az adni tudó és a segítségre szoruló embereket, és elinduljanak mások felé. Tennivaló mindenhol akad bőven, lehet segítséget nyújtani szociális, fejlesztési és ökológiai területen, hogy a felebaráti gondoskodás ne csak geszJót tenni jó (Képarchívum) tus maradjon, hanem szebbé, jobbá tegyük a gyülekezetek, települések, intézmények lakóinak életét. Ezért minél többen kapcsolódjanak be, próbálják ki, milyen jó körülnézni egy szeméttől megtisztított parkon, vagy az örömkönnycseppeket el- morzsolgató időseken, milyenek a felcsillanó szemek, mosolyok, ha szeretettel figyelünk egymásra! Egyének és csoportok is részt vehetnek a programban, bővebb tájékoztatás és regisztrálás a www.szeretethid.hu oldalon. A jelentkezési határidő: 2014. május 4. Tavaly 16 ezren voltunk! Szeretettel várunk mindenkit, tegyünk közösen egymásért! (Csiffáry Ildikó) Felhívást tettek közzé a város honlapján Tavaszi takarítás Párkányban GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. A Föld napja alkalmából Párkányban második alkalommal hirdették meg a Szebb városért akciót. A városi hivatal felhívására áprüis 11-ig jelentkezhetnek magánszemélyek, lakóközösségek és vállalkozók. A cél a város közterületeinek megtisztítása és megszépítése. A szükséges felszerelésről (szemeteszsákok, védőkesztyűk) és a hulladék elszállításáról a város gondoskodik. A város honlapján közzétett felhívás alapján szükség esetén - ha ezáltal valamelyik közterület szebb lesz - a város palántákat is ad. A felhívás nemcsak a lakott övezet megszépítésére és rendbetételére, hanem a Duna-parti ü- legális szemétlerakatok felszámolására is vonatkozik. A tavaszi várostakarítás jegyében április 11. és 15. illetve április 25. és 27. között nagy kapacitású konténereket helyeznek ki a város több utcájában, amelyekbe a lakosok az építési és lomtalanítási hulladék mellett zöldhulladékot is tehetnek. Részletes tájékoztatás a város honlapján olvasható. ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 2. www.ujszo.com Az első kiadást a kormányhivatal támogatta, a második májusra készülhet el Könyv jelent meg a szenei tanácskozásról Szene. Szene: Egy város évszázadai címmel jelent meg a járási székhely és környékének történelmét és jellegzetességeit taglaló tanulmánykötet. Hamarosan elkészül a második kiadás. BARTALOSÉVA „A könyv Szene első írásos említésének 760. évfordulója alkalmából rendezett tanácskozás eredményeit összegzi. Válogatott fejezeteket tartalmaz Szene és környékének történelméből az antik időktől a huszadik századig” - tájékoztatta lapunkat Strešňák Gábor, a Szenei Városi Múzeum igazgatója. Két tanulmány a Szentmár- toni-erdő élővilágával foglalkozik, az egyik zoológiái, a másik botanikai szemszögből vizsgálja az erdőt. A könyvben számos történelmi tanulmány olvasható. Numizmatikai, település- és gazdaságtörténeti témájú értekezéseket is tartalmaz. „A településtörténeti tanulmány a mai településrendszerek fokozatos kialakulását próbálja rekonstruálni az okleveles adatok alapján a Nagymorva Birodalom időszakától a 12. századig. Egy másik tanulmány a régészeti leletek segítségével próbája ugyanezt elvégezni” - folytatta a múzeumigazgató. A kötet gazdasági témájú előadásokat is tartalmaz, a szenei harmincadhivatal és a textilmanufaktúrák történetét is taglalja. Művészettörténeti szempontból is vizsgálja a város műemlék- és műemlékjellegű épületeit, a Kis Stiftet és a hozzá tartozó majorságot, amelyből később kialakult a Nagy Stift. „Itt alakították ki Magyarország első modernkori börtönét, majd ide költöztették a tallósi árvaházat” - tette hozzá Strešňák Gábor. A szenei szövetkezetekről és a Collegiom Oeconomikum A tanulmánykötet a 2012 novemberében tartott konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza (Képarchívum) A könyv magyarul és szlovákul is megjelent (A szerző felvétele kialakulásáról, a városi zsidóság történetéről, a jellegzetes ő-ző nyelvjárásról, valamint azokról a szenei diákokról, akik nyugat-európai egyetemeken tanultak is olvashat, aki fellapozza a múzeum kiadványát. Strešňák Gábortól megtudtuk, az első kiadás megjelentetését a Szlovák Kormányhivatal támogatta 9000 euróval. A könyv magyar és szlovák nyelven is megjelent, összesen hatszáz példányban. „A környék iskoláiba, a partnerintézményekbe és a nagy könyvtárakba is juttattunk egy-egy könyvet. Az első kiadás hamarosan elfogy, mivel sokan érdeklődnek a könyv iránt, már készül a második. A tervek szerint májusban jelenhet meg” - mondta az igazgató. A tartalomból: • Munka, család, szerelem, egészség az elkövetkező negyedévben • A csillagjegyek kedvenc színe és hobbiállata • Színterápia • Negyedéves holdnaptár Csillagjos Melléklet a VASÁRNAP legújabb számában! Horoszkóp • Számmisztika Önismeret • Holdnaptár