Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)
2014-04-09 / 83. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 9. Régió-szülőföld 13 Kürtön maradt a 11. Kőtésfesztivál vándordíja, a közönségdíj Szőgyénbe került Kacsasütőben sül a legjobb kötés Kürt. Házi kenyeret, sajtot és forrásvizet szolgáltak fel a böjti büfében a 11. Kőtésfesztiválon, melyet a kürti faluház két termében rendeztek meg. Tavaly 19, idén 25 versenyző nevezett be a kőtéskészítő versenybe. SZÁZ ILDIKÓ Danczi Mónika szervező és Endrei Judit magyarországi műsorvezető adta át a díjakat, az ország minden tájáról és a külföldről érkező vendégeket Téglás János polgármester fogadta. A vándordíját a kürti Sütő Rozália kapta már sokadik alkalommal, a közönségdíjat Grentek Erika vitte haza Szőgyénbe. Aranykőtés díjat kapott Sütő Rozália, az ugyancsak kürti Kovács Mária, Gulyás Rozália és Izsák Gizella, valamint a dunamocsi Lajos Katalin. A kötés különleges gonddal csíráztatott búza vagy rozs vízzel kevert levéből és lisztből készül. A zsűri íz, állag, látvány és összhatás alapján pontozta a böjti eledelt. A faluház hosszú folyosóján ez alatt az önkéntesek adagolták a közönségnek a kőtésmintákat. „A Csallóközből származom, Szilason születtem. A kötésen szocializálódtam, ami annyit jelent, hogy generációkra visszamenőleg sütötték a kötést a családban. Tanúja lehettem annak, ahogy a nagymama kiszedte a kemencéből a kacsasütőben készített kötést. Ezt a hagyományt viszem tovább, hiszen aki gyerekkorában megízlelte, az mindig szeretni fogja a kötést” - mondta Nagy Éva élelmiszervegyész. A közönséget sok új információval látta el az előadó, a B-, D- és E-vitaminban gazdag, ásványi anyagokat, aminosavakat és olajsavakat tartalmazó böjti eledelről. Nagy Éva elmondta, hogy különös gonddal kell válogatni a búzaszemeket. A magyar nyelvnek gyönyörű közmondásai vannak a búzaválogatással kapcsolatban, ilyen a szemenszedett hazugság, vagy az őrzi, mint a mosott búzát. A vendégeket számos kísérőrendezvény várta, húsvétváró játszóházban fogadták a gyerekeket, a felnőttek a Bényi Kézműves-ház takácsainak, valamint a tojás- gravírozók, viaszfestők, gyöngyfűzők munkájával ismerkedhettek. Danczi Mónika szervező elmondta, Kürtön tizenegy éves hagyománya van a böjti eledelt készítők versenyének. A kötés, más néven bi- racs, csiramáié, csiripiszli sokak kedvenc eledele. Idén negyedik alkalommal árusítottak kötést a faluházban. A versenyzők Pálinkás Angelika keramikus alkotásait kapták ajándékba, és a cserkészek boltjában kerámiatálban sült kötést vásárolhattak. A nagyszínpadon kaptak he- . lyet a térségbeli és a Magyar- országról Kürtre érkező amatőr képzőművészek alkotásai. A fiatal festők, grafikusok és fényképészek sorra bemutatkoztak a közönségnek. Nagy sikere volt a Kuttyomfitty Társulat előadásának. A szervezők a faluház újabb termét nyitották meg, hogy minden érdeklődőt fogadhassanak. Húsvéti hangulat volt a faluház kistermében, ahol kézműves bemutatót és vásárt rendeztek Újra lesz termelői piac a hétvégén Pozsonyban, ahol csallóközi termékeket is vásárolhatunk Felújítják a régi vásárcsarnokot ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Májusban nyitják meg az első üzleteket a pozsonyi régi vásárcsarnokban. Az épületben folynak a felújítási és átépítési munkálatok, hamarosan élelmiszerüzlet, kávézó, főzőiskola nyílik, valamint családi helyiségeket is kialakítanak. Ä régi vásárcsarnokba új életet lehelő Aliancia Stará Tržnica Polgári Társulás a háztáji termékek vására mellett a fent felsoroltakkal is szeretné a látogatókat becsábítani a csarnokba. Az üzleteket májustól nyitják meg folyamatosan, tájékoztatta a SITA hírügynökséget Denisa Chylová, a társulás képviselője. „Jelenleg folynak a munkálatok. Mindegyik bérlőre nehéz munkák várnak még, és nem egyszerre kezdték meg az átépítést. Becsléseink szerint néhány üzlethelyiségben nyárig elhúzódhatnak a munkálatok” - mondta Denisa Chylová, majd hozzátette, a nyár folyamán további felújításba kezdenek. Egyebek mellett eltávolítják a mozgólépcsőket, a galéria rozsdamentes acél konstrukcióit, kijavítják a padlót is az épület nagytermében. Chylová elmondta, az egyes részek felújítási költségei különbözőek. „A felújítás végső összegét az év végi jelentésben tesszük közzé, miután befejeződtek a munkálatok” - magyarázta Chylová. A polgári társulás és a város szerződésében az áll, hogy az épület felújítására és fejlesztésére évente legalább 120 ezer eurót fordítanak. A régi vásárcsarnok a vásárlási lehetőségek mellett szórakozást is nyújt. Ma koncertet tartanak az épületben, április 12-én újra megnyílik a Trh-Pi- ac-Markt vásár, április 13-án pedig a Nedeľná Paráda, közösségi vasárnapnak nevezett új projektnek ad otthont a Milan Simečka Alapítvánnyal együttműködve. Pozsony város képviselő-tes- tülete 2013. február 7-én szimbolikus évi 1 eurós bérleti díjért adta bérbe az épületet az Aliancia Stará Tržnica Polgári Társulásnak. A bérbeadás egyetlen feltétele az volt, hogy nyilvános politikai rendezvényeket nem szervezhetnek az épületben. A sokáig kihasználatlanul álló régi épület az elmúlt egy évben fokozatosan új élettel telt meg. (SITA, szcs) Felújítás alatt - hamarosan rendszeresen vásárolhatnak háztáji termékeket a főváros központjában (Bartalos Éva felvétele) Három kilométer hosszú olajfoltnak nézték Ismeretlen rovarraj úszott a Dunán ÚJ SZÓ-HÍR Sotnorja/Bacsfa. Olajfoltnak hittek egy rovarrajt, amelyet hétfő délután láttak meg a Duna felvízcsatornáján. Az „olajfoltot” hétfőn 12 óra tájékában észlelték a felvízcsatorna Doborgaznál levő szakaszán. Becsült hossza 3 kilométer, szélessége 50-60 méter volt. Nem sokkal később a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet megállapította, hogy a vízen nem olaj, hanem egy idáig azonosítatlan rovarraj úszik. A TASR hírügynökséget Michal Štefánek, a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet sajtószóvivője tájékoztatta. A biológusok úgy vélik, valószínűleg egy korai növényzet is lehet, ismeretlen réteget képezett a víz felszínén, a riasztást leadó hajó legénysége azt nézhette el olajfoltnak. Vasárnap reggel Pozsonyban, az Öreg híd közelében észleltek egy olajfoltot a Dunán. Tizenhat tűzoltó vonult a helyszínre hat járművel, az olajfoltot sikerült eltávolítaniuk. (TASR, szcs) Az első kategória győzteseinek a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének székhazában gratuláltak (A szerző felvétele) Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny Anyanyelvismeretből kitűnő SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyt, melynek országos döntőjét kedden Érsekújvárban, a Csemadok-székházban tartották. Jókai Tibor, az SZMPSZ irodavezetője a megnyitóban elmondta, a szlovákiai magyar iskolák legfontosabb jellemzője, hogy a nemzet kultúráját, hagyományait, az anyanyelvet, amelyen kiteljesedik az ember gondolkodása, átörökíti és átadja a legifjabb generációnak. Az anyanyelvet azonban igényesen kell elsajátítani. A helyesírási vetélkedő mára mozgalommá vált, a pedagógusok munkáját dicséri, hogy csaknem ezer tanulót vonnak be minden évben az iskolai fordulókba. A versenyzőket a vendéglátó szerepét vállaló érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola nevében Novák Monika igazgató köszöntötte. Két kategóriában 20-20 versenyző indult. A könyvajándékról az SZMPSZ gondoskodott. „Örömünkre szolgál, hogy Szlovákia minden tájáról érkeztek tanulók, még a távoli Nagyszel- mencről is. Az elmúlt tizenöt évben több Arany Okleveles pedagógussal büszkélkedhetünk, akiknek a diákjai részt vettek a Budapesten megrendezett Kárpát-medencei döntőben. Arany Oklevélre azok jogosultak, akinek legalább négyszer szerepeltek a diákjai a budapesti döntőben, legutóbb Odor Anikó, az ekeli Hetényi János Alapiskola és Óvoda pedagógusa kapta az elismerést” - tájékoztatott Csicsay Sarolta, a rendezvény egyik állandó koordinátora. A hetedik osztályosok kategóriájában első lett Mézes Júlia, a komáromi Munka Utcai Alapiskolából, második Csandal Rebeka a duna- szerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolából, harmadik Janáček Alexandra a nagymegyeri Dobó István Alapiskola tanulója lett, negyedik helyen végzett Gelle Sára, a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola tanulója. A nyolcadik osztályos tanulók kategóriájában Šindler Martina lett az első, a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola tanulója száz pontból 96-ot szerzett. Második lett Finta Viktória a gútai Corvin Mátyás Alapiskolából, harmadik helyen végzett Tamáš Henrietta az ekeli Hetényi János Alapiskolából és negyedik lett Zemes András az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanulója. ______________________S _____________M___i ■it1' A zsűri íz, állag és látvány szerint értékelte a huszonöt versenykő- tést (A szerző felvételei)